Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-22 / 261. szám
A z út mentén magasan feszülő drótokon úgy ülnek a fecskék, mint a kottajegyek, ricsajoznak, fel-felröppennek, majd lemerülve, néhány méternyire a földtől villámgyorsan cikáznak, ahogy a sebes röptű madarakhoz ez illő, ám — ahogy ezt most megtudom —van náluknál gyorsabb madár is, a kabasólyom, amely éppen a fecskét képes elkapni a levegőben, és ez már kiábrándító. Ezek még hazai fecskék, várják az északiakat és majd együ't felkerekedve-csatla- kozva húzódnak le délre a téli hideg elől, egyelőre kéthetes késéssel az ornitológusok szerint. Kora reggel lévén a seregélyek csapata is felhőként fordul-lendül a kék égbolt alatt, jó lenne tudnia a laikusnak, ugyan melyik „vezérnek’' jelzésére változtatnak irányt szinte a másodperc töredéke alatt? És egyHalászok, madarászok általán: hova tartanak? Innét, a sumonyi tavak környékéről? — Villányba! — mondja Albrecht István, „civilben” bányász, pillanatnyilag amatőr madarász. — Ez vicc? Vállat von: a seregélyek meglepő érzékkel kutatják fel a nagy területű szőlőültetvényeket, ahol — a kisebb parcellákkal ellentétben — kevésbé éri őket zaklatás és riogatás a gazdák részéről. A seregély a szőlők, gyümölcsösök „réme" a kertészke- dők szerint — És most is azt mondom — vélekedik Albrecht — hogy a seregély több hasznot hajt, mint kárt okoz. A káposzta- és a cukorborsóföldeket megtisztítja a hernyóktól. Ellenérv: csakhogy a borsó és a káposzta már rég lekerült a földekről, amikor a szőlő beérik, és a seregély érthető módon még mindig zabolni akar. És ha egy ilyen sűrű seregélycsapat hirtelen meglepi a szőlőskerteket, a gazdák sírva fakadnak. Sumonytól néhány kilométerre a dűlőút végén megcsillan a legnagyobb tó, amely hosszan nyúlik el és a túloldali nádas csak távcsővel jól kivehető. A vízben levert cölöpökön szaknyelven „ülőfákon” különböző vízimadarak gunnyasztanak, látszólag tétlenül, mert időnként lecsapnak a vízre táplálékért. A Bikali Állami Gazdaság tulajdonában lévő tórendszer négy nagy termelő tóból és 27 előnevelő tavacskából áll, több mint 200 hektárnyi vízfelületteli Fiatal üzemmérnök, Busi István itt a gazda, aki talán tíz esztendeje a Debreceni Agrártudományi Egyetem főiskolai karán tógazdasági ágazaton (Szarvason) végezte tanulmányait. — Milyen „öreg” ez a tó? — Nem öreg. A huszas évek végén épült ki a tórendszer, akkoriban ez a környék káptalani birtok volt. Ma is a Bükkösdi-patak táplálja a tavat, szerencsére nagyon tiszta . vízzel. Ahol az érzékeny szivárványos ökle megél, ott tiszta a víz. A főbb halfajta nálunk a ponty, aztán a fehér és vörös busa, amur, aztán járulékos halként a harcsa, süllő, compó, egyebek. A sumonyi tavaknak több gazdája volt, egy időben részvénytársaságként működött, később Baranya—Tolnai Halgazdaság néven „termelt" A madarak gyülekezését figyeli Albrecht István amatőr ornitológus és Busi István üzemmérnök a vállalat, majd a hetvenes évek elején a Bikali Állami Gazdaság vette át és fejlesztette tovább. A Magyar Madártani Egyesület baranyai szervezete a bikaliak engedélyét és támogatását kérte, hogy a többnyire amatőr ornitológusok továbbra is látogathassák a sumonyi tavakat és madártani megfigyeléseket végezhessenek. Természetesen zöld utat kaptak. — Mi haszna van ebből a gazdaságnak? — Nem az a kérdés itt, hogy haszonnal jár-e ez, hanem a tudomány támogatása egy szép gesztus a gazdaság részéről — mondja Busi István. Albrecht István: — Augusztusban egyhetes turnusokban tábort szerveztünk itt a tavak közelében: a gazdaságtól kaptunk helyet, gumicsizmákat, különböző felszereléseket, az olcsó étkezést is a gazdaság biztosította. Ez igazán hálára kötelez bennünket. — Végül is ez egy mesterséges tórendszer. Hogyan honosodtak meg a madarak? — Meglepő az alkalmaz- kodó-képességük. A természet törvényei szerint a tó nemcsak megteremti saját víz alatti élővilágát, hanem a madárvilágot is. Sumony ma éppenúgy beletartozik Európa madárvonulásába, mint mondjuk a Hortobágy vízi-rendszere. Augusztusban már megjelennek az északról vonuló madarak, például a nagy fülemüle, a poszáta, geze, vagy a gyönyörű füzike. Svédországból, Norvégiából, az NSZK-ból, az NDK- ból vonulnak és itt pihennek. A gyűrűzőtábor madarászai megfigyeléseket végeznek és a befogások után gyűrűznek is. A tapasztalatokat papírra vetjük és továbbítjuk. Busi István: — Évekkel ezelőtt elvétve ha láttam egy-egy kárókatonát. Ma sokan vannak, rendszeresen megjelennek. Tessék, itt a távcső, ott a túlsó part mentén úszkálnak... A távcsővel valóban jól kivehetők ezek a komikusán bukdácsoló kis madarak. A kárókatonák, „akikről" köztudott, hogy a hajdani magányos halászoknak szorgalmasan kapdosták ki a halakat a vízből. Nem jószántukból persze, mert a nyakukra kötött zsinórtól nem tudták lenyelni a zsákmányt, amely így könnyedén a tarisznyába került. Most viszont lenyelik, következésképpen dézsmálják a halállományt. — Igen, de a kárókatona közel sem fogyaszt el annyi halat, hogy azt különösebben — mondjuk gazdasági szempontok alapján megérez- nénk. Egyébként is védelem alatt állnak. Sokkal több bajvan a vidrákkal. Szépen elszaporodtak azóta, hogy a természetvédelmi törvény szárnyai alá kerültek ők is — mondja Busi István. — Valamikor szolgálati fegyverrel rendelkeztek az őrök és az elejtett vidra után kevéske pénzt is kaptak. Ma ez tilos. A vidra évente elfogyaszt óvatos becslés szerint is háromszáz-négyszáz kiló halat. De sajnos, nem ennyit pusztít, hanem feleslegesen is: gyilkos, s kegyetlen kis állatka, a hallal úgy játszik, mint a macska az egérrel, földobja a levegőbe, elkapja, pofozza, aztán otthagyja, ha nem éhes. Többé nem kell neki csak az élő hal. Számításunk szerint évente vagy félmillió forint kárt okoznak a felesleges zabálásukkal. — A madarak okoznak-e kárt?— Nem veszélyes — legyint Albrecht Pista. Mint madarász, nyilván védelmükre kel. Busi István, aki tisztségénél fogva a haltenyésztésért felel, más véleménnyel van a dologról: — A halakat takarmánynyal etetjük. De a szárcsa például, vagy a bukó réce — és ezekből van egy-kétezer itt a környéken —- ha csak napi öt deka takarmányt lop el a halak elől, kiszámítható, mennyi a kár. A gém is igen nagy rabló. Mi egyszer egy vörös gémből — Pista ne figyelj most ide — hetvenöt halivadékot ráztunk ki. Ennek a madárnak ráadásul rendkívül gyors az emésztési folyamata és ezért örökké éhes, örökké zabái. És mit zabái? Halat. A vita — mármint a halasok-mada rá szok-tojósgyűjtők között valószínűleg az idők végtelenjéig tart. A madarászok — a gyűrűzést kivéve — soha nem érintik meg a madarat. A tojásgyűjtő viszont „dézsmálja” a fészkeket és megfigyeléseket folytat. A halasok szidják a halat rabló halakat. A vadászok ... — Én tagja • vagyok a vadásztársaságnak, vadász és természetjáró családba születtem bele -— mondja Busi István — én már tízéves koromban sem úgy fogtam a puskát, mint utcalány a reti- kült, hanem komoly hozzáértéssel. De