Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-16 / 45. szám
Kiállítási napló Pécsi Balett 25 éive (2.) EckésTóth egymást kiegészítve... Első korszakában (hatvanas évek) az együttes fejlődésvonala töretlen. A szüntelen megújulás, a kifogyhatatlan és mindig újat adó témavilág a maga újszerű formai kereteiben, s a kísérletezés permanens igénye, kockázat- (és ódium-) vállalása jellemzi a Pécsi Balett első évtizedét. Mindig újat kereső lendületük néhány fiaskója ellenére is a modern balett pécsi fellegvára képes magához szegezni az országos közfigyelmet. Részben mert elkötelezetten járja a maga útját, részben mert tart még a hatvanas évek virágzó művészeti föllendülése: irodalomban, képzőművészetben, zenében, filmművészetben egyaránt. Amelyekhez van némi köze a mecsekaljai városnak. Pécs a legtöbbet emlegeEck újat és szokatlant hozott. Új koreográfiái nyelvezetet honosított meg; eszköztárában a statikus pózok, a mozdulod szünetek,, a ritmikus mozgás, a „terre-á-terre” (,,a földön”); a lassú, szögletes tört mozdulatok kifejezési formáival s a színek, a gesztusok sajátos szimbolikájával. Kitágítva, szétfeszítve ezzel a baiettművészet hagyományos kifejezőkészletének kereteit, s átértelmezve, kiszélesítve a balettművészét konvencionális tánc-, illetve „táncosság” — fogalmát. Ami ugyanakkor természetesen nem jelenti azt, hogy az új tagadná a korábbit, sőt, azt, hogy mindez nem a klasszikus balett gyökereiből eresztett volna lombot. A nagyközönség fokozatosan befogadta, s ráérezve megszerette a Pécsi Balettet. S lassan a konzervatív kritikai hangvételből is eltűnt a „földön végzett féregmozgás” címzetű „elismerő" jelzők sora. mutatkozik be ismét (Társaság, Egyszer volt . . .), érett alkotói stílusjegyeket felmutatva. Ezt követően már két állandó koreográfusa van a társulatnak. Eck Imre és Tóth Sándor mintegy tíz évadon keresztül — egymást kiegészítve — évente egy-egy önálló esttel jelentkezik. E közbülső korszak, azaz a hetvenes évek elején is lezajlik néhány emlékezetes bemutató. Eck Imre kortárs szerzőktől rendelt művek után jeles XX. századi alkotók (Weiner, Lajtha, Kodály) műveire készít elő egy estet (Magyar babák, Kötelékek, Fölszállott a páva). A fölvállalt kísérletezést kama- rabalett-esttel folytatja (Erővonalak, Megölt ölelések, Szonáta). Majd önálló Sztravinsz'kij- estjében (Bolyongás, Zene, TaJelenetkép J. S. Bach: h-moll szvit című tánc műből. A koreográfus: Tóth Sándor. (1976.) tett vidéki város az ország szellemi életében ezidőtájt. Ebben a közegben, a művészeti életnek ebben a gazdag és tartalmas levegőjében a Pécsi Balett is mintha szárnyakat kapna. Eck Imre az évtized második felében is ontja határozott koncepciójú, ötletes új koreográfiáit, s mellette mind gyakrabban kér eget a két új alkotótehetség, Fodor Antal és Tóth Sándor is. A közönség pártoló figyelemmel követi a modernbalett-művészet j újabb és újabb hajtásait. Igaz, idő közben a ,,Balett Sopianae" is tisztes nemzetközi hírnevet szerzett. A népi demokratikus országokon kívül bejárta Finnország, Anglia, NSZK, Luxemburg, Svédország, Norvégia, Jugoszlávia, Franciaország, Olaszország, Szíria, Libanon és Amerika jeíes táncpódiumait. Tv-filmek készültek róluk, s pécsi előadásaik meg a külföldi turnék mel'ett jótékony, ízlésformáló hatással igen sokat szerepeltek az ország nagyobb városaiban. Csakúgy, mint kisebb helyeken, ún. „kisműso- raikkal", illetve az Országos Filharmónia sorozatban. Működésüket ekkor még a homogenitás jellemzi, Eck Imre elvitathatatlan tánctörténeti érdeme nemcsak az, hogy 1961- ben megteremtette a magyar modernbalett-művészetet. Nemcsak vállalta a pioníroknak kijáró kezdeti megnemértést, közönyt, vagy elutasítást. Eredményeit még oly tudatos művészi krédóia mellett sem tudta volna elérni, ha tizen- vagy húszéves pályakezdő táncosait s a néhány operai táncost nem sikerült volna tartós művészi közönséggé szerveznie. Olyanná, amelyik eqy célért, egy akarattal vállalta sokirányú tevékenységük rendkívüli terheit. 8. HÉTVÉGE Az évtizedforduló, illetve a hetvenes évek eleje átvezet az együttes második nagyobb fejlődési korszakába. Ezalatt történt néhány fontos változás. 