Dunántúli Napló, 1985. január (42. évfolyam, 1-29. szám)
1985-01-28 / 26. szám
2 Dunántúlt napló 1985. január 28., hétfő Márciusi remények „Hajózni muszáj!" — tartja a régi latin közmondás. Az utóbbi évek eseményei fényében ezt úgy módosíthatnánk: tárgyalni muszáj! ‘Most, 'hogy a szovjet—ame„- rikai kapcsolatok túllendülni látszanak a mélyponton, az egész világpolitikai légikor enyhülni tűnik. Ez talán már a kedden Stookhol- ban kezdődő ötödik tárgyalási fordulón érezteti hatását, de talán szükségtelen aláhúzni: most mindenki márciusra tekint előre. Nemcsak azért ez a nagy tavaszvárás, mert az idei tél olyan mostohán bánt az embereikkel Európában, Amerikában, Ázsiában, sőt még Afrika északi részén is. A politikával foglakozók jól tudják, hogy a tél után mindenképpen tavasz következik a nemzetközi kapcsolatokban is — csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen bosszú a fagy és milyen gyorsan bontakozik ki az azt követő enyhülés. A szombat esti moszkvai és washingtoni bejelentés, miszerint március 12-én Géniben kezdődnek a kétoldalú fegyverz^tkorlátozási és leszerelési tárgyalások, óriási érdeklődést váltott ki világszerte. Az Egyesült Államok küldöttségének vezetőit már jó egy hete megnevezték. A jobboldali nézeteikről ismert politikusok, Max Kampel- man, John Tower és Maynard Glitman, akik jól ismertek a Pentagonhoz és a legszélsőségesebb körökhöz fűződő kapcsolataikról, valószínűleg nem lesznek egyszerű tárgyalópartnerek. Már kiválasztásuk is azt bizonyítja, hogy a Féhér Ház alapvető nézetei nem változtak. Bár a hazai — és a világ — közvélemény növekvő nyomása miatt tovább már nem lehetett halogatni a lm eg'b e s z é lése k újrakezdését, szerződésekig még nagyon hosszú út vezet. A hét végén bejelentették, hogy a szovjet tárgyalóküldöttséget Viktor Karpov nagykövet vezeti majd, s egyben ő Jesz a stratégiai nukleáris fegyverzetekkel foalalkozó megbeszéléseken részt vevő szovjet szakértői csoport feje is. Jurij Kvicinsz- kij az űrfegyverek, Alekszej Obuhov pedig a közepes hai- tótávolságú fegyverrendszerek kérdéskörben vezeti majd a szovjet csoportot. Mindhárom diplomata jó ismerője szakterületének, korábban már dolgozott hasonló beosztásokban. Tapasztalatukra, diplomáciai érzékükre nagy szükség lesz majd, hiszen rendkívül bonyolult problémákkal kell majd foglalkozniuk — feszült, még mindig nagyon rossz nemzetközi légkörben. Márciusi reményeink elsősorban ahhoz kötődnek, hogy sikerüljön helyreállítani a kölcsönös bizalmat, ami nélkül nincs megegyezés. A bizalom, amely az utóbbi időben hiánycikké vált a világpolitikában, csak tettekkel és bizonyított jóakarattal szerezhető vissza. A Szovjetunió a maga részéről a bizalomerősítő intézkedések egész sorát javasolta, ezeket azonban rendre elutasította az amerikai kormány. Most a tárgyalások puszta ténye is bizakodással tölt el mindenkit, de ne felejtsük el, hogy voltak a közelmúltban sikertelen tárgyalások is! A legtöbb, amiben reménykedhetünk, az egy olyan — meglehet, hosszú évekig tartó - folyamat megindulása, amely egyszer majd elvezet a megállapodáshoz. Akkor, de csakis akkor sóhajthatunk föl megkönnyebbülten. Addig is várjuk a márciust! Horváth Gábor A Szovjetunió 1984. évi tervjelentése A Szovjetunió Központi Statisztika Hivatala közzétette a szovjet népgazdaság múlt évi • tervteljesítéséről szóló jelentését. A dokumentumból kitűnik, hogy a Szovjetunió gazdasági ereje 1984-ben is számottevően gyarapodott, bár a növekedési ütem, elsősorban a mezőgazda- sági termelés bővülésének elmaradása miatt valamelyest visszaesett. A nemzeti jövedelem 1984- ben 496 milliárd rubel volt, 2,6 százalékkal több, mint az előző évben. A népgazdasági terv 3,1 százalékos növekedést irányzott elő. Az ipari termelés növekedése nemcsak a tervben előirányzott mértéket múlta felül, hanem meghaladta az előző évben elért növekedést is. A teljes ipari termelés 1984-ben 4,2 százalékkal volt nagyobb, mint 