Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-23 / 171. szám
Baranyai dalok, táncok - kazettán Újságíró, művelődéspolitikus, költő, irodalomtörténész Alighanem országos újdonság az a kazetta, amelyet néhány napja kezdtek árulni Pécsett, a Jókai téri Zeneműboltban. A kazetta a Népzene Baranyából címet viseli, és a tájegység ismert, színvonalas együttesei és szólistái szerepelnek rajta. Újdonsága abban van, hogy magánvállalkozásban jelent meg. A zeneműboltban gyakran kerestek .hazai és külföldi turisták olyan hanglemezeket, kazettákat, amelyeken a vidék népzenéjét örökítik meg. Ilyenek azonban nincsenek vagy legalábbis eddig , nem voltak. Várnai Ferenc zeneszerző, megyei ének-zenei szakfelügyelő válogatta össze a kazetta anyagát, a felvételeket Pécsett és Mohácson ifj. Dobos László, a DOLA Stúdió vezetője készítette. Az együttesek és a szólisták tiszteletdíj nélkül vállalták a szereplést, sőt azt is, hogy meghatározott példányszámban megvásárolják a kazettákat, hiszen a sokszorosítás csak bizonyos példányszám után kifizetődő. A Jókai téri boltban 180 forintért árulják a kazettákat, amelyekből egyelőre ötszáz készült el, de szükség esetén újabbakat tud szállítani a stúdió. A felvétel természetesen sztereó. Az „A" oldalon a kertvárosi citeraegyüttes, a sombereki székely dalkör, az egyházasko- zári csángó népdalkor, a MÉTA együttes, Gyurka Mihólyné, Tóth Attila, Gál Miklós és Pál A főszerkesztőnek mi a legnagyobb gondja? István szerepel, a „B” oldalon a nagyárpádi német fúvósegyüttes, a székelyszabari német énekhármas, a Pécsi Délszláv Klub népdalköre, a pécsi Baranya Táncegyüttes zenekara, a Dolina zenekar és Szajcsán Éva produkciója hallható. Várnai Ferenc egyébként- a napokban tért haza Újvidékről : a Növi Sad-i rádió kamara- zenekarával öt népdalfeldolgozását rögzítették, közreműködött Dudás Anikó, aki három ormánsági és három Dráva menti népdalt énekelt. G. T. Értékek találkozása Szobrok, textilek egy nyári tárlaton Baranya féltucatnyi Árpádkori temploma közül talán a mánfai' a legkedvesebb számomra. Különösen akkor szereltem, amikor még nem volt rajta külső vakolat, s látni lehetett, hogy falait nem faragott, hanem természetalakította lapos kövekből emelték — meggyőződésem, hogy falusi mesterek. Ám e falakat már a XII. században úgy rakták, hogy azt száz év múlva, majd újabb száz év múlva is folytatni lehetett, bővíteni, igazítani ez uralkodó eszmeáramlat hozta stílushoz. S ma is pontosan érzékelhetjük az épület XII., XIII. századi terét, miközben a XIV. században kialakult alakzat megkapó aszimmetriáján meditálunk. Tudjuk, a XII. században építe'tek fából, vagy vályogból is falusi templomokat, egyik-másik bizonyára mu- tatósabb is lehetett vagy nagyobb, mint az akkori mánfai, de ma már porladó nyomukat sem leljük, míg az a tisztaság, és esz'étikai érzék, amellyel a mánfai épületet térré szervezték, ma is tiszteletet ébreszt. A komlói Városi Művelődési Központ jól sáfárkodik e ritka értékkel, s nyári' rendezvénytervében rendszeresen épít e műemlékre. Különösen szerencsés, hogy a nyár időtartamára egy kiállítással gazdagították a látnivalót, hisz mintegy tizenötezer ember fordul meg itt évente. Ez évben a huszadik századot képviselik igazi értékek a középkori falak között. E rövid jegyzetben nincs mód arra, hogy a két Munkácsy- díjas művész, Fürtös Ilona és Rétfalvi Sándor műveiről részletesen írjak. Kamaratárlatukon az utolsó tizenöt—húsz év terméséből adnak a környezetbe illő válogatást. Korunkban ötévenként születnek és halnak el művészeti irányzatok, stílusnak nevezett divatok, amelyek eredményeként remekműnek kikiáltott munkák néhány év múlva nézhetetlenek, vagy már meg is semmisültek. Fürtös Ilona gobelinjei és Rétfalvi Sándor szobrai sokszínűségük ellenére is olyan egységesek, öntörvényességükben olyan következetesek, hogy akár friss munkák bemutatásának is vélhetnénk a kollekciót. Erősíti a