Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-10 / 339. szám
non KRÓNIKA non krónika! ÜÉ: mwm Kovács Istvánná Kollégái, ismerősei, törzs- vásárlói ezen a néven ismerik: „Boxi”. Nélküle tulajdonképpen elképzelhetetlen a Centrum Áruház: 35 éve, a pécsi Állami Áruház nyitása óta — Boxi, azaz Kovács Istvánná itt dolgozik a divatáruosztályon, melynek ma ő a vezetője. — Éppen MikuláskoTr~1949. december 6-án nyitott az áruház, kevés alkalmazottal: ösz- szesen nyolcvanon voltunk. Nyitásra a szakszervezet csábította ide a dolgozókat különböző kereskedelmi cégektől, üzletekből. Én akkor a Bem utcában, a mai Óra-ékszer üzlet helyén lévő Tészás cégnél dolgoztam. Szívesen jötem ide, márcsak azért is, mert tanulóéveimet a mostani Centrum épületében töltöttem. Valamikor — a háború előtt — is már üzletház volt itt. — Miért ezt a pályát választotta? ' — Amikor 1944-ben munkahelyet kerestem, csak Quintus vett föl, szüksége volt tanulóra. Mellesleg akkoriban még rang volt kereskedőnek lenni, volt presztízse a szakmának. Tanulónak lenni nem csupán azt jelentette, hogy a szükséges ismereteket elsajátítsuk, hanem hozzátartozott a takarítás, az áruk rendbetétele, az, hogy a tulajdonos feleségének segítenünk kellett takarítani, bevásárolni. Első fizetésem 29 pengő volt, s ebből vásároltam életem első selyemharisnyáját, ami viszont 30 pengőbe került, szóval a fizetésemet ki kellett egészíteni. — önről azt mondják, vérbeli, ideális kereskedő, s nyilván a legfontosabb alapismereteket tanulóideje alatt sajátította el. Mire tanítottak akkor egy jövendő eladót? — A kiszolgálásnál ott áll mellettünk a segédkisasz- szony, s ha úgy látta, nem sikerül az üzlet, azonnal közbelépett, nehogy a vevő vásárlás nélkül távozzon. S nemcsak azt kellett megmutatnunk a vevőnek, amit kért, hanem arra tanítottak, hogy minden újdonságot ajánljunk a figyelmébe. Sajnos, ma, úgy látom, a kereskedők egyáltalán nem követnek el mindent azért, hogy a vevő elégedetten távozzon. Pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók 95 százaléka ma is igényelné a segítséget, az áru ajánlását. — Említette, hogy csökkent a szakma presztízse . . . — Igen, s ez sokszor meg is látszik a kereskedő-utánpótláson. Az, hogy nem túlzottan megbecsült dolog ma a kereskedelemben dolgozni, az tükröződik a kezdők fizetésében is. Régen még tudtunk válogatni a munkaerőből, ma már nem. Azt hiszem, leginkább az marad meg a pályán, aki tényleg szívvel-lélekkel szereti és hivatásának tekinti a kereskedelmet. No és persze a szakma szeretetén kívül még vonzerő a jó kollektíva, hiszen ez nagy szerepet játszott abban, hogy én is harmincöt éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen. Diicső Csilla O Árusítással egybekötött vetőmagbörzét rendeznek december 18-án, 10 órai kezdettel Budapesten, a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Intézetének villányi úti dísztermében. A börzén a legújabb hajtató zöldségfajtákból magmintát bocsátanak az érdeklődő, főként eladásra termelő kertészek, kistermelők részére. O Trischlerné Ferk Anna textiltervező legújabb munkáiból nyílik kiállítás december 12-én Pécsett, az IH-Galériában. A kiállítás január 2-ig tart nyitva. O Valahol már találkoztunk... címmel Soltész Rezső táncdal- énekes vendégszerepei december 13-án, 17.30-kor Pécsett, az Apáczai Központ Művelődési Házában. O Először Szekszárdon. Rendkívüli decemberi bérleti hangversenysorozatot indított a szekszárdi Művészetek Háza. „Korunk Zenéje” címmel a 180- as csoport koncertjére kerül sor december 12-én, 19.30-kor a volt Zsinagógában. Pauk György (Anglia) hegedűestje — közreműködik Sebestyén János csembalón — december 19-én 19.30- kor lesz. December 21-én 19.30- kor mutatkozik be a szekszárdi városi kamarazenekar, művészeti vezető: Földes Lajos. A programot újév napján 16 órai kezdettel a budapesti Ragtime együttes koncertje zárja. o A Mecsek CB-klub fórumot rendez ma, december 10-én, hétfőn délután 5 órakor^ Pécsett, a Ságvóri Művelődési Otthonban, a klub szolgáltatások jövő évi megúiításáról. Várják a maaán és vállalati CB-vel rendelkezők megjelenését. ♦-05-07 Kazaltűz, dohányzás miatt. December 8-án, 17.50-kor riasztották a siófoki és marcali tűzoltásógot Bog- lárlellére, ahol a Kossuth Lajos utca 73-ban kigyulladt egy fészer, s benne 60 mázsa bálázott széna és egyéb termény égett el. A becsült kár 40 000 forint. A tűz oka dohányzás. * Barcson, a Vasvári Pál utca 29- ben, december 9-én, hajnali 3 ára 5 perckor kigyulladt egy istálló tetőszerkezete. A tüzet a barcsi tűzoltók fékezték meg. A becsült kár IS 000 forint. A tűz okát vizsgálják. * Közlekedési baleset történt december 9-én, 7 ára 20 perckor a Bő- szénfa és Antalszállás közötti eljegesedett útszakaszon. Somogy József, 24 éves kisjakabfálvai lakos nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette Zsiguli személygépkocsiját és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő járművel, a Pécsi Postaigazgatóság Robur gépkocsijával. Somogyi Józsefet a mentők súlyos sérülésekkel szállították a kaposvári kórházba. * Ot gépkocsi csúszott az árokba december 9-én, vasárnap a reggeli órákban az eljegesedett igali, ka- potyi, bőszénfai és simonfai útszakaszon. Személyi sérülés nem történt. Simonfánál két mentőautó akadt el a jeges úton vasárnap reggel. A Somogy megyei Rendőr- kapitányság felszólítására a veszélyes útszakaszok sózását a délelőtt folyamán elvégezték. O Csőtörés miatt szünetelt a hálózati vízellátás tegnap Pécsett, a Jókai utcában. Vasárnap hajnali 4-kor eltörött a Jókai utca 46. számú ház előtt a fővezeték. A hiba elhárítását a Pécsi Vízmű dolgozói délelőtt 10 órára befejezték. Addig lajtoskocsikról látták el vízzel az utca lakóit. O Műhelycsarnokot építettek a Tabi Költségvetési üzemben. A hatmilliós beruházással megszűnnek a zsúfolt raktárak, új helyre költözik a szerelő-, a lakatos- és a villanyszerelő részleg, és a gépkocsimosó is. O Karácsonyi fenyőfákat szállítanak Svédországba a somogyi falvakból. Az áfészek ezekben a napokban Böhönye, Kadarkút, Barcs és Csurgó környékén vásárolják fel nagyobb tételekben az exportra szánt és a háztáji kertekben nevelt fákat. O Kaposvár utcái, terei címmel városismertető füzetet adott ki a Magyar Hirdető és a helyi Városszépítő Egyesület. A turistákat segítő kiadvány a megyeszékhely múltjáról és jelenéről közölt információk mellett részletes utcajegyzéket és térképmellékletet is tartalmaz. O Nemzetközi kisállattenyésztő kiállítást és bemutatót tartanak december 14-től 16-ig Kaposváron, a Dózsa edzőcsarnokban. A kiállítás ideje alatt a pécsi állatkert állatóvodái bemutatót tart. O Újra megnyitották a csurgói művelődési házat. A nyár elejétől felújítás miatt zárva- tartott intézményre egymillió forintot fordítottak. Két új klubtermet alakítottak ki, és kicserélték több helyiség padozatát. Norina Keresztury Erika újabb bemutatója december 7-én, pénteken zajlott le nagy sikerrel, a Német Demokratikus Köztársaságban, Rudolstadtban. Donizetti: Don Pasquale cimü operájában Norinát énekelte. Emellett Ein Lied geht um die Welt cimü dalestjével aratott sikert Berlinben. ♦ O A Somogy irodalmi folyóirat estjét rendezik ma este 