Dunántúli Napló, 1985. március (42. évfolyam, 58-88. szám)
1985-03-21 / 78. szám
2 Dunántúli napló 1985. március 21., csütörtök „Magyarország tanácsköztársasággá alakult” Emlékezés a proletár diktatúra győzelmére ..Ki vezesese a proletáriátust a harcban?” — olvashatjuk a kérdést a Kommunisták Magyarországi Pártjának programjában, amelyet a Vörös Újság első száma közölt 1918. december 7-én. És a folytatás a párt fontos feladatát fogalmazza meg: „Azért állunk mi, kommunisták a magyar munkásság elé, hogy öt a szükségszerűen elkövetkező, sőt már itt lévő új, proletár forradalomra előkészítsük". A polgári kormányzat azonban szerette volna megakadályozni a forradalom győzelmét, ezért Kun Bélát, a magyar kommunista mozgalom vezéralakját, és a párt többi vezetőjét a Gyűjtőfogházba zárták, 1919 februárjában. A politikai erőviszonyokat azonban ez az intézkedés nem változtatta mór meg tartósan. Amint a történelmi idők egyik résztvevőié, Münnich Ferenc visszaemlékezésében felidézte: „A burzsoá uralom akkori helyzetét az jellemezte, hogy képtelen volt számunkra igazi bör- tonfegyelmet teremteni. A munkásság egyre növekvő határozottsággal követelte szabadon- bocsátásunkat. Ezt a követelést számtalan gyűlésen kifejezésre juttatta, s ennek elérésére egymást követték az utcai tüntetések. Olyan nagyszámú küldöttségek kerestek fel börtönünkben, hogy a börtön- igazqatósóg kénytelen volt azokat beenqedni hozzánk. A börtön szinte pártvezetőséggé alakult át. . ." Az eseményeket felgyorsította, hogy 1919. március 20-án Vyx francia alezredes, a budapesti antantmissziá vezetője jegyzék formájában átadta Károlyi Mihály köztársasági elnöknek a párizsi békekonferencia határozatát, amely az ország jelentős részenek megszállását helyezte kilátásba. ,,A legszélsőbb nacionalistától kezdve a legszélsőbb kommunistáig csak egy választ lehetett adni erre a jegyzékre: soha” — mondotta Károlyi Mihály. A koalíciós kormány felbomlott, Váry Albert főügyész kérte a városparancsnokot, szerezzen automobilt, és menjen ki vele a Gyűjtőfogházba, nehogy a Gyűjtő’ előtt növekvő tömeg szabadítsa ki a kommunistákat. A kortársak visszaemlékezése szerint ezúttal megkésett a hatósági intézkedés: .......Egys zercsak jön vagy egy tucat matróz, a diktatúrát éltetve. Felkapják Kun elvtársat a vál- lukra, és úgy viszik a kint várakozókhoz . . . Egy hatalmas teherautóra szálltunk, úgy mentünk a tüntető munkástömegek közepette a Visegrádi utcáig . . ." A csepeli munkástanács parancsára a gyár munkásőrsége elfoglalta a francia gyarmati katonák által őrzött csepeli szikratáviró-állomást, és másnap, 1919. március 22-én innen sugározták világgá a híres kiáltványt: „Mindenkihez! Magyarország proletársága o mai nappal a maga kezébe vesz minden hatalmat ... A prole- társág diktatúrájának döntő alapfeltétele a proletárság teljes egysége. Éppen ezért, a történelmi szükség parancsára teljes egyesülését mondotto ki a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártja. A kormányhatalmat a párt megbízásából a Forradalmi Kormányzótanács veszi át. E tanács kötelessége lesz a munkás-, paraszt- és katonatanák csők országos kiépítése, a törvényhozói, végrehajtói és bíráskodó hatalmat a munkás-, paraszt- és katonatanácsok diktatúrája gyakorolja. Magyarország tanácsköztársasággá alakult. A forradalmi kormányzótanács . . . kimondja a nagybirtokok, a bányák, a nagyüzemek, bankok és a közlekedési vállalatok szocializálását. A földreformot nem törpebirtokokat teremtő földosztással, hanem szocialista termelőszövetkezetekkel hajtja végre . . .” Aláírás: a Magyar- országi Szocialista Párt — A Forradalmi Kormányzótanács. A nemzetközi közvélemény élénken reagált a magyar eseményekre. Lenin őszinte üdvözletét küldte és tolmácsolta az Oroszországi Kommunista Párt rongresszusának mérhetetlen lelkesedését. Wilson, az Egyesült Államok akkori elnöke viszont keserűen jegyezte meg: „Senki sem tudhatja, mi a helyes magatartás a bolsevistákkal szemben." A forradalmár Clara Zetkin így méltatja a történelmi sorsfordulót: „a magyarországi proletáriátus győzelme