Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)

1984-09-15 / 254. szám

■vemzeiKozi iviQyqziii Odüsszeusz földjén A Baranya Táncegyüttes Görögországban Dunántúli táncok a lefkászi színpadon Huszonkettedszer rendeztek a görögországi Lefkász szige­tén nemeztközi folklórfesztivált. Amikor a meghívó megérkezett a pécsi Baranya Táncegyüttes címére, térképet vettek elő, hogy megkeressék a majdani fellépés színhelyét. Lefkász ugyanis nem tartozik a sokat emlegetett görög nevezetessé­gek közé, és magyar turista sem igen vetődik el arrafelé. Pedig a Korfutól mintegy száz kilométerre, délre fekvő sziget (az egyik idegenforgalmi pros­pektus megfogalmazása sze­rint) „maga egy kis Görög­ország” mind természeti szép­ségeit, mind eseményekben gazdag történelmét tekintve. Három és félezer éves kultúra jeles emlékeit tárták fel az egyik kis falu közelében. A szi­get partjain harcoltak görögök, perzsák, velenceiek, törökök, franciák, angolok. Délen Apol­lon templomának romjai áll­nak s a legenda szerint re­ménytelen szerelme miatt itt ölte magát a tengerbe Sappho, S ha már a legendáknál tar­tunk: egy német archeológus szerint nem Ithaka, hanem Lefkász volt Odüsszeusz szi­gete. A tudóst itt temették el, a városi képtár nagy becsben tartott képe a tenger fölött le­begő Sappho alakja, s még diszkót is neveztek el a költő­nőről. A helybeliek ugyanis buzgón ápolják ezeket a ha­gyományokat — lokálpatriotiz­musból eqyfelől, jól felfoaott üzleti érdekből másfelől. Mert a sziget nem ad túl sok termő­földet, ahol az olivabogyó és a szőlő meqterem: az itt la­kók fő bevételi forrása a tu­rizmus. És ami hiányzik mint civilizáció, komfort, szolgálta­tás, az más szempontból előny: a természet háborítatlan és A Baranya Táncegyüttes az athéni Akropolison csendes, a tenger tiszta, a he­gyek fenségesek. Onassis is vásárolt a közelben három szi­getet: a család helikoptere na­ponta többször elzúg a fürdő- zők feje fölött. Az augusztusi fesztivál ide­jén megélénkül a főváros. Az idén tizenegy tánccsoport je­lent meg: kilenc Európából, egy-egy Ciprusról és Mexikó­ból. A felvonulásra, az ünne­pélyes zászlófelvonásra kivo­nultak a sziget lakói. A Fane- romeni kolostorban a pátriár­ka, a lefkászi főtéren a pol­gármester ugyanarról szólt: a fesztivál eszméjéről, arról a meggyőződésről, hogy az ilyen művészeti események segítik a közeledést az országok, népek közt. Az ötezer személyes szabad­téri színpadon a fesztivál ide­jén minden este felléptek az együttesek, így a Baranya is; aki a városban szabadnapos volt, az valamelyik környező falu népének mutatkozott be. A Baranya kétharmadrészt ma­gyar, egyharmadrészt délszláv táncca.l szerepelt. A dunántúli ugrás, a lassú és friss csárdás, az üveges tánc, a zenekar ön­álló, karakteres magyar népi muzsikája, az elegáns mező­ségi forgatás Marton Éva és Szávai József előadásában — a túlnyomórészt szláv, balkáni tánc között — szokatlanságá- val keltett figyelmet, míg a ba­ranyai délszláv táncok ritmus- és dallamvilágát ismerősként köszöntötte a közönség. És természetesen sok tapsot ka­pott Ozsvári Zsuzsa, aki ze­nekari kísérettel görögül éne­kelte a Karagkuna című görög népdalt. A fesztiválon egyébként szembetűnő volt, hogy a koreo­gráfusok a folklórt egyre in­kább csak nyersanyagnak te­kintik; a késztermék gyakran mutatós ugyan, de hamis. A kosztümökön több a fodor és a zsinór a kelleténél, a tánc­ba sok olyan elem kerül bele, amely csak a hatáskeltést szol­gálja. S közben megkopik az eredeti fény és hitel — a nép­táncból show-műsor lesz. Ezeknek a divatoknak a tükré­ben néhány hazai koreográfu­sunk, akit mások túlzóan újítónak tartanak, szinte or­i todox színpadi művésznek lát­szik. A magyar néptáncnak egyébként jó a híre. Bizonyí­ték erre Chevalier Antoine Tzevelekis véleménye. Tzevele- kis úr annak a Nemzetközi Kul­turális Kapcsolatok Központjá­nak az elnöke, amely a szám­talan görögországi néptánc­fesztivált is rendezi. Tzevelekis úr Lefkászban született, ő kez­deményezte ezt a nyári fesz­tivált még 1955-ben, és leszá­mítva a diktatúra időszakát, amikor elmozditották helyéről, mindmáig fő szervezője az ese­ménynek. Rengeteget utazik Európában, és személyes ta­pasztalatai alapján hívja meg az együtteseket. A Baranyát már másodszor hívta. — Szekszárdon találkoztam velük először, és rögtön meg­tetszettek — mondta a Dunán­túli Naplónak adott interjú­ban; a sokat látott szakember és a biztos sikerre menő üz­letember tömör, objektív stí­lusban fogalmaz. — Mi tetszik önnek a Ba­ranyában? — Hogy rendkívül változa­tos műsort tud nyújtani. A tán­cosok egyénileg is, együtte­sen is kiválóan képzettek. És nagyon jól tudok együtt dol­gozni a Baranya vezetőivel: Vidákovics Antallal, Hepp Mi­hállyal. — Sokszor járt hazánkban: milyennek látja a magyar nép­táncot? — Magas színvonalúnak: önöknél jól karbantartják a népi hagyományokat, a szín­padi táncot. A lefkászi egy hét után még ötnapos turné következett, ugyancsak Tzevelekis szerve­zésében: egy este Thébában, négy Athénben. Szabadtéri fel­lépések voltak ezek, késő este, zsúfolt nézőterek előtt. Itt kell szólni a görög közönségről, amely számunkra szokatlan módon viselkedik: nem „mű­élvezni" megy a színházba, ha­nem szinte társadalmi életet élni. Itt találkoznak ismerősök, és rokonok, fiatalok itt bonyo­lítják le randevúikat, szülők itt etetik meg gyerekeiket, az em­berek kávéznak, söröznek, po­litizálnak — előadás előtt és után egy-egy órával, és termé­szetesen előadás közben is. Mindez része a diktatúra bu­kása után megélénkült politi­kai közéletnek. Műsorainkat több helyütt a kommunista párt szervezte: kommunisták, szocialisták, bal­oldaliak jöttek el, s igyekeztek velünk beszélgeti valamilyen közvetítő nyelv segítségével. A téma az idősebbeknél a há­ború volt, a fiatalabbaknál a katonai rendszer vagy napi po­litika — és minden korosztály­ban a sport. Az átlagosan tá­jékozott görög újságolvasó és tévénéző talán nem tud ró­lunk sokat. De az elmúlt évek­ben Magyarországról hazate­lepült egykori görög emigrán­sok elég pontos és tárgyilagos információkkal egészítik ki a hazai híradást: sokhelyütt ta­pasztaltuk a Magyarország iránti nagy érdeklődést és fi­gyelmet. Az útibeszámolót papírra ve-, tő újságíró blokkjában még sok érdekes feljegyzés maradt. A lefkászi diákszálló éjszakába nyúló örömzenéiről, amikor la­kótársainkkal, a lengyel és nyugatnémet táncosokkal is­merkedtünk. Szólni kellene ar­ról az érdekes véletlenről, hogy a Baranya egyik idei pécsi be­mutatója Sappho szerelméről szólt: a táncosok akkor még nem tudták, hogy rövidesen Sappho szigetére utaznak. Vagy: Thébában jártunk, Anti­goné városában — a Baranya nagy sikeré volt néhány éve az Antigoné. Mindenesetre szép emlékeink között hazahoztuk a falusi fel­lépéseket követő vacsorák hangulatát is, amelyeket álta­lában a Baranya zenekará­nak rögtönzött muzsikája kö­vetett, majd pedig a görög házigazdák és a magyar ven­dégeik közös tánca. Az ünnepi beszédek fordulatai a népek közti barátságról nemcsak a fesztivál ünnepi színpadán, ha­nem falusi kocsmákban is ugyanazt jelentették. Gárdonyi Tamás fi Tarasz Seucsenko utasaként (2.) Jaltában A hajóút első napjának estéjén, amikor az utasok az étteremből, vacsorájukat el­fogyasztva, visszatértek ka­binjaikban, mindenki az asz­talán találta a hajó nyomdá­ja által, frissen kinyomtatott második napi programot. Ettől kezdve minden este ezt pontosan elkészítették szá­munkra. A kinyomtatott prog­ram ismertette a következő napon szervezett látogatáso­kat, a felkeresendő városok legfontosabb látnivalóit, a várható időjárást, a tenger­víz hőfokát, a reggeli kikö­tés és esti továbbhajózás időpontját, a napi étkezési időket, a hajón szervezett esti szórakozás műsorát. Az első város, ahol az üdülőhajó kikötött Jalta volt. Természetesen a hajó utasai mivel már túl voltak a reg­geli elfogyasztásán, nagy ér­deklődéssel figyelték a ki kö­tési munkákat. De sokan várták a parton is a Tarasz Sevcsenko érkezését, mert az a part mentén rendszeresen közlekedő legnagyobb üdü­lőhajó volt, mely sok hazai és külföldi ismerőst hozott magával. Ugyanakkor voltak olyan várakozók is, akik a szabad helyeket kihasználva egy további városba kívántak a hajón utazni. A kora reggeli órákban már élénk forgalom volt a tengerparti sétányon. A ki­kötőből több szárnyashajó indult rövidebb kiránduló- utakra. A pénztáraknál hosz- szú sorokban álltak az em­berek, hogy ezekre a hajók­ra jegyet válthassanak. A kirándulók és üdülők köré­ben a legnagyobb érdeklő­dés a várostól 10 kilométer­re lévő, az egész krimi partvidék egyik legszebb különlegességéhez jinduló hajóút iránt volt. Az úgyne­vezett Arany Part elhagyása után köt ki a hajó a Fecske­fészek nevű kastélynál, mely a tengerből emelkedik ki az Aj-Todor fok sziklaszirtjén. A Tarasz Sevcsenko utasai egy autóbuszkirándulás kereté­ben, a szomszédos hegy te­tejéről, csodálhatták meg a kastély távoli sziluettjét. De távcsövön keresztül jól lát­hattuk, hogy szinte megállás nélkül áramlott a vendégek serege felfelé a lépcsőkön a kastély belseje felé. A jaltai városnéző prog­ram során eljutottunk a közigazgatásilag még Jaltá­hoz tartozó Livadiába is. Ez a város lejtőjén elterülő igen szép kis városka erede­tileg cári bortok volt. A gyö­nyörű környezetnek köszön­hető, hogy itt a cári birto­kon nyári rezidenciát építet­tek. Az uralkodó környeze­téhez tartozók is sok villát építettek itt, ezekben ma üdülőket rendeztek be. A legérdekesebb látnivaló itt az úgynevezett Nagy (vagy: Márvány) Palota, melyet II. Miklós cár épitetett 1911- ben. Amiért napjainkban a turisták felkeresik annak az az oka, hogy 1945-ben itt tartották meg a híres jaltai konferenciát, Sztálint, Roos- velt és Churchill részvételé­vel. Többek között itt hatá­rozták el az ENSZ megala­kítását is. Sajnos azt a ter­met, ahol a tanácskozások zajlottak az idei nyáron res­taurálták, így csak egy ha­talmas méretű festmény se­gítségével láthattuk, de a többi helység, a kert és az épület megtekintésére lehe­tőség nyílt. A hajó utasai természe­tesen betekintettek a város gazdag árubőséggel rendel­kező üzleteibe, sétáltak a a forgalmas kolhozpiacon, ahol számtalan gyümölcsöt kínáltak, egy kötélpályán magasba emelkedő kabinok­ból, a közeli hegy