7 órakor Kaposvárott, a Megyei Könyvtárban. A műsorban közreműködik Igó Éva és Máté Gábor Színművész, zongorán kísér Kardos Kálmán. O Üzemzavar okozott áramszünetet szombaton délután Uránvárosban az Építők útján, ahol a Távfűtő Művek egyik melegvizes vezetéke eltörött és forró víz árasztotta el az alagsori villanykábeleket. Ezért az Építők útja 4. sz. házban kb. 60 lakásban keletkezett átmenetileg áramszünet. A viz kiszivattyúzása után a DÉDASZ dolgozói a hibát elhárították. A CSEMEGE Vállalat HAJDÚ GYULA U. 24. SZ. ALATTI ABC-ÁRUHÁZÁBA AZONNAL ♦ szakképzett vagy szakképzetlen csemegés eladókat, ♦ férfi segédmunkásokat, ♦ árufeltöltőket. JELENTKEZÉS AZ ÁRUHÁZ VEZETŐJÉNÉL A HELYSZÍNEN. O Tettamanti Béla, a magyar pedagógia kiemelkedő alakja 100 éve született. Az évforduló tiszteletére ma, hétfőn 10.30 órakor Tettamanti Béla életútját bemutató kiállítás nyílik a Kaposvári Tanítóképző Főiskolán: 11 órakor emlékülést tartanak a kaposvári Ifjúsági Házban, majd 14.30-kor tudományos ülésen emlékeznek meg Tettamanti Béla alakjáról a kaposvári megyei könyvtárban. O Az idei utolsó angol klubbeli találkozóra ma este 7 órakor kerül sor az Apáczai Csere János Nevelési Központ Művelődési Házának könyvtárában. Ma a POTE-n tanuló külföldi diákok lesznek a klub vendégei. Legközelebb pedig már csak januárban találkoznak a klubtagok. O Vonatpótló autóbuszok. A jövő héten a korábbiaknál már kevesebb korlátozás zavarja a vasúti forgalmat. A MAVIN- FORM tájékoztatása szerint pályaépítési munkák miatt december 10-től 14-ig Kaposmérő és Kiskorpád között a Budapest, Déli pályaudvarról 7.20 órakor és a Gyékényesről 11.20 órakor induló; Devecser és Tüskevár között a Budapest, Déli pályaudvarról 06.00 órakor és Szombathelyről 11.15 órakor induló; december 11-től 16-ig Godisa és Szentlőrinc között a Dombóvárról 11.35 órakor induló vonatokról autóbuszokra kell átszállniok az utasoknak. Az ezzel járó kényelmetlenségért a MÁV kéri az utasok megértését. Újabb hírek a sci-fi világából Hónapokon keresztül tartó tárgyalások után — úgy néz ki -, sínre kerül a magyar tudományos-fantasztikus műfaj barátainak ügye. Az idáig rivalizáló, érdek- és személyi ellentétekkel küszködő két sci-fi szervezet — a Magyar Sci-Fi Társaság és a Véga Klubmozgalom — november elején tartott országos megbeszélést. Megegyezés született a jövőt illetően: a két szervezet eggyé olvad, s közösen folytatja munkáját. így személyi változások is bekövetkeztek: Horváth Sándor exobiológus, aki a Magyar Sci-Fi Társaság elnöke volt, az új szervezetben a nemzetközi ügyek intézését kapta. A szervezet új elnöke Zsoldos Péter, világhírű írónk lett. Preyer Hugó, a szervezet titkára. Vezető funkcióba került Szatmári Jenő István, a Véga mozgalom irányítója is. A sci-fi kedvelői bíznak abban, hoqy — a korábbi ellentétek elhárulásával — a két szervezet egyesült munkája eredményesebb, értékesebb lesz. Az Állami Ifjúsági Bizottság és a Művelődési Minisztérium is támogatja az egyesülést, s ez anyagiakban is kifejeződik. Preyer Hugo, az új egyesület titkára azt szeretné, ha a magyar tudományos-fantasztikus irodalmat minél- szélesebb körben ismernék meg szerte a világon. Tervbe vették a legsikerültebb magyar sci-fi írások angol, ill. német nyelvű fordításának elkészítését, illetve kiadásra előkészítését is. Mert sok, világ- színvonalon alkotó író van a magyar sci-fi táborában is — legfeljebb a nyelvi elszigeteltség miatt nehezebben jutnak közlési lehetőséghez, mint nyugat-európai társaik. Verebics János Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy év végi vagyonmególlapitó leltározás miatt a kiszolgálás 1984. december 17-től december 31-ig (Megrendeléseket a leltár ideje alatt is felveszünkI) DÉL-DUNANTÚLI ROVIKOT VALLALAT PÉCSI RAKTÁRHÁZA, Pécs, Közraktár u. 1. nnn Azzal vádolt bennünket pécsi nézőnk, hogy nem látjuk a fától az erdőt: közérdekű kérdését nem vetettük fel a nyilvánosság előtt, idő hiányára ne is hivatkozzunk, hiszen volt időnk viccelődni a képernyőn a műsor végéig. Meg aztán szóba hoztuk a Mariska néni citromfáját, és muskátlit, holott ő maga jóval lényegesebb dologról, egy egész erdőről kérdezett. Lapunk felhívását is, miszerint lehet kérdezni az Ablak pécsi szerkesztőségétől elmarasztalja, mondván „elírás" volt, hiszen ő maga is hiába próbálkozott, választ nem kapott. Nos, nem magyarázkodásképpen, de el kell mondanunk, hogy sohasem ígértünk olyasmit, amit nem tudunk teljesíteni. Egy-egy műsor alatt szinte megállás nélkül csörögnek a telefonok, a pécsi szerkesztőségben péntekenként harmincnegyvenen is telefonálnak. Legfeljebb azoknak ígérhetünk gyors választ, akik a stúdióban ülő szakértőktől érdeklődnek. A szűkebb környezetünket érintő, bár valóban közérdekű kérdésekben meg kell keresnünk a szakembereket, s ehhez viszont több időre van szükségünk. S HDN Ablak rovatunk éppen ezekben a sokakat foglalkoztató kérdésekben igyekszik segítséget nyújtani, választ keresni. Válaszoljunk tehát olvasónknak. A kérdése így hangzott: „Mindig hallunk múltbéli rablógazdálkodásról. Elkerülhetetlen-e Józsefházán és környékén a Mecsek fáinak a mostani nagymérvű lepusztítása?” Az OKTH Dél-dunántúli Felügyelőségének és a Mecseki Erdőgazdaság Árpád-tetői erdészetének egybehangzó véleménye szerint nem folytatnak rablógazdálkodást ezen a területen. Valóban nagy területen kivágták az erdőt — nép- gazdasági érdekből —, mert új aknát telepített Józsefházán a Mecseki Szénbányák az itt levő széntelepek kibányászása végett. Mintegy négy-öt hektáros területet sajátítottak ki. Egyébként tervszerű fakitermelés: végez az erdészet, elsősorban a vágásra érett, öreg erdőt termeli ki, de a szigorú szabályok szerint azonnal megkezdi az újratelepítést: természetes felújítással, illetve telepítéssel. Általában ugyanolyan, sőt jobb minőségű erdőt telepít a kivágott helyére. Idén az erdészet húsz hektáros területen telepített, jövőre sokkal intenzívebben, harminc hektáron. * Nyugdíjas»nézőinknek sajnos nem tudunk ilyen kedvező válasszal szolgálni. A lapáremelésekkel kapcsolatban telefonáltak többen: kevés a nyugdíjuk, igen megfontoltan rangsorolniuk kell a kiadásaikat, s bizony az új árakkal a lapok előfizetése megterhelést jelent. A Pécsi Postaigazgatóság hírlaposztályának elmondtuk nézőink gondját, de nem ígérhetünk kedvezményt. Központi intézkedésről lévén szó, eddig sem volt nyugdíjas kedvezmény a lapelőfizetéseknél, és nem tudunk ilyen irányú központi elhatározásról. G. M. Időjárás Várható időjárás az ország területére hétfő estig. Eleinte borult, párás idő lesz szitálással, ónos szitálással. Később északnyugat felől felszakadozik a felhőzet és fokozatosan kitisztul az idő. A felhőátvonulásokból szórványos hózápor valószínű. A megélénkülő déli, délnyugati szél északnyugatira fordul és megerősödik. A várható légalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —4 és plusz 1, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 2 és 7 fok között alakul. * Vasárnapi vízállás: Mohács 208 cm, változatlan, vízhő 4,0 fok; Mohács 208 cm, apadó, vízhő 5,6 fok; őrtilos 25 cm, apadó, vizhő 5,0 fok; Barcs —15 cm, apadó, vizhő 5,0 fok; Drávaszabolcs 49 cm, apadó, vizhő 5,0 fok.