Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-30 / 178. szám
a Dunántúlt Tlaplö 1984. június 30., szombat Az anyák megmentője Semmelweis Ignác-iinnepség a POTE aulájában Kitüntetések, elismerések az egészségügyi dolgozóknak Semmelweis Ignác születésének 166. évfordulója alkalmából idén először rendezett közösen emlékünnepséget tegnap délután a POTE aulájában a Pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények és a Pécsi Orvostudományi Egyetem. (A közös ünnepséget két intézmény között létrejött beteg- ellátási integrációra vonatkozó megállapodás indokolta.) Dr. Flerkó Bélának, a POTE rektorának megnyitó szavai után dr. Bóiyi Nándor, az Egyesített Egészségügyi Intézmények üzemegészségügyi szolgálatának vezető főorvosa emlékezett meg Semmelweis Ignácról és korszakalkotó, nagy felfedezéséről. Semmelweis Ignác Budán született 1818-ban. Orvosi tanulmányait előbb Pesten, később Bécsben végezte. A bécsi közkórbázban találkozott először a kor szülészetének legnagyobb problémájával, a járványszerűen jelentkező gyermekágyi lázzal. Fiatal anyák és újszülöttek tömegesen haltak meg. Semmelweis névtelen kezdőként vette fel a harcot a titokzatos kórral. Szüntelenül kínozta a kérdés: miért? Fanatikusan szállt szembe a korabeli rövidlátással és babonával, amely a gyermekágyi lázat elkerülhetetlen és megfoghatatlan tényezőnek tulajdonította. Megfigyelte például, hogy a bécsi közkórház két szülészeti osztálya közül ott, ahol a medikusok képzése folyt, há- romszor-négyszer magasabb volt a halálozás, mint a másikban, ahol a bábákat tanították. (A bábák ritkán vettek részt a boncolásban). Végül a megoldáshoz sajnálatos véletlen vezette el. Boncolás közben egyik barátjának a keze megsérült és rövid idő alatt sepsisben meghalt. Boncolási lelete megegyezett a gyermekágyi lázban meghalt asszonyok leletével. Ekkor világosodott meg előtte a miértre a válasz: a rendszeresen boncoló orvos maga fertőzi meg a szülő nőt. Azonnal elrendelte a szülészeti osztályon a vizsgálat előtti kötelező klórvizes kézmosást. Ezt követően a halálozás ugrásszerűen lecsökkent. 1850-ben hazatért Magyarországra és a pesti egyetem szülész profesz- szora lett. Mind Európában, mind itthon hosszú ideig visszautasították az elméletét, ö pedig éveken keresztül harcolt, érvelt. Csak jóval az 1865-ben bekövetkezett halála után kapta meg mindazt az elismerést, ami már életében megillette volna. Semmelweis munkássága példamutató a mai orvosnemzedék számára. A magyar orvostudomány e kiemelkedő személyisége születésének évfordulóját jelölte meg az egészségügyi kormányzat, hogy évente ezen a napon kapjanak kitüntetést a betegekért folyó munkában kiváló eredményeket elért dolgozók. Az egyetem dolgozóinaik a ■kitüntetéseket dr. Flerkó Béla rektor adta át. Miniszteri dicséretben két dolgozó részesült: Majzik Dénesné, Révész Sándorné. Kiváló Munkáért kitüntetést hét dóiig ózó kapott. Rektori dicséretben 32-en részesültek, valamint az arany, ezüst és bronz fokozatot elért szocialista brigádok kapták az elismerést. Az Egyesített Egészségügyi Intézmények kitüntetéseit és jutalmait dr. Kérchy Mária igazgató főorvos adta át az etikus és példamutató magatartást nyújtó és magas szakmai színvonalon dolgozóknak. Huszonhárom fő kapott igazgatói dicséretet. A szocialista munka- mozgalomban kiváló eredményt elért kollektívák, valamint a 20 és 10 évet jubiláló törzsgárda- tagok átvették a jutalmakat, illetve a törzsgárda jelvényeket. S. Zs. Kedvező, fejlődő együttműködés Peter Colotka látogatása Peter Colotka, a CSKP KB elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnökhelyettese, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke vezetésével hivatalos, baráti látogatáson csehszlovák delegáció tartózkodott hazánkban. A látogatás során Marjai József miniszterelnök-helyettes és Peter Colotka baráti légkörű megbeszéléseken tekintették át az országaink közötti, dinamikusan fejlődő kapcsolatok alakulását, az elért eredményeket. Kedvezően értékelték az egyre bővülő magyar—szlovák közvetlen együttműködés eddigi tapasztalatait és megfogalmazták a továbbfejlesztésükkel összefüggő közvetlen teendőket. Ennek keretében kiemelték, hogy mindkét ország népgazdasága számára egyre nagyobb jelentőségűek a Szlovák Szocialista Köztársaság és hazánk iparvállalatai közötti, folyamatosan erősödő közvetlen termelési és kooperációs kapcsolatok. A magyar és a szlovák mezőgazdasági üzemek együttműködésében a jó hagyományokra épülő, a mező- gazdasági munkacsúcsok idején megvalósuló kölcsönös segítségnyújtáson túlmenően számottevőek a termelési rendszerek szállításában elért eredmények. Megállapították, hogy