Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-30 / 178. szám
RARTFORUIWOlil A gazdaság- és életszínvonal-politika végrehajtásának megyei tapasztalatai Mint arról beszámoltunk, június 28-án ülést tartott a megyei pártbizottság. Napirendjén szerepelt a gazdaság- és életszínvonal-politika végrehajtásának első félévi tapasztalatairól szóló jelentés. A megyei tapasztalatokat összegző -jelentés, a pártbizottság vitája arra vá Ha l-kozott, hogy az első félév megyei tapasztalataival -kapcsolatban az általános -folyamatok figyelemmel kísérésére törekedjen. Nyilvánvaló, -hogy -csak az egész esztendő értékelése adhat alapot végleges értékelésre, -a jövőt illető feladatmeghatározó állásfoglalások kialakítására. Ugyanakkor az első félév elemzése ráirányíthatja a figyelmet oly fontos kérdésekre, amelyeket az év hátralévő idejében a -munkában hasznosítani lehet, azok hatásával számolni kell. Differenciált teljesítmények A -pártbizottság megállapította, hogy az első félévben az egyes népgazdasági ágazatok teljesítményei differenciáltan alakultak. Csökkent az i-pari termelés, a kereskedelmi -forgalom, -bázisszintű az építési- szerelési teljesítmény, várhatóan nő a mezőgazdasági termelés. Az értékesítés feltételei hasonlóak az elmúlt -éviihez. Növekvő az exporthányad, de- a kivitel szerkezete alig változik. Nyilvánvaló, hogy ezek az általános megfogalmazások a részletes betekintésre nem engednek lehetőséget, egyesék számára előnyösek, imások számára hátrányosak, mert munkájuk eredményességére az indokoltnál kisebb mértékben figyelnek fel. Azért a vitában néhány kiváló teljesítményt megemlítettek, többek között a Szigetvári Cipőgyár eredményeit. Ők -is azok közé tartoznak, akik az 1983-as eredményeik alapján Kiváló Vállalat lettek, s mint közismert, kimagasló minőségű termékeikkel nemzetközi díjat is -nyertek. Ugyanakkor'szó volt azokról is, akik, sajnos, teljesítményeikkel a sor végére kerülték. Van néhány vállalat, szövetkezet -megyénkben, melyek gondjaik megoldásához fokozottan igénylik a pártszervezetek segítő, ellenőrző munkáját, megkülönböztetett figyelmét. -Nemrégiben ezt tette meg a párt megyei végrehajtó bizottsága, ami-kor a Mecseki Szénbányák helyzetét áttekintve jelölte meg azokat a főbb feladatokat, melyek a vállalat -pártszervezeteire, kommunistáira hárulnak a kedvezőtlen folyamatok -megállítása, kedvezőre fordítása érdekében. A vitában szó volt arról, hogy az első félévben végzett gazdasági munka tapasztalatai -minden eddiginél jobban szembesültek a gazdaságirányítási rendszer -működésének követelményeivel, a Központi Bizottság április 17-i állásfoglalásában -megfogalmazottakkal. -Ezért néhány feladat a gazdaság-politikai •gyakorlatban nagyobb figyelmet kell hogy kapjon. Ilyen többek között a foglalkoztatás -kérdése -is. Megyénkben néhány ágazatban a foglalkoztatottak száma továb-b csökken, munkaerőhiány főleg a fizikai -munkakörökben, egyes speciális területeken van. A negyvenórás munkahét kiterjesztése a foglalkoztatási gondokat nem növelte. A beruházási -kifizetések valamelyest emelkedtek, ennek okai az állami nagyberuházásokra és a mezőgazdaságiban az intenzív gabonatermelési programban megvalósuló beruházásokra vezethetők vissza. Ami a pénzügyi helyzetet illeti, -itt -figyelemre méltó, hogy egyre több szervezet küzd átmeneti pénzügyi hiánnyal, -fizet késedelmesen. Sok -helyen foglalkoznak a gazdaságtalan termelés problémáival, ugyanakkor a gondolkodás leszűkül arra, -hogy inkább megszüntessenek egy tevékenységet, mintsem elemezzék a -gazdaságtalanság okait,-kimunkálnák azok -megszüntetésének feltételeit. A pártbizottság vitájában hangot kapott, hogy a további eredmények elérésének fontos feltétele, hogy a szemléletben