Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)

1984-06-30 / 178. szám

Megmaradt Weisz Lászlónak Apró gyerekek csengetnek be Weiszékhez, a Varsány utca egyik emeleti lakásába. „Laci bácsit” kérik, adjon nekik új­ságot, gyűjtik a papírt nyári költségek fedezésére: — Ha délután megfelel, ad­digra összeszedek egy csomag­gal — egyezik meg velük, az­tán folytatjuk a társalgást. Ám közben belopakodott a kony­hából egy . kedves ábrózatú cső-kutya, olyan furcsa neve van, hogy már el is felejtettem, szóval kitessékeli szigorú han­gon, amit a rövidlábú tacskó egyáltalán nem vesz komolyan. A játszótérre nyíló erkély kor­látjára megérkezik egy galamb, fején felborzolt bóbita, ritka példány lehet: — Ideszokott, időnként meg­jelenik, kis tálkában etetjük. A lábán gyűrűt visel, biztosan számontartják valahol, de nem merjük megfogni, mert elriad . . . A hetvenes Weisz László alacsony termetű, ezüsthajú férfi, derűsen világos szeme ro- konszenvet ébreszt. Nem min­denkiben: ő maga mondja, éle­te során sok gáncsoskodásnak volt kitéve, munkássága elé gyakran emelt gátat a meg- nemértés, de amiben hitt, at­tól el nem tántoríthatta semmi: „Maradtam az, ami vagyok, Weisz László". — Ilyenkor szokás megkér­dezni: „Milyen volt a gyer­mekkorom?” — Igen. — Semmilyen. Egészen kö­lyök voltam még, amikor pin­cér nagybátyám révén Pestre kerültem. A Hangi féle kioszk­ban tanultam meg a pincér szakmát. Fizetés nem volt. csak borravaló, abból éltem. Elkép­zelhető. milyen szinten. Har­minchétben besoroztak az üllői útra. Eqy Muray féle alezredes­állat keze alá. Azt hittem ak­kor, hogy ez maga a pokol, pedig később tapasztalhattam, hogy akkor még csak a pokol tornácára jutottam el. A negyvenes évek elején már sorra alakultak át a gyá­rak hadiüzemmé. Weisz Lász­ló és több társa kilép az üzem­ből, lejön Pécsre. A bányába nem veszik fel, de a csendőrök szemmel tartják, kiutasítják a környékről, „Pestről jött, ne te­tézze itt a bajt, van itt lázon­gó elég .. . I” — Aztán a munkaszolgá­lat... Behívó 42-ben és meg­kezdődik a „muszos-kálvária”. Négyezren voltunk, alig egy töredéke maradt meg. Aki nem fagyott meg, nem halt éhen, nem pusztult bele a betegsé- aekbe, azt a Németországba irányuló hosszú menetelés alatt lőtték le az árokparton, ha le­maradt . . . — Mégis csak sikerült meg­menekülni ... — Igen, azért is mondom mindig, hogy nekem „ajándék" az életem. A határon hozzánk került egy öreg német katona, aki afféle munkafelvigyázó volt. 6. HÉTVÉGE Graztól néhány kilométerre van Hitzdorf, odavaló volt. Azt mondta, itt aki akar leléphet, ahogy tud, segít rajtunk ... Kö­rülbelül tizenöten elszéledtünk az erdőbe, a többiek — talán vagy nyolcvanon — tovább vo­nultak és elnyelte őket a gáz­kamra. Ezen a Reineren — így hívták a németet, aki különben egy gazdálkodó volt, mi is se­gítettünk. Amikor a szovjet csa­patok elérték a helységet, pol­gármestert csináltunk belőle. Felesége jön meg a bevájár- lásból, kávét főz, közénk ül. Sóhajtva meséli, hogy a pesti lakást lebombázták, ő lejött Vasas-bányára a rokonokhoz. „Közben Laci is hazakeveredett Ausztriából a háború végén, le­jött Vasasra. így maradtunk végérvényesen Pécsett.. .” — Negyvenhét kiló voltam, amikor hazaértem. Azt hittem, soha nem épülök föl. Beléptem a pártba, Kranz Pali volt a pártbizottság titkára. Azt mond­ja, költözzünk át Erdősmecské- re és szövetkezeti alapon nyis­sam meg az italboltot, ha már egyszer ez a szakmám. Nem sokáig kocsmároskodtam, más munkaterületre osztottak be később. De — hogy milyen a sors? — a negyvennyolcas