Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-24 / 232. szám
Dunántúli napló 1984. augusztus 24., péntek Az MNFP KB plenáris ülése Dzsambin Batmönhöt választották a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkárává Augusztus 23-án a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága rendkívüli plenáris ülést tartott. A KB Politikai Bizottságának megbízásából a plénumot Dzsambin Batmönh, a Monqol Népi Forradami Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke nyitotta meg. A plenáris ülésen szervezeti kérdéseket vitattak meg. A Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának megbízásából Demcsigin Mo- lomdzsamc, a KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott beszédet. A plénum Jumdzságin Ce- denbaft egészségi állapota miatt és egyetértésével felmentette főtitkárként és a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagjaként betöltött tisztségéből. A plenáris ülésen hangsúlyozták, hogy Jumdzságin Ce- denbal a Mongol Népi Forradami Párt és a szocialista -állam élén etöltött több mint •negyven év alatt egész erejét, tehetséqét és gazdog tapaszta- lottárát a szocializmus építésének szolgálatába állította. A plénum nagyra értékelte Jumdzságin Cedenbal sokoldalú tevékenységét a Mongol Népi Forradalmi Párt eszmei-szervezeti megerősítésében, o párt sorainak tömörítésében, a párt és a nép kapcsolatainak megszilárdításában, a párt- és az állami szervek munkájának folyamatos tökéletesítésében. A plénum mélységes háláját juttatta kifejezésre Jumdzságin Cedenbal iránt a pártnak és a népnek tett kiemelkedő szolgálataiért. A plénum Dzsambin Batmönhöt egyhangúlag o Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárává választotta. * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizoitságának első titkára táviratban köszöntötte Zsambin Batmönh-t, a< Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárává történt megválasztása alkalmából. * Csütörtökön a mongol fővárosban rendkívüli ülést tartott a Mongol Népköztársqság parlamentje, a Nagy Népi Hu- rál. A képviselők a legfelsőbb törvényhozó testület elnöksége elnökének személyi kérdésében hoztak döntést. Az elfogadott határozat megállapító, hogy a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Muraija — egészségi állapota miatt és személyes beleegyezésével — Jumdzságin Ceden- balt felmenti az elnökség elnökének tiszte alól. A határozat szerint Cedenbal a legmagasabb állami tisztségben hatalmas munkát feitett ki a népi állam megszilárdítása, a szocialista demokrácia fejlesztése, az államhatalmi szervek tökéletesítése. az ország védelmi képességének szilárdítása, valamint a mongol nép forradalmi vívmányainak védelme érdekében. Batmönh életrajza Dzsambin Batmönch, a Mongol ^lépi Forradalmi Párt Központi Bizottságának új főtitkára 1926. március 10-én született Hjargaszban, -Ubsza-nur-i területen, parasztcsalád -gyermekeként. 1948 óta a Mongol Mépi Forradalmi Párt tagja. Az új főtitkár sok éves munkássága elválaszthatatlanul összefonódik -a felsőfokú szakképzettségű párt- és állami káderek felkészítésének és ^nevelésének ügyével. Elvégezte a mongol állami egyetemet és az SZKP KB mellett működő társa- -dalomtudományi akadémiát. 1951 — 1967 között Batmönh előadó volt a Mongol Állami Egyetemen, azután az Állami Pedagógiai Főiskolán, majd a Mongol Népi Forradalmi Párt KB pártfőiskolájának rektorhelyettese, 1967-től a Mongol Állami Egyetem rektorhelyettese, majd rektora. 1973-ban Batmönh a Mongol Népi Forradalmi Párt apparátusába került, ahol a tudományos és művelődési osztályt irányította. 1974 májusában a minisztertanács elnökhelyettese lett, majd még ugyanazon évben a Nagy Népi Hurál (parlament) ülésszakán a minisztertanács elnökévé nevezték ki. Batmönh 1971-ben lett a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának póttagja, 1974 júniusától pedig a KB és a Politikai Bizottság tagja. A Nagy Népi Hurál képviselője. Batmönh részt vett a KGST tagállamainak 1984-ben, Moszkvában tartott gazdasági csúcsértekezletén. A KGST ülésszakainak számos ülésén ő vezette a mongol kormány küldöttségét. Batmönh párt- és állami küldöttségek vezetőjeként számos szocialista országban tett látogatást. Hazánkban legutóbb 1982 júniusában járt kormányküldöttség élén hivatalos és baráti látogatáson. Dzsambin Batmönh a mongol párt és állam egyik kiemelkedő vezető személyisége. A párt és a nép által rábízott összes tisztségben nagy szervezőkészségről tett tanúságot, kitűnt pártos elviségével, a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez való hűségével. Rama Rao, Andhra Prades állam eltávolított főminisztere az in- diai fővárosban. A politikus elmozdítása miatt tiltakozó akciók sorozata zajlott India több államában. Vita az NSZK-ban két törvénytervezetről Heves vitát váltott ki az NSZK-ban az a két törvény- tervezet, amelyet a nyugatnémet kormány 1985 januárjától akar életbe léptetni a foglalkoztatás támogatásáról, valamint a munkaidőről. A törvénytervezetek egyebek között előirányozzák, hogy a tőkés munkaadók csak egy évre kössenek szerződést alkalmazottjukkal, továbbá az eddigi három hónap helyett 6 hónapra adhassák bérbe dolgozóikat más üzemeknek, s végül az új vállalatot alapító tőkések mentesüljenek a szociális kiadásoktól költségeik csökkentése érdekében. A kormány szándéka szerint, a tervbe vett intézkedésekkel „rugalmasabbá kell tenni a munkaidő kihasználását” és növelni kell a részmunkaidőben foglalkoztatottak számát. A Német Szociáldemokrata Párt, a szakszervezeti szövetség és a Német Kommunista Párt viszont úgy értékelték a törvénytervezeteket, hogy azok egyoldalúan a tőkés munkaadók érdekeit szolqálják és fokozzák a munkavállalók kiszolgáltatottságát. • + WASHINGTON: Az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerdán közölte, hogy a bizalomépítő és leszerelési kérdésekkel foglalkozó stockholmi értekezleten részt vevő szovjet és amerikai küldöttség vezetője rutinjellegű megbeszélést folytatott a szeptemberben megnyíló következő ülésszak előkészítéséről. James Goodby, az Egyesült Államok és Oleg Grinyevszkij, a Szovjetunió küldöttségének vezetője kedden és szerdán tárqyalt a washingtoni külügyminisztériumban. ♦ PORDENONE: Szerencsére csak jókora riadalmat (és egy nagy lyukat a tetőn) okozott az a gyakorlóbomba, ame'y egy katonai repülőgépről zuhant szerdán egy idős olasz háziasszony konyhájába. Maria Zuccolin, aki éppen pz ebédet főzte, ép bőrrel megúszta „a hívatlan vendég látogatását". + MIAMI: Több mint ezerkétszáz kilogramm kokainalapanyagot foglaltak le az amerikai vámosok még július 5-én Miami repülőterén —jelentetnék be szerdán hivatalosan. Az üggyel kapcsolatban a múlt héten őrizetbe vettek három perui állampolgárt. Ha az alapanyagom feldolgozták volna kokainná, a kábítószer hét- százmillió dollárt ért volna a feketepiacon. A mostani volt az Egyesült Államok történetében a második legnagyobb kokain-„fogás". —" -te Sarlós István fogadta Georgi Jordanovot Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács helyettes elnöke fogadta Georgi Jordanovot, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának póttagját, miniszterelnök-helyettest, a Kulturális Bizottság elnökét, aki szabadságát tölti hazánkban. Köpeczi Béla művelődési miniszter ugyancsak találkozott a bolgár vendéggel. A szívélyes légkörű megbeszéléseken, amelyeken részt vett Boncso Mitev, budapesti bolgár nagykövet is, áttekintették a magyar—bolgár tudományos és kulturális együttműködés időszerű kérdéseit. + VELENCE: Jeles András „Angyali üdvözlet" című alkotása vesz részt a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyében, amelyet augusztus 27. és szeptember 7. között rendeznek meg. A fesztivál keretében tartandó FIPRESCI-hé- ten Vészi János „A csoda vége’’ című művét mutatják be. A filmseregszemle munkájában UNESCO-zsüri is részt vesz, amelyek egyik tagja Mészáros Márta filmrendező. + BEJRÚT: Baleset áldozata lett csütörtökön Nádim el-Ha- kim tábornok, a libanoni hadsereg vezérkari főnöke. Az észak-libanoni Ehden közelében a drúz vallású vezérkari főnök helikoptere egy hegy- oromnak ütközött, azonnal kigyulladt és lezuhant. A helikopter fedélzetén több tiszt is tartózkodott még, pontos szá. műk egyelőre ismeretlen. A vezérkari főnök Ehdenben Szli- man Franzsije volt köztársasági elnökkel találkozott, majd helikopterrel a főváros délkeleti részén fekvő hadügyminiszté. rium felé indult. A balesetet és a tábornok halálát a libanoni hadsereg eddig hivatalosan nem erősítette meg. • Váncsa Jenő mongóliai tárgyalásai Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hazaérkezett Mongóliából, ahol Szürenhorin Szosznomdordzs miniszterrel tárgyalt a mezőgazda- sági együttműködés időszerű kérdéseiről és egyeztette a következő évekre a közös munka fő irányait. A magyar—mongol együttműködésben kifejtett tevékenységéért átadta partnerének az Elnöki Tanács által adományozott Munka Érdemrend arany fokozatát. Váncsa Jenőt fogadta Mangaldzsavin Das, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB titkára. Sajtótájékoztató Vietnam nemzeti ünnepe alkalmából Nguyen Lung, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete hazájc» közelgő nemzeti ünnepe alkalmából sajtókonferenciát tartott csütörtökön a Magyar Újságírók Országos Szövetségének székhazában. Bevezetőjében felidézte a 39 évvel ezelőtt történteket, Dél- kelet-Ázsia első munkás-paraszt állama megszületésének körülményeit. Szólt azokról az erőpróbákról, amelyekben népe sikeresen helytállt nemzeti szabadsága és függetlensége kivívásáért, megőrzéséért. A továbbiakban beszámolt arról, hogy a szűnni nem akaró harci cselekmények közepette országuk építése rendkívül nehéz feladatot jelen.'ett. A bonyolult körülmények ellenére azonban a nemzetgazdaságot sikerült stabilizálni, megteremtve a továbbfejlődés előfeltételeit. Ehhez nyújt hathatós segítséget a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizott- snoánotr VI. plénuma, amely a fő figyelmet a gazdaságirányítás rendszerének további módosítására, valamint az elosztási és forgalmi viszonyok javítására fordította. Az új irányelvek gyakorlati alkalmazása lehetővé teszi — mondotta — a gazdálkodásban rejlő tartalékok további feltárását, a termelékenység, a minőség és a hatékonyság növelését. Az országépítő munkához értékes támogatást nyújtanak a Szovjetunió és a testvéri szocialista orszáqok — hangsúlyozta a nagykövet. A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetközi kapcsolatairól szólva kiemelte a Laosszal és Kambodzsával kialakított harci szövetség erősítésének, valamint a Szovjetunióval és a szocialista közösség országaival folytatott sokoldalú együttműködés állandó fejlesztésének jelentőségét. Ezt követően a Délkelet-Ázsia békéiét veszélyeztető törekvésekről beszélt, majd felhívta o figyelmet azokra az erőfeszítésekre, amelyeket országuk tesz a térségben kialakult helyzet normalizálása, s az ott élő népek kapcsolatainak rendezése érdekében. Nguyen Lung végezetül meleg baráti szavaikkal köszönte meg azt a segítséget, amelyet a magyar nép nyújt Vietnam országépítő munkájához, biztonságának megvédelmezésé- hez. A ROMHANYI CSEMPE. ÉS A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PORCELÁNGYÁR bemutatóterme teljes választékkal