Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-25 / 203. szám

Dunántúlt tlaplö 1984. július 25., szerda ÓRA A NAGYVILÁGBAN 4 BRÜSSZEL: Kedden ered­ménytelenül végződött az EGK Miniszteri Tanácsának külügy­miniszteri ülése: a tagországok képviselőinek nem sikerült egyetértésre jutniuk a Közös Piac idei költségvetését ille­tően. Nagy-Britannia vétója ugyanis megakadályozta a pót­lólagos közösségi bevételek megszavazását. Megfigyelők megjegyzik, hogy a miniszteri ülés kudarca hatással lehet Portugália és Spanyolország közös piaci belépésének időbeli menetrendjére is. Folytatódtak a kormányellenes tüntetések Fülöp-szigetek fővárosában. Képünkön: felborított gép­kocsik, rohamrendőrökre támadó fiatalok egy manilai összetűzés során. ^———— * ■ ' 1 — a lutheránus taiálkozá visszhangja A világhírügynökségek és a külföldi sajtószervek nagy terje­delemben számolnak be a Lutheránus Világszövetség Bu­dapesten folyó VII. nagygyűlé­séről. Valamennyi nyugati hír- ügynökség kiemeli, hogy első ízben tartanak ilyen jellegű ösz- szejövetelt szocialista ország­ban és a nagygyűlés napirend­jén olyan kiemelkedő fontossá­gú kérdések szerepelnek, minta világbéke megőrzése, a harma­dik világ lakosságát sújtó nyo­mor, a fajüldözés és az emberi jogok témaköre. A Reuter angol hírügynökség a-találkozóról 'készített jelenté­sében megállapította, hogy a magyar állam az utóbbi tíz év­ben lépéseket tett az egyházzal való viszonyának rendezésére. A DPA nyugatnémet hírügy­nökség terjedelmes jelentésben tudósított a lutheránus nagy­gyűlés első munkanapjának ese­ményeiről. Ismertette az ameri­kai Carl Maunak, a világszövet­ség főtitkárának hétfőn elhang­zott felszólalását, kiemelte azo­kat a szavait, amelyek szerint a kelet—nyugati kapcsolatok megromlása, a helyi viszályok és katonai összecsapások nö­vekvő száma még parancso- lóbbá teszi az egyház számá­ra, hogy az eddigieknél is na­gyobb erőfeszítéseket tegyen a világbéke 'fenntartásáért.-4 BECS: Hannes Androsch nem térhet vissza sem a kor­mányba, sem az Osztrák Szo­ciálisa Párt vezetésébe, jelen­tette ki Fred Sinowatz osztrák kancellár, a kormányzó SPÖ elnöke. Androsch 1981-ig al- kancellár és pénzügyminiszter volt, de anyagi visszaélések gyanúja miatt leváltották, s azóta a Creditanstalt, a leg­nagyobb Állami Bank vezér- igazgatója. A napokban a leg­újabb pénzügyi vizsgálat tisz­tázta az adócsalás vádja alól, ám Herbert Solcher szocialista­párti pénzügyminiszter közölte: az ügy ezzel még nem tisztázó­dott maradéktalanul. Hasonló állásponton van — nyilvánvaló belpolitikai meggondolásokból — az ellenzékben levő polgári Osztrák Néppárt. 4- PEKING: Peking ben ked­den megkezdődött a Hong­kong jövőjéről folytatott kinai— brit tárgyalások újabb forduló- ja. A küldöttségek nem nyilat­koztak a megbeszélésekről. Geoffrey Howe brit külügymi­nisztert csütörtökre várják öt­napos látogatásra Pekingbe. A miniszter a tervek szerint pe­kingi megbeszélései előtt és után is ellátogat a jelenleg brit fennhatóságú Hongkong­ba. 4 MOSZKVA: Konsztantyfn Ruszakov, az SZKP KB titkára fogadta Ri En Szut, a Koreai Szocialista Dolgozó Ifjúsági Szövetség KB elnökét. Ri En Szu küldöttség élén a Komszo- mol KB meghívására érke­zett Moszkvába. 4- PHENJAN: Mozambik tá­mogatja a koreai félsziget bé­kés újraegyesítését célzó há­romoldalú tárgyalásokat, ame­lyeket a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság kezdemé­nyezett. Phenjanban hétfőn kezdődtek meg a hivatalos tárgyalások Kim lr Szén, *a Koreai Munkapárt főtitkára, a KNDK elnöke és Samora Machel, a FRELIMO-párt elnöke, mozambiki államfő részvételé­vel. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és fog­lalkoztak kölcsönös érdeklődés­re síámot tartó nemzetközi kér­désekkel. 4- PHENJAN: Samora Machel, a FRELIMO Párt elnöke, mozambiki államfő kétnapos látogatás után elutazott a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaságból. Kim lr Szén, a Ko­reai Munkapárt főtitkára, a KNDK elnöke és Samora Machel a kétoldalú kapcsolatok mellett a kölcsönös érdeklő­désre számot tartó nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak. 4- PÁRIZS: Laurent Fabius miniszterelnök az új kormány legfontosabb feladatának a francia gazdaság korszerűsíté­sét jelölte meg, és határozottan visszautasította az ellenzéknek azt a követelését, hogy oszlas­sák fel a nemzetgyűlést és tartsanak új választásokat. A nemzetgyűlésben kedd délután előterjesztett kormányprogram­jában hangoztatta, hogy a munkanélküliséget csak a ter­melés növelésével lehet csök­kenteni, de ennek előfeltétele, a gazdasági egyensúly és a francia ipar versenyképességé­nek helyreállítása, ez pedig csak az ipar korszerűsitésével érhető el. Sajnálkozását fejez­te ki, hogy a FKP nem vesz részt a kormányban. 4- NEW YORK: Földünknek 2000-ben 6,1 milliárd lakosa lesz — állítják az ENSZ szak­értői, akiknek véleménye sze­rint a következő években ugyanolyan ütemben fog nőni a népesség, mint jelenleg. Az évezred végére 1,3 milliárddal több ember fog élni bolygón­kon, mint 1984-ben. Az ENSZ- jelentés szerint a növekedés kiteszi Afrika és Latin-Amerika lakosainak jelenlegi számát. A XX. század végén évente 90 millióval foq gyarapodni a Föld lakossága. A növekedés 56 százaléka Ázsiára, 25 százalé­ka Afrikára és 11 százaléka Latin-Amerikára esik majd. 4- BELGRAD: Branko Ma- mula flottatengernagy, jugosz­láv szövetségi nemzetvédelmi miniszter kedden Plitvicén fo­gadta a Kínai Népi Felszaba­dító Hadsereg küldöttségét, amelyet Janq Tö-cse, a KKP KB Politikai Bizottsága tagja, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg vezérkari főnöke ve­zet. 4 BELGRAD: Kedden Belg- rádban tiltakozó jegyzéket nyújtottak át a svájci nagykö­vetség ügyvivőjének, A svájci hatóságok ugyanis a jugoszláv fél előzetes figyelmeztetése el­lenére engedélyezték albán irredenták terrorista csoportjá­nak tüntetését július 14-én Ju­goszlávia berni nagykövetsége előtt. A jugoszláv kormány ko­moly aggodalmát fejezte ki a történtek miatt. Nem mindennapi vállalkozásba kezdett Tim Severin brit utazó és csoportja: meg akarják ismételni a mondabeli Jászon és kí­sérő Argonautáinak útját. Képünkön: az expedíció vitorláshajója a grúziai partok közelében. A csoport több hete indult el Görög­országból. Vendégek Kambodzsából K edves vendégeket kö­szöntünk Magyarorszá­gon, Chan Sy kam­bodzsai miniszterelnököt és kí­séretét. Chan Sy Lázár György magyar miniszterelnök meghí­vásának tesz eleget. Első -ízben jár hazánkban, látogatásával minden bizonnyal új, az eddi­ginél is magasabb szintre emel­kednek szoros baráti kapcsola­taink. Szerény lehetőségeinkhez mérten eddig is segítettük a hallatlanul nehéz körülmények között talpra álló népi Kam­bodzsát. Kétszer ad, ki gyorsan ad — tartja a közmondás. IL— 18-as különgépünk 1979 tava­szán az elsők között szállt le Phnom Penh Pochentong nevű repülőterén, fedélzetén létfon­tosságú gyógyszerekkel, élelmi­szerekkel. Az elmúlt fél évtized során mélyítettük, ápoltuk állam- és pártközi kapcsolatainkat. Nem­régiben járt itt a kambodzsai parlamenti küldöttség, ezenkí­vül gazdasági delegációkat cse­réltünk és küldöttséggel vettünk részt a Kambodzsai Népi For­radalmi Párt 1982-ben tartott 4. kongresszusán. Noha igen nagy „utat tettek meg az 1979-es fölszabadulás óta, a kambodzsai barátaink előtt továbbra is külső és belső akadályok tornyosulnak, ame­lyeket, biztosok vagyunk benne, legyőznek és folytatják a tár­sadalmi és gazdasági élet kon­szolidációját. Az elért társadal­mi és gazdasági vívmányok visszafordíthatatíanok, a Kam­bodzsai Népköztársaság szoros, minden oldalú szövetségben Vietnammal és Laosszal meg­védelmezi forradalmi eredmé­nyeit. A Kambodzsai Népköz- társasáq külső ellenségei, az Egyesült Államokkal az élen, politikai, gazdasági, katonai tá­mogatást adnak a fiatal kam­bodzsai állam megdöntésére szövetkezett „különös koalíció­nak", amelyben a vörös khme­rek ultrabalos, véres diktatúrá­ja vezetőitől Son Sann jobbol­dali katonatiszti-hivatalnoki csoportjáig valamennyi ellen- forradalmi erő . részt vesz. Egyre bővül azoknak az or­szágoknak a csoportja, ame­lyek támogatják a Kambodzsai Népköztársaság törvényes kor­mányát, a nemzetközi elisme­résért folytatott küzdelmet. A szocialista államok — köztük hazánk — kezdettől fogva szo­lidaritást vállaltak a haladó Phnom Penh-i rendszer nemzet­közi elismerésével, kiálltak a három indokínai ország kezde­ményezései mellett, hogy a pár­beszéd fölvételével tárgyalásos úton rendezzék a térség nyitott kérdéseit, csökkentsék a délke­let-ázsiai feszültséget. Magyarországon nagy figye­lemmel és elismeréssel követjük a! kambodzsai belső helyzet ja­vulását, a gazdaságban, min­denekelőtt a mezőgazdaságban elért eredményeket, amelyek ar­ról tanúskodnak, hogy a hat és fél milliós ország minden lakó­jára évi 300 kiló élelmiszernö­vény jut, amely indokínai vi­szonylatban igen jó eredmény. Szeretettel és tisztelettel kö­szöntve vendégeinket aláhúzzuk, hogy Magyarország a továb­biakban is síkraszáll a Kam­bodzsai Népköztársaságot meg­illető nemzetközi jogokért, erőnkhöz mérten hozzájárulunk a baráti délkelet-ázsiai ország gazdasági-társadalmi konszoli­dációjához, segítjük a tapra- áIlás, a szocialista irányú fejlő­dés bonyolult folyamatát. Dunai Péter Néphatalom Lengyelországban'r A júliusi fe kiáltvány földjén A júliusi kiáltvány a lublini utcán, 1944-ben (Korabeli felvétel) Érdemes találomra megkér­dezni bármelyik lublinit, mit fe­lel arra, hogy mire a legbüsz­kébb városa, vagy az egész vajdaság életében. A legtöbb­je egészen biztosan azt vála­szolja: arra, hogy itt született meg a: néphatalom. Lelkesen magyarázta o negy­ven év előtti történelmi helyze­tet, az itt lezajlott eseményeket a lublini Politikai Tudományi Intézet igazgatója, dr. Edward Olszewski, örömmel utalt arra is, hogy a mi Debrecenünkkel tartanak fenn testvéri kapcsola­tot. Nem mellékesen számos egybeesés miatt, mivel ahogyan a hajdúsági nagyvárosban ült össze a felszabadult országrész első nemzetgyűlése és hozta létre a kormányt, ugyanúgy itt alakultak meg a néphatalom első szervei. Az első lengyel terület ugyan­is Lublin körzetében szabadult fel, 1944. július 20-án, majd két nap múlva Chelm nevű kisvá­roskából űzte el a német fa­sisztákat a szovjet hadsereg, egy lengyel mozsárágyús zászló­aljjal együttharcolva. Már az­nap délután itt hirdette ki a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság a néphez intézett kiáltványát, a népi demokra­tikus átalakulás programját. A júliusi kiáltvány néven vonult be e felhívás a történelembe, a kihirdetés napja, július 22-ike pedig a Lengyel Népköztársa­ság legnagyobb nemzeti ünne­pe. A júliusi kiáltvány nyomán létrejött hatalom azonban a népi erőkre támaszkodott, s — mint Andrzej Szpringer, a lub­lini vajdasági pártbizottság pro­pagandatitkára mondotta —1 valóban a nemzet élesztője lett. Nemcsak a politikai kibontako­zás indult Innen, hanem a vaj­dasági, kulturális kezdeménye­zések is. Létrejöttek a nemzeti tanácsok, szeptemberben meg­kezdték a földreformot és még egyetem alapítására is jutott energia. Eközben a korábbi lengyel fegyveres erőkből egye­sült Lengyel Haderő katonái a szovjet csapatok oldalán foly­tatták a harcot és Berlinig nyo­multak. Részt vettek a Reichstaig bevételében is. A kormány Varsó felszabadu­lása után, 1945. februárjában odatette át a székhelyét, de Lublin nemcsak emlékezetében őrzi ezt a hősi korszakot, ha­nem fejlődésének kezdeteként tekinti. A háborúban százezer lakost számláló város napjaink­ra 360 ezres nagyipari és köz­lekedési centrum, autó-, teher­gépkocsi-gyártással, egyetemek­kel, főiskolákkal és a vajda- sáaban kiterjedt bányászat, traktorgyártás teszi teljessé az ipari bázist. Néhány kilométer­re a vajdasági székhelytől egy kis városko él, Swidnik, amely országos, sőt még annál is na­gyobb hírnevű. Itt működik ugyanis Európa legnagyobb he­likoptergyára. Talán ennek is köszönheti létrejöttét, kialaku­lását a város. Éppen harminc esztendeje, hogy szovjet licencek alapján megkezdték a gyártást itt, s ma is együttműködnek a voronyezsi gyárral a légibuszok előállítá­sában. Egyébként az Ml 2-es helikopter a fő termékük, de gyártanak motorkerékpárokat és teherautó-alkatrészeket is. A nagy szerelőcsarnokot jár­va jólesőn dobbant meg a szí­vünk. Magyar emblémákat lát­tunk többfelé a gépeken. A Csepel Szerszámgépgyár nume­rikus és revolveresztergáit, a VILATI gyártmányait, az olasz licenc alapján készült nume­rikus vezérlésű esztergákat buz­gón dicsérte a termelési főnök. Jól tartják a paramétereket — mondotta —, nagy pontosság­gal dolgoznak és szép a belső megmunkálásuk. Lőkös Zoltán KERESKEDELMI VÁLLALAT új hús szaküzlete nyílik 1984. JÚLIUS 26-ÁN, LVOV-KERTVÁROSBAN, A KODOLÁNYI ÚTON. Nyitva: Hétfő Kedd—péntek Szombat 11—18 h-ig 6—19 h-ig 6—14 h-ig. LEGYEN A VÁSÁRLÓNK. KERESSEFEL HÚSÁRUHÁZUNKAT.

Next

/
Thumbnails
Contents