Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-10 / 188. szám
1984. július 10., kedd Dunántúli napló 5 Építőtábor, Bekaspuszta A Janus Pannonius Szakközépiskola diákjai: „Jó itt az építőtáborbanP’ 2450 első osztályos szeptembertől Tovább tart a zsúfoltság Lvov-Kertvárosban Újabb osztályokat utaztatnak Tovqbb tart a zsúfoltság a pécsi, Ivov-kertvárosi általános iskolákban. Bár idén a tavalyinál négyszázzal kevesebb, 2450 elsőst Írattak be Pécsett, a végzős, felső tagozatos osztályok alacsonyabb létszáma és a területi aránytalanságok miatt további afsó tagozatosokat szállítanak a város más részeibe. Arról azonban nincs szó, hogy bárki is hely nélkül maradna szeptemberben — kaptuk a tájékoztatást a Pécs megyei város Tanácsa műveEgészségügy a kukoricásban A békáspusztai építőtábor lakóit jó pár kjjométerre on- .nét, a mároki határban találtuk a térdig-csípőig érő kukoricarengetegben tegnap délelőtt. Tavaly ilyenkor már har- madszor-negyedszer címerezték meg a hibridvetőmagnak való táblákat, idén még csak fattyazhatnak a diákok: ezeken a táblákon a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szak- középiskola diákjai. A szakemberek szerint azonban néhány nap alatt címerre robbanhat a kukorica, lesz tehát munkája a békáspusztai KISZ- éDÍtőtábor 177 diákjának és a 17 kísérő tanárnak^ Valószínűleg dolgozniuk kell majd' az egyébként szabad vasárnap is, de erre a napra kétszeres a munkabér. Hétköznap, teljesítménytől füqgően, 30 forint körüli órabér jön ki a diákoknak, lesz tehát még zsebpénz is a kéthetes tábor után jócskán. A szeptembertől negyedikes Bánvölgyi Anikó és Molnár Judit már negyedszer vesz részt éoítőtáborozáson: — Ennyi munka kell egy nyáron — mondják. — Meg az az igazsáq. hogy nagyon jól érezzük magunkat. ezért jövünk minden nyáron. Jó programok vannak, filmek, diszkó ... — S fiúk a diszkóhoz, ők is vannak? — A mi táborunkban is vannak néhányon, meg más táborokból jönnek át ilyen alkalmakra. — Milyen a kereset, az el- ’ látás? — Vasárnao este ettünk először, nagvon iá gulyás volt, ma, hétfőn kezdtünk dolgozni, eddig nincs panasz. Két és három éve 1700 forintot kerestünk a levonás után, mivel a kosztért fizetnünk kell. Tavaly elég keveset kerestünk, mert rossz volt az idő, alig tudtunk kimenni a táblákra. Anikó is, Judit is a szakmában, azaz az egészségügyben kíván dolgozni majd egy év, és az érettségi vizsga után. De lehet, hogy munkába állás előtt még egyszer eljönnek a táborba ... Néhány sorral odébb újoncok próbálnak különbséget találni a jó meq a fattyúkuko- rica között: csak szeptemberben lesznek elsősök. Fülöp Szilvia, a Bánki úti Általános Iskolából, Pozsonyi Marianna a Nevelési Központból jelentkezett egészségügyi szakközép- iskolásnak, — Azért jelentkeztünk a táborba, hallottunk arról, hogy jó szokott lenni az építőtábor, pénzt is lehet keresni. Meg nekünk azért is jó, mert így nem az iskolában kezdjük majd megismerni egymást, hanem itt. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinát több helyütt is működtet építőtábort. A békáspusztaiban is jó körülményeket teremtettek a gyerekeknek, itt csak a fiúk laknak sátrakban, a lányok pedig kényelmes szobákban. Tegnap este filmet néztek meg, szerdán délután a Mecsek Áruház tart divatbemutatót számukra, de lesz majd műsoros est is. S természetesen diszkó: ki kell tornáztatni a délelőtti munka fáradalmait. B. L. Felügyeletre szorul a liget KIOSZ ügyfélszolgálat magasabb színvonalon A KIOSZ és az ÉLISZ közös ügyfélszolgálati irodája Pécsett a Kossuth Lajos utca 63. szám alatt működik. Nemcsak személyesen, hanem a 13-243-as telefonon is fel lehet keresni naponta fél 8-tól 16 óráig, pénteken pedig 15 óráig. Megnyitásuktól napjainkig csupán közvetítő szerepet játszott az iroda. Segítettek egymásra találni az ügyfeleknek és a kisiparosoknak. Ugyanakkor nem vált visszajelzésük, hogy az ajánlott mesterek közül ki vállalta végül is a megbízást, és az milyen munkát végzett. Az ügyfél panasza esetén sem az iroda intézkedett. Mindezen szempontok figyelembevételével úgy döntött a KIOSZ vezetősége, hogy módosítják az ügyfélszolgálati iroda tennivalóit. Erre a közeljövőben kerül sor, mivel hónap közepétől új irodavezető lesz. Első tennivalójuk, hogy valamennyi iparosnak igyekeznek biztos elfoglaltságot keresni. Mert a bizonytalanra várakozás senkinek nem kifizetődő, ugyanakkor meg is drágítja némely esetben a szolgáltatást. Ehhez kapcsolódna az a feladat is, hogy minden kisiparosnak segítséget adjanak az adminisztrációs munkáihoz — számlakészítés, adóbevallás és a többi. Vállalnák a műszaki ellenőrző feladatokat. Ez a megrendelőnek és a munkavállalónak egyaránt megnyugtató lenne. Megszerveznék a jogsegélyszolgálatot is. Átjavítják a már elavult füzetet, mely az összes működő kisiparos lakáscímét, telefonszámát tartalmazza. Ehhez bárki hozzájuthat díjmentesen, ha felkeresi az irodát, A teljes továbblépést a KIOSZ szolgáltatóháza fogja jelenteni. Ennek építését két ütemben tervezik. A Rákóczi úti központ udvari épületeinek bontását a télen kezdik. Adóm E. A teljes eliszaposodás veszélye fenyegeti a balokány-ligeti tavat Fotó: Proksza L. A Hullám igen, / a Balokány nem? A harmincas évek derekán és azt követően még hosszú ideig a Balokány uszoda vonzotta a pécsieket: a fürdő lelátóján évtizedeken át hangos biztatással serkentették a vízilabda rajongói kedvenceiket. Pécs legnépszerűbb fürdője a Balokány volt. Azóta viszont sok minden megváltozott Dacára annak, hogy a Zsolnay Porcelángyár kéményeiből és a déli oldalon húzódó vasúti pályán ma már nem gőzösök közlekednek, jelentősen lecsökkent a strandot látogatók száma. Korhecz Józseftől — a pécsi strandok üzemvezetőjétől tudom — hogy az elmúlt hét szombatján mindössze 44 fizető vendég látogatott el a Balokányba, vasárnap pedig alig száza.i voltak. Egyszerűen érthetetlen: a Balokány, amely mintegy kilencezer négyzetméternyi területével kulturáltabb szolgáltatásokat biztosít árnyat nyújtó parkjával, miért nem népszerű a pécsiek körében. A víz kristálytiszta — ugyan húsz fokos — a reggel kilenc órai nyitás előtt még a medence szélét is szorgos kezek tisztítják ... Hajness Jenő, a Pécsi Vízmű főmérnöke, miközben végigsétálunk a strand területén elmondja. A pécsiek változatlanul a Hullámot tekintik elsőrendű fürdőhelyüknek és néhány százan a város központjában lévő Nagy Lajos-uszo- dát. Furcsállja, hogy a Balokány nem népszerű; nem tagadva, hogy a lelátó teraszt és o női napozót kénytelenek voltak lezárni, mivel azok bauxit- betonból épültek. Ugyanerre a sorsra jutott több mint tíz évvel ezelőtt a kisebb medence, ahol a városi tanács az utak javítására szánt magnéziumkloridot tárolta. A medence, továbbá a két említett épület felújítására a Pécsi Vízműnek nincs elég pénze. A városi tanács építési osztályán Lukács Endre egyetértett azzal, hogy az igen értékes Zsolnay eozinburkolattal ellátott Balokányi strand épületét illetve a napozót már csak azért is meg kellene menteni, mert várostörténeti és iparművészeti szempontból is fontos. De erre egyelőre a tanácsnak nincs pénze. Nem tagadta, hogy a Pécsi Vízmű évekkel ezelőtt már megkereste őket, hogy nyújtsanak támogatást a felújításra. Ettől ma sem zárkóznak el, csakhát az anyagi források a jelenlegi tervidőszakban ezt nem teszik lehetővé. A szomszédos balokányi tó ugyancsak elhanyagolt állapotban van. Lapunkban a közelmúltban már említettük lakossági bejelentés alapján, hogy zavaros, algás a vize. Beszéltünk Kalla Gáborral, a Pécsi Kertészeti Vállalat főmérnökével aki elmondta, hogy a tó rendbetétele több millió forintba kerülne. A vállalatnak pécsi viszonylatban eddig is megközelítőleg ötmillió forintos forráshiánya van a fenntartásra. A főmérnök hozzáfűzte, hogy a Balokányban egy-egy rendezvény után — amit az Ifjúsági Ház működtet — sörösüvegektől, a bedobált padoktól, ruháktól tarkított a tó. Az ügyeletet is meg kellene oldani, mint ahogy mielőbb pontot kellene tenni a tó vizét levezető árok tisztításának. Ezzel kapcsolatban ígéretet kaptunk arra, hogy még ebben az évben rendbe- teszik a balokányi árkot, ami a tó intenzív vízcseréjét is megoldja ... Salamon Gyula lődési osztályának vezető-helyettesétől, Walz Jónosnétól. Pécsett, Lvov-Kertvárosban négy helyen működik általános iskola, valamennyi túlzsúfolt. Több helyen az osztálylétszám megközelíti a negyvenet. A Nevelési Központ három iskolájában rendelkezésre álló 64 tanterem mellett szeptembertől az óvodákban és a kollégium 10 helyiségében is tanítanak alsósokat, napköziseket. (Az óvodások egy részét a bölcsődékben helyezik el.) Emellett délutáni tanításokkal próbálnak enyhíteni a gondokon. A területi aránytalanságok miatt Pécs néhány iskolájában 20—25-ös, ideálisnak mondható létszámmal indulnak osztályok szeptembertől, ugyanakkor a Testvérvárosok terén található általános iskolába íratták be a város elsőseinek több mint tíz százalékát, 251 gyereket. A zsúfoltságból következően ebből az iskolából egy első és egy második osztály a Szigeti útra utazik naponta, tanítójukkal együtt. Ez o két osztály kerül azon negyedikesek helyére, akik szeptembertől felső tagozatosok lévén, visszamennek az Anikó utcai iskolába. Mivel az ideiglenesen, kimondottan erre a célra kialakított Szigeti úti iskolában nincs több hely, a Testvérvárosok teréről (most először) egy első osztály a Petőfi utcai iskolába, egy második osztály pedig a Tiborc utcai iskolába utazik szeptembertől. Az Anikó utcai és a Berek utcai iskolába jelentkezettek közül szeptembertől nem utaznak újabb osztályok a Szigeti úton működő ideiglenes iskolába. Ugyanakkor mindkét helyen teljes kihasználtsággal tanítanak délután is. Itt jegyezzük meg, hogy az 508-as szakmunkásképző helyén működő, alsósokból álló ideiglenes iskolában 12 osztály, több mint 400 gyerek tanulhat az Anikó utcai, a Berek utcai és szeptembertől a Testvérvárosok terén lévő iskolából. Lvov-Kertvá- rosba, a szakmunkásképzőbe mintegy 1600 diák jár, így annak idején mindenképpen szükség volt a költözésre ... Walz Jánosné, osztályvezetőhelyettes elmondta azt is, hogy az iskolák hatáskörébe tartozik; mikor értesítik a szülőket arról, hogy gyereküknek például utazni kell, vagy sem. így elképzelhető, hogy néhányon erről még nem kaptak értesítést. Természetesen előfordulhatnak olyan esetek is, hogy a szülők fellebbeznek az értesítés ellen. Walz Jánosné elmondta, hogy elsősorban az eredeti iskola igazgatójánál fellebbezhetnek a döntés ellen, mert arra van lehetőség, hogy a szülők munkahelyéhez közelebb eső iskolába kerüljenek a vázolt körülmények miatt utazásra szoruló gyerekek ... Megtudtuk, hogy — elsősorban nem a művelődési ágazat tevékenységéből következően — több tanterem, iskola híján még hosszú évekig szükség lesz arra, hogy Pécsett más városrészekben kezdjék meg tanulmányaikat a legkisebb iskolások. Az elsősök, másodikosok utaztatásának főként az a magyarázata, hogy harmadiktól a készségtárgyakat másmás tanító oktatja. Bozsik László A közélet II hírei A magyar szakszervezetek — a SZOT és a szakmák — képviselői Méhes Lajosnak, a SZOT főtitkárának vezetésével hétfőn részvétlátogatást tettek a Kolumbiai Köztársaság budapesti nagykövetségén. Juan Pastor Pereznek, a Kolumbiai Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnökének elhunyta alkalmából kifejezték mély részvétüket. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Makkai Lászlónak, a Debreceni Református Teológiai Akadémia professzorának, az állam és o református egyház jó viszonyának fejlesztése terén kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként, 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést hétfőn a Parlamentben Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Bartha Tibor debreceni református püspök, a Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke. * Katona Imrének, az Elnöki Tanács titkárának vezetésével — Tengiz Mentesasvili, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára meghívására — hétfőn hivatalos, baráti látogatásra elnöki tanácsi küldöttség utazott a Szovjetunióba. * Hevesi Ákos mezőgazdász, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége születésének 100. évfordulója alkalmából koszorúzá- si ünnepséget rendeztek hétfőn Budapesten, a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában levő emléktáblánál. Hevesi Ákos az 1900-as évek elején kapcsolódott be a mun- kásmozaalomba, 1919 elején lett d Kommunisták Magyarom szági Pártjának tagja. A Tanácsköztársaság idején a földművelésügyi népbiztossáqon dolqozott, majd rövid ideig Székesfehérvár városparancsnoka volt. Éveken át a Parasztintér- nacionálé alelnökeként tevékenykedett, munkatársa volt a moszkvai Nemzetközi Agrártudományi Intézetnek. A spanyol szabadsáqharcban, a nemzetközi brigád magyar zászlóaljának parancsnokaként halt hősi halált 1937-ben. * Holló János akadémikust, a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetének igazqatóját, a Budapesti Műszaki Eqyetem professzorát az NDK Tudományos Akadémiájának plénuma idei, júniusi ülésén külső tagjává választotta. * A spanyol polgárháború egykori osztrák önkéntesei hétfőn egynapos látogatást tettek Budapesten. Felkeresték a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségét, ahol kölcsönösen tájékoztatók egymást o két szövetség tevékenységéről. * Kapolyi László ipari miniszter vasárnao szakértői delegáció kíséretében Moszkvábo utazott. Látogatásának célja, hogy szovjet ipari miniszter partnereivel folytassa ez év elején megkezdet* tárgyalásait az ágazati minisztériumokkal folytatott ga>z- dasáoi és műszaki-tudományos epviif'nv'iködés bővítésének lehetőségeiről. Pályára irányító táborok Hétfőn nyitották kapuikat a KISZ Központi Bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium és a Belügyminisztérium által Csopakon, Tatabányán és Szolnokon szervezett katonai és belügyi pályára irányító táborok. A hatodik éve ismétlődő egyhetes programon 1200 közép- iskolás és szakmunkástanuló ismerkedik a fegyveres erők és testületek életével, munkájával. A látványos technikai bemutatókon kívül a táborozok találkoznak fiatal tisztekkel és tiszt- helyettesekkel. A fegyveres testületek vezetői is felkeresik a fiatalokat, hogy a helyszínen adjanak választ kérdéseikre.