varja vásárlóit Siófokon, a kórháznál a Szekszárdi úton. Kaphatók: csempék, burkolok, komplett fürdőszobák. Dudás Mihályné kiskereskedő. A MOHÁCSI DUNA ÁRUHÁZBAN I Gumicsizma Telefonnal felszerelt, irodahelyiségnek használható féláron Férfi bélelt gumicsizmák 41-től 44-es méretig FÉLÁRON vásárolhatók, 413 Ft helyett 306 Ft-ért, 512 Ft helyett 265 Ft-ért. A MOHÁCSI DUNA ÁRUHÁZ kedvezményes ■ajánlattal várja vásárlóit, a Szabadság u. 12—14. sz. alatti ingatlant bérelnénk sürgősen. „KÖZTÁRSASÁG TÉR KÖZELÉBEN” jeligére a Sailai utcai hirdetőbe. Az amerikai Republikánus Párt elnökjelölő tanácskozása szerdán éjjel ismét Ronald Reagant jelölte az Egyesült Államok elnökéül, alelnökéül pedig George Busht. Reagan már szerdán Dallasba érkezett, de csak csütörtökön jelent meg a tanácskozáson, hogy elfogadja a jelölést. A republikánusok arra számítanak, hogy a kormányzat legutóbbi években elért sikerei, együtt a most elfogadott konzervatív programmal és Reagannak a választók egy részére gyakorolt kétségtelen személyes vonzerejével bőségesen elegendőek lesznek nemcsak az elnökválasztás megnyeréséhez, hanem ahhoz is, hogy a szenátusban megtartsák a párt többségi helyzetét, a képviselőházban pedig legalábbis jelentősen meggyengítsék a Demokrata Pártot. Az elnökjelölő tanácskozás fő témája a demokraták elleni harc volt. Az amerikai konzer- vatizmus atyja, Barry Goldwa- ter szenátor a szerda esti ülésen majdhogynem hazaárulásReagan a republikánusok elnökjelöltje sál vádolta a Demokrata Pártot és annak elnökjelöltjét, Walter Mondalét, mert szerinte elárulják az amerikai fegyveres erőket. A veterán konzervatív szenátor valóságos dicshimnuszt zengett az amerikai hadseregről és természetesen Reagan elnökről. A Demokrata Párt vezetőiről viszont azt mondotta, hogy „szebb dolgokat mondottak a Szovjetunióról, mint saját fegyveres erőinkről” és hogy „támadják a szabadság és a függetlenség alapelveit.” Paul Laxalt szenátor hasonló hangnemben támadta az ellenpártot és magasztalta Reagan elnököt. Szerinte Reagan „négy rövid év alatt helyreállította az amerikai nép önbizalmát” és bizalmát az elnök iránt. Ez a hangvétel egyébként jellemző volt a tanácskozás egészére: a felszólalók igyekeztek a Republikánus Pártot feltüntetni a jövő politikai erejének. Ezt hangoztatta Reagan elnök is azon a gyűlésen, amelyet szigorúan megválogatott közönség előtt tartott Dallasba érkezte után szállodájában. Reagan szintén a Demokrata Párt elleni támadásokat helyezte beszéde középpontjába, és kijelentette, hogy a választásokat a republikánusok nyerik meg. Politikai megfigyelők és sajtókommentátorok korántsem osztják az elnök derűlátását: a republikánusok önbizalma ellenére jelenleg még meglehetősen szorosnak tekintik a versenyt. A jelenlegi elnök jelöléséről döntő szavazás során mindössze két küldött tartózkodott, majd a tanácskozás résztvevői — a percre pontosan előre kidolgozott forgatókönyvnek megfelelően — húsz percig ünnepelhették Ronald Reagant. George Bush alelnökké jelölésekor ugyancsak ketten tartózkodtak a szavazástól, egy küldött Jack Kemp ultrakonzervatív képviselőre, ugyancsak egy pedig Jeane Kirkpatrickre, at Egyesült Államok ENSZ-nagy- követére szavazott, akit egyébként a Demokrata Párt választójaként tartanak számon. Reagan elnök Dallasba érkezte után találkozott Gerald Ford egykori elnökkel, megbeszélést folytatott Bush alelnök- kel és több más republikánus vezetővel is. A Republikánus Párt tanácskozásának színhelyén, a texasi Dallasban Reagan elnök megérkeztével rendkívüli mértékben fokozták a biztonsági intézkedéseket. Az elnököt Dallasban — a Kennedy elnök elleni gyilkos merénylet városában szállodájában a titkosszolgálat száz embere és mintegy 400 rendőr őrzi éjjel-nappal.