1983-ban, összértéke pedig elérte a 783 milliárd rubelt. A termelési eszközök gyártása az előirányzott 3,7 százalékkal szemben 4,1 százalékkal, a közfogyasztási cikkeké «pedig a tervezett 4 százalékkal szemben 4,3 százalékkal, tehát a termelési eszközökénél is gyorsabban nőtt. A mezőgazdaság, amely 1983-ban 5 százalékkal növelte termelését, 1984-ben azonos, 135 milliárd rubeles termelési értéket ért el. Ez 7 milliárd rubellel több, mint az előző három év átlagos évi termelési értéke. pályázatot hirdet konvvelesi vezetői (osztályvezetőhelyettes) munkakör betöltésére. FELTÉTEL: ♦ felsőfokú számviteli szakképesítés, ♦ 5 éves szakmai gyakorlat, ♦ 2 éves vezetői gyakorlat. ALAPBÉR: MEGÁLLAPODÁS SZERINT. A jelentkezéseket részletes szakmai életrajzzal „JÓL FIZETÜNK” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe küldjék. NAGYVILÁGBAN + PEKING: Hu Jao-pang, a KKP KB főtitkára szombaton Pekingben találkozott Norodom Szihanukkal, a törvényes kambodzsai kormány ellen harco'ó emigráns csoportok egyik vezetőjével. Szihanuk egyebek között olyan kijelentést tett, hogy (illegálisan) vissza akar térni Kambodzsába és „elnökölni fog a Demokratikus Kambodzsa kormányának kabinetülésén”. A találkozón Hu Jao-pang ismét Kína támogatásáról biztosította a népi Kambodzsa és vietnami szövetségese ellen szervezkedő kambodzsai frakciókat, köztük a vörös khmereket. ♦ PÁRIZS: Új-Kaledónián június 30-ig meghosszabbították a rendkívüli állapotot, miután a Francia Alkotmányjogi Tanács megállapította, hogy a rendkívüli állapot meghosszabbításáról megszavazott törvény nem ellentétes az alkotmánnyal. Auschwitz —évforduló Vasárnap van a 40. évfordulója annak, ihogy felszabadult az auschwitzi koncentrációs táibor, amelyben a hitleristák 4 mliffió embert semmi; sítettek meg. A haláltábor utolsó foglyait T945. január 27-én a ~Lengyelországot felszabadító szovjet csapataik mentették meg. Szombaton a tábor egykori foglyai megkoszorúzták Brze- zinlkáiban (Birtkenau) a fasizmus áldozatainak nemzetközi emlékművét, a felszabadító harcokban elesett szovjet katonák sírjait és Oswiecimiben (Auschwitz) virágot helyeztek a kivégzöfal elé, az egykori 11-es barakk fala elé, ahol 20 ezer embert lőttek agyon. A megemlékezés résztvevői felolvasták a nemzetközi Auschwitz-'Bizottság békefethívását. A nyugatnémet zöldek hétvégi, Freiburgban tartott tanácskozásukon követelték, hogy az NSZK közéleti posztjait tisztítsák meg a neonáciktól. (Telefotó—APN—MTI—KS) NÉHÁNY NYUGATI ÁLLAM EXPORTJA A KGST-ORSZÁGOKBA, 1983 (milliárd dollár) NSZK (FRANCIAOLASZJapán FINN ORSZÁG ORSZÁG ORSZÁG 12,4 3,7 3,7 3,6 3,5 X^X V 1,7 KANADA 11,6 NAGYBRITANNIA 1,2 HOLLANDIA Repült a Discovery Vasárnap délutánra — hazai időszámítás szerint a késő esti órákra - jelezték a Discovery leszállását a floridai űrrepülő* térre. Az öttagú személyzet alig háromnapos, első ízben tisztán katonai rendeltetésű útjáról egyelőre csupán annyit közöltek, hogy sikerült pályára állitaniok egy új típusú kém-műholdat. Ez úgynevezett geostacionárius pályán kering a Szovjetunió területe felett és katonai jellegű hírközlési adatokat hivatott gyűjteni és továbbítani a földi állomásokhoz. A kém-űrrepülés egyéb feladatairól semmiféle közlést sem adtak. A személyzet és a földi irányítók rádióösszeköttetését kódolták, az űrrepülésről nem adtak televíziós közvetítést, az út során csak néhány szavas helyzetjelentéseket adtak át a sajtónak. Az amerikai sajtó értesülései szerint a hírszerző mesterséges hold alkalmas rádió- és telefon- beszélgetések elektronikus jeleinek gyűjtésére és rendszerezésére, különösen katonai jellegű hírközlési adatok szelektálására. A kémholdat új típusú hajtómű juttatta pályájára azt követően, hogy a Discovery fedélzetéről elindították. Indiai díszszemle A hagyományokhoz híven díszszemlével ünnepelték meg szombaton Új-Delhiben a köztársaság napját. Az indiai nemzeti ünnepen az új alkotmány 1950. január 26-án történt elfogadásáról és a