Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-29 / 86. szám
Érvényesülnek a lenini normák# A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa csütörtök reggel 9 órakor a Budapest Kongresszusi Központban folytatta munkáját. A tanácskozás; Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Somogy megye küldötte nyitotta meg. Felkérte Óvári Miklóst, a Központi Bizottság titkárát, Szolnok megye küldöttét, a szerkesztő bizottság vezetőjét, hogy terjessze elő a Bizottság jelentését. Óvári Miklós jelentette a kongresszusnak, hogy a szerkesztő bizottság elvégezte munkáját, Megállapította, hogy a hotározat tervezete összhangban van a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolójával. Kádár János elvtárs és Gyenes András elvtórr. szóbeli kiegészítésével. A kongresszus előtti vitákot, a pártértekezletek állásfoglalásai; is figyelembe véve javasoljuk, hogy a kongresszusi határozatban is fogalmazzuk meg: a párt fontos feladotának tartja, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje a munkásosztály helyzetének clakulását, és azt is, hogy — bár a város és a falu közötti különbség csökken — a falusi lakosság életkörülményeinek javítása a jövőben is fontos feladat marad. Szükségesnek tartottuk, hogy a határozat foglalkozzon oz ellenőrzés fontosságával. Ezért a hctározatbcn javasolunk egy mondatot arról, hogy a szocialista törvényesség érvényesítése megkövetelj a következetes és határozott ellenőrzést, és ennek részeként a népi ellenőrzés munkájának fejlesztését. A pártértekezletek és a hozzászólások alapján javasoljuk annak az igénynek a megfogalmazását, hogy az irodalom és a művészetek járuljanak hozzá a valóság ismeretének gazdagításához, az emberek élet- szemléletének, megatartásának c’akítóíához. Tchben szóltak kongresszusunkon az emberi tényezők fontosságáról. .Ezért javasoljuk, hogy a határozatban is szerepeljen a feladat: ci tudomány, a kultúra, o művelődés fejlesztésével segítsük az emberek alkotóképességének kibontakoztatását. Ugyancsak nyomatékosan szóltak a küldött elvtársak az alkotó munka, a szocialista értékek megbecsüléséről. Javasolták és elfogadásra ajánljuk, hocv a tömegtájékoztatásban is kapjanak ezek nagyobb hangsúlyt. Már az előzetes vitákban is többen javasolták, hogy egy-egy kérdést alaposabban elemezzünk és térjünk ki részletesebben a feladatokra. A tervezet a párt politikai irányvonalának folytatásából indul ki. Ez felel meg egész pártunk és népünk óhojánakés a felszólaló küldött elvtársak egyértelmű állásfoglalásának is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a párt vezető szerveinek korábbi fontos határozatai — csak példaként említem: a szokszervezeti munkáról, az ifjúsági mozgalomról, a gazdaságirányításról. az oktatásügyről szóló határozatokat — változatlanul érvényben vannak, és ezért most az elfogadásra javaÓvári Miklós a szerkesztő bizottság jelentését ismerteti sole határozatban nem szüksége:, ezeke; részletesen megismételni, A teendők részletezése ellen szól az is, hogy a határozat meghozatalával a munka nem fejeződik be. Mondhatnánk azt is, hogy valójában csak ezután kezdődik. A Központi Bizottság és a párt végrehajtó szervei öt éven át e határozatok szellemében fognak dolgozni, és legfontosabb feladatuk, hogy a teendőket konkretizálják és a végrehajtásra részletesebb programot dolgozzanak ki. A szerkesztő bizottság megállapította azt is, hogy a határozat tervezete tartalmazza annak a széles körű vitának a legfontosabb tapasztalatait, amely o kongresszu: előkészítésének időszakában országszerte folyt a kommunisták aktív részvételével, és nem kis számban szövetségeseinek, a szocializmus pártonkívüli híveinek a bevonásával. Amikor a Központi Bizottság jóváhagyta g határozat tervezetét, mór rendelkezésre álltak az alapszervezetek és a pártértekezletek egy részének tapasztalatai. De a budapesti, a megyei és a megyei jogú pártértekezletek csők ezután foglaltak állást. Ezért a kongresz- szus: megelőzően gondosan átnéztük a pártértekezletek állás- foglalásait és összevetettük a határozat tervezetével. Nagyon fontosnak tartom, hogy a megyei szintű pórtérte- kezletek a politika fő kérdéseiben azonos álláspontra jutottak, és ezek egybeesnek a Központi Bizottsáq véleményével. A pártértekezletek állásfoglalásai, amelyek természetesen hangot kaptak a kongresszusi felszólalásokban is, nem teszik szükségessé a határozati