tetejéről megcsodálhatták a város, és a távolba nyúló tenger szép panorámáját. Mitzki Ervin Livadiában lévő Nagy (Márvány) Palota látképe Testvérlapjaink írják AbBOBCltCKSV npaeüa A Szovjetunióban a véradó mozgalmat a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Szövetség égiszé alatt szervezik. A munkatár­sak irányítása alatt dolgozó orvos- és nővércsoportok men­nek ki az üzemekbe, a gyá­rakba, a kolhozokba, a főis­kolákra, a hivatalokba. Több vállalatnál a dolgo­zók ezrei vesznek részt az ön­kéntes véradó mozgalomban. Kiemelkedőek ezen a téren a „Lenini Komszomol" moszkvai autógyár, a kijevi „Arszenal”, a szverdlovszki „Uralmas”, a leningrádi „Szkorohod” üze­mek kollektívái. Mindenre kiterjedő, alapos orvosi vizsgálat után a dono­rok, saját elhatározásuk alap­ján, kettőszáz—négyszáz milli­liter vért adnak egy-egy alka­lommal. A Szovjetunióban önkéntes véradó lehet gyakorlatilag min­den 18 és 60 év közötti egész­séges ember. A szovjet állam a donorok számára maximáli­san kedvező feltételeket bizto­sít: az előzetes orvosi vizsgá­lat és a véradás idejére az átlagfizetés folyósítása mellett felmentést ad a munkavégzés alól. A véradást követően a donorok fizetett pihenőnapot kapnak, vagy — kívánság sze­rint — kiegészítik ezzel a ren­des szabadságuk időtartamát. Az önkéntes véradók előny­ben részesülnek az üdülési és a szanatóriumi beutalók elosz­tásánál. Ilyen módon köszöni meq jelképesen a véradó moz­galom a résztvevőknek azt az életet adó csodálatos anyagot, amelynek nincs pénzben kife­jezhető ára. Félévi értékelő megbeszélé­sén a schwerini baromfite­nyésztő gazdaság kilenc üzem­része, amelynek központja Parchimban van, határozatot hozott, hogy az NDK megala­kulásának 35. évfordulója tisz­teletére magasabb eredmények elérését tűzi ki célul. Így az üzemrészek összesen 565 dol­gozója az év végéig 800 ton­nára akarja emelni a teljesít­ményét és 579 tonna kiváló mi­nőségű húst bocsát a lakossá­gi ellátás rendelkezésére. A mennyiség jelentős eme­lését elősegítette az a tény, hogy a kisállattartókat az új mezőgazdasági árreform ked­vezően motiválja, így például az idén több nyulat és libát tartanak. A szóbanforgó ba­romfitenyésztő gazdaság a ma­ga nemében egyedül álló a megvében, évente 2,6 millió darab szárnyast „termel”, min­denekelőtt broilert, de tyúkot, libát, pulykát és kacsát is. A broiler szállításában Parchim áll az első helyen. Emellett évente 250 ezer nyulat is fel­dolgoznak. Az üzem új termé­ke a nyúlból készült húste­kercs, amelyet konyhakészen, fűszerezve adnak át a keres­kedelemnek. Kecske és juh keresztezése Az angliai cambridge-i egyetem állatfiziológiai intéze­tében született egy kecske, amely egyúttal juh is. Az ál­lat kecske és juh egymásba ol­tott magzati sejtjeiből fejlődött ki. Mint az intézet kutatói most beszámolnak róla, egy nyolc sejtből álló kecskeembriót há­rom, ugyanakkora juhembrió sejtjeivel vettek körül. A pete­burkot, a .zóna pellucidát elő­zőleg eltávolították. Azután az „óriásembriót" négy napig tápoldatban növesztették, majd beültették egy kecske méhé- be. A hím állat, amely a szü­letés után is normálisan fej­lődött, de terméketlen, igazi agyrém. Úgy viselkedik ugyan, mint egy kecske, de a juh ge­netikai hatása külsőleg is fel­ismerhető, főként a szőrén és a szarván. Vérének fehérjéi­ben is megmutatkoznak a szü­lők tulajdonságai.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents