Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-31 / 358. szám
1984. december 31., hétfő Duncmtűlt TIcipTö 11 „Formába önteni magot a mozgást...*’ Pécsi kiállítás készül hat évtized alkotásaiból Látogatóban a 81 éves Szeges Bélánál éreztem, hogy ennek a mozgásnak a dinamikája, csodálatos ívei három dimenzióba kívánkoznak. Kerényi Jenő biztatására azután újabbakat is csináltam. Vagyis 60 éves fejjel „megbolondultam", s azóta sporttémájú szobrokat készítek. Speciális technikával, mivel az az ambíció fűtött, hogy ne egy mozdulatot vagy pozítúrát, hanem magát a mozgást öntsem formába. Ehhez kellett mindenekelőtt a drót, hogy a mozdulat, a mozgás erővonalát megtartsa. Erre került rá a gipszanyag, amit figurává faragtam. — Hobbinak tekinti? . . . — Nem. A szobrászatban művészi ambíció vezet. Neves karikaturista, a magyar élsport és a magyar sportújságírás egyik nesztora; évtizedeken át a magyar atléták szövetségi kapitánya. Rajzai ma is derűt, örömet sugároznak hazai és külföldi lapokban; sporttémájú kisplasztikái pedig kamarakiállításként vándorolnak nyugati nagyvárosokban. Gyermekkoromban kerestem, „vadásztam" ezeket a rajzokat. Jellegzetes, karakterisztikusan elrajzolt, széles mosolyú, s a levegőben úszva repülő, fejelő, távolugró, gátfutó figurái a sport szépségét, optimizmusát hirdették a bohókás nyelvöltögetés mögött. Hirtelenében ez jut eszembe Szepes 8é/óról, akinek sokan ismerik a nevét a fiatalok közül is. És akivel a véletlen ismertetett össze. Feleségét, a jeles gyermekírót és tudományos-fantasztikus művek íróját, Szepes Máriát kerestem budapesti lakásukon. Ő mutatott be a lábadozóban is délceg tartásé hajdani sportolónak, és ma is alkotó rajzművésznek, aki beszélgetésünkbe később maga is bekapcsolódott. Már akkor éreztem, egyszer külön is megkeresem. Hiszen amit tudtam, s amit pár szóból is akkor tudtam meg róla, az önmagában is szót érdemel. Hát még ami mögötte van!... Diákkorában a Toldi Reál- gimnázium tanulójaként síel a budai hegyekben, és atlétizál a MAC-pályán. 1923-ban Magyarország első síugró bajnoka. Azon a pólyán, amelyet ők, maguk a versenyzők építettek. Az atlétikában a gerelyhajítást kedvelte leginkább, jóllehet nem volt éppen ideális az alkata: testsúlyából 10—15 kg is hiányzott. Mégis hét magyar és három angol bajnoki cím került a tarsolyába. Az amszterdami olimpián pedig, ezüstérmesként, nem sokkal maradt el a győztes svéd Lundkvisttól ... Egyidejűleg sporttudósítóként és karikaturistaként is dolgozik. Elsősorban a népszerű — „zöld újságnak" becézett — Nemzet! Sportnak, ahol egészen fiatalon már belső munkatárs volt. De vajon hogyan lesz valaki karikatúra művész, húszévesen? — Nem lesz... — válaszolta csöndes mosollyal. — Karikaturistának születik valaki. Ezt nem lehet megtanulni. Velünk- született gúnyorosság szükséges hozzá: torzképet látni egy normális jelenségben, kiemelve belőle azt, amit csúfondá- rossó tehetünk. Úgy látszik, megvolt ez a képesség bennem. Gyerekkoromtól szívesen rajzoltam, és sportkarrierem kezdetén indult meg voltaképp rajzolói pályafutásom is. A versenyeken minden jeles bajnokot, világnagysógot megörökítettem; ezekből 60 év alatt szép gyűjtemény kerekedett. . . Néhány hazai esztendő után hét éviq Berlinből tudósítja a Nemzeti Sportot. Közben négyöt más európai lapnak is dolgozik, a többi között az Ull- sfe/n-lapoknak, s a Berliner Illustrierte Zeitungnak is. Jelen volt már az amszterdami (1928), s dolgozott még a montreali olimpián is . . . 1933-ban tér haza Berlinből. Síoktató a Kékesen, sportvezető és újságíró. A felszabadulás után a Népsportnak és számos más lapnak is rajzol. Egyik alapítója a Képes Sportnak, ahol évekig a lap képszerkesztője. Szövetségi kapitányként Iglóit Finnországba küldi, hogy tanulmányozza az ottani közép- és hosszútávfutók fölkészítés! módszereit. Ez a „nyugati devizás" út később Iharosnál és társainál kamatozott bőségesen. Pályáját a Budapesti Grafika rajzolójaként folytatta, innen ment nyugdíjba. Ekkortájt már erősen foglalkoztatta az önkifejezés egy másik műfaja: a kisplasztika. — A sportrajzok nyomán készítettem első kis szobraimat, — De hogyan jött rá? Hogyan kezdődött? — A versenyeken, a húszas- harmincas években, rengeteg trófeát nyertem. Rémes kis naturális szobrocskák voltak ezek! — a mozgás természetessége nélkül. Már akkor sokat törtem a fejem, hogyan lehetne valami mást? . . . Kerényi előtt is beszéltem erről, a többi azután jött magától. S amikor nyugdíjba mentem,- már időm is lett hozzá . . . Kisplasztikáiból kiállítása volt eddig Drezdában, Münchenben, Rotterdamban, Mainz- ban; a Wiesbadeni Televízió Műteremben c. sorozata egyórás műsorban mutatta be az Európa-szerte ismert karikatúra- művész szobrait. Montrealban egy művészeti bolt kiállító galériájában szerepelt kisplasztikái tárlatával. Itthon pedig egy Népköztársaság úti sportüzlet kirakatában, s egyszer a Stadion folyosóján, vitrinekben . .. örömmel zárom írásomat azzal a bejelentéssel, hogy a magyar élsportolók és a magyar sportújságírók egyik nesztora köszönettel elfogadta Pécs város meghívását. Januárban Szepes Béla rajzaiból, plakátjaiból és kisplasztikáiból gyűjteményes kiállítás nvílik Pécsett, valamelyik belvárosi kiállítóhelyen. Wallinger Endre Á család önmagában érték Beszélgetés Cseh-Szombathy Lászlóval Család. Amikor kimondjuk ezt a szót, mindannyiunkban felvillan egy kép, amit őrzünk gyermekkorunk családjáról és amilyent teremtettünk magunknak, vagy amilyent szeretnénk kialakítani. Fogalma feltételezi a biztonságot, az összetartozást, a szeretetet, a kellemes élményeket, a bensőséges kis titkokat. De sokszor ezek ellenkezőjét és a: fölsorolt jellemzők bonyolult keverékét is jelenti. Országunk lakosságának 90 százaléka családban él, és a cél ennek az aránynak a további növelése lenne. A család, ez a sokat emlegetett alapintézményünk mindany- nyiunk közös ügye, és nem vonatkoztatható el társadalmunk életétől, nem szemlélhető lombikban, elzárva a különböző feltételektől, hatásoktól, intéz-, kedésektől és azok következményeitől. Amennyire intim közösség egyfelől, annyira társadalmi is egyben. A családról, helyzetéről van*is mindannyiunknak véleménye, de hogyan látja ezt a soha el nem avuló alapvető közösséget a szakember, jelen esetben Cseh-Szombathy László csalódszociológus, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének vezetője? — A családdal kapcsolatban sokféle vélemény hangzik el, ezek közül némelyek a válság feleit emelik ki, ön mennyire tartja reálisnak ezeket a megfogalmazásokat? — A családot önmagában is értéknek tekintjük. Az viszont tény, hogy a családok egyrésze, bizonyos funkcióit nem mindig tudja megfelelően ellátni, de ez nem jelenti azt, hogy a család egyértelműen válságban van, hogy ne lehetne segítséget nyújtani. — A szociálpolitikán belül a hetvenes évek végétől fogva hazánkban egyre erőteljesebben kezdtek családpolitikával is foglalkozni, amelynek lényege, hogy összefüggő rendszerben vizsgálják az intézkedéseket, támogatósokat, tehát egységben szemlélve a gazdasági, társadalmi, politikai rendelkezésekkel: például, milyen hatásai lesznek egy faluban létesítendő új üzemnek? Nyilvánvalóvá vált, hogy a családokkal aktív politikának kell törődni. A népesedéspolitikai határozat elsősorban a család reprodukciós funkcióját erősíti, de törekszik abban is segíteni, hogy a családok jobban tudjanak működni, mint a múltban. Persze, csodákat a legjobb családpolitikától sem lehet várni, s az idő múlásával a rendeletek állandó ellenőrzésre, korrekcióra szorulnak, ami természetes. A családi pótlék és a gyermekgondozási díj emelése eredmény, méais mérsékelt befolyásoló eszköznek tekinthető, hiszen ahogy a Statisztikai Hivatal adatai is mutatják, a aver- mek vagy több gyermek vállalása mindenképpen csökkenti a korábbi életszínvonalat A lakáshoz iutás is kiemelkedően fontos tényező a családalapításban, s ezért is lenne szükséges. hogy ne csak a nagy- családosok élvezzenek előnyt, hanem a fiatal párok is. Amiről sokat folyik a szó: a szolgáltatások, szabadidős lehetőségek biztosítása mind elő- seaíti a csalódok jobb működését. de ezek mellett van még eay fontos tényező: a házaspárok mennyiben tartják értéknek, elérendő célnak a gyermekek vállalását? — A családnak számos feladatot el kell látnia, ezek közül emeljük ki a szocializációs — nevelő — és az érzelmi funkciót. Melyik szorul jobban védelemre? — Egymástól nem elszakítható a két funkció, hiszen a szocializálás során alakul az új személyiség, és egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire és milyen érzelemgazdag vagy éppen érzelemszegény közegben nevelődik a gyermek, hiszen felnőtt korában saját gyermeke nevelésében és társas, partneri kapcsolataiban is érvényesíti a tapasztalatait, az át£lt minták hatását. Ahogy a kisgyermek átveszi a látott kulturális magatartásmintákat, úgy az érzelmeket is elsősorban a családban tanulja. A családban nagyobb lehetőség van a szolidaritásra és az egymásért való tevékenység kiélésére, a gyermekkel való érzelmi azonosulásra, s ez a humánumnak lényeges része. Az intim kitárulkozásra is leginkább a csalód nyújt alkalmat. Az érzelmi kapcsolat érték, és az önkifejezésnek is az egyik formája. Az eddigiekben inkább foglalkozás- és karrierorientált volt a nevelésünk, a szemléletünk, kevesebbet törődtünk a családi élet ezen értékeivel. Nem azt mondom, hogy a családi élet automatikus gyönyör, hiszen sok probléma adódik, de ezek nem meaoldhatatlanok. A társadalom szempontjából sem lényegtelen, hogvan alakul az érzelmi nevelés, hiszen a lelki - leq sérült qvermekek. feinőt- tek. az elváltak qondioi a társadalom qondiai is. Ehhez bizonyos szemléletalakításra is szükség van, s arra. — ismét komplex feladat —, hogy hosz- szabb távon a fő munkaidőben kell növelni a termelékenységet és a béreket, hogy a másod- harmadállások feszültségéből felszabadulva több idő maradjon az otthonra. — Az érzelmi funkció iobb ellátását lehet-e valamilyen módon elősegiteni? — Elég bonyolult kérdés, de vannak próbálkozások e téren is. A családi életre való felkészítés, a családi életre való nevelés az általános iskolában tantárgy. Ez jó doloa. csak az a baja, hogy az iskolákban általában szigorúan tantárgyként is kezelik, ahelyett, hogy a gyerekek felvetett problémáiról beszélgetnének. S nem biztos az sem, hogy az osztályfőnök minden esetben a legalkalmasabb erre a feladatra. Létezik a tanácsadások rendszere, így a nevelési tanácsadóké, s tervezik ún. családgondozási központok létrehozását. Pécsett éppen van egy hasznos kezdeményezés. a mentálhigiéniával foglalkozó tanácsadás. Fontos, hogy ezen alkalmakkor a családban felmerült bajok okait derítsék ki, az érintettek ne a magánügyeikben való-turkálás- nak tekintsék ezt a seaítséget és, hogy megfelelő felkészültségű szakemberek nyújtsák. — ön szerint van-e egyáltalán és milyen az ideális család? — A legfontosabbnak azt az érzelmi többletet tartom, amit egy család n'yújthat a tagjainak. Az apa szerepe sem lehet ezen a téren másodlagos, hiszen egy apa a gyermek nevelésében, érzelmi életében ugyanolyan fontossá válhat, mint oz anyáé. Ma a család intézménye az anya mítoszára épül, de én ebben nem hiszek. Hangsúlyozom, az apa is — a gyermek egyéves kora után — az anyáéval egyenértékű szerepet tölthet be. A gyermek számára ez a többoldalú kapcsolat, kötöttség személyiség- formáló erejű is. Barlahidai Andrea