javaslat érdemi módosítását. A kongresszuson folytatott vitából megalapozottan merek következtetni arra is, hogy a tisztelt küldött elvtársak egyetértéssel fogják elfogadni a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját a szóbeli kiegészítésekkel együtt. Ez egyben azt (Folytatás a 2. oldalon) Mihail Gorbacsov távirata Kádár Jánoshoz Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának Kedves Kádár elvtársi A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm önt a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává történt megválasztása alkalmából. A Szovjetunióban mély tisrtelet övezi önt, a testvéri Magyarország és a magyar kommunisták pártjának vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom kiemelkedő személyiségét. Közismert az ön tevékenysége, amelyet a magyar—szovjet barátság és együttműködés erősítése, valamint a békéért és a szocializmusért folyó közös harcunk érdekében kifejt. Kívánok önnek, kedves Kádár elvtárs, Magyarország kommunistáinak és minden dolgozójának újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára Kádár János vitazárója Célunk a fejlett szocialista társadalom felépítése Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársnők! Elvtársak! A vitában felszólalt 58 elvtárs. Összesen 199 küldött kért szót, de gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy valamennyien sorra kerüljenek. A kongresz- szus jegyzőkönyvében azonban benne lesz minden írásban leadott felszólalás is, amelyeket a Központi Bizottság illetékes szervei oz elhangzottakkal azonosan hasznosítanak majd a munkában. A ké; napirendi pont együttes vitáját nyíltnak, felelősség- teljesnek és magas színvonalúnak tartom. A felszólalások szinte kivétel nélkül tartalmaztak bírálatot és önbírálatot, építő jellegűek voltak. Ez nagyon jó. A küldött elvtársak és meghívottak nagy fegyelemmel és figyelemmel követték a felszólalásokat. Úgy gondolom, mindez bizonyítja, hogy párttagságunk, c párt szervezetei megfelelően készültek fel a kongresszusra. A vitát hallgatva, a párt fel- szabadulás utáni tevékenységére gondolva, eszembe jutott, hogy a kommunisták akkori, ugyancsak harcedzett csapata — ahogyan az elnyomott munkásosztály soraiból kiemelkedetteknél szinte természetes — önművelő emberekből állt. TuBefejeződött a pártkongresszus Megválasztották a KB, a Politikai Bizottság és a végrehajtó szervek vezetőit, tagjait dósuk forrása az osztályharcból, az életb.ől merített tapasztalat, oz önképzés útján szerzettmű- vtltség volt. S ha mindezt egybevetem a Mandátumvizsgáló Bizottság jelentésével, akkor különösen szembeötlik, hogy most, 40 év múltán itt a kongresszusi küldöttek 47,9 százaléka felsőfokú politikai, több mint 63,5 százaléka felsőfokú állami végzettséggel, 10 százaléka tudományos fokozattal rendelkezik, s kilenc akadémikus van közöttük. Ebben is tükröződik pártunk, társadalmunk óriási fejlődése. Nagyszerű, hogy idáig elérkeztünk. A megtett úttal kapcsolatban egyébként szólni kívánok arról, hogy nemzetközi találkozókon a partnerek gyakran —• néha félig kimondva és ného egyenes formában — felteszik a kérdést: tortós-e ez a politikai irányvonal, amely most Magyarországon érvényesül? Ha arra gondolok, hogyan és miről beszélt itt 58 felszólaló, s hogyan reagált erre a kongresszus, ekkor azt mondom ez a mogyarországi politikai fővonal sokáig foq tartani. Ezt a vonalat erősítette,, hogy a felszólalók tudomásul' vették a Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolóját, a Szervezeti Szabályzatot módosító javaslatokat, és egységesen támogatták a Központi Bizottság által benyújtót; határozati javaslatot, ami rendkívül fontos a további munka szempontjából. Ezért szeretnék a most leköszönő Központi Bizottság és Központi Ellenőrző Bizottság, Gyenes András elvtárs és a magam nevében köszönetét mondani mindnyájuknak, Kedves Elvtá rsak! Nehéz felodatom, hogy visz- szatérjek 58 felszólalásra, és mindjárt kérem is a megértésüket azért, hogy nem fogok rájuk sorban válaszolni. S mivel minden felszólalást jónak és fontosnak tartok, még válogatni sem kívánok közöttük. Hall(Folytatás a 2. oldalon) Baranya megye bányászküldöttei a kongresszuson Világ proletárjai, egyesüljetek Dunöntüli napló XUI. évfolyam, 86. szám 1985. március 29., péntek Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A szerkesztő bizottság jelentése a kongresszus határozattervezetéről