Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-15 / 254. szám
Tovább, magasabb szinten! aBHBMDBBnanMHBnBSBKSBBZaSBRBnDBnMnnHBBBHHHBIHHaa ;— 1960-bon egy mázsa kukorica termesztésére egy munkanapot fordított a rózsafai termelőszövetkezet. 1983-ban pedig mindössze 10 perc élőmunkára volt ehhez szükség. Óriási lépésekkel haladnak gazdaságaink. Hirtelenjében 10—15-öt is tudnék Baranyában felsorolni olyat, amelyek az ország bármely nagyüzemével állják a versenyt — mondja Papp Zoltán, a tíz falut felölelő termelőszövetkezet elnöke. Papp Zoltán magángazdálkodóból lett szövetkezeti elnök, most éppen a huszonhatodik évadot viszi a „vállán”, s ő a Baranyo megyei Termelőszövetkezetek Szövetségének elnöke' is. Rózsafa az elmúlt három -évben egymás után háromszor lett kiváló. — A legfőbb mozgatórugó -az érdekeltség — állítja Papp Zoltán. — Evvel elértük, hogy a 650 dolgozónk közül legalább 500 úgy gondolkodik: a saját jólétem a gazdaság eredményeitől függ, ha herdálom a közös forintokat, a mariamét herdálom. Tíz önelszámoló-egységet hoztak létre önálló termelési, költség, és munkadíjtervvel, valamint nyereségtervvel. S ho az eqységek dolgozói teljesítik a vállaltakat, esetleg többet hoznak — 20—25 százalékkal nőhet .meg a jövedelmük. S ami szintén nem elhanyagolható: az eqységek önállóan osztják fel a többletjövedelmet, s ki-ki annyit kap, ameny. ny;t meaérdemelt. Rózsafa a baranyai nagy- gazdaságok közé tartozik. 7314 hektár földterület birtokosai. Ebből 5680 hektár a szántó. Kilencszáz tehenük évi. 5000 literes tejátlagot ér el, 5000 hízott sertést adnak le évente. A növénytermesztés ehhez igazodik: a szántóterület 32 százalékán kalászosokat termelnek. 38 százalékán kukoricát, 5—6 százaléFán napraforgót, van konzervborsójuk, zöldségük, s a fennmaradó területen takarmónytermesztés folyik. A búza 6,5 tonnát hozott hektáronként. Ahogy Naavoeterd felől kocsival befordul az ember a rózsafai útra, szemet-lelket gyönyörködtető a látvány: kétszeres embermagasságú kukorica az út két oldalán. Papp ■Zoltán mosolyog: . — Tíz tonna fölött lesz az a rész megint. De van egy jobb területünk, ha 15 tonnát nem ad, akkor semmit! Tavaly Rózsafa 43,7 millió forint tiszta nyereséget ért el, ami 71 százalékkal magasabb. mint az előző 3 évi átlag. Az 1983-as év a gazdaság leqsikeresebb esztendeje volt. Harmincezer tonna gabonát termeltek, 3,7 millió liter tejet értékesítettek, a hústermelés pedig meghaladta a 770 tonnát! Huszonhat év az elnöki poszton. Kérdem, melyek voltak azok a döntések, amelyek messzemenően kihatnak a gazdálkodás eredményeire? — Sok ilyen momentum volt, de talán a legfontosabb a gazdasági egyesítések körüli határozottság. Rózsafa erede6. HÉTVÉGE Papp Zoltán tileg 14 termelőszövetkezet, s ha igaz is, hogy minden faluban másképpen kell köszönni. a célok azonosak, a törekvések egybeesnek. Másodsoron a meliorációt kell említeni. A földeket rend- betették, s bár még folyik a talajjavítás, eddiq 5060 hektáron végezték e| a munkát, 52 milliós" ráfordításból. — Hol lennének ezek a rekordok, melioráció nélkül? — Sehol. Ma — és mindig — a gazdálkodás valamiféle alázattal, felelősséggel jár. A föld az alapvető termelési eszköz, s ha pem becsülöm meg, nincs jövőm! Papp Zoltán augusztus 20- án Nyisztor-díjat kapott. Az indokolásban ez áll: a növénytermesztésben és az állattenyésztésben elért, magas színvonalú teljesítményekért, a korszerű üzemszervezésért, a közvetlen érdekeltségi rendszer továbbfejlesztéséért, valamint a szövetkezeti mozgalomban vállalt és végzett hasznos társadalmi tevékenységéért. .. A kérdés kézenfekvő: — Meddig lehet az eredményeket fokozni? Igen határozottan válaszol: egy helyen, üzemi utakat építettek és építenek, hiszen nem mindegy, hogy milyen gépi erővel kell a terményt a földekről beszállítani. Rövidesen megkezdik a tehenészeti telep rekonstrukcióját, s folytatódik a melioráció is. Kissé maliciózus a megjegyzésem : — Ezért nem futotta irodaépületre. tsz-központra? A rózsafai tsz irodái a falu három helyén, régi poraszthá- zakban vannak. — Nem a tsz-iroda a lé- nveq, hanem a benne folyó munka. De már gondolkozunk ezen is, főleg azért, mert szeretnénk végre egy korszerű étkezdét is tető alá hozni! Vannak egyéb kötelességeink is. Mi a falvak gazdaszerepét is fölvállaltuk, föl kellett vállalni, s a tíz községben mindennemű lakossági szolgáltatásról, a kisgépjavítástól a fodrászatokig mi gondoskodunk. Bánfa. Botykapeterd. Dencs- háza, Katádfa, Kispeterd, Nagypeterd, Nogyváty, Nyu- gotszenterzsébet, Rózsafa, Szentdénes — így kerül szerves egységbe. Hogy csak a A szövetkezet korszerű száritöja — Ügy vélem, a teljesítményeknek nincsenek határai. Hasonlítsuk a sporthoz! Ugye, mindiq akad, aki az előző rekordot megdönti, túlszárnyalja. Tíz éve még az egy hektárra jutó nettó jövedelem 1700 forint volt, ma 8000 fölé került, a termelési értéket megdupláztuk, a jövedelmünk megötszöröződött. És még mindig vannak tartalékaink. Már további fejlesztéseken gondolkoznak: építik az új sertéstelepet. Igv az 5000-ről évi 10 000-re növelik a kibocsátott hízók számát. Korszerű terménytárolót—szárítót adtak át nemrégiben. 1300 vago- nos saját tárolótér van így Läufer László felvételei legutóbbi nagyobb kiadást említsük: a gazdaságnak is köszönhető, hogy az új nagype- terdi körzeti iskola megszépült, több új tanteremmel, étteremmel bővült. — Mi az ön vezetői hitvallása? Hosszasan gondolkozik. — Hogy is mondjam? Mindig érezze át a vezető, mi az, amivel a kollektívának tartozik. Érezze, hoay a kollektíva szolgálatától soha nem lehet elszakadni. Itt, nálunk megbecsülés és tisztelet övezi a vezetőket. De ez csak eqy állapot, s minden nap újra és újra bizonyítani illik . . . Kozma Ferenc Dokumentumfilm készült Szent-Györgyi Albertról Szent-Györgyi Albertról, a magyar származású, amerikai tudósról készített dokumentumfilmet Dénes Gábor a MAFILM Népszerű-Tudományos Filmstúdiójában. A Pé- terffy András operatőr közreműködésével forgatott produkció a Nobel-díjas orvosbiokémikust mutatja be három tételben: a professzor előbb tudományos múltjáról beszél, majd tudományszervezői munkájáról szól, a film utolsó harmadában pedig önmagáról, az életéről mesél. Az archívumanyagra támaszkodó dokumentumfilmben több kutató és tudós is megszólal, így például Fodor Gábor, Kossuth- díjas kémikus, Ladik János kémikus és Enrico Clementi, olasz kutató-vegyész. Az alkotást Szent-Györgyi maga komponálta oratóriumának utolsó tétele, „A gyermekekért” című rész zárja, mementóként az atomháború, s a fegyverkezés veszélyességéről. A produkció várhatóan november elején kerül a mozikba. Az értelmiség hivatása Részlet dr. Ormos Mária egyetemi tanár, a Pécsi Janus Pannonius Tudomány- egyetem rektorának tanévnyitó beszédéből: A tudás időről-időre vájtozik, és súlyos bajt idézhet élő, ha az iskola és a főiskola a korszerű helyett olyan tudást akar nyújtani, amelynek a szavatossági ideje lejárt. Súlyos bajt okoz minden egyes diákjának, aki nem lesz képes megfelelni az új tennivalóknak, és rendkívül súlyosat a társadalomnak, amelynek szükségleteivel a rosszul felkészített új generáció képtelen lesz megbirkózni. Nyilvánvaló, hogy friss, korszerű, modern ismeretekre van szükség. És mivel az ismeretek mennyisége ko- ! losszálisan szaporodott, az új | szelekció sem kerülhető el. Az is igaz. hogy éppen az ismeretanyag szinte végtelenbe vesző tágulása és e folyamat frenetikus gyorsasága a szelekció szükségességét nagyon rövid időszakok ritmusában újra és újra felveti, és hogy éppen ezért már nem is a mindenkori szelektált ismeretanyag átadásának biztosítása a legfontosabb, hanem egy olyan módszernek az elsajátítása, amelynek segítségével az új szakember, az új értelmiségi maga megtalálhatja a min- dia legfontosabb ismereteket és azok alkalmazási módját. Nem az a legfontosabb I tehát, hogy a diák tudja a száz év óta megkövetelt és az utóbbi néhány évtizedben megszázszorozódott valamennyi ismeretet, hanem az, hogy megismerjen minden fogót, eljárást, módszert, és módot, amelynek segítségével bármely percben és bármilyen helyzetben birtokába juthat mindannak, amire feladata teljesítéséhez szüksége van. Nem katasztrófa, ho a feje nem a létező szakismeretek elrendezett tárháza, ha ez a fej nem komputerpótlék. de katasztrófához vezethet, ha a létező tárházakat képtelen kiaknázni. A mai világban katasztrófára vezethet az is, ha csak a hagyományos tárházak — a könyvtárak, gyűjtemények, stb. — világát ismeri, és a modern tárházak, valamint a felhasználásukra alkalmas technika idegen marad tőle. Mivel a szelektálás és a mesterségbeli módszerek kiválogatása és megtanítása merőben új feladat elé állította mind az iskolát, mind — és ■ még inkább — a főiskolát, , nem véletlen, hogy az utolsó néhány évtized a világ min- <- den sarkán a reformok és reformkísérletek jegyében múlt el. Bármilyen eredménynyel zárultak is ezek, van egy közös és megingathatatlan következtetésük: az oktatás modernizálása a további szakszerű ismeretsza- poritás helyett egy magasabb szintű szintetizálás irányában történhet csupán, ami viszont nem járhat együtt a szóban lévő szakma belső struktúrájának összetörésével. Ellenkező esetben az iskola! és a főiskola, vagy egy olyan iszonyú tudásmennyiséget nyújt, amelyből az éppen szükséges fontos elem fatálison mindig hiányzik, vagy egy olyan mozaikrendszert, amely a belső szükségszerűségek, törvényszerűségek ismerete nélkül nem „a képhez”, hanem egy torzképhez vezet el. Az effajta tudás nem fejleszthető, nem folytatható, és erőszakos folytatása zavarokat okoz. H a elismerem tehát, hogy az oktatásban, az ismeretanyag szerkezetében, követke- zésképepn a tanítás módszertanában is változtatásokra,-----1—hálósra, mi több, rosze mléletmegújításra ség, sőt hozzáteszem gy e megújulás napfolyamatban van, nerem mégis azt állí- y az ősi felfogásból i szertatásból valami nemcsak továbbél, de hogy joggal él tovább? Azért merem ezt tenni, mert úgy gondolom, hogy a titkok átadásának, minden évezredek alatt végbement fejlődés és változás mellett és ellenére, a lényeget illetően ugyanaz mind az egyéni, mind a társadalmi funkciója. Az a feladata, hogy biztosítsa az emberiség továbbélését az általa elért szinten. És ugyanaz az új nemzedék feladata is. Az, hogy biztosítsa az emberiség továbbélését egy az elértnél magasabb, jobb, emberibb szinten. Mindig így volt ez, és ma is így van. Az új nemzedék mindig kénytelen volt tudomásul venni, hogy alanya egy előkészítésnek és beavatásnak, és az idősebb nemzedék mindig tudatában kellett legyen annak, hogy ezt — többek között — saját lekö- rözése érdekében teszi. Ha az új nemzedéknek valaha is sikerült volna kibújnia az előkészítés kényelmetlenségei, és a felnőtté válás terhei alól, ha a felelősség valaha is el- háríthatóvá vált volna, az emberiség addig sem juthat el, hogy két lábra álljon. És ha az idős nemzedéknek valaha is sikerült volna az újat a saját szintje alá nyomnia, amire egyedeiben kétségkívül nemegyszer lenne hajlama, úgy Szvetlána Szavickaja és társai nem végezhetnék az űrben kísérleteiket. A tanár-diák viszonyban tehát megvan ugyanaz az elem, mint volt az idők hajnalán. Ez egy méltó- ságos és elszakíthatatlan emberi és társadalmi kapcsolat. Olyan kaDcsolat, amelyben különbözőek a pozíciók, és a pozicionáltsáq miatt súlyos indulatok is összecsaphatnak, de amely egyazon nagy célra irányul; a jobbításra. A szerepekből nem lehet kilépni és azokat nem lehet felcserélni. Egyénileg ugyan kiléphet, kieshet, vagy kimaradhat valaki szerepéből, de crkkor kilépett társadalmi missziójából is. Személy szerint megeshet ez bárkivel, de nem eshet meg a társadalommal. Hosszú távon legalábbis nem. Lehetnek korok, amikor az iskolai nem látja el feladatát, de ezek nem a fejlődés korai. Az emberi társadalom túlélt és kihevert stagnáló, sőt néha visszaeső szakaszokat is, úgy látszik azonban, hogy a modern idők e szempontból kényesebbek. Minden elalvás és lemaradás súlyos következményeket tartogat. Szerfelett érzékennyé vált környezetünk, a Föld és légtere minden lépésünkre, rendkívül nagyok az általunk előállított eszközökben rejlő kockázatok, félelmesen bonyolultak az élet gazdasági feltételei. Mindez egyet jelent csupán. Azt jelenti, hogy a tudás birtokával és a feladattal együttjáró felelősség megnövekedett mind az átadók, mind az átvevők oldalán. Ha pedig ez így van, úgy visszaérkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy a tudós — bármi téren — és a tudás alkalmazása — bármi téren — vajon egyszerű foglalkozás-e csupán, amelynek űzéséhez elegendő az egyébként szorgalmazott modern ismeret és modern módszer, vagy ho úgy tetszik, technika. V alószínűleg feltűnt önöknek, hogy szokatlanul sokszor használtam a feladat kifejezést. Nem véletlenül és nem stílushibából történt ez. Azért történt, mert mélyen meg vagyak győződve arról, hogy értelmiséginek — jogásznak, közgazdásznak, tanárnak, vagy bármi másnak — lenni, mindig jelenthetett hivatást és velejáró feladatvállalást is, és manapság még sokkal inkább ezt jelenti. Természetesen voltak és vannak, akik szakmát választanak és szakmát űznek, esetleg nagyon jól és nagyon hasznosan. Az emberiségnek azonban a legnagyobb hasznára azok voltak, akik a szak-' májukat egyúttal hivatásnak érezték, és akik voltaképpen az életüket is hivatásnak tudták. Magyarországon évszázadokon át kevés volt az értelmiségi és még kevesebb a feladatot, vagyis a hivatást vállaló értelmiségi. Részben azért, mert az elmaradott társadalom nem termelt ki nagyobb számú értelmiségit, részben azért, mert elavult struktúrája elzárta az értelmiség feladatának betöltéséhez az utat. Ebben az országban a szellem feltűnően sokszor volt menekülőben. A mai magyar egyetemnek nagy elmaradást kell figyelembe vennie, ha fel akar zárkózni az élvonalba, és mivel ezt nehéz gazdasági viszonyok között kell megtennie, illúzió nélkül nem hiheti, hogy ez egyik napról a másikra sikerülhet. Csak kemény, szívós, türelmes munkával vagyis — hivatástudattal — teheti ezt. Csak akkor teheti, ha nem fárad el a mindennapos kis lépésekben, és ha ezeket kész mindennap újrakezdeni. A kilátástalanságon persze a legmélyebb hivatástudat is kicsorbulhat. A mi helyzetünk azonban nemcsak nem kilátástalan, de megvan az esélyünk arra, hogy a kis Tépések a jelentős lényegi, változások nagy útjára vezessenek. Mindenekelőtt egy arányaiban minden korábbit felülmúló értelmiségi képzés folyik, s ezt az ország gazdasági szerkezete, nemzetközi helyzete, társadalmi elrendeződése és politikai berendezkedése meg is követeli. A szocializmus építése, az ország érdeke és jövője megkövetelte a dogmatikus szellemi barikádok eltávolítását is. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyors fejlődésnek ma már ne lennének gátjai. Ismerjük őket , untig anyagi alakjukban, és ismerjük őket, mint a konzervativizmus, a qondolkodósi restség, olykor a félreértés vagy félreértelmezés megannyi forrná^ iát. És ismerünk olyan gátakat, amelyek egyszerűen a bürokrácia rendetlenségéből és nemtörődömségéből támadnak. Nem lehetne és nem kellene viszont hivatástudatról beszélni, ho nem járna vele a feladat súlyossága, s ha nem kellene gátakat elhárítani az útból. Lehetséges, hogy egy képzeletbeli na- qyon gazdag országban, ahol a gazdaság jól fejlett és jól fejlődik, a társadalmi feszültségek nem súlyosak, és o bürokrácia viszonylag jól működik, elegendő, ha az értelmiségi szakember. Elegendő, ha azon fáradozik, hogy munkáját jól ellátva minél többet keressen, és ha ennél többre vágyik, úgy hobbijának áldoz. Nálunk ez nem elég. Nem elég, mert egv hosszú időn át elmaradt, háborút vesztett, és több évig erőszakolt koncepció szellemében vezetett országot kell a jobbról még jobbra juttatnunk. Nem elég azért sem, mert a nemzetközi konstelláció e nehéz lépés megtételének nem kedvez. Továbbá azért sem, mert a sikert alapvetően eldöntő anyagi támogatást sehonnan sem várhatjuk. Azután azért sem — és nem tudom, hogy nem ezt a szempontot kellett volno-e az okok elejére helyeznem —, mert kész gazdasági, társadalmi és politikai, elméleti megoldásokat nem áll módunkban máshonnan átvenni, lemásolni, utánozni. V ajon egyáltalán fel lehet-e tenni ilyen körülmények között azt a kérdést, hogy az értelmiségnek van-e hivatá- sa, vagy hogy értelmiséginek lenni egyúttal hivatás-e. Azt hiszem, hogy a kérdés tárgytalan. Égető szükséq van arra hogy miután ma már van egy széles és alapjában jól képzett értelmiségünk, legyen minél több olyan szakemberünk, amely hivatását az ország jelenéért és jövőjéért viselt tudatos felelősséggel vállalja. A 20. század véqefelé, a mai Magyarországon voltaképpen e vállalásban áll az értelmiségi ember etikája, ez; lehet egyéni és társadalmi igazolása.