1969-ben Eck Imrét művészeti vezetővé, Tóth Sándor az együttes igazgatójává nevezik ki. A terhek megosztása jótékony hatású. Tízéves jubileumán a Pécsi Balett példátlan gazdaságú műsorsorozattal lép a közönség, a szakma, az országos közvélemény elé 1970 tavaszán. Két bemutató: Harangozó Gyula (Csárdásjelenet, Po- loveci táncok), illetve Eck Imre (Nyári este, Fantázia, Aranyborjú, Bábel, Eksztázis) önálló estje; az Alonso-balett, a Bartók-est fölújítása, valamint a tíz év legsikeresebb műveiből vett összeállítás szerepel a programban, amelyet a közönség és az országos sajtó egyaránt nem titkolt örömmel és leplezetlen büszkeséggel fogad. De ez az átvezető időszak még egy szempontból rendkívül fontos. Először vetődik fel — részben az elszerződött néhány művész helyébe, részben a frissítés objektív szükségszerűsége révén — az együttes második nemzedékének a kialakítása. Ekkortájt szerződtetik — az időközben szólistaként kimagasló tehetségűnek megismert — Paronai Magdolnát, Sólymos Pált, Zarnóczay Gizellát, Tamás Gyöngyit, Körmen- dy Lászlót, Kuli Ferencet, Lovas Pált, akik újabb fiatalokkal együtt 1973-ban mutatkoznak be együttesen Tóth Sándor Mezítláb c. önálló estjén. Tóth 1972-től újra koreogra- fál. A kimaradt néhány év után kirobbanó sikerű önálló esten vaszünnep), eljut a szimfonikus balettek egyfajta olyan összegezéséhez, amelynek több kikristályosodott formai jegye oeuvre-jében a szimfonikus balettműfaj talán legfontosabb összegezése, a Rekviem (1976.) felé mutat. A kísérletezést Tóth Sándor is folytatja a kisműfajokban (Mezítláb; s Eckkel: Mikrokozmosz). A hetvenes évek közepe különösképp termékeny időszakáról tanúskodik, ami nagyobb lélegzetű önálló estekben, mint pl. a Balettek fehérben c. Mah- ler-est (Szimfonikus balett, Sikoltások, Körtánc); majd a Balett, 1976. c. önálló est műsorszámaiban (h-moll szvit, Megdicsőüll éj, Kulcslyukak) csúcsosodik ki. Folytatódik ezenkívül a vendégalkotók meghívása is. A korszak elejét voltaképp A. Alonso újabb meghívása vezeti be (Metropolisz, Carmen), majd a Gondolatok néptánc- formában három vendégko- reográfusávol (Tímár Sándor, Kricskovics Antal, Györgylalvay Katalin), s a második Korszak lezáródása előtt Mai Murdmaa önálló estjével (A forma átváltozásai) folytatódik. 1976. egyébként kivételesen gazdag bemutatókban, s a legváltozatosabb stílus- és műfajbeli kísérletekben egyaránt. Eck Imre Morlondirozások c. estjével —, ahol eqyébként kilenc balettminiatűrt állít színpadra —, az említettekkel, valamint a Rekviemmel együtt összesen öt önálló balettbemutatót láthat a pécsi közönség ebben az évben. Ez az időszak korszakhatárnak is tekinthető, amely átvezet az együttes fejlődésének máig tartó harmadik szakaszához. Erről szólunk következő szombati számunkban. Wallinger Endre Fésűk a fésületlenséghez ef Zámbó István festménye Ennyi ember még soha nem volt egyszerre a Pécsi Galériában, mint ezen a megnyitón. Csak jöttek, jöttek. Kékre festett szájúak és vörös foltos hajúak, aktatáskás harmincévesek, kalapos-csinos gimnazisták, és olyanok, akik csak kérdezősködés után találtak be. Szerencséje volt, aki a megnyitó előtt dedikáltatta a Bizottság nagylemezt, mert a koncert félidejére már elfogyott. S bár az enyhén illu- mináltnak tűnő el Zámbó István, le Lugossy László és Wahorn András megnyitóra rögtönzött „sómánrockzenei tűnődései" alatt — Neo- szarvasbika ide vagy oda - az elszivárgás könyörtelenül megindult, az összművészeti produktum lehengerlő sikere nem lehet kétséges. Kár, hogy nem maradt itt — akár az Elméletben otthon vagyok című installációba komponálva — az a sárga reflektorral kombinált világítóalkalmatosság, amit az énekes időnként meglóbált a feje fölött, szimbóluma lehetne ugyanis a jelenségnek. A hatvanas évekbeli külvárosi munkáslakások konyhai, mintás, műanyag, fodrosszélű lámpa- burájáról van szó, amelyre nem lehet némi szorongással vegyes nosztalgia nélkül visz- szaemlékezni. Szép volt ez a bura, otthonos volt, hiszen mindenhol csak ezt lehetett látni. S egy bizonyos szubkultúrában ma is lehet, abban, amelyet a szentendrei autodidakta művészcsoport tagjai képviselnek. A szó szoros értelmében őstehetségek, s ezt a fésületlenül előtörő, gátlástalanul áradó talentumot festésben, rajzolásban, zenélésben és szövegírósban kamatoztatják. ösztönös, primér kreativitásuk egyfelől infantilis közlésmódjukat szentesíti egy eldologiasodott, alapviszonyokra szorítkozó, belterjes és csökött élet mítoszainak apológiájában, másfelől egyfajta rendkívül tudatos vállalás, mondhatni elkötelezettség megnyilvánulása. Neoprimitív abban az értelemben, ahogy az ún. primitív művészet transzformálta közösségi rítusait, liturgikus kellékeit, kultuszait az esztétikum szférájába. Ef Zámbó plasztikái közönséges használati tárgyakból és homályos funkciójú szerkezetekből — közösséget mutatnak akár egy néger maszkkal, amely egyszerre része a rituális aktusnak, és plasztikai forma is, tehát képzőművészeti gondolatot is hordoz. Esztétikai vezérelvük a ritmus és a szimbolizáció, a művészet és a valóság mindkettőn átcsap egymásba, a mű nem a való tükörképe, hanem összetevője. A három művés? képességei, tehetségük eltérő. Nagy érdeme a rendezésnek, hogy a művek mégis egymás hatását erősítve érvényesülhetnek az egy pillantással befogható, épp a szükséges mértékben megmozgatott térben. Wahorn nagyobb intellektuális koncentrációt igénylő grafikai lapjai a folyosón sorakoznak folyamatosan kibontakozó ero- tomán tematikájukkal. El Zámbó munkáin szimbólummá emelt rekvizitumok halmozódnak, annak a rétegnek az életérzését kifejezve, amelyek számára a hagyományos értékrendszer érvényét vesztette, s a legkülönbözőbb valóságszférákból származó objektumok jelentik a kialakulóban levő újfajta orientáció útjelzőit. így kerül egymás mellé horog, átlőtt szív, égett gyufaszál értékétől-mértéké- től független léptékben. Szerelem, élet, halál kérdéseit eltört tilalomfák, összevissza mutogató ujjak, obszcén ábrák segítenek kibogozni, újabb képein a dadaizmus színes kavargását tisztább szürreális fogalmazás, térbe nyitott fehér faktúrák és körvonalak váltják föl. Fe Lugossy exhibicionizmusa nagyobb léptéket kíván. Nem mond le a szövegbetétekről, egyéni tárgytípusokqj, nehezen megfejthető allegóriákat alkalmaz. Nő, férfi, csontok, bolhák (tetűk?, szúnyogok?), állatok jelennek meg papírkivágatain, amelyeket a környezet reális részének szán, ezért foszt meg a kép hagyományos kereteitől, megjelenési formájától és létezőként értelmez. Ef Zámbó ideges vibrálását nála egy fajta álgügye rángatózás he lyettesiti. Dojó érzésítés címt — talán ars poétikai — képér az otthonvíz, a női tomporé: a rejtélyes ábra esetlege: együttállásban az aléló férfi figurával egyszerre áhitja, : gúnyolja a lumpen életformc vasárnapját. Wahorn egy kicsit kilóg ar együttesből. Vérbeli grafikus kitűnően rajzol. Parányi el- vont-szürreális ábráit szembesíti az újhullámos formaelemek hanyag-spontán harsogásával. Így képes megérzé- kiteni, hogy mit jelent számára a Bizottság-féle társaság gondolatközössége, s erről a kettős reflektáltságról egy pillanatra sem mond le. Az egyszerre belülről és kívülről látás képessége miatt lehet ilyen termékeny számára a nő és férfi aberrált viszonyának érzelemmentes ragozása. A három művész által képviselt művészi kifejezésmód a magas művészetbe emeli a városi folklór elemeit, folyamatos párbeszédet folytat a kortárs generációkkal. Hatása alól olyan sajtófotós gyakorlattal vértezett, friss szemű és agyú fotóművész sem szabadulhat, mint Kálmándy Ferenc, akinek képei között a Pécsi Kisgalériában Wahorn és fe Lugossy portré is szerepel, méghozzá stílusosan, színezve. Kálmándy e képeken ugyanazt teszi kamerájával, mint azok hárman ecsettel, vonallal. A fotó törvénye a mechanikus leképezés, a látszatok elemeivel kell szólnia a valóságról. Ám „Kálmándy olyasvalamit csinál — írja Aknai Tamás —, ami költészetet, reményt, fikciót burkol az objektívtól sohasem elforduló pontos látszatokba. A mindennapokba belegabalyodott ember. . . dokumentumait állítja elő.” A felhőket felülről nézi, az embereket belülről, s közben saját magáról beszél, öt év terméséből válogatott anyagában nyomon kísérhető nyelvének folyamatos egyszerűsödése a keresett szürrealizmustól a mellbevágóan emberi, lélektani realizmusig. Húsz Mária Kálmándi P. Ferenc fotókiállítása a Pécsi Kisgalériában. Fotó: Proksza László
