Dunántúli Napló, 1985. február (42. évfolyam, 30-57. szám)
1985-02-16 / 45. szám
H ársastelepre nem tud bemenni a mentőautó — természetesen segítünk, fél órán belül ott vagyunk — rakja le a telefont egy fáradt mozdulattal Sterner József üzemvezető az ügyelet huszonnegyedik órájában. Néhány perc és az Eperfás úti telep udvarán útrakészen áll a Közúti Igazgatóság pécsi üzem- igazgatóságának Mercédes teherautója. Gépkocsivezető is kerül, más híján Horváth József gépész-művezető ugrik be. * Néhány perces üzemzavar után indulhatunk, elöl a fürge kis Merci méreteihez képest hatalmas hóekéjével. Az ÉPFU homokbányájáig még ragyogó- ak az útviszonyok, de a vasa- si lejtő már hófehér, csak itt- ott villannak elő fekete foltok. A hird—szászvári utat vastag hóréteg borítja. A hosszúheté- nyi gyógyszertár előtt akadály, a lejtőn keresztben áll a Mecseki Szénbányák tartálykocsija. Már jön is a segítség — szerencsére velünk szemben — a komlói Volán Tátra kocsija felvontatja a tartályautót. A háirsastelepi bekötőúton bennünket vár a munka, 20— 25 cm-es hóban dolgozik a „merci" a hóeke három méter szélességben kotorja a vastag hótakarót. Mindössze 20 perc, és szabad az út. Mecseknádasd felé vesszük az irányt. A völgyhidaknál egy MTZ kotrógép szélesíti az utat, nyomában 8—9 sárgamellényes munkás dobálja a havat a völaybe. Még egy félórás ellenőrzés és indulunk Árpádtetőre. Remeterétnél még elidőzünk néhány percig — háromfős brigád aprítja a kidőlt fákat. A Köztisztasági Vállalat sószóró kocsiján Puskás Sándor gépkocsivezető és kísérője Kiss János vár bennünket. A ZIL-t néhány perc után megállítja a közlekedési rendőr. Segítséget kér az István téren elakadt gépkocsiknak. Ahol végül is nem mondhatnám, hogy éppen hálásan fogadtak bennünket a leitőn korcsolyázó autók vezetői. S miután egyiknek teljes gázzal sikerült keresztbefordulnia az úton, vezetője nem fukarkodott a szavakkal. — Alapgázzal kellene — szólt ki csendesen a cigarettáját nyugodtan szívó gépkocsi- vezetőnk. Tanácsát megfogadta autósunk, nyomában újabb adag sóval hoztuk rendbe az utat, na meg a kedélyeket, és lassan megindult felfelé a forgalom. — Télen is meg kell tanulni autózni, mert szép lehet valaki az utakon, de elég okos nem — mondja Puskás Sándor a Patacs felé vezető úton, amint megállunk egy percre és alásózunk egy kanyarban egy teherautónak. Patacsról jövet már üres a ZIL, s vissza kell mennünk egy újabb adag sóért a telepre, ahol percek alatt 35 mázsa kerül a kocsira, Máté Jánosné ügyeletvezető mór adja is az újabb útirányt;’ „A Tüzér utca sarkán keresztben állnak a kocsik az úttesten" — mondja. Lassan beesteledik, még egy utolsó útra vállalkozunk a Mecsekre induló Varga Pót gépkocsivezetővel. Csendesek az erdei utak, kihalt a szanatórium, az állatkert környéke. A Misináról lefelé jövet még kisegítjük két boldogtalan turista beragadt gépkocsiját, aztán a szélvédőnk előtt kavargó hófelhőben lassan leereszkedünk a város felé. Marton Gyöngyi .«5
