Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-10 / 339. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli naplói XLI. évfolyam, 339. szám 1984. december 10., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból FAUN FEJŰ BRONZKÚT PÉCSETT A VELOREX DOKTORA LEBUKOTT A PÉCSI BETÖRŐBANDA ELTILTOTT EDZŐ A KAKASÜLŐN BENE, A HOMO LJJDENS Megyei úttörőtalálkozó (2. oldal) Jubilál a pécsi operatársulat A jubileumi társulati ülés a Pécsi Nemzeti Szín házban. Erb János felvétele Ünnepi gálaest Ünnepi társulati ülést tartott vasárnap délelőtt a Pécsi Nemzeti Színház abból az alkalomból, hogy huszonöt évvel ezelőtt alakult meg az operatársulat. Érkeznek az ajándékcsomagok A pécsi Jókai utcai főposta táviratfelgételi irodája Vasárnapi posta- szolgálat Pécsett A színház művészeit, a párt-, állami és társadalmi szervek, a Művelődési Minisztérium el­nökségben helyet foglaló kép­viselőit Nógrádi Róbert igaz­gató köszöntötte, majd Breitner Tamás zeneigazgató emelke­dett szólásra. — 1959. október 22-én csen­dült fel először opera a társu­lat előadásában — mondotta. — Verdi Rigolettója. Nehéz körülmények között dolgoztunk, hiszen a vidéki színházak szín­padjai nem alkalmasak opera- játszásra, ez a munka eleve kompromisszumokkal jár. De valljuk, hogy a provincializmus nem a körülményekben, ha­nem a lelkekben van — hang­súlyozta, majd áttekintette az elmúlt huszonöt év történetét. Kiemelte: két szempont hatá­rozta meg az opera-repertoárt: a művészek megfelelő foglal­koztatása és a közönség igé­nye. Nagysikerű, közepes pro­dukciókat egyaránt hoztak lét­re, — mondotta —, s olyanokat is, „amelyeket jobb lenne el­felejteni”. Komlódi lózseíné, Pécs vá­ros tanácsának elnökhelyette­se a társadalmi, politikai szer­vek és a társművészetek szö­vetségei nevében üdvözölte a jubiláló együttest. Utalt a pé­csi operajátszás múltjára, és méltatta az állandó társulat törekvéseit a hagyományok ápolásában és az új művek megismertetésében. Külön kö­szöntötte Bárdos Annit, M ar- czis Demetert és Wágner Jó­zsefet, akik alapító tagjai vol­tak ez operatársulatnak. Ez­után a művelődési miniszter megbízásából kitüntetéseket adott át. Szocialista kultúráért kitün­tetést kapott Hirsch Bence karmester és Háry Balázs ze­nekari tag. Kiváló munkáért kitüntetést kaptak: Zseni Ist­vánná és Csajági Györgyné ze­nekari tagok, miniszteri dicsé­retben részesültek: Rácz Rózsa, Vincze János és Wilhelm Éva, az énekkar tagjai. — Végül Nóqrádi Róbert a Zeneművé­szek Szövetsége elnökségének üdvözlő levelét olvasta fel. Este a színházban opera gá­laestet rendeztek az együttes jelenlegi tagjainak és azoknak a részvételével, akik egy idő­ben a pécsi operában énekel­tek. Közreműködött a Pécsi Szimfonikus Zenekar (vezényelt Breitner Tamás), a PNSZ ének­kara (karigazgató Károly Ró­bert), a rendező Eck Imre volt. G. T. Hazánkba érkezett a finn miniszterelnök Kalevi Sorsa, a Finn Köz­társaság miniszterelnöke, Lázár Györgynek, a Minisz­tertanács elnökének meg­hívására vasárnap hivata­los látogatásra hazánkba érkezett. Útjára elkísérte felesége, Irene Sorsa is. A Ferihegyi repülőtéren — ahol az esti órákban landolt a finn kormányfőt és kíséretét hozó különgép —. ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A magyar és finn zászlókkal díszített lé­gikikötőben csapatzászlóval felsorakozott a néphadse­reg díszszázada. A fogadtatásra megjelent Lázár György és felesége, Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Vár- konyi Péter külüqyminiszter, valamint politikai és gazda- sáai életünk több más ve­zető személyisége. Jelen volt Púja Frigyes, hazánk helsinki és Osmo Vöinölö, a Finn Köztársaság buda­pesti nagykövete. Elsőként Lázár Gvörqy üdvö’ö'ltn Kalevi Sorsát, köszöntve a kíséret taaiait is. Úttörők virágcsokrokkal l kedveskedtek a vendégek­nek. A díszszázad pa- , rancsnoka jelentést tett a ■; finn kormányfőnek, majd \ felcsendült a két ország himnusza. Ezután a ma­gyar és a finn személyisé­gek kölcsönösen üdvözöl­ték egymást. Az ünnepélyes fogadta­tás után a vendégek — a magyar vezetők társaságá­ban — szállásukra hajtat­tak. A hivatalos magyar-finn ■ kormányfői tárgyalások { hétfőn kezdődnek. A Lá­zár György és a Kalevi í Sorsa vezette tárgyalócso- j portok várhatóan áttekin­tik a kétoldalú együttmű- j ködés' továbbfejlesztésének lehetőségeit és az idősze­rű nemzetközi kérdése­ket. Vasárnap hajnalban négy órakor a pécsi vasútállomáson már szállításra készen vára­koztak a Dunántúli Napló pél­dányok: egy részük öt postai gépjáiművel jut el a baranyai községekbe, kisebb részük a győri gyors és a pesti személy segítségével. A postai dolgo­zók szerint gyorsabban ment volna a szétosztás, ha a nyom­da a szokásos zsákos megol­dással küldte volna a kötegelt újságokat. Támadt egy kis ke­veredés emiatt, de a három dolgozónak besegítettek az egyéb szolgálatban levők, te­hát fennakadás azért nem tör­tént. A pécsi előfizetők és a hírlapárusok „Napló”-ja is ko­csin volt már, a szétterítéshez csak az országos lapokat kel­lett megvárni. A postásvonat fél öt tájban érkezett az állomásra. Vasár- nop a budapesti napilapokat hozza, valamint csomagokat, egyéb postai küldeményeket. Útközben a vonaton tartózko­dó postai dolgozók — ők az úgynevezett utazószemélyzet — kiosztóhelyek szerint szortíroz­zák az újságokat. A beérkező vonatot a vágány mellett vár­ják a postásautók, s a vagon­ból pillanatok alatt eltűnnek a kötegelt lapok. A nyolc pécsi kiosztóhelyre — ahol a kézbesítők gyülekez­nek —, 50 464 napilap érkezett tegnap, ebből előfizetéses Du­nántúli Napló 41 747, Nép- szabadság 4867. A pécsi hír­lapárusító pavilonokhoz és a külterületek előfizetőihez gép­kocsijárattal jut el a vasárnapi lap. A tegnapi postásvonattal 17 pécsi rendeltetésű expresszcso- mag érkezett, valamint 140 ex­presszlevél. A csomagokon já­ték, sütemény, egyéb élelmiszer felirat olvasható — jelzik, hogy közeledik a karácsony. Élő kül­demény — azaz nyúl, csirke, kacsa, galamb — most nem volt. A postások pár éve egy igen különös expressz külde­ménnyel találkoztak: egy kis tigrissel. Délig 60 távirat ér­(Folytatás a 2. oldalon) Csütörtökön nyílik az Aranykapu A barátságtalanul Hi­degre fordult időjá­rás sem akadályozta vasárnap a Mátra—Dekor ipari szolgáltató szakcso­port dolgozóit abban, hogy a Szalai András úti parkoló­ban folytassák az általuk szállított pavilonok szerelé­sét. Csütörtökön reggel 9- kor nyílik Pécsett az Arany­kapu. A Mecsek-Tourist vállalko­zott a Pécsett szokatlan ka­rácsonyi vásár megrendezé­sére, az ötletet — a név is erről árulkodik — a főváros­ban évek óta sikeresnek bi­zonyult vásár sugallta. A mostani lehangoló Széchenyi téri látvány pedig azt, hogy az ilyesminek jobb szervezett keretet adni. Asztalos Ferenc vásárigaz­gatóval jártuk be tegnap délelőtt a mini-vásárvárost, ahol szépen sorakozik egy­más mellett a 21 nagy vas­úti konténer (némelyikben a belső berendezést csinálták), s készülnek az említett piros színű pavilonok. Közben el­mondja: milyen lesz. A kon­ténersorok között már most állnak a „csőkapuk”, ezeket fenyőfüzérekkel fogják bebo­rítani, a kapuk sorát pedig színes lámpafüzérek kötik majd össze. A Bajcsy-Zsi- linszky út felől lesz a főbe­járat — egyébként bárhon­nan be lehet menni a vásár területére —, ahol egy ha­talmas, háromágú A-betű fogadja majd az érkezőket. Kik jönnek eladni? Főleg magánkereskedők az ország minden részéből. Az állami és a szövetkezeti kereskede­lem nem nagyon harapott rá a lehetőségre; féltek tán az újdonsággal járó kocká­zattól? Mindössze hét cég lesz jelen az Aranykapu mö­gött: a TSZKER és az Élel­miszerkereskedelmi Vállalat gazdag déligyümölcs-kínálat- tal, a Bikali A. G. élőhallal, a Mecsek Áruház hangle­mezzel, a dombóvári Vető­magtermeltető Vállalat a ZÖLDÉRT-tel közösen kis ki­szerelésű vetőmagokkal, a Ivov-kertvárosi Bizományi keleti cikkekkel, továbbá a Fészek Áruház. A magánke­reskedők az ünnepi vásár jellegének megfelelő árukí­nálattal — nagyrészt aján­déktárgyakkal — vonulnak fel. — Mennyire üzlet ez a vállalkozás a Mecsek-Tou- ristnak? — kérdeztük Aszta­los Ferenctől. — Minimális haszonra számítunk. Egy-egy konténe­rért 12 ezer forint bérleti dí­jat fizetnek, viszont mi adunk ezért mindent, a villanytól a takarításig. Az Aranykapu csütörtök­től mindennap reggel 9-től este 7-ig lesz nyitva, s de­cember 23-án este 7-kor zár. H. I. Teljes erővel dolgoznak az Aranykapu-vásár pavilonjainak csinosításán. Fotó: Erb János

Next

/
Thumbnails
Contents