Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-10 / 339. szám

Hagyományos ízek a BÁCSHÚS-nál Csípős paprika, babér és fokhagyma Sajttal meghintett kolbász? A hagyománytisztelet meg­valósítását példázza Baján a Bácskai Húsipari Közös Vál­lalat kezdeményezése, amely­ről Lendvai Tibor főmérnök számol be. — Felhívást intéztünk a környéken élő hentesekhez, hogy látogassanak el hoz­zánk, ismerjék meg munkán­kat és készítményeinket. Fel­ajánlottuk, ha saját termé­keiket kívánják bemutatni, akkor gépeinket rendelkezé­sükre bocsájtjuk ennek érde­kében. Sajnos ez a szakma (és generáció) is kihalófélben van, ezért a vártnál kevesebb új receptet kaptunk, pedig a készség megvolt bennünk... Mi is kísérletezünk a sós, borsos, paprikás alapízekkel. Már kapható Baján, a saját húsáruházunkban, a fűszere­zett grillhús, melyet félkész áruként hozunk forgalomba, így otthon a háziasszonyok­nak csupán a sütőbe kell tenniük a csirkét. A kalocsai Fűszerpaprika és Konzervipa­ri Vállalattal kísérleteket folytatunk -a minőségi szint­tartás céljából, mivel köztu­dott, hogy a tároláskor c paprika veszít kapszeicin tar­talmából és a színéből is. — Milyen új termékekkel találkozhatunk a jövőben? — Füstölt árukkal is kísér­letezünk: a szokásos sózáson túl szeretnénk ízesíteni ter­mékeinket babérlevéllel, fok­hagymával, vöröshagymával, amit páclébe keverünk. Igaz, ezek nem domináns fűszerek, de sokkal' harmonikusabb íz­hatást váltanak ki. Újdonság még a bácskai vastag csípős- kolbász; lehúzzuk a bőrét, amiben szárítottuk, és reszelt sajttal meghintve hozzuk for­galomba. Egyelőre — amíg az árjóváhagyás tart — csak Baján vásárolható mindez a BÁCSHÚS-áruházakban, ám később szeretnénk kilépni az országos hálózatba is ... Kovács Zoltán Az egércsapdától a Jawa motorig A Velorexek doktora „A köszönet a legfontosabb” A piros Velorex békésen pi­hen kint a Sallai utcán, bent a lakásban meg épp arra készül a gazda, Nagy István, hogy fal­hoz vágja az egérfogót. Tíz fo­rintot adott a kettőért, s lám újonnan is szerelni kell. — Ezt így kineveti az egér! — csattogtatja dühösen az or­rom előtt, majd félrehajol vala­milyen szerszámért. Közben a felesége mondja: lehet, hogy nincs is semmi baja annak a szerkentyűnek, csak éppen mindent szétszed a „papa”, ami a kezébe kerül. Annyit van a Velorex alatt, hogy már oda kellene megvetni az ágyát. — Nincs Pécsett senki más, aki értene ezekhez a háromke­rekű járművekhez. Ravasz mó­don vannak ám összerakva: egy tekercsen van a dinamó, az önindító meg a hátramenet. Bronzkefét sem lehet kapni hoz­zá, pedig filléres holmi. De már tudják az emberek, hogy_Pista bácsi minden Velorexet meg­javít! Tíz éve vette az első Velo- rexét, egy 350 köbcentiméleres, Jawa motorral hajtott, ponyva­tetős, kétszemélyes rokkantko­csit. Azóta már a hetediket nyúzza, úgy ismeri, mint a te­nyerét. Szétszedi, összerakja, le­festi — néha megy is vele. — Egy kezemen meg tudom számolni, hányán hagynak el az úton — büszkélkedik. — Na, na! — fékezi az asz- szony. — Ez túlzás, mint az, hogy nem kapsz pénzt a javít­gatásaidért. — Rabló, aki pénzért javít ilyen autót — veszekszik a mes­ter, aztán megenyhül. — Nem mondom, ha néha pár forint borravalót akarnak adni, azt elfogadom. De a köszönet, uram, a köszönet a legfonto­sabb! Meg tudja, mit szoktam kérni? Ha van fölösleges alkat­részük, hozzák el nekem cseré­be a javításért. Jöttek már Kaposvárról, Ba­járól segítségért, s Nagy István már a hangjáról tudja, mit kell bütykölni a gépezeten. Műszert mutat, most hozatta az NDK- ból. Ezzel lehet bemérni a gyújtáshézagot. Még egy ilyen Velorex-szakértő van a közel­ben, a szentlőrinci Varga Imre. Együtt szerelték nemrég a saját kocsiját, fel kellett fúratni a hengereket. — Most a télen összerakom tavasszal már repül, mint a madár — mondja. ötvennyolc éves. A Köztisz­tasági Vállalat rokkantnyugdí- iasa. Utoljára kazánfűtőként dolgozott, a gépekkel még a 40-es években a vasúton barát­kozott meg, később a fémipari szakiskolában