ezután is következetesen támogatják a belkereskedelmi választékcsere és a határ menti együttműködés bővítését, új formákkal gazdagítják a kereskedelmi és termelő vállalatok közötti közvetlen kapcsolatokat. Peter Colotkát fogadta Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A megbeszélésen részt vett Marjai József. Jelen volt Kovács Béla, hazánk prágai és Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti nagykövete is. A csehszlovák vendégek felkeresték a budapesti Szlovák Gimnáziumot, és ellátogattak a Tolbuhin körúti vásárcsarnokba, valamint a Sklála Metró Áruházba. Peter Colotka Marjai József társaságában közös érdekű létesítményeket tekintett meg, és látogatást tett a Komáromi Mezőgazda- sági Kombinátban. Peter Colotka pénteken az esti órákban elutazott hazánkból. r Agy ne mű vásár /"\ a MERUKERNEL 30—50%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓK PAPLANOK ES ÁGYNEMÜGARNITÚRÁK Pécsett, 0 a Belvárosi Áruházban, Kossuth L. u. 23., 0 a Rövidáruboltban, Kossuth L. u. 6., 0 a Lakástextilboltban, Rákóczi út 39/d. szóm alatt, amíg a készlet tart! Most vásároljon! ^ Most érdemes! 0 Várjuk! Magyar-kínai gazdasági tárgyalások Csen Mu-hira asszony, államtanácsos, a Kínai Nép- köztársaság külkereskedelmi és külgazdasági kapcsolatok minisztere vezetésével június 24 -29. között kínai gazdasági küldöttség tartózkodott hazánkban. Csen Mu-hua asszony, aki a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására érkezett Magyarországra, megbeszélést folytatott Marjai József miniszterelnök-helyettessel és Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A megbeszéléseken a felek tájékoztatták egymást a két ország népgazdaságának fejlődéséről, a gazdasági építőmunka és a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítése terén felhalmozódott tapasztalatokról és a további elképzeléseikről. A tárgyalásokon áttekintették a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és műszaki-tudományos együttműködés eddig elért eredményeit, a napirenden levő kérdéseket, a kapcsolatfejlesztés fő irányait, formáit és megoldási módozatait. Kedvezőnek értékelték a legutóbbi években a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlődését. Egyetértettek abban, hogy azok további bővítése, új együttműködési formákkal történő gazdagítása lehetséges, + BERLIN: Olof Palme svéd miniszterelnök pénteken délben kétnapos munkalátogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett. A Rostock megyei Wernemünde repülőterén Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke fogadta a svéd vendéget, A repülőtérről a svéd küldöttség gépkocsin Stralsund városába utazott, ahol délután megkezdődnek a hivatalos megbeszélések. szükséges és mindkét ország számára előnyös. Megállapították, hogy széles körű lehetőségek vannak a magyar vállalatoknak a kínai ipari létesítmények rekonstrukciójába és a kínai mezőgazdasági fejlesztési programokba való bekapcsolódására. Csen Mu-hua Veress Péterrel egyezményt írt alá a két ország közötti gazdasági és műszaki együttműködésről. Aláírták a kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és műszaki4udo- mányos együttműködési bizottság létrehozásáról szóló jegyzőkönyvet. A kínai miniszter eszmecserét folytatott Kapolyi László ipari miniszterrel, találkozott a magyar gazdaság több vezetőjével, az országgyűlés tisztségviselőivel is. Csen Mu-huát pénteken délelőtt fogadta Lázár György (a képen), a Minisztertanács elnöke és Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottság titkára, Politikai Bizottságának tagja. A megbeszéléseken részt vett Veress Péter külkereskedelmi miniszter. Jelen volt Ma Lie, a KNK budapesti és Iván László, hazánk pekingi nagykövete is. Csen Mu-hua pénteken a kora esti órákban elutazott hazánkból. ♦ NEW YORK: Reagan hangnemváltása arról tanúskodik, hogy a republikánusok aggodalommal tekintenek a novemberi elnökválasztás elé — jelentette ki Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára New York-i sajtóértekezletén. A kormányzat — mondotta — most a szovjet—amerikai jó viszony hívének tünteti fel magát, márpedig Reagan úgynevezett békekezdeményezései csak választási megfontolásokon alapulnak. ♦ STOCKHOLM: A stockholmi konferencián az előrelépéshez. arra van szükség, hogy a politikai és szerződésjogi lépéseket összekapcsolják a katonai téren teendő intézkedésekkel — jelentette ki Viktor Ta- tarnyikov, a szovjet küldöttség tagja a bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó stockholmi konferencia pénteki plenáris ülésén. Hangsúlyozta, hogy korlátozni kell a szárazföldi erők hadgyakorlatainak méreteit, majd rámutatott: különösen időszerű ez most, amikor a NATO-országok nagy hadgyakorlatokat tartanak, + BERLIN: Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke Berlinben fogadta Dmitrij Usztyi- nov marsallt, az SZKP KB PB tagiát, honvédelmi minisztert, aki a szovjet szárazföldi és haditengerészeti erők részvételével fölyá törzsvezetési hadgyakorlat alkalmából tartózkodik az NDK-ban. A baráti légkörű találkozón Erich Honecker és Dmitrij Usztyinov véleményt cserélt az európai biztonság és béke időszerű problémáiról, a szocialista közösség népei és hadseregei közötti testvéri barátság erősítéséről és védelmi képességük fokozásáról. + MOSZKVA: A Szovjetunióban csütörtökön és pénteken két műholdat állítottak Föld körüli pályára a világűr kutatásának folytatására. + RÓMA: Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt kedden megválasztott főtitkára a rádiónak és a televíziónak pénteken adott, első interjújában kijelentette, hogy a Craxi- kormány válságba jutott, ezért „minél előbb le kell mondania". Hozzátette: mára közös piaci választások előtt nyilvánvaló volt a válság, ezt a szavazás kimenetele is igazolta. A kommunisták a június 17-i választás eredményeképpen megnövekedett erejükkel arra törekszenek, hogy a jelenlegi helyzet megváltozzék. Natta a párt politikai irányvonalának változatlanságát hangsúlyozta, és a demokratikus alternatíva általános célja mellett az enyhülést, a fegyverzetcsökkentést, a békét, valamint az igazságos gazdaságpolitika megvalósításának és a közerkölcs megjavításának szükségességét állította előtérbe. Craxi-Mauroy tárgyalások Péntek délután befejeződtek Bettino Craxi olasz miniszterelnök és Pierre Mauroy francia kormányfő római tárgyalásai. Közös sajtóértekezletükön közölték, hogy a legfontosabb kérdésekben teljes nézetazonosság alakult ki közöttük, s megállapodtak a két ország együttműködésének fejlesztésében. Craxi kijelentette, hogy az olasz kormány támogatja a Nyugat-Európai Unió erősítését célzó francia tervet. Megelégedéssel nyilatkozott a fontaineb- leaui értekezletről, amelynek — tette hozzá — új fejezetet kell nyitnia a Közös Piac történetében. Mauroy az olasz—francia katonai együttműködésről szólva bejelentette, hogy megállapodtak egy teherszállító helikopter kifejlesztésében. A francia miniszterelnök jelezte: Párizs továbbra is tart az újabb vámőrsztrájkoktól, továbbá szigorúbb ellenőrzést javasol az illegális határátlépések megakadályozására. + WASHINGTON: Negyven- nyolc amnesztiában része 'iíeff amerikai és kubai állampolgárral tért vissza Kubából csütörtökön éjjel Jesse Jackson, az amerikai Demokrata Párt egyik vezető politikusa. Egyszemélyes és önkéntes diplomáciai küldetésének látványos sikere örömmel tölt el mindenkit, aki érdekelt az amerikai földrész térségében uralkodó feszültség mérséklésében. A Reagan-kor- mányzat terveinek megvalósításában azonban Jackson küldetése nyilvánvalóan zavaró mozzanat. Jackson — saját szavai szerint — üzenetet hozott Fidel Castro kubai miniszterelnöktől Reagan elnöknek, de a jelek szerint annak átadására nem lesz módja. Lemondott pénteken Bhai- rab Dutt Pande, a felekezeti zavargások sújtotta Pandzsáb indiai szövetségi állam kormányzója. Új-Delhiben még aznap kinevezték utódját, K. T. Szataravala személyében — jelentette a PTI indiai hír- ügynökség. A kormányzó lemondását hírül adó kormány- szóvivő hozzáfűzte, hogy a pandzsábi közigazgatást gyökeresen átszervezik az erőszakos cselekményekkel szembeni hatékonyabb fellépés érdekében. Pande lemondásának hátterében az áll, hogy a központi kormány birálta a kormányzót, amiért képtelen volt féken tartani a szikh szélsőségeseket. A kormányzóval egyidejűleg lemondott q szövetségi állam rendőrfőnöke is. Eközben újabb erőszakos cselekményekről érkeztek jelentések Pand- zsábból. Egy személy életét vesztette, ketten megsebesültek két terrorista támadás során. Ugyancsak pénteken Tripura, északkelet-indiai szövetségi államban a rendfenntartó erők nagyszabású akciót indítottak azoknak a szeparatista fegyvereseknek a kézrekeritésére, akik az előző napon megtámadtak egy őrjáratot, s megöltek nyolc katonát, hetet pedig megsebesítettek. Újabb vietnami csapatkontingenseket vonnak ki Kambodzsából. A képen: a főváros, Phnom Penh lakói búcsúznak a vietnami katonáktól. A BELKERESKEDELMI SZÁLLÍTÁSI VÁLLALAT hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot indít az MHSZ szervezésében. Jelentkezési feltételek: A büntetlen előélet, A 8 általános iskolai végzettség, A 19—35. év közötti életkor. A vállalat a dolgozóval 2 éves tanulmányi szerződést köt. JELENTKEZÉS A SZEMÉLYZETISNÉL SZEMÉLYESEN, PÉCS, MEGYERI ÚT 63.