Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-10 / 339. szám

NAGYVILÁGBAN Újabb népi tiltakozó megmozdulások voltak Chilében: felrobban­tották a metró egyik állomását. Képünk a robbantás utáni mun­kálatokról készült. (Telefoto — AP — MTI — KS — DN) * A túszdráma fejleményei A géprablók vasárnap este beleegyeztek, hogy a repülő­téri hatóságok éleimet szállít­sanak fel a légibusz fedélzeté­re. Ez a feszültség csökkenését jelzi azok után, hogy a siita muzulmán fegyveresek a gép felrobbantását helyezték kilá­tásba és utolsó imájuk elmon­dása, valamint végrendeletük beolvasása után már a kap­csolatokat is megszakították az irányítótoronnyal. Irán ENSZ-nagykövete sze­rint az eltérített gépen a ko­rábbi jelentésekkel ellentét­ben nem négy, hanem két túszt végeztek ki a fegyvere­sek. Az egyik amerikai tele­víziós társaságnak adott nyi­latkozatában az iráni diplo­mata azt mondta, hogy a fegyveresek két amerikai ál­lampolgárt öltek meg, még az­előtt, hogy a gép leszállt vol­na Iránban. Egymásnak ellentmondó je­lentések érkeznek arról is, hogy pontosan hány utas van a géprablók fogságában. A hírügynökségek a túszok szá­mát 10 és 19 közöttire teszik. A londoni Sunday Times szerint a géprablást a dubai repülőtér biztonsági intézkedé­seinek hiányosságai tették le­hetővé. •f LIMA: Joseph Mengele náci háborús bűnös jelenleg Miamiban van — közölte szom­baton Limában Gáspár Ger­man Martinez tábornok, para­guayi hadügyminiszter. Mar­tinez, aki katonai ünnepségek­re érkezett Limába, közölte, hogy a paraguayi hatóságok még májusban letartóztatási parancsot adtak ki Mengele ellen, miután az NSZK kérte a 73 éves férfi kiadatását. Mint ismeretes, „doktor" Mengele a második világháború alatt koncentrációs táborokban el­pusztult 400 ezer zsidó halá­láért felelős. ♦ NÁPOLY: Földrengések sorozata rázta meg Nápolyi és környékét szombaton a ké­ső esti órákban. A 12 fokozatú Mercalli-skála szerint mintegy 6-os erősségű rengések a je­lentések szerint nem okoztak sem személyi sérülést, sem je­lentősebb anyagi károkat. A dél-olaszországi nagyváros la­kosai közül több ezren félel­mükben az utcákra menekül­tek, s a szabad ég alatt töl­tötték az éjszakát. A város egyes részein megszakadt az áramszolgáltatás. hétfői ♦ COLUMBO: Mintegy két­száz Sri Lanka-i tamil szepa- ratistát tartóztattak le a biz­tonsági erők szombaton, az indiai-óceáni szigetország északi részén - közölte a co­lomból kormány. A nagyszabá­sú akció során felszámolták a szeparatisták három rejtekhe­lyét. A tamilok és szingalézek összecsapásaiban az elmúlt három héten 370 ember halt meg. + HAVANNA: Tárgyalások útján meg lehet oldani a ku­bai-amerikai kapcsolatok problémáit, de erőszak alkal­mazásával Washington semmi­re nem megy Kubával szemben - hangsúlyozta szombaton Ha­vannában Fidel Castro kubai államfő. Fidel Castro pozitív­nak értékelte, hogy az Egyesült Államok — Ronald Reagan új­raválasztása után is —, haj­landó volt folytatni a tárgyalá­sokat Kubával. A két ország képviselői eddig három alka­lommal találkoztak egymással, s a december elején tartott megbeszéléseket mind Kubá­ban, mind pedig az Egyesült Államokban „komolynak” ér­tékelték. Mindkét fél lehetsé­gesnek tartja a további pár­beszédet. A „BARANYA" KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet boltvezetői munkakör betöltésére 9 az 58. sz. Mezőgazdasági Vasboltba (Pécs, Kun Béla tér) és • a 3. sz. Hanglemezboltba (Pécs, Kossuth L. u. 20.) PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 9 kereskedelmi szakközépiskolai érettségi bizonyítvány, 9 szakmai ismeret, 9 büntetlen előélet, 9 boltvezetői vagy áruforgalmi gyakorlat. Továbbá felvesz reklámpropaganda előadót és hálózatszervezőt. JELENTKEZÉS: A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI OSZTÁLYÁN: PÉCS, RÁKÓCZI ÚT 11. Vasárnapi posta­szolgálat Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) kezett a nagypostára, dísztáv­irat és „zöld" távirat egyaránt. Az expressz küldemények és a táviratok tegnap eljutottak a címzettekhez, ezt két motoros és két qépkocsivezető biztosí­totta. Este kilencig van szol­gálat, délután már csak egy motoros végzi e tevékenységet. A nagyposta vasárnaponként 8-12-ig van nyitva. Az előze­tes karácsonyi forgalomra szá­mítva, „megerősített" létszám - két fő - dolgozik a főbejá­rat melletti távirati—távbeszélő helyiségben. Teqnao 14 távol­sági beszélgetést kértek Ma­gyarországra, egyet a Szovjet­unióba. Mivel ez nem futott be 12-iq, így a postásnők rádol­goztak, s megvárták a kap­csolást. Hiába járt le a hivatali idő, a közben érkezők külde­ményeit is felvették — akik ész­re sem vették, hogy „zárás után" érkeztek. Egyébként, ha a távolsági hívás mégsem ér­kezik meg idejében, akkor a 01-nek bejelentik, s ha létre­jön a kapcsolat a posta előtti külső fülkéből lehet beszélni, így nem fordul elő meghiúsult hívás, a szolgálat éjjel-nappal működik. Hasonlóan lehet tá­volsági beszélgetést kérni (a 01 hívásával) az úimecsekaljai, a kertvárosi, az Irányi Dániel téri, a Mohácsi úti elágazói és a magasház épületében lé­vő posta külső telefonjairól. A postahivatalban délig 26 táviratot adtak fel, ebből ket­tőt külföldre. Ajánlott külde­mény 15 volt, expressz levél 30, légipostái küldemény 30, egyéb levél körülbelül 100. A forgalom 10 óra után nö­vekedett meg — s ez általában minden vasárnap így van. (Ta­lán ehhez a megfigyeléshez kellene igazítani a nyitvatar- tást!) Az általános postai te­vékenységen túl buszjegyet árusítanak, pénzt váltanak (te­lefonáláshoz) - tehát nem unatkoznak. A vasárnap felkeresett pos­tai dolgozók rutinosan, szerve­zetten, de vidáman, kedvesen végezték munkájukat, pedig hajrá volt a javából - úgy a vasútállomáson, mint a Jókai utcai nagyposta ügyeleti he­lyiségeiben. L. Cs. K. Avar temető Tápon Az őszi hónapokban is foly­tatták a tápi avarkori temető kutatását a győri Xantus János múzeum régészei. Eddig több mint 300 sírt tártak fel. A sírok­ból előkerült famaradványok, vcjsszögek, pántok, fémcsatok arra utalnak, hogy az avarok fakoporsóban helyezték föld alá a halottaikat. A koporsóhoz minden bizonnyal lábat is ácsoltak. Erre utal, hogy a sírgödrök széleit jóval mélyebbre ásták a közepénél. Használati tárgyakat is elte­mettek egykori tulajdonosaik­kal. A késeket például mindig a nők mellé rakták, a férfiak­nak viszont a derékövükhöz csatolták, jelezve, hogy míg az asszonyok munkaeszközként használták, a férfiaknál viszont viseletükhöz tartoztak. Megyei úttörőtalálkozó Pécsett Fotó: Louer Györgyi Somogybán a Szabadság lángja A „Szabadság lángja” fel- szabadulási rendezvénysorozat záró eseményeként kétnapos úttörőtalálkozó volt a hét vé­gén Pécsett azt követően, hogy a gödrei úttörők átadták a lán­got a szentbalázsi pajtásaik­nak. Azt a lángot, amely a fel­szabadító szovjet katonák út­ját járja azóta is, hogy a baranyaiak október 24-én át­vették azt Dunafalván. A megye 143 úttörőcsapatá­nak küldötte — akiket pécsi pajtásaik láttak vendégül — szombaton az érkezés után a pécsi Planetáriumban kezdte találkozóját, majd közösen ko­szorút helyeztek el a Felsza­badulási emlékműnél. Este a Nevelési Központban színes kultúrprogram, s ismerkedésre, barátkozásra alkalmas ezernyi lehetőség várta őket. Vasárnap reggel az úttörőta­lálkozó résztvevői a Mozgalmi Házban Nagy József, Nagy Sándor és Szalai József vete­ránokkal találkoztak, akik a negyven évvel ezelőtti sorsdön­tő napokat idézték fel szemé­lyes emlékeik alapján. Ezután a megye úttörőcsapatainak kénviselői az Ifjúsági Házban Sólyom Kati és a Szélkiáltó együttes műsorát hallgatták meg, s remekül szórakoztak a jól sikerült találkozó utolsó rendezvényén. A két nap alatt természete­sen arról is sok szó esett, hogy az úttörőcsapatok, a pajtások milyen felajánlásokat tettek hazánk felszabadulásának kö­zelgő negyvenedik évforduló­iára. s hogyan állnak azok tel­jesítésével. Országos kollégiumi konferencia A diákotthoni nevelőmunka fejlesztésének fontosságáról, módjairól szóló állásfoglalás - javaslatokat tartalmazó do­kumentum — elfogadásával vasárnap befejeződött a IV. Országos Kollégiumi Konferen­cia, amelyet kétnapos prog­rammal rendezett meg Buda­pesten a KISZ Központi Bi­zottsága és a Művelődési Mi­nisztérium. A konferencián az országban 76 ezer fiatalnak otthont nyújtó kollégiumok összesen mintegy 300 diák és pedagógus képviselője minde­nekelőtt arra fordította a fi­gyelmet, hogy a diákotthonok­nak sajátos eszközeikkel ho­gyan lehet és kell segíteniük a kollégisták sokirányú szemé- helyiségformálását. Ajánlólevél a hírnévhez A Cziflra-alapítvány pécsi hangversenye elé Az első francia király, a Pá­rizstól északra fekvő Sanlis templomában csaknem ezer éve megkoronázott Capet Hugo aligha gondolta volna, hogy koronázóhelyét egykor épp annak a népnek a fia fogja újjáépíttetni, híressé tenni, amely e jeles aktus tá­ján szivárgott be a Kárpát­medencébe. Természetesen rólunk, magyarokról van szó, és arról a Cziffra Györgyről, világhírű zongoristánkról, akit a pécsi közönség is jól ismer. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy vállalkozónak, me­nedzsernek — jelesen: fiatal, tehetséges művészek támoga­tójának — épp oly kiváló, mint művésznek. Kiderül ez többek közt abból, hogy a Cziffra-ala- pítványnak — franciásan: Fon- dation Cziffra — nem kevesebb, mint hatezer támogatója van, akik közt nemcsak magánsze­mélyek, hanem vállalatok, in­tézmények, gazdasági és kul­turális szervezetek is szép számmal találhatók. Az alapítvány épp abban segíti a fiatal művészeket, amire az indulásnál leginkább szükségük van: megismerteti nevüket, a legjobb koncert­irodákhoz nyújt ajánlólevelet - és mert Cziffra neve fém­jelzi: nem akármilyet! Bárme­lyik fiatal muzsikus megpá­lyázhatja Magyarországon is, ha a döntést megelőző meg­hallgatáson elnyeri a zeneaka­démiai tanárokból álló zsűri javaslatát, s aztán Franciaor­szágban, a Mester előtt is bi­zonyít. Ügy mint Dénes Zsu­zsa, Operaházunk magánéne­kese, aki az első magyar ösz­töndíjas volt. Alighogy nyert, meghívást kapott a Francia Rádiótól és lemezgyáraktól, Gina Ciani, kiváló olasz ének­tanár tanította, s nem sokkal később nyert egy másik nem­zetközi ösztöndíjat is. Az alapítvány egyébként „terjeszkedik": nemcsak a Szajna és a Duna partján, ha­nem Olaszországban és Ameri­kában is van már képviselete. A magyarországi képviselő, Némethné Kemenes Mária, az Országos Idegenforgalmi Hiva­tal munkatársa társadalmi munkában gondozza az ala­pítvány ügyeit, s egy rövidesen megkezdődő hazai esemény- sorozatról a következőket mondja:- Négy legfrissebb ösztön­díjas, a francia Anne-Laurence Savin, Jean Ferrandis, illetve a magyar Iván Ildikó és Szecső- dy Ferenc ad hazánkban, a péntek esti' pécsi koncerttel kezdődő sorozatot. A francia hárfa- és fuvolaművész, illetve a magyar énekes és hegedű- művész - az előbbi a debre­ceni színház operatársulatának tagja, az utóbbi a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólistá­ja — maguk is az alapítvány javára lépnek fel. Külön is kö­szönjük a Pécsi Szimfonikusok — ugyanilyen alapon történő — közreműködését, amelyre Mo­zart egyik legszebb, ritkán hallható művében, a híres fu­vola—hárfa-versenyben kerül sor.. . Varga J. A Szélkiáltó együttes és Sólyom Kati játszik az úttörőknek Ma is vannak bőkezű mecénások... Szecsődy Ferenc és Ivón Ildikó, a pécsi koncert közreműködői. Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a ÉRTESÍTEM LEENDŐ KEDVES VENDÉGEIMET, HOGY TOZOLTÓKÉSZÜLÉK IPARI SZÖVETKEZET • • * pécsi telephelye, 1984. december 17—31-ig KURTOSKALACS­leltár miatt üzletemet zárva tart hétfőn délelőtt 10 órakor megnyitottam EGYBEN KÍVÁNUNK KELLEMES KARÁCSONYI A SAROHIN T. ÚT 27. SZ. ALATT. ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET. (Turisztikai kölcsönző mellett)

Next

/
Thumbnails
Contents