hatást, hogy mindketten csak nemes anyagból készült munkát állítottak ki (gyapjú és bronz). ötletek, fricskák és viccek felvonultatása helyett e kiállításon gondolatok és érzések térben vagy textíliában történő megfogalmazósóval találkozunk. A művészettörténet eredményeinek ismeretét nem szégyenük, hanem továbbgondolják. és felmutatják a saját egyéniségükkel gazdagított eredményt. Ezért szerencsés a középkor és a huszadik század produktumainak találkozása Mánián, Sikonda felé vezető országút mentén. Bükkösdi László Magyar filmek külföldön Mészáros Márta „Napló gyermekeimnek" című alkotása vesz részt a brüsszeli Ciné- mathéque intézet „Aranykor” díjáért folyó versenyben. Az évente a belga fővárosban megrendezett esemény vetítései egy hónapig tartanak, az idén június 15. és július 15. között zaj lanak. 8. HÉTVÉGE Szomjas György „Könnyű testi sértés" című filmje a francia La Rochelle-i fesztiválon szerepel, amelyet június 18. és 25. között rendeznek meg. Az „Autótortúra" című alkotás képviseli a magyar filmeket a Frankfurtban június 24- én megrendezendő rövidfilmbemutatón. Cakó Ferenc produkciója a gyurmából megformált autótulajdonos és kocsija közötti küzdelmet mutatja be. Régóta, még kulturális rovatvezető korunkból ismerem. Szenvedélyes felszólalásaira emlékszem, főleg közművelődési, színházpolitikai kérdésekben. Okosan, keményen, határozottan érvelt; szűkebb körű beszélgetéseinken ugyanaz a hév, lendület vezette, Általában mindig foglalkoztatta valami, mindig kezdeményezett valamit. Ilyennek ismertük, s nagyjából ennyit tudtam róla. Aztán mind gyakrabban tűntek föl versei, tárcái az irodalmi fo. lyóiratokban, a hetilapokban es az országos napilapokban. Hét évig a debreceni írócsoport titkára is volt: azután egy darabig a Csokonai Színház igazgatója, majd visszatért lapjához, a Hajdú-bihari Naplóhoz, amelynek évek óta főszerkesztője. Két évtizedes kimagasló újságírói munkásságáért az óv tavaszán a Rózsa Ferenc-díjjal tüntették ki. Mindez — versköteteivel együtt Sugárverésben (Szép- irodalmi, 1963.), A hétköznapok megtalálnak (Szépirodalmi, 1975.) — egy szép és szellemi-közéleti munkálkodásban gazdag újságírói- költői pályaív tükre, bár így nem teljes. Dr. Bényei József irodalomtörténész is, amit véletlenül tudtam meg. Kezembe került egy, azután több kötet is Debrecen irodalmi é$ szellemi múltjáról, hagyományairól. Tanulmányok, repertóriumok, antológiák és értékmentő válogatások ezek. (Pl. Béber László: Debreceni érdekességek. írások Debrecen múltjából. Válogatta, szerkesztette és a bevezetőt írta Bényei József.) Érthetően kíváncsi lettem: honnan jött, hogyan vált a művelődés ennyire sokoldalú munkásává ez a kollégánk? Debrecenben járva találkozót kértem tőle. Beszélgetésünk lényegét az alábbiakban közreadom, mivel úgy érzem, jócskán meghaladja a „háztáji” témakörök érdekességét és tanulságait. — Beszéded szép alföldi (Debrecen-környéki?) izeket sejtet, több évtizedes városi élet után is. Honnan indultál, s hogyan kezdődött nálad a , kulturális újságírói pálya? — Nem Debrecen-környéki: tiszántúli vagyok, Tisza- ladányban gyerekeskedtem. * „Eldobott", elzárt református falu volt, s épp e kivetettsé- gs révén vált a népi írók egyik szellemi központjává. Az első hatások a negyvenes évek elején itt értek, általuk. Apám kaskötő (vagyis parasztszekerekre vesszőből „kosarat" készítő) volt, 2 kát. hold földdel; mellette kepés, | napszámos, majd 1956-tól | 1970-iq a falu tanácselnöke. A falum szelleme, kultúrája eredendő útravalót adott, amikor — mint tehetséges parasztgyereket — taníttat- j tak. Érdekeltek a népi írók művei, s egyszer egy irodalmi vándorgyűlésen diókként felszólaltam. A jelenlevő professzorok utána megbiztat- | tak: menjek bölcsészkarra, így is történt, 1958-ban diplomáztam, s megszállott pedagógusként akartam volna kezdeni a pályámat, amikor egy váratlan hangszálgyulladásomra az orvos közölte: pap, katona, színész, tanár nem, bármi más lehetek ... — Akkor elvégeztem a könyvtárszakot is, de közben a közművelődés egyéb területei is mindjobban izgattak. És bedolgoztam a Naplónak'. cikkeket, verseket, tárcákat, kritikákat közöltek tőlem. Azután hívtak — mentem: 1962-től a kulturális rovarban újságíróskodtam, hamarosan a rovat vezetőjeként. Itt azután kiélhettem Bemutatjuk laptársunk, a Hajdú-bihari Napló vezetőjét magamat. Színházkritikákat írtam, s éltem az akkori pezs- 9° életet, A lap és a színház körül kellemes baráti-szellemi közeg alakult ki. Számos kezdeményezésre, sorozatírásunk elindítására emlékszem ebből az időszakból. Ekkortájt sikerült megnyernünk munkatársként is az egyetem neves professzorait s kiépíteni állandó kontaktusunkat a debreceni értelmiség köreivel. Jólesően, elfogultság nélkül állíthatom: a lap tényezővé vált a város szellemi életében, amit kialakítani persze sokkal köny- nyebb volt, mint megtartani. Ma már más sajnos, az újságírás társadalmi presztízse ... És talán épp ezért esik jól emlékezni arra, amikor az újságírás többet jelentett számunkra is, az olvasónak is, De akkor is harc - volt. Ejtsünk szót arról is: mi volt benne a küzdelem„ a nehézség? És mi jelenti ezeket manapság, Debrecenben a fő- szerkesztő számára? Mi a főszerkesztő legnagyobb gondja Hajdú-Biharban? , Kulturális rovatvezetőként még alig ismertem a küzdelmeket, nehézségeket? Huszonnyolc éves voltam, amikor lehetőséget kaptam .az önálló szellemi munkára, a város szellemi hagyomány- rendszerének. jelenének feltárására a napilap módszereivel. Kaptam, hívtam hozzá kiváló külső és belső munkatársakat; életem talán legboldogabb szakasza volt ez. S hogy mást ne mondjak, ez volt Debrecen legújabb színháztörténetének is kellően nem értékelt nagy korszaka, amelyet többek között Lengyel György és Ruszt József neve fémjelez. Aztán ahogy beleértem és beleláttam a szellemi élet ellentmondásaiba, tapasztaltam én is irigységet, meg nem értést. Kollegától csak. úgy, mint kívülállótól. Soha nem törődtem vele. Igyekeztem a dolgom végezni, hiszen vannak olyanok is, akik örülnek, ha sikerül valami. Rájuk figyeltem inkább, nem az ellenségeimre. A főszerkesztő számára a legnagyobb gond, hogy politikai és szakmai felelősséget érvényesítve megteremtse az egyensúlyt a fenntartó szervek és a közönség nem mindig azonos igényrendszere, érzékenységi foka között. Iszonyúan nehéz, ha a lap vezetője — önmaga nagyon mélyen átérzett felelőssége mellett — gyakran kénytelen idomulni nem távlati igényű követelményekhtez. Sőt, alá kell rendelnie magát helyi kisebb vagy nagyobb csoportérdekeknek. Ez aztán valóban küzdelem — csak attól felek, győztese sohasem lesz .., Mert fölösleges és áldatlan dolog. Magam a hosz- szabb távú bizalom híve vagyok, és a hosszabb távú, az egyén világnézetén és szemléletén alapuló felelősségé. Szeretném elérni, hogy ha egy ember vagy közösség hosszabb távon igazolja elkötelezettségét, szándékát világnézetét, kötődését a szocializmushoz, ne lehessen apróságok miatt újra és újra bizonytalan légkört teremteni körülötte. — Irodalomszervező, hagyomány-értékmentő munkásságod imponáló lendületeket jelzett. Az irócsoport titkáraként mit sikerült tenned, amire szívesen emlékszel, eredménynek érezve? Debrecen engem nem könnyen fogadott be. Ha megtette, talán azért, mert megismertem és magamban építettem a város szellemi hagyományrendszerét; talán az általam szerkesztett Egyet lép az ősi város; Hortobágy mellyéke és Csokonai koszorúja című antológiák igazolták ezt a meghatározó közvélemény előtt is, valamint más történeti, irodalomtörténeti munkáim, kutatásaim is. Az írócsoport titkára azért lehettem, mert egy kritikus helyzetben ez az áthidaló megoldás látszott a legjobbnak. Nagyon szerettem Fóbián Zoltánnal dolgozni. Nem annyira nekem, mint inkább neki köszönhető, hogy sikerült alkotóházat létrehozni a naményi Tisza-parton ; sikerült területi jellegűvé tenni a csoport munkáját, belső vitákat rendezni. És sikerült az irodalmat a közművelődés részévé tenni. — A szini-direktorság: évtizedes kritikusi munka után ezt a színházi „belvilágért,r — ezt is megismerni — vállaltad-e, s viszonylag rövid idő után miért köszöntél le? Visszapillantva: „színházi kalandnak" érzed-e ezt az időszakot? A színház igazgatása szép és fájdalmas kaland volt számomra. Nem elsősorban a korábbi kritikai tevékenységem miatt vállaltam, hanem mert művelődéspolitikusként ezt a feladatot kaptam. Nekem akkor személyi okok miatt el kellett mennem a laptól, s a színház távoli gyönyörű szerelem volt. Miért köszöntem le mégis? Fájdalmas volt úgy dolgozni, hogy nem magam valósítom meg a terveimet; hogy mások sikerét vagy. kudarcát kellett sajátomévá tennem. Nekem olyan munka kell, ahof elsősorban rajtam, az ép képességeimen,' akaratomon múlik a munka eredménye is. Érdekes volt persze, észrevenni az emberekben a funkciónak járó tisztelet változásait, s megtanulni ismét valamit abból, milyen elegyes anyagból gyúrták a homo sapienst.. — Lirád sokszinü: a megkapó személyes emlékektől a mai valóság formálása iránti mély felelősségtudat érzelmiindulati töltöttségéig — rendkívül széles skálán. Hogyan lesz nálad valamilyen gondolati (érzelmi) magból vers vagy irodalmi-közírói cikk (vagy mindkettő)? Tehát mi dönt abban: melyik szárba szökkenjék? ~ Szeretném hinni, hogy ® lírai.. xrilág és a publicisztika mögött ugyanaz az ember áll, ugyanaz a felelősségérzet munkál. Nézd, számomra a kor legmegrázóbb élményé az emberi kapcsolatok felbomlása, az érzelmek fokozatos kiszorulása életünk- böl. Ezért van, hogy lírám is túlságosán érzelmes, publicisztikám is afféle' „lírai” publicisztika. A hangoltságot természetesen a funkció ad-. i_a; Az újságírás alapvetően közösségi műfaj, a líra alapvetően személyes. A közösség direkt formálása, befo- lyásolása más eszközöket igényel, de nem kisebb felelősséget, elmélyültséget. Általában a témákat így is, úgy is megírom; mindig publicisz- tikában először, csak jóval később lesz esetleg belőle vers. — Két újabb köteted készül: milyen téma, milyen rendezőelv szerint? — Verseskötetem címe: Hajnali lovak. A Mag vető adja ki. Rendezőelve: egy ember a világról való felelős gondolkodás közben hogyan járja végig az utat a melankolikus fájdalomtól, a beletörődéstől az újra és újra fölvállalt cselekvésig, mert „a csata csak holnap kezdődik és újra és újra csak holnap" ... A Magyar írók perei című kötetemben a magyar irodalomtörténet legérdekesebb pereit tekintem át, Janus Pannoniustól kezdve 1945-ig. Negyvenhét író politikai, vagyoni, párbaj- és más pereiről írtam, elsősorban ismeret- terjesztő szándékkal. Olvasókönyvnek szántam fiataloknak és idősebbeknek; közelebb szeretném vinni őket a magyar irodalomhoz. A könyvet a Kozmosz adja ki. — Végezetül: hogyan lehet mindezt idővel, erővel, idegekkel bírni? Mennyit alszol naponta; sportolsz-e; hány órát dolgozol, hány kávéval? ... — önmaga sorsát megkérdőjelező emberi korunkban az egyetlen igazán értelmes dolognak a munkát tartom. Ha fáradt vagyok, előveszek egy másik munkát, s azzal pihenek. Korán fekvő és hajnalban kelő ember vagyok, ezt méq hazulról hoztam. Nem sportolok, nem iszom kávét, sajnos, nem dohányzóm (ugyancsak sajnos). Csak a munka segít abban, hogy gondjaimtól elvonuljak, elfeledjem őket; a körülöttem gyűlő és égető konfliktusokat. Televíziót nem nézek, a könyvek és kevés kertészkedés mellett kutyám segít a kikapcsolódásban. És szeretem a baráti asztalok őszinteségét. Mások mondják: elégetem magam. Nem baj. Azt hiszem, inkább éljek néhány évvel kevesebbet, de azt úgy, ahogy én szeretem, én akarom. A vegetáció — akár a szellemi, akár a biológiai — már aligha tekinthető életnek. Ezért dolgozom változatlan akarattal. Ezzel teremtem meg magam számára az értelmes élet egyetlen lehetőségét. Wallinger Endre