azt mondhatom, hogy ma is van néhány lelketlen vadász. Én nem az a típus vagyok, aki mindenáron elejteni akarja a vadat, — engem a természet szépsége érdekel, a maga állatvilágával egyetemben. Nekem a természet himnuszát jelenti az a csodálatos látvány, amikor alkonyatkor a nap vörös csíkot húz a tavon. De sírni tudnék, amikor főleg védett madq.rra lőnek. Az a szólásmondás járja vadászkörökben, hogy az olasz vadászok a repülőgépen kívül mindenre lőnek, ami repül. És ennek az a következménye, hogy egyes madárfajok afrikai vonulásuk alkalmával kikerülik az olasz félszigetet és vag^fc- a Boszporusznál, vagy a Gibraltár fölött repülnek át. A madarakat nem lehet becsapni. — Nem bizony — bólint rá Albrecht István. — Röptűkkel, vonulásukkal jelzik az időjárás változását, jobban és biztosabban mint a meteorológusok .. . Nos, miután meteorológus nincs a közelben, így ebben meg is egyezünk. Rab Ferenc L • • Üzemmérnök- képzés magasabb szinten Részletek dr. Pauka Imre, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola főigazgatójának tanévnyitó beszédéből, A z oktatási intézményekben az időszámítás a tanévek időbeosztásához igazodik. A tanévnyitó alkalmából a körülmények és feltételek mérlegelésével, az elmúlt időszak tevékenységének értékelése alapján röviden vázolni kívánom a közelebbi és távo'abbi jövőt, meghatározni fő feladatainkat. Az elmúlt évben a képzési tevékenység fejlesztésére irányuló munkában igen jelentős volt a főiskolán oktatott, szakok képzési céljának felülvizsgálata, az új tantervek és programok kidolgozása. Az előkészítő és tervező munka során az intézeti és főiskolai felelősök széles körű konzultációkat folytattak a szaktárcákkal, a műszaki egyetemek szakmailag azonos vagy rokon karaival, bevonták a tudományág a felsőoktatás és az ipar szakembereit a tantervi bizottságok munkájába. Ez a tevékenység az adott feladatra irányuló egvüttműködésen és a képzési tevékenység alapos és icbh kö'csönös megismerésén kívül arra is kiváló alkalom volt, hogy megalapozza, szélesebb körűvé tegye a kapcsolatokat a kétlépcsős képzésben, valamint a kutató-fejlesztő munka és a tudományos to- vá'-'Hkéozés területein is. Az eddig elvégzett tevékenység csak o munka első fázisát jelenti. Ahhoz, hogy az új tanterveket az 1985/86. tanévben bevezethessük, meg kell még tervezni a teljes képzési folyamatot, vagyis meg kell vizsgálni az egyes tantárgycsoportok és komplex tantárgyak közötti kapcsolatrendszert, meg kell tervezni az egymásra épülést, a hallgatók tanulmányi elfoglaltságán kívüli időt, vagyis a félévközi feladatok teljesítéséhez, a vizsgákra való felkészüléshez, a hallgatók egyéni szakmai munkájához, a szabad idő kulturált eltöltéséhez szükséges időhányadot. A még mindig begyökeresedett tantárgycentrikus oktatás nem alkalmas arra, hogy a hallgatókban o mérnöki feladatok ma- gasbb szintű ellátásához szükséges képességeket és készségeket kifejlessze. Az elmúlt tanév kiemelkedő eredménye az üzemmérnök továbbképzés kibővítése. Országos jelentőségűnek tartjuk, hoav az év elejétől a szakfőiskoláknak lehetőségük van magasabb kéoesítést nyújtó, sza. kosító oklevelet adó továbbképzés szervezésére. A Szilikát- és Veg’yipari Gépészeti Intézet a 2 éve még tanfolyami jellegei megindított üzemfenntartó és karbantartó továbbképzése« közeli hetekben már az új rendeletnek megfelelően állom, vizsgával zárul, és a hallgatók oklevelet kaphatnak. Az SZVG és az ÉGB intézetben energiagazdálkodási, az építőipari intézetekben felújítási építési, a Vízgazdálkodási Intézetben pedig vízgazdálkodási üzemmérnök továbbképző szakok tanterveit dolgozták ki és hirdették meg. Az ÉVM ismét kezdeményezte a minőségvédelmi, az építésügyi igazgatási és az építészeti tervezői szaküzemmérnök továbbképzési szakok létesítését. Mindez egy teljesen új, de úgy tűnik általános feladatkört jeient a főiskola számára, ami felelősségünket és presztízsünket is növeli. A laptevékenységünk másik fő területe a kutatá- lejlesztő munka. 1983-ban a főiskola árbevétele o szerződéses munkákból a megelőző évhez viszonyítva több mint 30 százalékkal kiÖJjlV sebb volt. Ez elsősorban nemcsak egyéni érdekekből káros, hanem rendkívül csökkenti azokat az alapokat is, amelyek segítségével többek között a tudományos továbbképzést támogatni, a tehetséges kollégákat anyagilag ösztönözni tudjuk. Az elmúlt tanévben is fontos feladatnak a kifelé irányuló széles körű nyitást, a kutatásirányító szervekkel és a megbízásokat adó szaktárcákkal, országos és regionális vállalatokkal való kapcsolatfelvételt és kiszélesítést tekintettük. Sajnos, az intézetek és szakmai csoportok nem élnek kellőképpen a felkínált lehetőségekkel. Nagyon örvendetes tény viszont, hogy a kutatómunka — főleq a fiatalabbak körében — elfogódottá vált. Egy oktató műszaki kandidátusi fokozatot szerzett, négyen egyetemi doktorit. Kandidátusi cselekményen dolgozik 13 fő, s 15-öt meghaladja az egyetemi doktori témákon dolgozók számá. A tudományos munka minősítését természetesen elsősorban a tényleges alkotások értéke adja. Ezen o téren ma már olyan eredményekkel rendelkezhetünk, amelyek nemcsak hazai, hanem igen pozitív nemzetközi elismerést és visszhangot is kiváltottak. A főiskola vezetése továbbra is minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni kívánja a szakmaitudományos továbbképzést és a kiemelkedő kutatókat. Intézményünk az elmúlt tanévben konferenciák rendezésével is jelentős részt vállalt a tudományos közéletben. Tizenkét jelentős szakmai-tudományos ülést szerveztünk, vagy adtunk annak otthont. A z elmúlt tanévre 1194 nappali tagozatos hallgató iratkozott be. Az első félévben a főiskolai tanulmányi átlag 3,27 volt. Az idén 342 nappali és 141 levelező hallgató szerzett üzemmérnöki oklevelet. A végző nappali tagozatos hallgatók 44 százaléka rendelkezett társadalmi ösztöndíjjal. A 190 végzős „szabad” hallgatóra főiskolai átlagban három állás- pályázat jutott, ami még mindig kedvező elhelyezkedési lehetőségekre utal. A most kezdődött tanévre 388 újonnan felvett nappali és 203 levelező tagozatos I. éves hallgató iratkozhatott be. A felsőbb évfolyamokkal együtt 1182 nappali és 567 levelező, mindösszesen tehát 1749 hallgató kezdi meg e tanévi tanulmányait. Naqv szeretettel köszöntőm új elsőéveseinket. Többen közülük nem erre a főiskolára, vagy nem arra a szakra pályáztak, ahová végül is felvételt nyertek. Sokéves tapasztalatból mondjuk, hogy azok, akik megismerték a szakot, amelyre kerültek, és komolyan vették a felkészülési időszakot, a későbbiekben, nemcsak megszerették azt, hanem mérnökökként megtalálták érvényesülésüket és tekintélyt szereztek munkájukkal. önök nemcsak jogot szereztek a felvételi vizsga sikeres teljesítésével, hanem szigorú kötelességeket is vállaltak. Kívánom. hogy ilyen megfontolással és szándékkal érjenek el igen jó eredményeket a főiskolán, s az itt szerzett ismeretek és készségek segítsék önöket egyéni boldogulásuk útján is.