tüzes nyelvvel szól a világ bérrabszolgáihoz. A magyar proletáriátus merész cselekedete ugyanakkor erősíti a kiuzsorá- zott dolgozó tömegek önbizalmát, harci szellemét, teremtő elszántságát. Meggyorsítja a forradalom menetét mindenütt, ahol az már rohamra indult a polgári rend ellen . ..” Az Arbeiter Zeitung üdvözletét küldte a magyar munkásságnak: ....... és ma, amikor r oppant nyomorúságunkban nem is tudunk segíteni nekik, legforróbb jókívánságainkkal mellettük vagyunk.” A Francio Szocialista Párt újságírója így méltatja az eseményeket: „Mennyire termékenyek voltak a magyar forradalom első napjai. A magunk részéről szemléljük, tanulmányozzuk és vizsgáljuk kezdeményezéseiket, miként Szovjet-Oroszországét is. hogy annak idején, amikor a mi óránk üt, mi is meghozzuk ezeket, a legkevesebb tévedéssel . ..” Imre Erzsébet NAGYVILÁGBAN Jugoszláv infláció A jugoszláv kormány az árak társadalmi ellenőrzésének rendszeréről szóló törvény végrehajtása kereteben több intézkedést és szabályt készít az infláció leküzdésére — közölte a képviselőház illetékes bizottságában Szinisa Korica szövetségi piac- és általános gazda ságügyi titkár. A miniszter emlékeztetett rá, hogy az idei első két hónapban az infláció 13,2 százalékot tett ki, a tavalyi azonos időszak áremelkedéseihez viszonyítva a drágulás annak kétharmada. Éves szinten azonban a drágulás mértékét az első negyedévben csaknem 70 százalékosra becsülik. Március elsejétől o szövetségi árügyi közösség 25 áremelési jelentést kapott, ezek sze- iint a termékek 10—30 százalékkal drágulnak, de van olyan is, amely 200 százalékkal. A bizottsági vitában felszólalók hangoztatták, hogy az árak terén teljes anarchia uralkodik, s felül kellene vizsgálni a vállalatok magatartá sát, mert vannak olyanok is, amelyek az elmúlt két hónapban négyszer is emelték áraikat. Az árrendszer egyik alapvető ellentmondása, hogy az árak alakítását szinte teljesen a vállalatokra bízták, a problémák megoldását viszont mindenki továbbra is az államtól várja. Ismét harcokról érkeznek jelentések Libanon több körzetéből. Képünkön: gyermekét kézbenfogva fedezékbe siető édesanya és családja Szidon városában, ahol a keresztény és muzulmán milíciák összecsapása négy halálos áldozatot követelt. Ez volt az első jelentős incidens az izraeli csapatok visszavonulása óta a városban. (Telefotó — AP — MTI - KS) Mór nyitvatartosanak első napjaiban hatalmas nézőközönséget vonz a japán Cukubában rendezett világkiállítás. Képünkön: az Expo '85 számtalan érdekességének egyike a „Wa- subot" névre hallgató robot, amelyik elektromos orgonán játszik, kameraszemével leolvasva az elébe helyezett kottát. (Telefotó — AP — MTI - KS)----------------------------- * ------------------------------Thatcher hadat üzen a futball- huligánoknak Margaret Thatcher háromtagú ,,háborús kabinetet" hivott ősz- sze _ jelentették a brit lapok. Nem újabb Falkland-háború miatt, nem is a bányászok sztrájkja miatt — hanem a ,,nemzeti szégyenné" vált futballhuli- ganizmus megfékezésére. A belügyminiszter, a környezetvédelmi miniszter és a sportügyek miniszterének részvételével összehívott tanácskozás jelzi, hogy a kormány immár legalább olyan komolyan veszi a meccsek előtt, közben és után, otthon és külföldön handabandázó, törö-zúzó, verekedő brit szurkolók jelentette „fenyegetést", mint akármelyik fontos politikai kérdést. A futballügyi „minikabinet" első dolga lesz megvizsgálni a brit labdarúgó szövetség jelentését arról, hogy mit terveznek az egyes klubok az olyan jelenetek megakadályozására a jövőben, mint amilyenek a múlt szerdán fordultak elő a Luton és a MiI- wall, e két London környéki csapat kupamérkőzésén. A meccs „eredménye" 31-10 volt a megvadult szurkolók javára — a verekedésben 31 rendőr és 10 szurkoló sebesült meg. A probléma megoldása egyébként jól illeszkedik Thatcher asz- szcny általános felfogásába, mely szerint kormányának feladata általában a rendteremtés, a hagyományos értékek helyreállítása — ráadásul a futballhuligánok letörése feltétlenül olyan ügy, amelyben széles körű támogatásra számíthat Nagy-Britanniá- ban, mely mégiscsak a futball és a „fair play" őshazája. Máris elég megszégyenülés, hogy Nagy- Britannia nem kapta meg az 1988-as labdarúgó Európa-baj- nokság megrendezésének jogát. ♦ MOSZKVA: Szergéj Szo- kolov, a Szovjetunió marsallja, szovjet honvédelmi miniszter szerdán Moszkvában találkozott Milán Václávik vezérezredessel, csehszlovák nemzetvédelmi miniszterrel, aki hivatalos, baráti látogatásra érkezett a Szovjetunióba. A két miniszter kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitatott meg. CDU-elnök: Kohl A Német Kereszténydemokrata Unió esseni kongresszusán szerda este ismét Helmut Kohlt választották meg a CDU elnökévé. Kohlra 667, ellene 45 küldött szavazott. A Szabaddemokrata Párt üdvözölte Kohlnak azt a megállapítását, hogy a kormánykoalíció csak az FDP-vel együtt lehet sikeres. A szociáldemokrata párt értékelése szerint a CDU esseni kongresszusa azt bizonyítja, hogy Kohl pártja nem tud világos választ adni a munka- nélküliség és a környezetszeny- nyezés problémájára. A CDU legutóbbi választási vereségei nyomán védekezésbe szorult — hangoztatta az FDP szóvivője. • ♦ MOSZKVA: Andrej Gromi- ko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, külügyminiszter és Oskar Fischer, az NSZEP KB tagja, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere szerdán Moszkvában a soklodalú szovjet— NDK együttműködése további fejlesztésének kérdéseiről és kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémákról tárgyalt. ♦ WASHINGTON: Az amerikai szenátus kedden 55-45 arányban megszavazta, hogy folytassák az idei pénzügyi évben az MX-rakéták építését. A szenátusnak ugyan még egyszer szavaznia kell az ehhez szükséges 1,5 milliárd dolláros összeg folyósításáról, de várható, hogy ezen is hasonló eredmény születik. A jövő héten a képviselőháznak kell két ugyanilyen szavazást tartania. Kommentár Rakétáit és telefonok Néhány órán belül két. rakétákkal kapcsolatos szavazás hírét repítették világgá a hírügynökségek és mindkét voksolás meglehetősen baljós gesztusnak tekinthető. Az egyik Nyugat- Európából, a másik a tengerentúlról 'érkezett. A belga parlament kis többséggel, de jóváhagyta a kabinet döntését, amely szerint a belgiumi Florennesben megkezdődik a NATO-hatá- rozat alapján felállítandó manőverező robotrepülőgépek telepítése. Belga, sőt brüsszeli NATO- körökben sem vonják kétségbe, hogy sem a kormány, sem a parlament döntése nem tükrözi a lakosság tömegeinek ezzel kapcsolatos, igazi állásfoglalását. Nem kell nagy jóstehetség annak megjövendöléséhez, hogy Martens kormányfő és csapata a decemberben esedékes választásokon nagy belpolitikai árat fizethet ezért a határozatért, — még akkor is, ha azt csak nyilvánvaló amerikai nyomásra hozta. A másik jelentés Washingtonból érkezett: az amerikai szenátus, igaz, ugyancsak kis többséggel megszavazta az úgynevezett MX- rakéták továbbépítéséhez szükséges összeget. Ezt a döntést az Egyesült Államok elnökének és legszűkebb körének szinte páratlan aktivitása előzte meg. Az amerikai sajtó öles címbetűkkel közli például a helyzet illusztrálására azt az értesülését, hogy a Kanadából hazatérő Ronald Reagan még különgépe fedélzetéről is telefonhívásokkal „bombázta" a vonakodó honatyákat. Mindez olyan döntés, amely tovább pergeti az amúgy is életveszélyes fegyverkezési spirált, önmagában is elkeserítő, de többszörösen az olyan időpontban, amelyre egyébként bizonyos remények izmosodása lehetne jellemző. Két nyomós okból is. Az egyik az új genfi konferencia nyitánya, ami önmagában is indokolná, hogy mindkét résztvevő megpróbáljon jó politikai-lélektani közeget biztosítani a tárgyalások sorára. A másik az a tény, hogy Reagan elnök, ha felemás módon is, legutóbb kifejezte készségét, hogy találkozzék az SZKP új főtitkárával. Ezek után érthető, hogy világszerte kissé szorongva teszik fel a kérdést: mennyire vehető komolyan ez a készség a québeci „régi típusú”, vagyis szovjetellenes kirohanásokkal teli csúcstalálkozó, valamint az MX-ügyben voksoló szenátorokra gyakorolt nyomás fényében? Harmat Endre ♦ MOSZKVA: Hetvenedik születésnapja alkalmából Le- nin-renddel tüntette ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Szvjotoszlav Richtert, a moszkvai állami filharmónia szólistáját, századunk egyik legkiemelkedőbb zongoraművészét. Szvjatoszlav Richternek a szovjet zeneművészet fejlesztése terén szerzett kimagasló érdemeit ismerték el a Szovjetunió legmagasabb állami kitüntetésével. ♦ PEKING: Michael Arma- cost amerikai külügyminiszterhelyettes pekingi látogatásán a felek véleményt cseréltek a békéről, a leszerelésről, Dél- Ázsióról, a Közel-Keletről, Dél- kelet-Ázsiáról, Közép-Ameriká- ról, valamint az amerikai— szovjet és a kínai—szovjet kapcsolatok jelenlegi állásáról. Michael Armacost március 17-től 19-ig tartózkodott Pekingben, ahol kínai hivatalos személyekkel globális és regionális külpolitikai témákról konzultált. Hatékonyabb ellenőrzést (Folytatás az 1. oldalról.) két adjuk közre. Az ellenőrzési munka — ezt dr. Dányi Pál, az MS2MP Baranya megyei Bizottságénak titkára hangsúlyozta - még mindig nem kap akkora figyelmet, amennyit kellene, a tapasztalatokat jobban kellene hasznosítania a vezetésnek, a számonkérésben is következetesebbnek lenni. Nagyobb figyelmet kell forditani a szabályta* Icnscgok megelőzésére, mégin- kább-mivel az ellenőrzéssel mindent megoldani nem lehet - a visszásságokat kiváltó okok megszüntetésére. A hozzászólók - így dr. lerszi István is ~ szorgalmazták a jogpropaganda fokozását, az ellenőrzés kedvező és kedvezőtlen tapasztalatai közreadását a még szélesebb körű nyilvánosság előtt, aminek visszatartó ereje van. Többen is az: a véleményüket hangoztctták, a feltárt szabálytalanságokét követően — °z elkcvetettekkel arányban — szigorúbb legyen a személyi fe- lelcssécrevonás. A vállalati belső ellenőrzés, mint első láncszem, még mindig nem áll hi- vatáso magaslatán. Elhangzott még, megszaporodtak a fo- gycsztck kárára történő visszaélések, a vásárlók érdekvédelmére még több figyelmet kell fordítani. Ezzel összefüggésben érdekes a hír, amit az ülésen hallottunk, hamarosan Baranyában is létrehozzák a gazdasági rendészetet, melynek hatásköre három megyére terjed ki. A napirend vitája után határozatokat fogadtak el az ellenőrzés hatékonyságának javít c se re. Á sportban nem történt előrelépés A végrehajtó bizottság ülésének másik napirendjeként iBaranya testnevelésének és sportjának helyzete került terítékre, az előterjesztő Elbert György, az OTSH főosztályvezetője volt. Ami a testnevelés és a sport elterjedtségét illeti, a tájékoztató megállapítja, hogy Baranyában az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a testnevelési és sporttanfolyamok iránt. Mindenütt népszerűbb lett a futás, a kocogás, valamennyi nyári napközis tábor szerves része lett a sport, sőt Pécsett és Komlón az úszóoktatás is. Változatlanul sokakat mozgat meg a Falusi spartakiád, a munkahelyi olimpia és több sportágban az alapfokú bajnokság. A többezer résztvevő közül két év alatt 1033-an teljesítették az Olimpiai ötpróba követelményeit, ezzel Baranya országos viszonylatban az 5. helyet foglalja el (Budapestet is beleértve). A versenysport és az utánpótlásnevelés helyzetét illetően az az OTSH-megállapitás, hogy a szakemberek közötti egészségtelen rivalizálás, számos személyi ellentét miatt csaknem valamennyi korosztályban csökkent az elmúlt 3 esztendőben a megye igazolt versenyzőinek száma. Kevesebb lett a magasabb kategóriájú szakosztály is. összességében Baranya versenysportjának eredményessége — bár továbbra is a hazai élvonalban foglal helyet - az utóbbi 5 évben nem változott. A korábbi ^lehetőségek nagyobb arányú előrelépést tettek volna lehetővé, de nem így sikerült. Az utánpótlás szintjén továbbra is töretlen a fejlődés, a meglevő problémák azonban súlyos következményekkel járhatnak. A vb a tájékoztatót elfogadta.- A testület a további feladatokat, ajánlásokat illetően a két hónap múlva következő ülésén hoz határozatot, mert megvárja a Minisztertanács április 11-i ülését, amely sport- politikai kérdésekben dönt majd. Horváth László— Miklósvári Zoltán