köztársaság kikiáltásáról emlékeznek meg. Az ünnepségeket idén kivételes biztonsági intézkedések közepette rendezték meg. Egy indiai lapértesülés szerint ugyanis az ünnep előtt négy alaposan felfegyverzett terrorista kommandó érkezett a fővárosba, hogy merényletet kíséreljen meg Radzsiv Gandhi kormányfő és Zail Szingh államelnök ellen. A Hindustan Times tudni véli, hogy a biztonsági szervek széles körű nyomozást folytatnak a Pand- zsáb államból érkezett csoportok elfogására. A lap szerint a terroristák Pakisztánban kaptak katonai kiképzést. Radzsiv Gandhi o szokásoktól eltérően zárt gépkocsin érkezett a díszszemlére, de a te- leviziós közvetítésben szereplő utolsó szakaszon átszállt egy n'yitott dzsipbe. A Leningrádba látogató külföldit a legmegrázóbb élmény a Piszkarjovói temetőben éri. Ebben a hatalmas nekropolisz- ban helyezték örök nyugalomra a város védelmében elesett és a blokád alatt éhenhalt 600 ezer embert. A tömegsírokon a szürke márványlapok csak az évszámot mutatják, mégis az ember itt érti meg igazán, mekkora áldozatot hoztak Leningrad lakói városukért, mennyi borzalmat és szenvedést éltek az alatt a 900 nap alatt, ameddig el voltak zárva a külvilágtól. A fasiszta német csapatok 1941 szeptemberében bekerítették Leningrádot és elzárták a Szovjetunió többi részétől. Megkezdték a város rendszeres bombázását és ágyúzását. Mikor a támadás újra és újra kudarcot vallott, Hitler a mintegy hárommilliós Leningrad kiéhez- tetése mellett döntött. Az itt lakók nehéz helyzetbe kerültek. Az élelmiszerkészletek csak 30—40 napra voltak elegendőek, nem volt elég fűtőanyag. Iszonyatos télnek néztek elébe. A fejadagokat többszörösen csökkentették. A munkások naponta 25 dkg kenyeret, 1—2 dkg zsírt, húst és cukrot kaptak, a tisztviselők, családtagok és gyermekek ennek a mennyiségnek mintegy a felét. A szörnyű éhség csillapítására az emberek enyvből, hajolajból készítettek „ételt", az elhullott kutyákat, macskákat is megették. Azon a télért naponta 3—4 ezer ember halt éhen Lenin- grádban. Mivel a közlekedéssel is bajok voltak, elhatározták, hogy helyben jelölnek ki temetőket. Koporsóhoz jutni szinte lehetetlen volt, a holttestek százai újságpapírba csomagolva feküdtek a temetőkben. A legyengült embereknek nem volt erejük a sírok ásására. A kórházakban az orvosok és ápolónők is szédelegtek az éhségtől. Mikor a vízvezeték-hálózat is felmondta a szolgálatot, közvetlen járványveszély fenyegetett. A faházakat szétszedték, így tüzeltek. De az élet nem állt meg, a leningrádiak hősiesen ellenálltak a fasiszta túlerőnek. A termelés tovább folyt, a gyárak a néhány kilométerrel arrébb húzódó frontnak dolgoztak. Eközben hallatlan erőfeszítéssel kívülről is próbáltak segíteni a városon. A szovjet csapatok egy kisebb vasútvonalat és kikötőt építettek a Ladoga-tó partján. Ezen az „életvonaton" sikerült némi élelmet juttatni az ostromlott Leningrádba, majd megkezdték a lakosság kimentését. Ezen az úton 1942 végéig mintegy egymillió embert, főleg gyermekeket sikerült kijuttatni. Tavasszal a szovjet katonáknak sikerült a Ladoga- tóban egy olajvezetéket lefektetni, így már fűtőanyaghoz is juthatott a város. Ennek ellenére 1941—42 telén több mint félmillió ember halt meg. A túlélők fizikailag és lelkileg felkészülteik ..a további szörnyű ostromra. Újabbra azonban már nem került sor. 1943 nyarán részlegesen, 1944. január 27-én pedig végleg felszabadult Leningrád . .. Január 27-én sokan visznek virágot a Piszkarjovói temetőbe. A 900 nap emléke mélyen bevésődött a leningrádiak emlékezetébe, hiszen szinte nincs olyan család, amely ne vesztette volna el egy vagy több tagját a második világháború alatt. A legnagyobb télben itt pompázó virágok az élet, a béke tiszteletét hirdetik, a szovjet emberek azon óhaját bizonyítják, hogy soha többé, sehol a világon ne ismétlődjék meg; ez a szörnyű 900 nap. Décsi Katalin A Piszkarjovói temető (Fotó: TASZSZ - APN - MTI - KS) ■Cílencszaz nap