is jelentős változások történjenek. A gazdasági -vezetésnek még nagyobb figyelmet kell fordítania a munka- -és üzem- szervezés fejlesztésére, a munkafegyelem megszilárdítására, ami a munkaidő jobb, eredményesebb, gazdaságosabb kihasználására -nyújt lehetőséget. Ebben természetesen joggal igényelhetik a pártszervezetek és a mozgalmi szervek segítségét. -Változatlanul nem feledkezhetnek meg arról, hogy a munka végzése során egyaránt van -jelentősége a -minőségi és mennyiségi követelmények -maradéktalan teljesítésének. -A dolgozók körében erősíteni kell azt a szemléletet, hogy elsősorban a -becsületes, a fegyelmezett, a jó minőségű munka végzése biztosítja az alapot ahhoz, hogy életkörülményeik tovább javuljanak. Mindenkinek képessége javát a saját -munkahelyén, a -rendelkezésre álló munkaidőben kell kifejtenie. Újabb lehetőségeket kell keresni arra, hogy feladataink megvalósítása érdekében -hogyan lehet lendületet -adni a szocialista munkaversenynek. Kedvező kilátások Külön kell szólni arról, -hogy a mezőgazdaságban az első félév tapasztalatai alapján kedvező évre van kilátás. A vetésszerkezet kismértékben és jó irányban változott — -nőtt -a gabonafélék vetésterülete —, figyelmeztető viszont a burgonyaterület elég jelentős — 36 százalékos — csökkenése. Az őszi vetések állapota kedvező, a kukorica jól fejlődik. A sertéslétszám tovább -nő, ugyanakkor a szarvasmarháé csökken. Az értékesített hústermékek minősége kevésbé felel meg a -szigorodó követelményeknek. A megyénkben az első félévben a -lakosság életszínvonalának, életkörülményeinek alakulásában a korábbi évek -irányainak folytatódása tapasztalható. A készpénzbevételek az elmúlt évinél alacsonyabb ütemben, mintegy 5-6 százalékkal nőnek. Tovább nő a lakossági betétállomány. Nagy figyelmet -kell fordítani a tanácsi fejlesztési forrásokban a lakossági alapellátás fejlesztésére. Már a pártbizottság ülését megelőzően a megyei tanács is napirendre tűzte az ezzel összefüggő feladatok megvitatását. örvendetes, -hogy az első félévben 756 lakás készül el, s az év végéig várhatóan a tervezettnél több, 2700-2800 lakás felépítése várható. Javuló a telekkínálat -is, 15 településen közel 900 telek kialakítása van folyamatban. A jövő tanév kezdetéig 75-tel bővül az általános iskolai tantermek száma. Ez év végéig tizenöt -településen -biztosítják végleges megoldással az egészséges ivóvizet és átadják a vízcsama- golót. öt településen kezdődött meg -a gáztársulásak szervezése. Ellátási követelmények Ami a -lakosság ellátását illeti, az első félév -tapasztalatai szerint a kiskereskedelmi forgalom — változatlan áron számítva — -1—1,5 százalékkal-mérséklődött. Ebben közrejátszott a kereslet csökkenése, de az egyes iparcikkek hiánya -is. Különösen néhány tartós -fogyasztási -cikkből tapasztalható ez, így hűtőgépek, mélyhűtők, villanybojlerek, színes -televízió. Jogos a lakosság észrevétele, hogy a nem a keresletnek megfelelő mennyiségben -található cseosemőruházat, gyermeklábbeli, harisnya, néhány fajta kötöttáru, egyes építőanyagok. Bírálták a kereskedelmi morált, mely a szigorodó ellenőrzések ellenére sem javult, s ezért jogos a közvélemény igénye, hogy a visszaélőkkel, a jogtalan előnyhöz és keresethez jutákkal szem-ben -határozottabb legyen a fellépés. Vitatható, hogy -az ipar-cikksza-küzletetek szombati nyitvatar-tásának hiánya a jövőben is ily mértékben megtartható, örvendetes, -hogy megkezdődött -és eredményeket hozott a -falusi boltok -rekonstrukciója. A személyi szolgáltatások iránti igények mérséklődnek, nőnek viszont a javító, karbantartó szolgátatások iránti követelmények. -Ezek kellő színvonalú kielégítését sok -helyen akadályozza a kapacitáshiány, az alkatrészek hiánya, vagy