vizsgázott a mes­terségből. Most, nyugdíjban minden percét a Velorexekkel tölti, szétszed, javít, újít. Az udvaron összerakott egy próba­padot is. elmozdít egy kart és máris pörög a meggyógyított motor. Kisétálunk az utcára a Velo- rexhez. Nagy István térül-for- dul, magyaráz, ezt nyitja, azt mutatia és észre sem veszem, már derékig belebújt a motor­házba. Csendesen elsétálok, hagyom dolaozni a mestert.' Estére alighanem darabokban hever a masina, reggel lesz mit össze­rakni megint. Belénessy Csaba Segély- szolgálat és információ Bemutatjuk a bajai Sugovica Klubot „TAXI—9, TAXI—9 ... Itt Va­dász! Mi lett a kisgyerek­kel? .. . AUGUSZTA—2 adta le!... Pár órán belül? Jól van! Köszönöm, vége!..." Vadász Imre, a bajai CB ROE Sugovica Klub elnöke, Baja, Lenin tér 9. alatti laká­sában hallom a megnyugtató információkat egy eltűnt 10 éves kisgyerekről, akit a szülei nemrég halálra rémülve keres­tek, késő este, kérve a CB-rá- diós ügyelet segítségét. (A gyerek gondolt egyet, és el­utazott Homorúdra. Mohács és egy „berepülőzött" telefon se­gítségével rövid idő alatt sike­rült megtalálni.) Mint megtudom, a bajai CB- sek Sugovica Klubja 1982 ele­jétől működik. Ez év márciusá­ban átszervezték, akkor 85-en voltak, jelenleg több, mint 130 tagjuk van. Feladatuknak tekintik, hogy informáljanak, eligazítsanak mindenkit, aki hozzájuk fordul. Nagy rendez­vényeken külön ügyeletet tar­tanak, napközben pedig ál­landó ügyeletet, reggel 7-től kb. éjfélig. Szem előtt tartva a fő elvet: a CB-s mindenütt segít. Az idén, augusztus 1-től szolgálatba lépett segélyhívó ügyeletük is, „Baja 05" hívó­jellel a CB—9-es segélyhívó csatornán (USB üzemmódban). A bajai tűzoltóparancsnokság ügyeletén — itt helyezték el a közadakozásból vásárolt mo­dern készüléket — már 50—60 km távolságból kérhetik a bajbajutottak a rendőrség, tűzoltóság és a mentők segít­ségét. Sajnos igen sok a bal­eset a város környékén. Alig van nap, hogy ne riasztanák a mentőket a közutakra. Nem­régen a városszéli benzinkút közelében dolgozott az egyik klubtag, s tanúja volt egy gá­zolásnak. Kézi készülékén azonnal hívta a mentőket, a kórház AM—6-os csatornáján (a segélyszolgálat ezen is iqénybevehető hívóiele: BA­KÓ—1.) így az esetkocsi há­rom percen belül a helyszínen lehetett. Múlt héten Csávoly- nál Vadász Imre vette észre, hogy nagy tömegű bálázót; széna kigyulladt, s ég, a közel­ben senki . . . CB-rádióján hív­ta a segélyszolgálatot, és 5—6 km után már vele szemben jöt­tek szirénázva a tűzoltókocsik. De számos egyéb ügyben is intézkedik a klub saját ügyelete. Például fontos üze­neteket közvetítenek. Pl. X. Y. lekéste a vonatot, csak más­nap érkezik győri rokonaihoz, ne várják!... Az üzenetet kb. 50 km-enként adják tovább a CB-sek. Egyszer lemérték az idejét. Debrecenből egy ha­sonló üzenetlánc egy órán be­lül -a címzetthez érkezett — Veszprémbe. Sokan a város határához közeledve 50 km-en belül érdeklődnek, mi hol ta­lálható; vagy X. üzlet, benzin­kút, étterem stb. nyitva van-e még és sorolhatnánk. Naponta átlag tíz hasonló hívást kap­nak. S ha valamit végképp nem találnak, általában a ta­xisokhoz fordulnak . . . Fokozódó társadalmi igény gyarapítja a CB-rádiósok szá­mát, itt a bajai klubban is. Országosan jelenleg több, mint 50 000 gépkocsira szerel­tek föl CB-rádiót. Hogy milyen eredménnyel, úgy gondolom, az említett példák és az élet naponta igazolják. W. E. Nosztalgia a süteményeknél Kürtös- kalácsos üzletek Pécsett A nosztalgiahullám el­érte a cukrász szakmát is: egyre többen nyitnak üzle­tet, ahol nagyanyáink re­cipéi szerint sütött édessé­geket árusítanak. Ezek kö­zött tán legkeresettebb a kürtőskalács. Budapesten és Balaton- földváron már nyitottak olyan boltot, ahol kürtös- kalácsot sütnek, és hely­ben árusítanak. Idén nyá­ron pedig Harkányban, a Baranya szállóban készí­tette és kínálta a nyara­lóknak ezt a csemegét a Heisler-házaspár. Olyan sikert arattak vele, hogy úgy döntöttek: Pécsett megpróbálkoznak egy ál­landó üzlettel. Vállalko­zásukhoz