Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-07 / 185. szám

A Hattyúk tava nagy sikerű bemutatója Az orosz klasszikus balett­nek már szinte szimbólumává vált Csajkovszkij első balett­je, a Hattyúk tava, mely M. Petipa és L. Ivanov koreográ­fiájával került bemutatásra 1895-ben Pétervórott. Azóta is ezzel a koreográfiával él o vi­lág minden nagy együttesé­nél. Az első változat négy fel­vonásából az első kettő össze­vonása révén ma már három felvonásává vált, ezt a beosz­tású művet láthattuk Pécsett, a Szabadtéri Táncszínen is. A Kisinyovban működő Mol­dáviai Nemzeti Színház ba­lettegyüttese 1957-ben alakult. Repertoárjukon többségében klasszikus művek szerepelnek, és ennek a táncstílusnak az ismerete, ebbeli tudásuk mu­tatkozott meg a július 4-én bemutatott Hattyúk tavában is. A tánc cselekménye egy ro­mantikus mese, mely szerint Rotbart, a yarázsló hattyúvá változtatja Odettet és kísérő­it, akik csupán néhány órára nyerik vissza emberi alakju­kat. Ékkor találkozik vele a va­dászatra induló Siegfried her­ceg, akinek Odette elpana­szolja tragédiáját. A herceg beleszeret a hattyúlányba, és ígéretet tesz arra, hogy kisza­badítja fogságából. A herceg születésnapjára bált rendez­nek. ahol jegyest kellene vá­lasztania. Itt megjelenik a va­rázsló és leánya is — a leány Odette fekete képmása —, és a hasonlóság megtévesztő erő­vel hat, már-mór eljegyzi Odi- liát, amikor megjelenik a fe­hér hattyú Odette képmása. Ek­kor a herceg a tóhoz siet, el­mondja tévedését Odette-nek, megküzd a varázslóval, és ki­szabadítja Odette-et a fogság­ból. A mese lehetőségeit hasz­nálta ki Csajkovszkij és a két koreográfus. Felsorakoztatták a legszebb lírai elemeket, nem mellőzve — főleg a báli jele­netekben — a korban diva­tossá vált stilizált népi táncok sorozatát sem. Ezáltal roppant színes, változatos táncmű jött létre, amelyet a bemutatón lá­tott szép kivitelezés mellett a kosztümök szépsége is emelt. Igaz ugyan, hogy a „magyar tánc" oly mértékben stilizált volt, hogy jószerivel csak a táncosok tartásáról, lépéseik­ről, főleg a férfiak öltözetéről lehetett felismerni, de a zene nem adott más lehetőséget. A két főszereplő, Odette- Odilia — V. Scsepacseva — és a herceq megszemélyesítő­je, V. Gelbet — mindegyikük a Moldáviai Köztársaság ér-> demes művésze — rendkívüli szépséggel kivitelezett táncuk­kal, magasfokú technikai tu­dásukkal lenyűgözték a néző­ket. Mozdulataikból egyértel­műség áradt, mely szükségte­lenné tett minden más mimi­kát ahhoz, hogy a tartalom érthetővé váljon. Az a maxi­mális egyszerűség jellemezte táncukat, amelyre csak a tu­dás magas fokán állók képe­sek. V. Gelbet rugalmassága, nagy ívű ugrásai, lendülete, könnyedsége ideális megvaló­sítója volt az ifjú hercegnek. V. Scsepacseva mozdulatainak egysége, az egész test mozgá­sának kar- és kézmozdulatok­ban való befejezése dallamot rajzolt a táncban. Légies könnyűnek, szinte földöntúli­nak tűnt mint fehér hattyú, en­nek erőteljesebb, határozot­tabb változatát adta, mint a varázsló lánya a fekete haty- tyú táncában. Költőiek voltak kettőseik, tiszta, szép pózaik kifejezői voltak a romantikus nagy érzelmeknek. E lírai pár­nak ellentéte volt a varázslót megszemélyesítő A. M ihalakij tánca. Rugalmassága, köny- nyedsége ellenére hitelesen tudta kifejezni a gonoszság fé­lelmetes erejét, mindenre való elszántságát. Emlékezetes ma­rad mint karakterszereplő A. Karpuhin, a bohóc alakítója. Kis szerepében oly elegáns, kecses mozdulatokkal mutat­kozott be, amellyel végtelenül kedvessé, szeretetre méltóvá tette e figurát. Az előadás főszereplői mel­lett a sikerben nagy szerepe volt a tánckarnak is. Impozáns létszámuk, megjelenésük betöl­tötte a színpadot, és a fran­cia nagy-balettek hitelesítői voltak. Sokoldalú táncaikban, mint pl. ai báli jelenet vagy a hattyúk tavának jelenetei a cselekmény erősítőiként nyúj­tottak szép látványt. A négy kis hattyú táncában a mozdu­latok egysége, egyidejűsége, a kivitelezés bája szerzett kelle­mes pillanatokat. Ugyanígy a spanyol tánc a báli jelenetben feszes ritmikájával, elegáns ki­vitelezésével méltán aratott si­kert. A szép táncok élvezetét ron­totta némiképp a díszlet. Ko­pottnak, porosnak tűnt, nem tükrözte a hercegi udvar pom­páját, Ugyanígy a hattyúk ta­vának díszlete is egy megfa­kult, múltszázadi festmény ér­zetét keltette. A zenekar szintén a Moldá­viai Nemzeti Színház zeneka­rából alakult együttes. Albert Mocsalov érdemes művész, kar­mester vezetésével szólaltatták meg Csajkovszkij zenéjét. Szé­pen szóltak a „hattyú-témák”, ez kevésbé mondható el a hárfára, holott annak megle­hetősen nagy szerepe van. Mindent összevetve: nagyon szép, reprezentatív szabadtéri este volt, amilyet — vagy hoz­zá hasonlót — régóta várunk. A látottakat nagy tapssal ho­norálta a közönség. Fonay Zsuzsa Könyvhétre jelent meg Le- vendel Júlia és Horgas Béla Pár-sor című irodalmi füzetso­rozatának harmadik kötete — de mondhatom akár azt is: harmadik száma. A szépfor­májú, ízléses, puha táblás könyv (Szántó Tibor tervezte) alcímében műhelynaplónak mondja magát, de voltakép­pen folyóiratszerűen szerkesz­tett tematikus sorozat, amelyet az írópár szerzői kiadásban jelentet meg. 3000 példány­ban, és saját szervezésben. 8. HÉTVÉGE zat révén terjeszt. A Pár-sor tehát nemcsak irodalmi jelen­ség, hanem a mai kulturális életnek is jellegzetes, művé­szileg igényes terméke. Érde­mes a vállalkozásra mindkét szempontból figyelni. Ami az irodalmi oldalt ille­ti: a sorozat első három szá­mából határozottan egyéni íz­lés és értékrend rajzolódik ki — egyéni, holott két alkotóról (egy költőről és egy prózaíró­ról) van szó, akik alapszak­májuk mellett többféle műfaj­ban is képesek megszólalni. Vers, folytatásos regény, esszé, esszészerű kritika, memoár, szatirikus novella, „négykezes" játék, hangjáték, felnőtteknek szóló mese olvasható a köte­tekben — a másodikban és a harmadikban pedig még Ven­dégünk rovat is szerepel, amelyben a szerzőpárhoz bizo­nyára közel álló alkotók be­jegyzése olvasható: Török End­re költői-filozófiai jegyzete az ember és a történelem szoron­gató kapcsolatának látlelete; Hanák Péter irodalmi szintű, vallomásos cikke arról szól. hogy miért van szükség a köz­napi hasznot nem hajtó utó­piákra. A Pár-sor tehát színes, szin­te azt is mondhatnám, olvas­mányos köteteket sorakoztat — de ez bizony nem jelent köny- nyűséget, még a kifejezetten mulatságos szövegek (Tulipán meséi, Mindez feltételezés, Rész-egész) esetében sem. Ar­ról nem is szólva, hogy az írá­sok többsége súlyos életténye­ket görget, az apa halálának történetét elmondó, számvető Alagút csakúgy, mint a szociá­lis otthon lakói körül forgó kü­lönös regény (Az ínség Jósnő­höz látogat), amelynek három közölt részlete is erős érzések, a fájdalom és a részvét sod­róba ragadja az embert. Horgas Béla A leleményes című esszéje Odüsszeusz alak­ja köré a cselekvés ellentmon­dásaival bajlódó mai ember képét rajzolja. Ezt szinte to­vább mondja a harmadik kö­tet bevezető írása, a Tudni, tenni tör; ebben Levendel Jú­lia Vörösmarty és a reformko­ri értelmiség harcainak ürü­gyén jól érezhetően saját gondjaikról ír, szinte az iro­dalmi vállalkozás programját fogalmazza meg, mikor a ta­nulmányíró Vörösmartyt láttat­va ezt a mondatot idézi tőle: „S végtére is aki akarja a sza­badságot, annak hinnie is kell azt.” Remélhetőleg megtalálja (vagy már meg is találta) ol­vasóit a Pár-sor: a mai ma­gyar irodalom és a középnem­zedék dilemmái, lelki-erkölcsi kérdései iránt érdeklődőket. Remélhetőleg, mert a magán- természetű terjesztés és a kis példányszám miatt elég nehéz lesz érvényesülése — ezért is szükséges talán fokozottabban figyelni rá. Az ilyen csöndes szenzációk, amelyek nem hangerővel próbálnak hatni, hanem elmélyültségre töreked­nek, és mértéktartóan, de kö­vetkezetesen mondják a ma­gukét — erősítésre érdeme­sek. Annál is inkább, mert a Pór-sor szerintem fölhívó, épít­kezésre és társulásra hívó szel­lemi vállalkozás, amelynek ilyenképpen nemcsak irodalmi, hanem erkölcsi értékei is fi­gyelemre méltók. Schaffer Erzsébet Ú] irodalmi vállalkozás amolyan baráti közvetítőháló­A „mds/'k” Móra Szegedi szemle Mindig érdemes odafigyel­ni a szegedi Somogyi-könyv­tár kiadványaira. Ugyanez áll a könyvtár negyedévenként megjelenő szemléjére, a So­mogyi-könyvtári Műhelyre, amelynek idei első száma a közelmúltban látott napvi­lágot. Az évfordulók adják az apropót e helyismereti és városfejlesztési szemle legújabb számához, ám ez esetben az évforduló csak ürügy arra, hogy a kutatók feltárjanak egy-egy téma­kört, amely épp úgy kapcso-' lődik a szegedi szellemi köz­ponthoz, a Dél-Alföldhöz, mint a magyar szellemi élet egészéhez. Móra Ferenc, Radnóti Miklós, Bálint Sán­dor és Balázs Bélq, Ady Endre alakjához fűződő em­lékek, dokumentumok látnak napvilágot a szám igényes írásaiban, s tárnak fel né­hány ismeretlen vagy kevés­bé köztudott epizódot. Bálint Sándorék Móriczhoz írott leveleivel találkozhatunk e számban (Tasi József), és a Balázs Béla—Ady Endre levelezéssel (Vámbéri Gusz­táv). Fekete János Móra Fe­renc félegyházi alakjait mu­tatja be, összesen 80 egykor élt személyt. „Szaván fogja” az írót, amikor visszaemléke­zések, levéltári dokumentu­mok alapján igazolja, hogy Móra alakjai tényleg a való­ságból, a félegyházi minden­napokból jöttek. Lele József: Emlékeim Bó­lint Sándorról című szemé­lyes hangú visszaemlékezésé­ben többet képes elmondani Szeged legendás hírű nép­rajzkutatójáról, mint akár­hány tudományos monográ­fia. Lele József tanítványa volt, mqjd barátja lett Bá­lint Sándornak. Ebből a kö­zelségből mutatja be a hiva­tásának élő néprajztudóst és a tiszta, áldozatkész embert. Olvasunk Bálint Sándor ta­lálkozásairól a tápai adat­közlőkkel, első látogatásáról a tápai lagzin, s ezzel bete­kintést nyerünk Bálint anyag­gyűjtő módszereibe is. A’Somogyi-könyvtári Mű­hely egyik legizgalmasabb írását lapunk fő munkatársa, Wallinger Endre prezentálja. Címe: A ,.másik" Móra, és témája Móra Ferenc egy ed­dig ‘ ismeretlen szerelme. Wallinger Endre hosszú idő óta foglalkozik Móra-kutatá- sokkal, több tanulmányt pub­likált ebből a témából. E kutatások egyik stádiumá­ban, 1966-ban, a véletlen folytán jutott el Móra D. S- néhez írott leveleihez. Ponto­sabban szólva az idős hölgy Wallinger rendelkezésére bo­csátotta megmaradt leveleit. Ezek a Mórától kapott leve­lek több ezerre tehetők, csak töredékük maradt fenn, ám ezekből is kiviláglik, hogy Móra Ferencnek a makói hölggyel való másfél évtize­des kapcsolata meghatározó volt az író életében. E min­dennapos, igen intenzív le­velezésből Móra néhány ed­dig ismeretlen életrajzi ada­tára is fény derül. Wallinger Endre finom tapintattal és érzékenységgel avat bennün­ket ezekbe az emlékekbe, s tanulmányából egy áldozat­kész, tiszta asszony kéoe raj­zolódik ki, egy különös hu­szadik századi szerelmi re­gény és a „másik" Móra. Gállos Orsolya Hétfőn a Sportcsarnokban A próba Presser Gábor rockbalettje Magyarországon, ha a te­levízió bemutat egy filmet vagy egy színdarabot, akkor azt már hiába keressük a mozik vagy színházak műso­rán. Az utóbbi évek úgyszól­ván egyetlen kivétele A pró­ba című rockbalett, amelyet egy nagyobb Erkel Színház- beli sorozat után műsorába vett és sugárzott a Magyar Te'evirió is. De akkora volt az érdeklődés iránta, hogy adás után sem lehetett levenni a műsorról. Sőt, mi több: az érdeklődés talán még foko­zódott. A balettelőadás (zene: J. S. Bach és Presser Gábor) jelképesen szól az élet úgy­nevezett nagy kérdéseiről: a szerelemről és az erőszakról, a szabadságról és az eavüvé tartozásról, a barátságról és az önfeláldozásról, az élet értelméről és a halálról, a munkáról és a boldogságról. Mindezeket a jelképeket egy játék-a-játékban előadásba tömöríti Fodor Antal koreog­ráfiája: egy balettegyüttes próbájának a felelevenítésé­be úgyszólván időn és téren kívül, mintha azt hangsúlyoz­ná, hogy mindaz, amit a színpadon látunk, bármikor, bárhol megtörténhet a való­ságban is. A cselekmény úgy indul, ahogy a valóságban is össze szokott állni a társulat egy jelmez nélküli próbához. Megérkeznek a táncosok, bejönnek a színpadra, utol­sókat igazítanák öltözetü­kön, beszélgetnek, kisebb- nagyobb csoaortok alakul­nak. aztán elkezdődik az együttes munka. Felhanqzik a zene. a táncosok feszített tempójú munkába kezdenek, maid a dallamok hatására önfeledten adják át magu­kat a zene, a tánc örömé­nek. Eqy bibliai témáiú darabot próbálnak. melyben Jézus Krisztus, Mária Magdolna és Júdás a három főszereplő — a darabbeli balettegyüttes szólistái, kiemelkedő egyéni­Keveházi Gábor ségei. Már ebben az első részben érezhető, hogy a fő­szereplők közti feszültség nem marad minden követ­kezmény nélkül, s valóban így történik, mert a kinti életből üldözöttek — parti­zánok, szabadságharcosok — érkeznek a társulathoz, be- bocsáttatást kérve. A tánco­sokat megosztja az eset, egvmás ellen fordulnak, már-már kenyértörésre kerül sor, amikor végre egyezség születik, s a kisebbség ellen­kezésével ugyan, de befo­gadják őket. Rokonszenv ébred a Mária Magdolnát táncoló balerina és a Jézust alakító üldözött közt. amit a Júdást alakító táncos egyre növekvő féltékenységgel szemlél. A rockbalett főbb szere­peit Operaházunk legkivá­lóbb táncművészei tolmá- csóliák. Jézus szerepében például n Kossuth-díias ki­váló művész Dózsa Imre lát­ható. Júdás szerepében az érdemes művész ' Keveházi Gábor, Mária Magdolnát Szőnyi Nóra Liszt-díjas tán­colja majd. A kar szerepére a lódzi balett vállalkozott: ők idén februárban mutatták be (magyar szólistákkal) noav s:ke-'"'l A nvóhát. Kenessei András SZABADTÉRI TAHCSZIM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents