Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-11 / 128. szám

2 Dunántúli napló 1984. május 11., péntek Megkezdődött az Akadémia 144. közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról) SZTAKI tudományos főmunka­társa, a matematikai statiszti­kusfizika modern elméletének hasznosításáért és ebben elért, nemzetközileg elismert, kiemel­kedő eredményeikért. Ugyancsak megosztott díjjal ismerték el a Gabonatermesz­tési Kutató Intézet kollektívája, Szániel Imre, a mezőgazdasági tudományok doktora, igazgató, Erdei Péter, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, igaz­gatóhelyettes és Barabás Zol­tán, a biológiai tudományok doktora, tudományos főosztály- vezető munkáját, a hazánkban új gabonafajnak, a makaróni búzának meghonosításáért, to­vábbá termesztésének, minő­ségvizsgálatának és feldolgo­zásának elindításáért. Megosztott díjat kapott a SOTE Mikrobiológiai Intézeté­nek kollektívája, Szeri Ilona, az orvostudományok doktora, egyetemi tanár, munkacsoport­vezető, Anderlik Piroska, az or­vostudományok kandidátusa, egyetemi docens és Bános Zsu­zsanna, az orvostudományok kandidátusa, egyetemi adjunk­tus, az immunmoduláns hatá­soknak és a normál mikroba- flóra hiányának korábban nem ismert, a gyakorlat számára is jelentős biológiai következmé­nyeinek kimutatásáért. Megosztott díjban részesült Márton Péter, a műszaki tudo­mányok kandidátusa, az ELTE geofizikai tanszékének egyete­mi docense és Márton Péterné, az ELTE Geofizikai Intézetének tudományos főmunkatársa a kőzetek paleomágneses tulaj­donságainak meghatározására kidolgozott eljárásáért, a mé­résekhez szükséges műszercso­port kialakításáért. Ugyancsak megosztott díjjal ismerték el a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kollektívája, Demetrovics János, a matematikai tudományok doktora, főosztályvezető, Knuth Előd, a matematikai tudomá­nyok kandidátusa, igazgatóhe­lyettes, Békéssy András, a ma­tematikai tudományok kandidá­tusa, tudományos osztályvezető és Gyepes/ György tudományos munkatárs munkáját, SDLA- rendszer megalkotásáért és az ehhez kapcsolódó adatbázis­elméleti kutatásokban is ki­emelkedő nemzetközi sikerek eléréséért. Megosztott díjban részesült Gyulai József, a fizikai tudomá­nyok doktora, a KFKI Mikro­elektronikai Kutató Intézetének tudományos osztályvezetője, Mezey Gábor, Kótay Endre és Manabua Iba Asrama, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kuta­tóintézetnek tudományos mun­katársai, illetve Lohner Tivadar, a KFKI Mikroelektronikai Kuta­tóintézetének tudományos mun­katársa nemzetközi visszhangot kiváltott részecske- és magfi­zikai kutatásaik elismeréséért. Marjai József felszólalása A kitüntetések átadása után Marjai József üdvözölte az MTA közgyűlését. Marjai József, az MSZMP Központi Bizottsága és a kor­mány nevében köszöntötte az MTA közgyűlését, annak részt­vevőit. A közgyűlés — mondta — nemcsak a magyar tudo­mányos életnek, hanem egész társadalmi életünknek és gaz­daságunknak is rangos esemé­nye. — Akadémiánk idei közgyű­lését olyan feltételek között tartja, amikor belpolitikai hely­zetünk változatlanul szilárd, vi­szonyaink nyugodtak és ki­egyensúlyozottak, nemzeti egy­ségünk pártunk következetes politikájának eredményeként erősödik. Pártunk és kormá­nyunk fő feladatának a magyar nép békés alkotó munkájához szükséges feltételek biztosítá­sát, népünk számára a külvi­lággal való kapcsolatokban is a viszonyok és körülmények ja­vítását tekinti. Elsősorban ezért örvend hazánk általános nem­zetközi megbecsülésnek. — Gazdasági helyzetünk változatlanul feszült, ám ez sem pesszimizmusra, sem oktalan derűlátásra, sem fejvesztett kapkodásra, viszont kényelemre sem ad okot, de lehetőséget sem. — Amit tennük kell, az nagy nemzeti feladatot jelent — mu­tatott rá Marjai József. — Meg­valósítása csak nemzeti össze­fogással lehetséges, amelyben a gyakorlati életben munkál­kodóknak ugyanolyan felelőssé­gük van, mint azoknak, akik te­hetségüket tudományos alkotó- műhelyekben gyümölcsöztetik. Mind a hosszú távú népgaz­dasági terv kidolgozásában, mind a gazdasági stratégia megvalósításának kutatási és fejlesztési szakaszaiban számí­tunk a tudósok tehetségére az alapkutatás és az alkalmazott kutatások terén is, s támaszko­dunk véleményükre a politika rövid és hosszabb távon meg­teendő lépéseinek meghatáro­zásakor. — Amikor a kormányzat és a tudományos élet együttműködé­sét formáljuk, gyakoroljuk — a társadalmi munkamegosztásból adódó kötelességünket teljesít­jük. A kormányzat feladata a tudomány véleményének kikéré­se, gondos összevetése a lakos­ság más szakmai köreinek és rétegeinek véleményével, s en­nek alapján a reális, megala­pozott döntések meghozatala. A kutatás feladata, hogy e döntésekhez tudományos értékű információkat, válaszútok ki­dolgozásával, s az egyes lépé­sek hatásának és ellenhatásá­nak bemutatásával, azaz sok­oldalúan elemzett tények alap­ján felismert és bizonyított ösz- szefüggések feltárásával járul­jon hozzá. Ehhez a tudomány részéről nagyfokú realitás-érzék, az egyes célok megvalósítása során szükségszerűen fellépő sokféle korlátozó tényezőhöz való alkalmazkodó készség, az olykor elkerülhetetlen kerülő­utak keresésében a kormányzat­tal való együttmunkálkodás szándéka szükséges. — A kormányzat és a tudo­mány közötti együttműködés­ben biztosított a kutatásnak az az önállósága, amelyre annak előrevivő szerepéhez feltétlenül szüksége van. Ez az önállótág az új, előre mutató gondola­tok szabad keresését és felka,- rolását, kényszer-kötöttségektől való függetlenségét jelenti. Az ország vezetésének érdeke, hogy ezt biztosítsa a tudomány számára. Pártunk és kormá­nyunk — a lehetőségekhez mér­ten — igyekszik megteremteni a tudományos eredmények el­éréséhez szükséges feltételeket. Tudományos kutatásokra és mű­szaki fejlesztésre, a nemzeti jö­vedelemből való részesedést te­kintve, nemzetközi összehason­lításban sem csekély — bár ab­szolút számokban szerény — öszegeket fordítunk. Felhaszná­lósuk hatásfokában még van­nak tartalékok. — A társadalomtudományok­ban, s ezeken belül a gazdasá­gi, főként a gazdaságirányítás kérdéseivel foglalkozó kutatá­sokban olyan tudományos ered­ményekre van szükségünk, ame­lyek a magyar valóság sokol­dalú, reális tényein alapulnak, és módot adnak a lehetősé­geinkből kiinduló javaslatok megtételére. Máshol, más kö­rülmények között javasolt, eset­leg részben meghonosodott el­méletek és gyakorlatok közve­títése érdekes és sok tekintet­ben tanulságos lehet, de nem helyettesítheti az önálló, a va­lós helyzetből kiinduló elemző munkát. — Soha ennyire nem volt szüksége a nemzetnek arra — hangsúlyozta Marjai József —, hogy a magyar kutatók hozzá­járuljanak gazdasági és társa­dalmi fejlődésünk meggyorsítá­sához. Mindinkább el kell ér­nünk, hogy a kutatás és a mű­szaki fejlesztés a termékszerke­zet megújításának, a piacképes termékek gazdaságos előállítá­sának igazi motorjává, hajtó­erejévé váljék. — A kutatásoktól nemcsak rövid távú és csak a napi szük­ségletek fedezését célzó ered. ménveket várunk. A közvetlen aazdasáqi követelmények erő­teljes megfogalmazása nem je­lentheti az alapkutatások elha. nyagolását vagy visszaszorítá­sát. Az alapkutatásokkal nö­velnünk kell jövőbeni tudomá­nyos és gazdasági pozíciónye­rési esélyeinket. Ezért döntött a kormány a közelmúltban úgy, hogy — pályázatok útján — terven felül további 200 millió forintot biztosít alapkutatási cé­lokra. Végül hangsúlyozta: — Ami kicsi, de tehetségekben bővel­kedő szocialista hazánk a vál. tozó világban folyamatosan ke­resi kedvezőbb helyzetét, az al­kalmazkodás kölcsönösen elő­nyös formáit. E törekvésünk si­keréhez nincsenek örökérvényű receptjeink: fennmaradásun­kért és fejlődési lehetőségein­kért nap mint nap, újból és új. bál meg kell küzdenünk. Eb­ben kell együttműködnünk: el­méleti szakembereknek és gya. korlati végrehajtóknak, politi­kai és gazdasági vezetőknek; ez ma országunk és népünk érdeke — mondta Marjai Jó­zsef, s beszédét zárva továb­bi sikereket kívánt az Akadé­miának, a magyar tudósok egész közösségének. * Marjai József beszédét köve­tően a közgyűlés tudományos programjának részeként Bioló­gia és társadalom címmel Straub F. Brúnó akadémikus tartott előadást. Bevezetőben kiemelte: az ember a környező élővilágot és annak viselkedé­sét megfigyelve jutott el oda, hogy a növénytermesztéssel és az állatok háziasításával képes­sé vált élelmiszert, bőrt, textilt termelni, s ezzel megteremte­ni az emberi társadalom kiala­kulásának fontos feltételeit. A megfigyelések, a tapasztalatok összegezésével, az élővilág rendszerezésével, az evolúció el­méletének megfogalmazásával alakult a biológia tudománnyá. Ez idő tájt a megfigyelés, a kísérletezés, a fizika és a ké­mia módszereinek bevezetése, a szemmel nem látható szerkeze­tek és változások megismerése olyan eredményeket hozott, mint a fertőző betegségek okai­nak felderítése, az átöröklés törvényeinek megismerése. A társadalom a fertőző betegsé­gek fokozatos leküzdésében és az állattenyésztés tudományos megalapozásában elért ered­mények miatt egyre jobban ér­tékelte a biológiát — hangoz­tatta az előadó. Straub F. Brúnó előadását vita követte. A felszólalók egyebek között elmondották: nagyon fontos, hogy az eddi­ginél közvetlenebbé váljon a biológia és az ipar kapcsola­ta. Jelenleg ugyanis a labora­tóriumokban elért eredmények hasznosítása még mindig hosz- szadalmas, lassú az új ipari, nagyüzemi technológiák kidol­gozása. A vitát -összefoglalva Straub F. Brúnó válaszolt a felszóla­lásokra A Magyar Tudományos Aka­démia közgyűlése pénteken zárt ülésen folytatja munkáját. NAGYVILÁGBAN A szakértők szerint jelenleg Walter Mondole-nek van a legna­gyobb esélye a Demokrata Párt elnökjelöltségének elnyerésére. Képünkön: az amerikai politikus híveit köszönti egy kampány­gyűlés után. — — * ■ Havasi Ferenc fogadta Andrej Marincot Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csü­törtökön fogadta Andrej Marin­cot, a JKSZ KB elnökségének tagját, a Szlovén Kommunisták Szövetsége KB elnökségének elnökét, aki a Vas megyei párt- bizottság vendégeként tartóz­kodik hazánkban. Az elvtársi légkörű találko­zón, melyen részt vett Horváth Miklós, a Vas megyei PB első titkára, véleménycserét folytat­tak Magyarország és Jugoszlá­via együttműködésének fejlődé­séről, ezen belül a magyar— szlovén kapcsolatok alakulásá­ról. A megbeszélésen jelen volt Milovan Zidar, Jugoszlávia bu­dapesti nagykövete. I. János Károly Moszkvában Hivatalos látogatásra csü­törtökön Moszkvába érkezett I. János Károly, spanyol király, az ország államfője. Útjára el­kísérte felesége, Zsófia király­né is. A vendégeket a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége hívta meg. A spanyol uralkodót és fe leségét a repülőtéren Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisz tertonácsának elnöke, Andrej Gromiko, a Szovjetunió Minisz tertanácsa elnökének első he lyettese, külügyminiszter, Vaszi lij Kuznyecov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének első helyettese, va­lamint Pjotr Gyemicsev kultu­rális miniszter fogadták. Francia nukleáris kísérlet A Csendes-óceán déli részén folyó francia nukleáris kísérle­tek sértik Új-Zéland nemzeti szuverenitását — jelentette ki a Mururoa korallzátonyon végre­hajtott újabb földalatti kísér­leti atomrobbantásról David Thomson, új-zélandi hadügy­miniszter. Bill Hayden ausztrá­liai külügyminiszter csütörtöki nyilatkozatában rámutatott, hogy országa már számos al­kalommal Párizs tudomására hozta: eltítéli Franciaország nukleáris kísérleteit. A Progressz-2l célhoz ért Csütörtökön a kora reggeli órákban összekapcsolták a Szaljut—7—Szojuz T—11 űr­komplexummal a Progressz—21 automatikus teherszállító űrha­jót, amelyet kedden hajnalban indítottak útnak a Szovjetunió­ból. Az űrhajó és az űrkomplexum közelítésével és összekapcsolá­sával kapcsolatos valamennyi műveletet a Szaljut—7 űrállo­más automatikus fedélzeti rend­szerei irányították, a három űr­hajós és a földi irányítóközpont munkatársainak tevékenysége ezúttal is csak a manőverek el­lenőrzésére korlátozódott. A Progressz—21 a Szaljut—7 hátsó, műszaki egységéhez kap­csolódott. Leonyid Kizim, a Szaljut—7 személyzetének parancsnoka és Vlagyimir Szolovjov fedélzeti mérnök az utóbbi hetekben a nyílt világűrbe kilépve három alkalommal is bonyolult szere­lőmunkát végzett a műszaki egységben húzódó üzemanyag­fővezetékeken. A Progressz—21 üzemanya­got, a tudományos kísérletek­hez szükséges berendezéseket, a személyzetnek szánt élelmi­szert és ivóvizet, valamint pos­tát szállított az űrkomplexum­ra. Mint Kizimék beszámoltak róla, a három egységből álló űrrendszer fedélzeti berende­zései az összekapcsolás után kifogástalanul működnek, a személyzet tagjainak közérzete jó. Németli Károly fogadta Szlanko Todorovot Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára csütörtökön a KB székházában fogadta Sztanko Todorovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bi­zottsága Politikai Bizottságá­nak tagját, a Bolgár Nemzet- gyűlés elnökét, aki parlamenti küldöttség élén hivatalos, bará­ti látogatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű eszmecserén tájékoztatták egy­mást a két párt tevékenységé­nek soron lévő feladatairól, át­tekintették a magyar—bolgár kapcsolatok alakulását, véle­ményt cseréltek a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista- és munkásmozga­lom néhány időszerű kérdésé­ről. A találkozón részt vett Apró Antal, az országgyűlés elnöke, és Boncso Mitev, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagy­követe. Havasi Ferenc látogatása Újpesten Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára csütör­tökön a főváros IV. kerületébe látogatott. A vendéget a kerü­leti pártbizottság székházában Káder Gyula, a pártbizottság első titkára és Kovács Ferenc, a városrész tanácselnöke fo­gadta. Havasi Ferenc a szék­házban a kerületi párt-végre­hajtóbizottsággal találkozott és Káder Gyula tájékoztatta őt Újpest politikai, társadalmi, gazdasági helyzetéről. Ezután Havasi Ferenc, a dolgozó kollektívák összefogá­sából épülő művelődési házat kereste fel. Itt a kerület ta­nácselnöke mutatta be a szé­les körű igények kielégítésére tervezett és sokirányú funkciót betöltő intézmény építését. Ezt követően a Politikai Bizottság tagja az újpesti városre­konstrukció két szakaszának megvalósításáról szerezhetett tapasztalatokat, majd a város- nyi nagyságú káposztásmegyeri városrész terveiről, építkezésé­ről tájékozódott. A Tungsram Rt-ben Sugár György személyzeti-szociális igazgató és Zentai Gábor, a vál­lalat pártbizottságának titkára kíséretében Havasi Ferenc megtekintette a nagyvállalat munkáslakás-építési akciójának eredményeként létrejött, 2000 lakásos telepen a rövidesen át­adásra kerülő lakásokat. A program befejezéseként Havasi Ferenc, a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Ter­mékek Gyárának üzemeibe lá­togatott és találkozott a gyár politikai, társadalmi és gazda­sági vezetőivel. GÁZPROGRAMBAN, ENERGIARACIONALIZÁLÁSI PROGRAMBAN ÉRDEKELTEK, FIGYELEM! Az ENTA-TAT forgalmazza a Pestvidéki Gépgyár által gyártott PGG, illetve PGN márkajelű égőket és a PGA márkajelü Az alábbi típusú gázégők és hölégfuvók szigethalmi kirendeltségünkön (Pestvidéki Gépgyár, Szigethalom, telefon: 66-166) raktárról átvehetők: + PGG—10 gázégő O PGG—20 gázégő O PGG—80 gázégő O PGG—160 gázégő ő PGG—280 gázégő O PGG—380 gázégő O PGA—70G hölégfúvó + PGA 230G hölégfúvó ENTA-TAT központ: 1135 Budapest XIII., Reitter Ferenc u. 17. Telefon: 200-914. ENERGIATAKARÉKOSSÁG = ENTA-TAT A PÉCS-REMÉNYPUSZTAI „ÚJ ÉLET" MGTSZ pécs—nagyárpádi szarvasmarhatelepére műszak vezetőt keres FELTÉTELEK: közép- vagy felsőfokú végzettség, szakmai gyakorlat. FIZETÉS: a 25/1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet alapján, megegyezés szerint. JELENTKEZÉS: SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL, 7631 PÉCS-REMÉNYPUSZTA. /“fN (MjUS) AZ ADAMBAN 3 « AZ ADI RU | MÓDI! ÁRU­AJÁNLATUNK: 65 Ft-ért 0 borotvahab 0 arcviz, Pinó Silvestre 98 Ft-ért 0 hajszesz 20— 58 Ft-ig 0 samponok 35— 42 Ft-ig 0 desodorok 36—115 Ft-ig vásárolhatók! Kellemes környezetben, kényelmes vásárlási lehetőséggel várjuk vásárlóinkat Pécsett, a Bem u. 4. sz. alatti ÁDAM-ban. (Üp ADI MÓDI AZ ADAMBAN I ÁRU­AJÁNLATUNK: 0 Gilette borotvakrém 26 Ft-ért 0 habfürdő 55 Ft-ért 0 Bojtorján sampon 42 Ft-ért 0 Bánfi sampon 35 Ft-ért 0 desodorok, (Derby, Bac, Exotic, Frottee) 36—115 Ft-ig vásárolhatók I A KORSZERŰEN ÁTALAKÍTOTT ADAMBAN VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT kényelmes vásárlási lehetőséggel Pécsett, a Bem u. 4. sz. alatti

Next

/
Thumbnails
Contents