azok elosztásának egyenlőtlensége. M. E. Kínálat a Szigetvári Cipőgyár áruiból Pécsett, a Dr. Doktor Sándor utcai Kip-Kop cipőboltban Fotó: Lafuer L. Kedvezett a tavaszi időjárás Igen jó búza- és árpatermésre van kilátás A gazdasági vezetők már számolgatnak, készítik nyári munkaterveiket, megtervezik, hogyan lehet a legkevesebb veszteséggel betakarítani mindennapi kenyerünket, a búzát és a többi kalászost. A tavaszi mezőgazdasági tanácskozáson, melyen o gabonaprogram külön szerepet játszott, a megye agrárszakemberei ugyancsak magasra állították a mércét. Az ez évi célkitűzések között az szerepel á gabonaprogram teljesítése kapcsán, hogy a megye egymillió tonnával több gabonát termel 1984-ben. Ez az ország Várható összes gabonatermésének több, mint 7%-a. A feladat realitásán sokan vitatkoztak, abban azonban mindenki megegyezett, hogy a szántóterület 70%-án termelt kalászosok és kukorica termésátlaga rekordot adhat, és minden eddiginél többet biztosíthat a megyében. Kezdjük az elején! Az elmúlt évi száraz őszi időszakot egy viszonylag szárazabb tavaszi, majd kimondottan nedves április—májusi—júniusi időjárás követte. Az elmúlt 50 év csapadékátlagát a tenyészidőszak alatt lehullott csapadékkal ösz- szehasonlítva —- mintegy 60— 70 mm csapadékkiesés és -hiány van jelenleg is. Az emberek a mostanában lehullott csapadékot már sokallják, a gazdaságiak ugyanakkor azt mondják, hogy soha jobb időjárást a kalászosokra. Az elmúlt év őszén időben elvetették a búzát és az árpát. Búzából a több év átlagával megegyező 63 000 hektár, őszi árpából az elmúlt évekhez növekvő területű, mintegy 10 500 hektár került elvetésre. Az agrotechnika, az elővete- mények és a felhasznált fajták általában megfelelőek vgltak. Érdekes, hogy búzából előreléptek a magyar fajták, elsősorban a martonvásáriak és a szegediek, és viszonylag hátraszorultak a korábban bevált külföldi fajták a várhatóan nagyobb termésátlagok érdekében. A gabonák közepesen teleltek, s kora tavasszal bizony nem mutattak valami biztató képet. A tavaszi termésbecslések 40%-ban jónak, 35%-ban közepesnek és 25%-ban gyengének minősítették az őszi búzákat. A későbbi csapadékos időjárásban a gabonák nagyon szépen fejlődtek, s a jelenlegi kalászt hozó tőállomány, a kalászok hossza, s a kifejlett magok száma arra enged következtetni, hogy rekordterméf- nek nézünk elébe 1984-ben. Számolnunk kell azzal, hogy az árpáknak mintegy 40%-a, a búzáknak 20—25%-a az elmúlt heti szeles, csapadékos időjárás következményeképpen megdőlt. Amíg kézikaszával arattunk, június végén, Péter-Pálkor szokott az aratás kezdődni, ez a munka most egy kissé eltolódik. Június végével az őszi árpákat néhány helyen megkezdik a gazdaságok, tömeges órpaaratásra azonban csak július elején lehet számítani. A jelenlegi helyzet arra enged következtetni, hogy a búza aratására július 10—12 előtt nem kerül sor. Fel kell készülni a csapadékos aratásra A LEHULLOTT CSAPAOÉK ALAKULÁSA t99.8 l\ I \ / t I H---------1--------1--------1X . XI. XII. I. Az aratásra már az eddigiekből következően is alaposan fel kell készülnünk, de azért is, mert elképzelhető, hogy csapadékos, nedves időben nem megfelelő körülmények között kell a gabonát betakarítani, és azt esetleg szárítani is szükséges raktározás előtt. Mindegyikünk érdeke, hogy a megtermelt és jó minőségűnek ígérkező gabonánkat biztos helyre, minél előbb a magtárakba, a fogyasztókhoz, vagy felhasználókhoz juttassuk. A munkát bonyolítja, hogy mintegy 3300 hektár borsó, 560 hektár repce, 1500 hektár tavaszi árpa és 1600 hektár zab aratását és veszteségmentes betakarítását a gabonával együtt biztosítani kell. Az üzemek a szükséges gabonabetakarító kombájnokat jól felkészítették, a megyében várhatóan 500 kombájn arat majd. Ennél több áll rendelkezésre, de egy részük elhasználódott és csak tartalékként kezelhető. Kombájnjainkkal elméletileg napi 6000 hektárt learathatunk, így 10—14 munkanap alatt optimálisan a búza aratása befejezhető. Az egyéb felsorolt növények aratása- cséplése mintegy 4—5 munkanapot vesz majd igénybe. Gondot elsősorban az jelent, hogy az üzemek gépesítettsége rendkívül differenciált. Vannak jól felszerelt és kevésbé jól gépesített termelőszövetkezetek. Látatlanul is meg lehet jósolni, hogy a lippói tsz, a mohácsi Új Barázda és a majsi tsz az elsők között fejezi be az aratást. Meg kell szerveznünk az üzemek egymás közötti segítését. Az elmúlt években például az aratás megkezdésekor még Vas megyei kombájnok is segítettek az aratásban, mi pedig az ott később érő gabona betakarításában vettünk részt a megyei aratás befejezése után. A jobban gépesítettek és munkát előbb befejezők mindenképpen kell hogy segítsék a gyengébbeket. Erre a feladatra az idén a Baranya megyei Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségével együtt külön gondot fordítunk. Ami a kombájnok kiszolgálását illeti, közel 11 000 tonna napi szállítókapacitás áll rendelkezésre, ami úgy tűnik, ele- qendő lesz. Számíthatunk arra is, hogy a gabonák egy részét szárítani kell. A raktározáské84,3 * \ / , a 50 éves ótlag 19,4 —I------1---------1---------1 I I. III. IV. V. hónapokban pes állapot 14—15%-os víztartalmat jelent. Az aratást akkor is folytatnunk kell az idén, ha a gabonák víztartalma 20% feletti.\Ez esetben a teljes szárítókapacitás üzemeltetésével biztosíthatjuk a megfelelő raktárérett állapotot. Az elmúlt években a GMV a megtermelt kalászos gabonának mintegy 76—78%-át vásárolta fel. míg az idei év várható termésének mintegy 70%- át szerződték. A GMV-nél 231 000, a mezőgazdasági üzemeknél 501 000 tonna tároló- kapacitás van. Igaz, ezek egy része még el van foglalva, de elméletileg ez a kapacitás ele- qendő a megtermelt gabonák biztonságos tárolására és rak- tározására. Nem titok, hogy a közpofiti árualapok képzésére kerülő, valamint az exportot szolgáló gabona egy része a megyéből azonnal kikerül. A folyami szállításra is fel kell készülnünk. Információnk szerint az AG- ROKER Vállalat mind erőgép, munkagép, mind alkatrész vonatkozásában felkészült a várható nehéz időszakra, s a me- avei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalattal együtt az aratás teljes idejében rendszeres üqyeletet tart. Az ügyelet időtartamában éjjel-nappal és munkaszüneti napokon is kiszolgálják a szükséges \ alkatrészekkel a hozzájuk förduló- kat. A műtrágya és növényvédő szer ellátottság is (a helyettesítő szerekkel együtt) megnyugtatónak tűnik. A Gabonaforgalmi Vállalat ugyancsak felkészült az állandó felvásárlási ügyeletre. Mindent elkövetnek azért, hogy minél kevesebb sorba állással adhassák át a leszállított gabonát az üzemek. 125 átvevőhelyen. 186 átvevővonalat üzemeltet majd a GMV. így 12 óra alatt közel 2500 vagon gabona felvásárlását biztosítani tudiák. Az ÁFOR Vállaló* is felkészült a többlet szállításokra. Ami azonban megdöbbentő, hogy a jelen időszakban egyik üzem sem tölti fel készleteit, nem képez biztonsáai tartalékokat — némelyek forráshiányra hivatkozva —. s elképzelhető, hogy ez c későbbiekben szállítási zavarokat okoz majd. Az aratási munkákkal párhuzamosan jó üzemszervezéssel meg kell oldani a szalma betakarítását, a tarlók hántását és mintegy 10 000 hektár má- sodve'ést, tarlóvetést. Ez a munka odafigyelést igényel és azt, hogy az egész tevékenységet anyagilag, műszakilag és az üzemanycgháttérrel együtt alapozzuk meg. Dr. Álló Miklós, Baranya megyei Tanács V. B. mg. és éleim, osztályának vezetője HÉTVÉGE 3.