pártfelülvizsgálat során kizár­tak a pártból. Igaz, nem itt, hanem az önéletrajzom alap­ján Pesten, magasabb szerv­nél, azért, mert kuláknak mi­nősítettek a kocsma miatt. Ami nem is volt az enyém. Ezen ma már csak mosolyog az em­ber, de akkor nagyon bántott, bár nem egészen egy év múl­va rehabilitáltak „fátyolt rá” alapon. Utána pártmegbízatás- ként a szövetkezeti mozgalom­ba kerültem és ott dolgoztam nyugdíjazásomig. Majdnem három évtized! A földműves szövetkezet — mint mozgalom — némi túlzás­sal állíthatjuk: az életet jelen­tette ekkoriban a vidéki tele­püléseken. A földhöz jutott új­gazdáknak vetőmagot kell be­szerezni, a boltokba — már ahol volt — árut biztosítani petróleumtól a „borjúkötélig” mindent, cukrot, sót, lisztet, húst, később iparcikket. Aztán új boltokat nyitni, építeni, a begyűjtést lebonyolítani túlka- pásokkal-becsülettel egyetem­ben. Résztvenni a parasztság felkészítésében a termelőszö­vetkezetek alakulására, később a kollektív gazdaságok támo­gatása. A falvak kulturális életének megteremtése az FMSZ-ekre hárult feladatok el­végzésével . .. Átfogni ezeket az évtizedeket, egyetlen ember sorsának tükrében — lehetet­len. Mohácson, Véménden, Sásdon, Pécsett ügyvezető el­nöke a szövetkezetnek. Szerte­ágazó, ideaet-lelket őrlő mun­ka ez. Sásdon a járási FMSZ veszteséges volt, 1958-ban már 2 milliós nyereséggel (nagy pénz volt!) zárták az évet. — Ennyit sikerült ott néhá­nyunknak elérnie. Legnagyobb eredmény az volt, hogy a fluk­tuációt, az elvándorlást meg­állítottuk. Alacsony volt a ke­reset, mindenki __ az appará­t usból is — Pécsre tekintge­tett, a város vonzó hatása egy­re erősebbnek bizonyult. Egy gyűlésen nyíltan megmondtuk: aki menni akar, jöjjön be a munkakönyvéért, egy árva szót nem szólunk, de ne felejtsék el: távozásukkal mindent tönk­retesznek, amit addig végez­tek. Egyetlen ember köszönt el tőlünk, a többi maradt. Weisz László — Mohácson még mint ügyvezető elnök — a szövetkezetek körzetesítését kívánta végrehajtani. Az éssze­rű ötletnek sok ellenzője akadt. De hát választani kellett: ma­radjanak meg a kis FMSZ-ek szinte minden községben — és ezzel az erejük elaprózódik —, vagy nagyobb egységekbe tö­mörüljenek, és a gondok-ered- mények is közösek lesznek. A Mohács járási FMSZ lett — az országban első — modell: pró­bálják meg. Nos 36 községi szövetkezetből alakítottak 12 körzeti földművesszövetkezetet. Ezek önállóak lettek. Igaz, rá­juk hárult már nemcsak a ve­tőmagellátás, hanem a termel­tetés, kisállattenyésztés, hulla­dékgyűjtés, de még a szesz­főzés is. De csökkentett — ám annál hatékonyabb — appará­tussal, bér- és anyagfelhaszná­lással. — A munkásőrség alakulása is emlékezetes dátum lehet... — ötvenhétben Mohácson dolgoztam, kaptam egy meg­hívót a városi tanács nagyter­mébe február 28-i dátummal. A járási pártbizottság titkára, König Jancsi felolvasta a párt- határozatot a munkásőrség megalakítására, önkéntes ala­pon ment, ezt külön kihang­súlyozta. És ha jól emlékszem, már a jelenlévők zöme azon­nal belépett az értekezlet után. Március elsején már két sza­kaszból állt a „csapat”. Rövid idő múlva fegyvereket is kap­tunk, emlékszem rá, gázolaj­ban fürdettük a géppisztolyt meg a puskákat, tisztogattuk, javítgattuk a fegyverzetet. Őr­séget adtunk a középületek­nél. Én a banképületnél telje­sítettem szolgálatot, __ éjszaka m eg járőrbe mentünk nemcsak a városban, hanem a járás községeit is érintve. — Ma milyen a kapcsolata a munkásőrséggel egy nyug­díjasnak? — Tartalékos állományban vagyok. Évente több alkalom­mal meghívnak, mit mondjak: megfiatalodva jövök haza. A régi barátokkal találkozom. De ma sem pihenek tulajdonkép­pen. Az idegenforgalomban dolgozom, szervező vagyok, já­rom a környéket, főleg terme­lőszövetkezetekben toborzom a népet kirándulásokra, turista­utak ra. — Végül is sikeres évtizedek múltak el idáig ... — Igen. Már az is siker, hogy életben maradtam negy­venötben. Tulajdonképpen so­ha sem csüggedtem e|. Még akkor sem, a hetvenes évek közepén sem, amikor a helyet­tesemmel közöltették velem: „Elmehet nyugdíjba, Weisz elvtárs...” Ennyi volt az egész. Rab Ferenc Ideológia és manipuláció A hatvanas években Nyu­gaton az ideológiai termé­szetű viták leginkább az ún. „ipari társadalom" értelme­zése körül folytak. E viták al­kalmat adtak a polgári ideo­lógusok számára az „ipari társadalom" két, politikai szempontból lényegileg kü­lönböző modalitása, a kapi­talista és szocialista társa­dalom összevetésére, ered­ményeik és hiányosságaik le- mérésére. Filozófiailag ez gz elmélet egy történelemfilozófiai pa- ralelizmuson vagy a törté­nelem pluralista felfogásán nyugodott, vagyis azon az el- , képzelésen, hogy mind a ka­pitalizmus, mind a szocializ- ! mus létezése, fejlődése iga­zolható, s Qz emberiség fej­lődését tekintve nem tart egy I közös pont felé. A marxista történelemfilozófusok tagad­ják a történelemnek ebben az értelemben vett pluralis­ta felfoqását. A marxista tör­ténelemfelfogás szerint ugyanis létezik ez a közös pont, ami nem más. mint a kommunista társadalom. De egy meghatározott, az ún. „konvergencia elmélet" sajá­tos formájában jelentkező polgári felfogás is elismerte azt. csakhogy pl. W. Rostow értelmezésében ez a pont a kapitalista társadalom, mint az emberiség legmagasabb- rendű fejlődési szakasza. Ez utóbbi, az ötvenes években kidolgozott és forgalmazott elmélet azt sugallta, hogy a szocializmus az emberiség fejlődésében véletlenszerű, esetleges- kinövés, s az em­beriség egy bizonyos törté­nelmi idő után visszatér nor­mális, szükségszerű fejlődési medrébe, a kapitalizmusba. Politikailag az enyhülés évei igazolni látszottak e nézet polgári oldalról történő ta­gadását is, tehát a történe­lemfilozófiai parallelizmus jogosultságát. A hetvenes évek azonban változást hoztak mind az ér­tékekben, mind az értékelé­sekben. A polgári ideológia totális rekonstrukcióba kez­dett. régi és új nézetek egy­beépítésével a kapitalizmus igen intenzív védelmében. A történelemfilozófiai parale- lizmus helyét szükségképpen váltotta fel ismételten egy pesszimista történelemszem­lélet, amely tagadja a törté­nelmi haladás legcsekélyebb gondolatát is, vagy azt csak­is és kizárólag a tőkés fejlő­dés keretei között, tartja ér­telmezhetőnek és valóságos­nak. Ez a radikálisan kon­zervatív ideológiai fordulat olyan gondolkodóknak bizto­sított újfent uralmat az esz­mék piacán, mint F. Nietz­sche, M. Scheler, M. Heideg­ger, O. Spengler, H. Freyer stb. Ennek az ideológiai re­konstrukciónak az újszerűsé­ge azonban nem totális jel­Lhbbhmbbbhbmhmmmii legében ragadható meg el­sősorban, hanem a filozófiai irracionalizmusnak és az ideológiai konzervativizmus­nak a tudományos megala­pozására tett kísérletében. A humángenetika, az eto­lógia, a szociálbiológia tu- doíhányos eredményei vagy csupán hipotézisei olyan ideológiai értelmezést kap­tak, amely a legmesszebb­menőkig alátámasztani lát­szik azt a konzervatív tételt, miszerint a progresszívnak in­duló társadalmi változások előbb-utóbb mindehütt visz- szavetik az anyagi és a szel­lemi kultúrát. Ebben az ösz- szefüggésben válik vitatottá az egyenlőség eszméje, amely ellentmond az emberi természetnek, hiszen nincs olyan társadalmi változás vagy nevelés, amely el tudná tüntetni a fajok közötti és a fajon belüli különbségeket. Mindezek következtében E. Wilson, K. Lorenz, A. Gehlen, A. Jensen és más, nemzet­közileg jól ismert természet- tudósok munkássága került bizonyító értelemben az ideológiai értelmezések és átértelmezések középpontjá­ba. Tény, hogy a világgazda­sági korszakváltás, a tőkés gazdasági recesszió, a nyers­anyag-, energia- és pénzügyi válság, s általában a lassan, de esetenként drasztikusan tudatosuló globális problé­mák (világélelmezés, környe­zetszennyezés, óriási demog­ráfiai növekedés a harmadik világ országaiban) kedvező feltételeket teremtettek a konzervatív ideológiai fordu­lat számára. A hatvanas évek „új baloldali” és non­konformista értelmiségének eszmei válsága, a létező szo­cializmus valós pröblémái ugyancsak adalékokat szol­gáltattak g szükségszerűnek feltüntetett konzervatív fordu­lat igazolásában. Az alkalmazott szocioling- visztikai kutatások igen bősé­ges példatárát nyújthatnák a haladás- és szocializmuselle­nes nyelvszabályozásnak és véleménymanipulálásnak. A szociafizmus, amelynek még „a Nevét is el kell felejteni” (B.—H, Lévy) g barbárság szinonimája lett az antikom- munista „ideológiai háború­ban”. Ez a háború minden ellen folyik, ami kommunis­tának látszik, s minden an­nak látszik, ami nem reak­ciós vagy konzervatív. Mi lehet ennek a primitív leegyszerűsítésnek az, oka? Minden bizonnyal az, hogy a sokfajta irányzatot magá­ban foglaló konzervatív hul­lám nemcsak a szocialista országokon, a kommunista- és munkáspártokon törik meq, hanem a szociálde­mokrata és polgári demok­ratikus vagy liberális erőkön is. Éopen ezért a konzerva­tív ideológiai meggyőzést ta­lán soha nem kísérte olyan méretekben, mint napjaink­ban a politikai manipuláció, amelynek Nicaragua sandi­nista kormánya éppúgy cél­táblája, mint a Szovjetunió vagy a baloldali hatalom­mal rendelkező Franciaor­szág. A véleménymanipulálás minden szinten a legnagyobb hatékonysággal folyik a leg- direktebb katonai akciókkal (Grenada amerikai lerohaná- sa) vagy a legszubtilisebb kérdésfeltevésekkel támasztva alá. Ezek közül kiemelem Jón Elster „híres”, Amerikában mostanában gyakran idézett kérdését: milyen feltételek között lehet valaki egyszerre marxista—leninista, értelmes és becsületes? Saját kérdé­sére adott válasza természe­tesen előre megjósolható: „az ember lehet marxista— leninista és értemes is, de eb­ben az esetben (intellektuá­lis értelemben) nem lehet becsületes”. De az intellek­tuális finomságokra egyálta­lán nem adó, a világhoz többnyire emocionálisan vi­szonyuló átlagpolgárt is el kell rettenteni. És ő termé­szetesen el is retten, hiszen a „szocializmus barbárság", „az orosz fenyegetettség” té­telét kapja nap mint nap a legváltozatosabb formákban. Elster felfogása egészen kü­lönös a becsületességről, hi­szen neki és követőinek, az antikommunista manipuláció­ban alapvetően érdekelt ön­jelölt „humanistáknak” még csak a szemük sem rebben, amikor a legagresszívebb tő­kés köröktől arra kapnak megbízást, hogy kidolgozzák és megfelelően terjesszék a „vörös fasizmus" elméletét. A szocialista társadalmak, a baloldali mozgalmak min­den időleges nehézségük el­lenére képesek a megújulás­ra. A hetvenes évek folya­mán az uralkodó kommunis­ta pártok felismerték, hogy az extenzív fejlődés politikai tak­tikája és gazdasági mecha­nizmusának több eleme kor­szerűsítésre szorul, s arra tö­rekedtek. hogy a társadalmi szerkezetet és az ezt meg­határozó ideológiát is meg­újítsák. A nyolcvanas évek­ben minden jel arra mutat, hoqy a meaúiulósi kísérletek előtt nem állnak sem elvi, sem leküzdhetetlen gyakor­lati akadályok. A legdurvább antikommunista manipuláci­ókra tehát az „értelmes és becsületes. marxista—leni­nista" válaszok a tények nyelvén fogalmazódnak, amelyek jól szolgálhatják a nemzetközi kommunista és baloldali ■ mozgalmak pozí­cióinak erősödését is. Dr. Csizmadia Sándor egyetemi adjunktus, az Oktatási Igazgatóság tanára Garázsépítés Lvov-Kertvárosban? Közismertek a pécsi Lvov- Kertváros garázsgondjai: sok­kal több személygépkocsi-tulaj­donos szeretné biztos, zárt he­lyen tartani autóját, mint ahánynak erre jelenleg lehető­sége van. Úgy tűnik, hogy ez a gond a közeljövőben a városi tanács jóvoltából enyhülhet. A harká­nyi út és a Siklósi utca közötti területen a környéken élők zaj- és porvédelme érdekében dom­bokat építenének. S ebből a tényből született az ötlet. Mi lenne, ha ezeket a dombokat úgy alakítanák ki, hogy bem- nük garázsok kapnának helyet? A tanács építési és közlekedé­si osztálya a garázsok létreho­zását társasáqi formában kép­zeli el, ők a koordinációs mun­kákat vállalnák. Magánerős jel­leggel mintegy 100 garázs éoíT tésére lesz lehetőség, de hogy születik ebből valami, vagy sem, gz az érdeklődéstől függ. Akik részt szeretnének venni ebben a garázsépítési akció­ban. azok a Pécs városi Tanács építési és közlekedési osztályá­nak városi építési csoportjánál jelentkezzenek július végéig. Az igénybejelentések alapján dől majd el, hogy megvalósul-e ez a társasági garázsépítés. Még Az Országos Béketanács, a Haza­fias Népfront és a Képes Újság szerkesztősége plakát-, illetve fotó- pályázatot hirdet az idei pusztává- esi békefesztivál megrendezése alkal­mából. A plakátpályázaton bárki részt ve­het; kivánalom, hogy a beküldött pályamunkák tükrözzék a béke gon­dolatát, a békéért folytatott világ­méretű küzdelmet. A plakátokat ka­sírozva küldjék be, mivel a leg­jobb művekből Pusztavacson kiállí­tás nyílik. A beküldési határidő: július 15. A pályamunkákat névvel és pontos címmel az Országos Bé­ketanács (Budapest, Széchenyi-rak- part 6. 1395) címére kell beküldeni. A pályamunkákat szakzsüri bírál­ja el; az első díj 10 ezer, a máso­dik díj 7 ezer, a harmadik díj 5 ezer forint. A zsűri fenntartja a jo­got, hogy különdíjakra is javaslatot tegyen. Pusztavacson a kiállítás lá­togatói külön szavazhatnak a mű­vekre, így a bíráló bizottság közön­annyit, hogy — természetesen a műszaki megoldás függvé­nyében — ezek g garázsok ke­vesebbe kerülnek, mint g pa­nelházakban levők. ségdíjat is kiad, ez szintén 5 ezer forint. Amennyiben a pályázatra be­küldött és díjazott művek valame­lyikéből országos terjesztésű plakát készül, az alkotót külön jogdíj illeti meg. A fotópályázat címe: A szabad Magyarország 40 éve. Célja az, hogy a pályázók megörökítsék szocialista hazánk életét, létesítményeit, a szo­cializmust építő ember küzdelmeit, örömét, 30x40-es vagy 50x60-as mé­retben készült, fekete—fehér képe­ken. A Hazafias Népfront címére (Budapest, V., Belgrád-rakpart 24.), július 15-ig beküldendő képekre ne­vet és pontos címet írjanak a pá­lyázók. A szakzsüri véleménye és a közönség szavazatai alapján jutat- mázzák a pályaműveket, az I. díj 5000, a második díj 3000, a harma­dik díj 2000, a közönségdíj 3000 fo­rint. A fotókat szabadtéri kiállítá­son láthatja majd a pusztavacsi bé­kefesztivál közönsége. Pályázatok a pusztavacsi békefesztiválra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents