Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)

1984-09-09 / 248. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Du iqntuu napló XLI. évfolyam, 248. szám 1984. szeptember 9., vasárnap Ára: 1,40 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja A tartalomból: Hajnal a pécsi nagybanipiacon (3. oldal) Vasárnapi magazin (4-5. oldal) Zrínyi-ünnepség Szigetvárott (Tudósítás a 3. oldalon) Összefogás eredmenye Folytatódott az EDP alapító kongresszusa Dr. Kapolyi László ipari miniszter átadja az intézmény kulcsát dr. Koronczay Józsefnek / Fotó: Läufer László Átadták a pécsi Honvéd Kórház új szárnyát Ü nnepélyes keretek között adták át tegnap délelőtt Pé­csett, a Magyar Néphadsereg 3-as számú Honvéd Kór­házának új, gyógyító létesítményét, melynek létrejöt­téhez a Honvédelmi Minisztérium és a Mecseki Szénbányák biztosította a pénzügyi feltételeket. A ddisz-Ábebában szombaton a külföldi vendégek felszó­lalásaival folytatódott az Etióp Dolgozók Pártjának ala­pító kongresszusa. A magyar párt- és állami küldöttség vezetője, dr. Korom Mihály, az MSZMP PB tagja, a KB titká­ra a délutáni ülés első szónokaként lépett d mikrofonhoz. Küldöttségünk vezetője a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében köszöntötte új testvérpártunk alapító kongresszusát, amelynek átadta a szocializmust építő magyar nép, a magyar kommunisták és személy szerint Kádár János testvéri üdvözletét és jókívánságait. Nem újkeletű a bányaválla­lat és a katonai kórház kap­csolata, hisz 14 évvel ezelőtt kötöttek szocialista szerződést, melynek értelmében a kórház vállalta a Szénbányák bal­eseti sérültjeinek ellátását, mű. téti gyógykezelését, utókezelé­sét, a tudományos munkában történő együttműködést. A Me­cseki Szénbányák a kórház gyóqyító tevékenységéhez anya­gilag járul hozzá, s tulajdon­képpen ez tette lehetővé, hogy ez a korszerűen felszerelt kór­házi szárny elkészüljön. Az ünnepség résztvevőit — akik között ott volt dr. Kapolyi László ipari miniszter, Lukács János, az MSZMP Baranya1 me­nyei Bizottságának első titkára, Szórádi Zoltán vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes és dr. Flerkó Béla, a POTE rek­tora — dr. Koronczay József orvos ezredes, kórházparancs­nok köszöntötte, majd Szórádi Zoltán vezérőrnagy mondott beszédet. Szórádi vezérőrnagy méltatta a kórház és a bánya- vállalat példamutató együtt­működését, melynek eredmé­nyeként jött létre ez az impo­záns létesítmény, mely nem csupán a néphadsereg egész- séqúgyi ellátásában jelent szín- vonalemelkedést, hanem Pécs és Baranya egészségügyi háló; zatában is. Ezt követően Merer Emil, a Mecseki Szénbányák vezér- igazgatója lépett a mikrofon­hoz, aki azt hangsúlyozta, Hogy a bányaszerencsétlenségeknél, sajnos, több ember súlyos sé­rülésével kell számolni, s az események vetették fel egy ilyen létesítmény iránti igényt. Ezután kitüntetések átadásá­ra került sor. Dr. Kapolyi László a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést nyújtotta át dr. Ko­ronczay József orvos ezredes­nek, dr. Aracsi László orvos al­ezredesnek és dr. Mátrai László orvos alezredesnek. Szórádi Zoltán vezérőrnagy honvédelmi miniszteri és állam- titkári kitüntetéseket és elisme­réseket adott át. A Haza Szol­gálatáért Érdemérem arany fo­kozatát kapta Mérei Emil, dr. Schwarcz József és Kiausz Gyula. Az ezüst fokozatot Ké- kesdi József és Krctlj Albin. Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült Jakab József, Bárány Dezső és Tálas János, öten kaptak dicséretet és pénzju­talmat. Mérei Emil három dol­gozónak nyújtott át vezérigaz­gatói dicséretet. Az ünnepség végén dr. Ka­polyi László mondott beszé­det. — Őszinte tisztelettel és sze­retettel köszöntőm azokat, akik e kórházi szárny létrehozásá­ban részt vettek. Személyesen is volt alkalmam meggyőződni arról, hogy e kórház dolgozói mit tesznek a bányabalesetek sérültjeinek ellátásáért, íqy tu­dom, hogy milyen rendkívül naqy a jelentősége, hogy a mai naptól Myen korszerű kö­rülmények között folyhat a gyógyító munka. Remélhetőleg egyre ritkábban kerül sor bá­nyaszerencsétlenségre, de ha mégis, akkor a sérült bányász dolgozókért itt mindent meg tudnak tenni. Beszéde végén köszönetét mondott a létesítmény létreho­zásában résztvevőknek, majd taps közeoette adta át dr. Ko­ronczay Józsefnek az új épület jelképes kulcsát. Ezt követően a vendégek, a házigazdák kíséretében megte­kintették az új kórházi szárny rendelőintézetét, az égési, vo- lamint az intenzív osztályt. Korom Mihály méltatta a két nép között az utóbbi évti­zedben megerősödött és kiszé­lesedett együttműködést és ba­rátságot, amelynek alapja a marxista—leninista eszme, a világ haladásáért és békéjéért folytatott közös harc, egymás kölcsönös megbecsülése. Népünk az etióp forradalom kezdete óta különös figyelem­mel és együttérzéssel kísérj küzdelmüket, elismeri eredmé­nyeiket, jelentős vívmányaikat —i hangsúlyozta Korom Mihály. Ezek közül is kiemelkedik,a je­lenlegi esemény, a marxista— leninista élcsapat párt meg­alakítása. Meggyőződésünk, hogy az Etióp Dolgozók Párt­ja az etióp nép hivatott vezetőjeként, a politikai, tár­sadalmi és qazdasági fejlődés hajtóerejeként és szervezője­ként. a haladás letéteményese- 1 ént ősi független és szabad országuk jelenének és jövőjé­nek meghatározója lesz, a dol­gozó nép javára és hasznára. Máris történelmi jelentősé­gűek azok a sikerek, amefyeket az elmúlt évtized folyamán el­értek. Nehéz küzdelemben le­rázták a feudális igát, kiala­kult a népi demokratikus rend, a hatalom a nép kezébe ke­rült. Nagyra értékeljük a gazdaság helyreállításáért és fejlesztéséért kifejtett erőfeszí­téseiket. Tudjuk, hogy fontos intézkedések egész sorát haj­tották végre. Különösen nagy­ra értékeljük a földreformot, amellyel földhöz juttatták a korábban kizsákmányolt pa­rasztok millióit. Államosították a főbb ipari létesítményeket, a bankokat. Az egész világ elis­meréssel tekint az írástudatlan­ság elleni kampány során el­ért rendkívüli eredményeikre. Ismerjük és nagyra értékel­jük azt a szerepet, amelyet Önök vállaltak a világ hala­dásáért küzdő erők sorában, a még gyarmati sorban sínylődő né->ek küzdelmének támogatá­sában, az Afrikai Egységszer­vezet tevékenységében és az el nem kötelezett mozgalom ha­ladó és antiimperialista céljai­nak megvalósításában. Vívmányaink értékét mégin- kább növeli, hogy azokat a külső agresszió és fenyegetett­ség, valamint a belső ellenség aknamunkája közepette érték el — mutatott rá beszédében a magyar küldöttség vezetője. A nemzetközi imperializmus és annak kiszolgálói nem akarnak napirendre térni afölött, hogy Etiópia népe a társadalmi ha­ladás útjára lépett, a munká­sok és parasztok saiát kezükbe vették sorsuk, jövőjük alakítá­sát. Bizonyosak vagyunk ab­ban, hogy népük az Etióp Dolqozók Pártja vezetésével meg tudja védeni hazáiénak egyséqét és füqgetlenséaét, sikerre viszi az új társadalom építésének ügyét. Ez után Korom Mihály ismer­tette a magyar népnek a szo­cializmus építésében elért si­kereit, a felszabadulás óta el­telt négy évtized eredményeit. Rámutatott, hogy Magyarorszá­gon érvényesül a marxista— leninista párt vezető szerepe, dolgozók milliói vallják magu­kénak és követik a párt politi­ka iát, és a magyar társada­lom alapvető jellemzője a szé­les népi-nemzeti egység. Ugyanakkor az utóbbi évek­ben mi magyarok is a koráb­binál nehezebb külső és belső feltételek között élünk és dol­gozunk, annak következtében, hogy az imperializmus egyre kihívóbban lép fel a szocializ­mus, az új társadalmat építő országok, köztük hazánk ellen is — mondotta. Meggyőződé­sünk, hogy akkor veszünk részt hatékonyan a haladó erők har­cában, ha népünk egysége szi­lárd marad, ha országunkat a szocializmus sikeres építése jellemzi. Azt akarjuk, hogy ba­rátaink változatlanul úgy te­kintsenek ránk, mint a szocia­lizmus, a béke és a nemzetkö­zi szolidaritás biztos pontjára. A nemzetközi életben az utóbbi időben sokasodnak a feszültség elemei. Az imperia­lizmus szélsőséges körei a fegy­verkezési verseny fokozására törekszenek. Nyilvánvalóvá vált, hogy céljuk a katonai fölény megszerzése. Úgy vélik, hogy a feqyverek erejével meg tudják állítani a történelmi fejlődés­nek azt a folyamatát, amelynek eredményeként fasiszta rend­szerek egész sora bukott meg, sok országban előretörnek a nemzeti és demokratikus forra­dalmak és a diktatúrák járma alól felszabadult népek közül nem kevesen — itt, az afrikai kontinensen is — szocialista programot hirdettek meg. Meggyőződésünk, hogy ezt az előnyt sem most, sem a jö­vőben nem szerzik meg. Közös erőfeszítéssel, összefogással meq tudjuk őrizni a világ bé­kéjét. A társadalmi felemelke­dést, a szocializmus ügyének sikerét a1 szocializmust építő népek, a szocialista országok, a vilóa haladó és józan körei­nek ereje biztosítja — jelen­tette ki Korom Mihály. Az elmúlt évek során nagy ielentőséaű váhozások történ­tek itt, Afrika földjén is. Létre­jöttek a haladó, a nemzeti füaaetlenséq és a társadalmi haladás útiát követő országok. Meggyőződésünk, hogy az önök ügye igazságos, és sem­milyen visszahúzó erő nem tudja megakadályozni céljaik elérését. Ebben a helyzetben különösen fontos és időszerű feladat az afrikai országok egységének meaóvása. erősíté­se. amelyben Etiópia kiemelke­dő szerepet játszik. A magyar nép támogatja az afrikai népeknek a felemelke­désért vívott igazságos harcát. Szolidárisak vagyunk az Afri­kai Nemzeti Kongresszusnak az apartheid politika megszünte­téséért folytatott harcával. Tá­mogatjuk a szabadságért küz­dő namíbiai népet, amelynek harcát a Délnyuqat-afrikai Né­pi Szervezet irányítja. Afrika népei a haladásért vívott küz­delmükben maquk mögött tud­hatják a szocialista országo­kat. a viláq haladó erőit, és számíthatnak támogatásukra. Országink pártjait egymás­hoz kapcsolja o testvéri szoli­daritás, a marxizmus—leniniz- mus eszméje és a szocializmus építésének közös célja. A ma­gyar nép, híven követve in­ternacionalista elveit, a jövő­ben is támogatja Etiópia né|}ét és szolidáris küzdelmével — hangsúlyozta Korom Mihály. A magyar küldöttség vezető­je végezetül eredményes mun­kát kívánt- az Etióp Dolgozók Pártjának, az alapító kongresz- szusnak, és köszöntötte a részt­vevőket az etióp forradalom közelgő, tizedik évfordulója alkalmából. * A magyar párt- és állami küldöttség vezetője, akinek a beszédét a kongresszus lelkes testszésnyilvánítással fogadta és az elnöklő'Mengisztu Hailé Mariam baráti kézszorítással köszönte meg átnyújtotta az EDP-nek az MSZMP ajándékát: a Tanácsköztársasági Emlékmű kicsinyített mását. Roszprim Nándor Az ünnepség után a résztvevők az új kórházzal ismerkedtek Fotó: Läufer László Korom Mihály felszólalása

Next

/
Thumbnails
Contents