Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-27 / 296. szám

21 Dunántúlt Tlaplo 1984. október 27., szombat Az Elnöki Tanács ülése Pénteken ülést tartott a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. Kádár János tájékoztatta a testületet Francois Mitterrand- nak, a Francia Köztársaság el­nökének meghívására október 15—16-án Franciaországban tett hivatalos látogatásáról. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette. A találkozó jelentőségét nagy­ra értékelve, megállapította, hogy a látogatás és a tárgya­lások — a feszült nemzetközi helyzetben — jól szolgálták a helsinki záróokmány szellemé­nek érvényesülését, segítették a magyar és a francia nép kö­zötti megértést, valamint a jó politikai, kulturális és qazdasá- gi kapcsolatok további erősö­dését, szélesítését. Losonczi Pál tájékoztatást adott dr. Rudolf Kirchschlöger- rel, az Osztrák Köztársaság szö­vetségi elnökével október 2-án Sopronban, illetve Eisenstadt- ban folytatott megbeszéléseiről. Az Elnöki Tanács a tájékoztató­val egyetértett, s megállapítot­ta, hogy hazánk és Ausztria kö­zött a kapcsolatok folyamato­san fejlődnek. A találkozó al­kalmat adott a két szomszédos orszáa számára a fennálló jó együttműködés maaas szintű ápolására és továbbfejlesztésé­re. Az Elnöki Tanács törvényere­jű rendeletet hozott a Magyar Népköztársaságban és az Oszt­rák Köztársaságban kialakított érettséqi bizonyítványok kölcsö­nös elismeréséről kötött szerző­dés kihirdetéséről. A jövőben — az új rendelkezés értelmében — az egyetemi felvételeknél a két ország területén kiállított középiskolai érettségi bizonyít­ványokat egyenértékűnek kell tekinteni. A gazdaságirányítási rendszer továbbfeilesztése keretében több jogszabályt alkotott az El­nöki Tanács. Módosította az ál­lami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény egyes rendelke­zéseit. A módosítás új vállalat- vezetési formákat hoz létre; a jövőben a vállalatok többsége vállalati tanács, a dolgozók közgyűlése és küldöttgyűlése ál­talános vezetésével fog működ­ni. A vállalatoknál a jelenlegi vállalat-felügyelet helyett a sző. vetkezetekhez, a gazdasági tár­sulásokhoz és az egyesületek felügyeletéhez hasonlóan, tör­vényességi felügyeletet gyako­rolnak. A felelősségi rendszer fejlesztése érdekében az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a gazdálkodó szerve­zeteknek meghatározott gazda­sági tevékenységre történő uta­sításáról. Az új jogszabály ki­mondja, az utasításért felelős szerv kártalanítási kötelezettsé­gét és a kárigény bíróság előt­ti érvényesítésének lehetőségét. Az új vállalatvezetési formák bevezetésével összefüggésben az Elnöki Tanács módosította a Munka Törvénykönyvének az igazgató és a vezetésben részt vevő kollektívák együttműködé­sére vonatkozó rendelkezéseit. Az Elnöki Tanács módosította az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szó­ló 1967. évi 36. számú törvény- erejű rendelet egyes rendelke­zéseit. A szabályozós célja, hogy növekedjék a pénz- és hi­telpolitika súlya a gazdaság irányításában, fokozódjék az MNB szerepe a gazdaságpoli­tika és a népgazdasági tervek kialakításában, egyidejűleg erő­södjön a bankrendszer egészé­nek önállósága. Módosította az Elnöki Tanács a Büntető Törvénykönyvről szó­ló 1978. évi IV. törvény, vala­mint a büntetőeljárás egyes szabályait, valamint a bünteté­sek és intézkedések végrehaj­tásáról szóló 1979. évi 11. szá­mú törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseit. Határozott az Elnöki Tanács a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkal­mából adománvozandó kitünte­tésekről, valamint személyi kér­désekben felmentésekről és ki­nevezésről döntött, majd a to­vábbiakban bírákat mentett fel és választott. Az Elnöki Tanács Rabi Béla és Juhász Ádám ipari minisz­tériumi államtitkárokat — ér­demeik elismerése mellett — e tisztségükből 1984. október 31. napiával felmentette. Az Elnöki Tanács Horváth Ferencet 1984. november 1. napjával ipari mi­nisztériumi államtitkárrá kine­vezte. fl Hazafias Népfront országos elnökségének ülése Pozsgay Imre főtitkár elnök­letével pénteken ülést tartott a Hazafias Népfront országos elnöksége. Az ülésen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője. A testület Pozsgay Imre elő­terjesztésében tájékoztatót hallgatott meg az MSZMP KB október 9-i üléséről és állást foglalt a népfront-mozgalom ezzel kapcsolatos feladatairól. . Az elnökség ezután személyi kérdésben döntött; Garamvöl- gyi Józsefet megválasztotta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának. Hazaérkezett Berlinből a magyar belügyi delegáció Az NDK állambiztonsági mi­nisztériumában és belügymi­nisztériumában hivatalos baráti látogatást tett október 23. és 26. között Horváth István bel­ügyminiszter, aki Erich Mielké- nek, az NDK állambiztonsági miniszterének meghívására kül­döttség élén tartózkodott Ber­linben. Horváth Istvánt fogad­ta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitká­ra, az NDK Államtanácsának elnöke. A találkozón jelen volt Egon Krenz, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára, Erich Miel- ke, valamint Friedrich Dickel belügyminiszter is. A magyar belügyi delegáció pénteken ha­zaérkezett Budapesetre. Kommentar Egy héttel az október 19-i emberrablás után a lengyel hatóságok már tudják,, kik is vitték el ismeretlen helyre Jerzy Popieluszko harminchét éves katolikus papot, Varsó egyik plébániatemplomának káplán­ját. A nyilvánosság eddig még nem értesült arról, hogy milyen indítékai voltak a három letar­tóztatott emberrablónak, akik­nek egyike a varsói belügymi­nisztérium tisztviselője volt. A nyomozás szerint az ő szolgálati gépkocsiját használták fel a bűntényhez, annak csomagtar­tójában szállították Popielusz- kót, s abból vetette ki magát a pap megbilincselt sofőrje. Jelzi az ügy súlyát, hogy a nyomo­zást maga a belügyminiszter irányítja. Jerzy Popieluszko a lengyel politikai színtér perifé­riájának ismert alakja, szocia­listaellenes fellépéséről, uszító ÓRA A NAGYVILÁGBAN Elutazott hazánkból a jugoszláv parlamenti küldöttség Befejezte magyarországi hi­vatalos, baráti látogatását a jugoszláv parlamenti küldött­ség, amely az országgyűlés meghívására október 22. és 26. között tartózkodott hazánkban. A delegációt Dusán Alimpics, a Jugoszláv Szocialista Szövet­ségi Köztársaság szövetségi nemzetgyűlésének elnöke ve­zette. A küldöttség magyarországi tartózkodása során megbeszé­lést folytatott Apró Antallal, az országgyűlés elnökével a két ország törvényhozó testületéi­nek tevékenységéről, áttekin­tették parlamentjeik együttmű­ködését, a kapcsolatok to­vábbfejlődésének lehetőségeit. Dusán Alimpicset fogadta Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának titkára. A jugoszláv szövetsé­gi nemzetgyűlés elnöke és kí­sérete látogatást tett Szépvöl­gyi Zoltánnál, a Fővárosi Ta­nács elnökénél. A delegáció Budapesten megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, felkereste a Csepel Autógyá­rat, majd Pécsett találkozott Baranya megye vezetőivel, és ellátogatott a szalóntai Hu­nyadi Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetbe. A jugoszláv küldöttség pén­teken elutazott Budapestről. A delegációt a Keleti pályaudva­ron Apró Antal búcsúztatta, jelen volt Milovan Zidar, Ju­goszlávia budapesti nagykö­vete. ílllllj 11« '■»ii.ii! ff--: H t­. Jr-> VMM Nicaragua sandinista vezetését támogató választási nagygyűlés a fővárosban, Managuában ♦ BUDAPEST: Issam Naib, a Szíriái Arab Köztársaság kül­ügyminiszter-helyettese október 23-27. között hivatalos látoga­tást tett Magyarországon. Fo­gadta őt Várkonyi Péter kül­ügyminiszter és Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának vezetője. Issam Naib konzultációs megbeszéléseket folytatott Garai Róbert külügyminiszter-helyettessel a nemzetközi helyzet és a ma­gyar—Szíriái kapcsolatok idő­szerű kérdéseiről. Fogadás Ausztria nemzeti ünnepén Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagy­követe hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a rezidenciáján. A foga­dáson részt vett Cservenka Fe- rencné, az országgyűlés alelnö- ke, Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Várko­nyi Péter külügyminiszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Kovács Antal állam­titkár, az Országos Vízügyi Hi­vatal elnöke, valamint a poli­tikai, a gazdasági, a kulturális élet sok más képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Rómában tárgyal Leopold Gratz osztrák külügyminiszter (balra). A képen olasz kollégájával, Giulio Andreotti külügyminiszterrel. Hazugságvizsgáló gép A lengyel kriminalisztika ép­pen húsz éve használ különle­ges esetekben hazugságvizs­gáló gépet. Elsőként az úgyne­vezett olsztyni perben, egy gyilkossági ügyben támaszko­dott a bíróság a hazugságvizs­gáló berendezés — a poligráf — bizonyítékaira is. A poligráfot már használták Lengyelországban a két világ­háború közötti időszakban is, de nem a bűnüldözésben. Ma a legtöbb esetben fegyverlo­pási és gyilkossági ügyekben alkalmazzák. A berendezést bevetették például az úgyneve­zett sziléziai vámpír utáni nyo­mozásban is. Lengyelországban négy egyetem kriminalisztikai intézete rendelkezik poligráf- fal, a bíróságok legtöbbször hozzájuk fordulnak a vizsgálat megejtése céljából. A hazug­ságvizsgáló gépet azonban minden esetben csak a kihall­gatandó személy hozzájárulá­sával alkalmazhatják. ♦ SAN FRANCISCO: San Franciscóban csütörtökön le­tartóztattak egy férfit, aki azt állítja magáról, hogy ő Robin Hood. Az ügy önmagában nem érdemelne említést. A le­tartóztatott férfi azonban az­zal fenyegette meg Geraldine Ferrarót, az amerikai Demok­rata Párt alelnökjelöltjét, hogy nyillal végez vele. Földrengés Görögországban Erős földrengés rázta meg csütörtökön Görögország két körzetét. Az ország délnyugati részén lévő Pylosz kikötőváros­ban és környékén a rengések erőssége elérte a 12 fokozatú Richter-skála szerinti 5,2 fokot. A városban nyolc lakóház sú­lyosan megrongálódott, ember­életben — a jelentések szerint — nem esett kár. Hasonló ere­jű földmozgásokat észleltek az észak-görögországi Makedónia nyugati részén. Békenagygyűlés Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) béke-váltóra, illetve e mostani, hangulatában és tartalmában is felemelő politikai demonst­rációra.- Meggyőződésem, hogy konferenciánkon olyan progra­mot fogadunk majd el, amely mindannyiunk számára lehető­séget teremt a béke ügyének előmozdítására — hangoztatta Barabás Miklós. Kiemelte- munkája során a magyar bé- kemozqalom eqyesíteni kívánja a fiatalok dinamizmusát az idősebb nemzedékek tapaszta­latával. Ezután neves művészek szó­rakoztatták a béke-megmozdu­lás csaknem százezres közön­ségét. Végül a jelenlévők ha­talmas kórusa csendült fel: a Himnusz eléneklésével fejező­dött be a nagygyűlés. Miniszter­elnökböl bandavezér? Az egyik legfrissebb amerikai szenzáció; bűnbanda vezére lett Dél-Vietnam egykori minisz­terelnöke. Legalábbis ez hang­zott el szerdán egy különleges körülmények között megtartott tanúkihallgatáson. Ezekben a hetekben az Egye­sült Államokban egy elnöki kü­lönbizottság vizsgálja a szerve­zett bűnözés egyre növekvő problémáját, és ezen belül az ázsiai származású lakosok kö­zötti bűnözést. A bizottság már megállapította, hoqy a szerve­zett inpán bűnözők, a jakuzák bandái az Eqyesült Államokban is tevékenykednek, legújabban pedig azt vizsgálja, hogy milyen arányú a bűnözés a dél-viet­nami származású — többnyire a felszabadító erők elől elme­nekült — lakosok körében. A csütörtöki nap meglepő megál- laDÍtássa! zárult: egy tanú sze­rint a dél-vietnami bűnbandák vezére nem más, mint Nquyen Cao Kv, Dél-Vietnamnak Wa­shington zsoldiában állt egykori miniszterelnöke. A "bizottság megállapítása szerint a dél-vietnami bandák, amelyeknek együttvéve mintegy ezer felfeqyverzett tagjuk van, már 13 államban működnek, fő tevékenységi területük Los An­geles, San Francisco, Chicago és a texasi Houston.-„Profiljuk­ba” elsősorban erőszakos bűn- cselekmények: rablások, qyil- kossáqok, feayveres zsarolások tartoznak, de a kábítószer- csempészésből is kezdik kiven­ni részüket. Ky, akinek italárukereskedése van Kaliforniában, természete­sen tagadja, hogy bandavezér lenne. Bár neve mór több bűn­üggyel kapcsolatban felmerült, eddig még nem indítottak el­járást ellene — talán „politikai múltja” miatt. Az igazságüqy- minisztérium állítólag egyelőre nem rendelkezik megfelelő bi­zonyítékokkal. A paprablás prédikációiról ismert. Nyilvá­nosságot, kétes értékű „nép­szerűséget" biztosított neki a nyugati sajtó, a lengyel nyelven sugárzó diverziós rádiók. Po­pieluszko ellen nyomozás is folyt, mivel lakásán nagy mennyiségű ellenséges röp­cédulát, uszító kiadványo­kat és lőszert találtak. Az eljárást a júliusi amnesztia­törvény szüntette meg. Az elra­bolt papot azok közé a katoli­kus lelkészek közé sorolják, akik a szocialista állam és a befo­lyásos katolikus egyház közötti párbeszédet akadályozták, s egyfajta hátországot biztosítot­tak a visszaszorulóban lévő po­litikai ellenzéknek. Az emberrablás olyan ügy, ami indulatokat korbácsolt fel, s nyilvánvalóan kárt okoz a Lengyel Egyesült Munkáspárt politikai vonalának, a lengyel kormányzat törekvéseinek. Ezért is nevezhette Urbán szóvivő az ügyet egyértelműen „politikai provokációnak, amely árt a szocialista megújulásnak, és kárt okoz a kormánynak, a bel­ügyi szerveknek". A kormányzat — mondotta a szóvivő — hatá­rozottan elhatárolja magát a banditizmus ilyen megnyilvá­nulásaitól, „függetlenül attól, milyen politikai megfontolások is motiválták az elkövetőket". Ez a megfogalmazás, a nyo- ,mozás intenzitása és viszonyla­gos nyilvánossága magáért be­szél. Ez a megállapítás egyér­telmű utalás arra is, hogy a lengyel vezetés nem hagyja magát befolyásolni, s továbbra is a pártkongresszus vonalá­nak, a társadalom széles réte­geivel való párbeszédnek, a közmegegyezés politikájának megvalósítását folvtatja. Miklós Gábor A Pannónia Műszaki-Fejlesztő Agrárinnovációs Közös Vállalat Boksa, Rákóczi út 2. termelésirányítót keres FELTÉTELEK: felsőfokú végzettség és legalább 10 éves mezőgazdasági vagy ipari termelésirányítói gyakorlat. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN A KÖZÖS VALLALAT KÖZPONTJÁBAN, Baksa, Rákóczi út 2. Telefon: 72-013, 72-057. t

Next

/
Thumbnails
Contents