azonnal zöld utat kaptak a megyei és a városi tanács keres­kedelmi osztályától. így a Rákóczi út 16. szám alatt a PIK-től kaptak egy szabad helyiséget. A kormos házsoron új felirat csalogat: Kürtős­kalács. Számtalan érdek­lődő benyit — vásárolna — de még nem úszik a finom vaníliaillat a leve­gőben. Még nem dolgoz­nak. Heisler Józsefné és a férje már visszafelé szám­lálja a napokat. Most a hivatalos szervek, hatósá­gok átvétele után, 13-án, reggel 9 órakor nyitnak. — Honnan hozták a re­ceptet és vették az ötle­tet a boltnyitásra? — Beregszászon laktunk — kezdi a beszélgetést Heislerné — és gyerekko­romban nagyanyám fa­szénparázs fölött sütötte a kürtőskalácsot. Segédkezés közben lestem el minden csínját-bínját, készítési tit­kát. De a receptet Erdély­ből hozta a család. Évekig csak a családi, baráti kör­nek készítettem itt Pécsett, aztán láttuk, hogy egyre többen keresik a kürtös- kalácsot az emberek. így gondoltuk, mi is belevá­gunk. Próbaképpen a nyá­ri hónapokban a harkányi nyaralóknak sütöttünk. Az­tán az érdeklődést látva — állandó üzletet nyitot­tunk. A nyitvatartás hétköznap 9—17 óra között lesz, szombat, vasárnap szün­nap. Kezdetben csak ezzel az egy készítménnyel pró­bálkoznak, később lángos, palacsinta is készül. Ezen a héten Pécsett, a Sarohin tábornok útján szintén nyílik egy kürtőska­lács készítő bolt. A. E. Az utolsó arany ózó Arannyal, féldrágakővel és törkölypálinkával N apjainkban egyre több kézműves szakma tűnik el. A mesterek elöreged­nek, és nincs kinek tovább ad­ni a tudásukat. Erre a sorsra jutott Dél-Dunántúl egyetlen aranyozómestere, Kamarás Iván is. • Pécsett, a Sörház utcai mű­helyének bejáratánál tábla fi­gyelmezteti az érdeklődőket: „Iparomat szüneteltetem”. Kamarás Iván 58 éves, rok- kantnyuqdíjas — két szívinfark­tusa volt -, jelenleg teremőr a Csontváry Múzeumban. — Nálunk családi hagyo­mány az aranyozás. Nagy­apám, Kaufmann Gyula 1898- ban kezdte Pécsett a Sörház utcában az ipart. Később mel­lette dolgozott édesapáin, Kaufmann Antal is. Az ő mun­kája nyomán csillog a Parla­ment, a Pécsi Nemzeti Színház és a székesegyház, a szegedi barokk templom, az iglói, a kassai dóm és számtalan ausztriai templom is. Én gim­nazista koromban kezdtem el­sajátítani az aranyozás tudo­mányát. Az apai műhelyben — 1946-47-ben — ipari tanuló­ként dolgoztam. Számtalan kép, szobor, gyertya megszé­pítésében segédkeztem. Ezt követően három évig segéd­ként dolgoztam. Az 50-es években vállalatnál helyez­kedtem el — nem volt anyag á munkánkhoz. Majd a 60-as évek elején az édesapámmal ipart váltottunk. Aztán két év­vel ezelőtt változás történt az életemben — rokkantnyugdíjas lettem a második infarktus után. Nagyobb munkák elvég­zésére ekkortól már nem is vál­lalkoztam. A kisebb munkák is elmaradtak. Ezért úgy döntöt­tem, hogy megszüntetem az ipart. — Van-e utód, követő? — Senki sincs. Gyönyörű munka a miénk, csak nagyon időigényes. Emiatt — és a fel­használt anyag miatt — drága is. Pedig mi olyan anyagokkal dolgozunk, amit a férfiak es a nők is szeretnek: arannyal, féldrágakővel és törkölypálin­kával. — Hogyhogy? — Először is az aranyozandó felületet — fa, bőr, fém, üveg, papír, kő, fal - teljesen szá­razra kell törölni. Aztán napo­kon át más-más oldattal be­kenni. Végül finom szőrű ecset­tel rávinni a törkölypálinkat. Eztán jöhet az aranyozás. Egy füzetecskéből — mely 8x8 centi nagy, és 25 lap valódi 23% karáttisztaságú aranylemezt tartalmaz (kb. 1000 forint az ára) -, veszem ki a hajszálnál vékonyabb lemezt. A bicskám .hegyére ráfuvintással tudom csak rátenni, és azt rakom az aranyozó szarvasbőr párnára. Innen a mókusfarokból készült legyező alakú aranyfelvevővel lehet áttenni a kívánt darab­ra. Ennek csiszolása különböző nagyságú achát-kővel történik. Szép, szemet gyönyörködtető szakma ez... Valamikor tán ismét felelevenítenék, de hon­nan veszik majd a mesterfo­gásokat? Mi elmegyünk, ma­gunkkal visszük a titkodat. . . Ádám Erika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents