Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-06 / 123. szám

2 Dunántúli napló 1984. május 6., vasárnap Marjai József Svájcba utazott Heti külpolitikai összefoglaló Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese Kurt Furg- ler, a Svájci Államszövetség al- elnöke, gazdasági miniszter meghívására hivatalos látoga­tásra szombaton Svájcba uta­zott. A kormány elnökhelyettese látogatása során megbeszélést folytat a svájci kormány tagjai­val, valamint a gazdasági, ke­reskedelmi és pénzügyi élet ve­zető képviselőivel. Arafat Kínában Szombaton küldöttség élén Peking be érkezett Jasszer Ara­fat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsá­gának elnöke. Pekingben Arafatot kormány­főnek kijáró külsőségek között fogadták, majd a kínai kor­mányfővel, Csao Ce-janggal tárgyalt. Pekingben azt várják, hogy Arafat megbeszélésein, a po­litikai konzultáción kívül, Kína további anyagi és erkölcsi se­gítségéről lesz szó. + VARSÓ: Gdanskban elő­zetes letartóztatásba helyeztek 20 személyt a május elsejei ün­nepségek megzavarásáért. Gdanskban korábban már gyor­sított eljárással 15 személyt bí­róság elé állítottak a közrend megsértéséért. Czestochowában a május elsejei utcai zavargá­sok szervezéséért 67 személyt vettek őrizetbe. Közülük 42 el­len szabálysértési eljárást indí­tottak. Varsóban két nappal ez­előtt hivatalosan azt közölték, hogy az egész országban ösz- szesen 686 személyt vettek őri­zetbe a közrend május elsejei megsértése miatt, de még to­vábbi letartóztatások várhatók, mivel a nyomozások folynak. ♦ WASHINGTON: Walter Mondale szerzett vezetést már az első órákban szombaton a nagyfontosságú texasi demok­rata párti előválasztásokon — jelentették a nagy amerikai te­levíziós hálózatok, amelyeknek emberei a szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével igye­keznek megelőzni a hivatalos eredményeket. + MOSZKVA: Wojciech Ja­ruzelski, a LEMP KB első titká­ra, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke, aki péntek óta rövid munkalátoga­táson tartózkodik a Szovjetunió­ban, hivatalos tárgyalásai be­fejezését követően szombaton délelőtt Moszkvából Rjazanyba utazott. + RÓMA: A szervezett alvi­lág, a Szicíliában burjánzó maffia, a Nápoly környékét mé- telyező camorra és a calabriai ndrangheta, valamint az álta­luk folytatott kábítószer-keres­kedelem felszámolását követelő tüntetés volt szombaton Rómá­ban. Mintegy 15 ezer fiatal vo­nult fel a főváros utcáin, s kö­vetelte az ország megtisztítását e bűnözőktől. ♦ MADRID: Páncélozott sze­mélygépkocsit kapnak a spa­nyol kormány tagjai. A bizton­sági szolgálat véleménye sze­rint a miniszterek különleges személyi védelmét a fokozódó politikai terrorizmus, s az egyre nagyobb számban érke­ző fenyegető levelek indokol­ják. ♦ WASHINGTON: Hans­Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter pénteken este az Egyesült Államokba érkezett, ahol a tervek szerint hétfőn ta­lálkozik Ronald Reagan ameri­kai elnökkel és George Shultz külügyminiszterrel, valamint a kormányzat több más tagjával. Genscher és amerikai vendég­látói tárgyalásain elsősorban ó kelet—nyugati kapcsolatokról, ezen belül is a nukleáris fegy­verkezésről lesz szó. • Harcok a vietnami - kínai határon A vietnami Ha Tuyen tarto­mány Vi Xuyen járásában foly­tatódnak a május elsején kez­dődött harcok a kínai 14. had­test tüzérségi és gyalogsági alakulatai ellen. Egyidejűleg a vietnami területvédelmi erők folytatják a harcot a Yenh Minh járásba betört kínai egy­ségek kiveréséért. A Ha Tuyen tartománybeli területvédelmi erők Minh Tanh falu közelében visszaverték a kínai támadókat, miután koráb­ban az 1509. számú magas­lat védelmében harcképtelenné tették az ellenség több mint ötven katonáját, több ágyúját és harci szállítóeszközét. A Nhan Dan, a Vietnami KP köz­ponti lapja beszámolójában ar­ról ír, hogy április utolsó nap­jai óta a kínai fegyveres erők Ha Tuyen tartomány hét járá­sa ellen intéztek támadást. A harcok során több száz kínai katona meghalt vagy megse­besült, sokan fogságba estek. A lap, nyugati hírügynöksé­geket idézve, hírül adja, hogy a vietnami határ mentén riadó­készültségbe helyezték Kun­ming és Kuangcsu kínai külön­leges katonai körzet haderőit. Ismét leszögezve, hogy Viet­nam békét akar Kínával, a lap hangsúlyozza: szükség esetén a vietnami nép teljes elszántság­gal fog szemebeszállni azok­kal, akik fegyvert emelnek ha­zája függetlenségére és szo­cialista építőmunkájára. Az év kórusai, rádió- és iemezfeivéteisk Utolsó pillanatok a fellépés előtt Läufer László felvétele Éneklő ifjúság - díszhang verseny Térképek a mezőgazdasági nagyüzemeknek ötvenesztendős idén az Ének­lő ifjúság mozgalom, Pécsett pedig valamivel ennél i$ ré­gebbi, hiszen kezdetét az 1923- ban elinduló kórusprogramok­ra tehetjük. A mozgalom ha­gyományos évi díszhangverse­nye tegnap este zajlott le Pé­csett a Liszt-teremben, azon középiskolás kórusok részvéte­lével, akik a válogatókon arany minősítést nyertek. Több száz középiskolás diák gyűlt össze erre az eseményre a Liszt-teremben, köztük több évtizedes múltra visszatekintő együttesek, mint az 500. Szak­munkásképző vagy a Nagy La­jos Gimnázium kórusai és a Komlói Steinmetz Miklós Szak- középiskoláé, amely múlt ősz­szel alakult újjá hosszabb szü­net után és máris dobogóra léphetett ez alkalommal. Ven­dég is volt a tegnapi hangver­senyen, a magyar iskola ének­kara Kassáról. A Homolya Éva vezényletével Pécsett szereplő kórusban általános és közép- iskolások is énekelnek — ma­gyar népdal-feldolgozásokat, cseh és szlovák népdalokat és más népek dalait is. A díszhangverseny tegnap Hardy Judit, a KISZ Baranya megyei Bizottsága munkatár­sának köszöntőjével és az ered­ményhirdetéssel kezdődött. Az év kórusa lett a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium vegyeskara, a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola vegyeska­ra, valamint a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók-kamarakó- rusa, az lvasivka Mátyás, Nagy Ernő, illetve Kertész Attila ve­zette énekkarok. Hét kórust javasolt a zsűri rádiófelvételre, négyet hanglemezfelvételre és hat együttes számára javasol­ta, hogy országos, valamint nemzetközi versenyeken, talál­kozókon képviseljék a pécsi, baranyai kórusmozgalmat, ze­nei életet. Az eredményhirdetés után megkezdődött a hangverseny, amelyen az év kórusai mellett fellépett a kassai Csengettyű­gyermekkar, a Kodály Zoltán Gimnázium vegyeskara Kertész Attila, az 500, Szakmunkás- képző Intézet vegyeskara Gesz­ti Gyuláné, a Komlói Stein­metz Miklós Szakközépiskola leánykara Csonka Miklósné és a Leöwey Klára Gimnázium leánykara Szabó Szabolcs ve­zényletével. Ma délután 5 óra­kor az általános iskolások fel­léptével zárul a Liszt-teremben az Éneklő ifjúság programsoro­zata. Gállos Orsolya Az Egységes Országos Tér­kép Rendszer topográfiai tér­képeit mutatja be Molnár Sándor, az Országos Földügyi és Térképészeti Hivatal főelő­adója május 14-én, délután 2 órakor a pécsi Technika Házá­ban, a Geodéziai és Kartográ­fiai Egyesület pécsi csoportja rendezvényén. Két változatról van szó: az ország nyugati ha­tárától Esztergom—Mohács vo­naláig elkészült, 1:100 000 mé­retarányú topográfiai térképek­ről, melyeket a regionális ter­vezési feladatokhoz ajánlanak, másrészt az 1:10 000 méretará­nyú topográfiai térképekről, ezeknek a mezőgazdasági nagyüzemek vehetik hasznát. Nemcsak ismertetésükre kerül sor, de a térképek a helyszí­nen meg is vásárolhatók. Jelenleg a következő bara­nyai települések 1:100 000 mé­Főnök a bárpultnál w Éjszakai bár a Szabadság útján Fél évtizede, 1979-ben nyílott meg a Bikali étterem Pécsett, a Szabadság út—József Attila utca sarkán. A hamar rangot szerzett vendéglő földszinti ön­kiszolgáló üzlete azonban vi­szonylag kihasználatlanul mű­ködött, hiszen reggel 9-től es­te 6 óráig tartották csak nyit­va. Január végén pedig a Bi­kali étterem is jövedelemérde­keltségi rendszerben dolgozik. A költségeket tovább már le­het csökkenteni, ezért elhatá­rozták, hogy május közepén éj­szakai bárt nyitnak az önkiszol­gáló részen. Nagy Ferenc üz­letvezető szerint: — A földszinti üzlet továbbra is önkiszolgáló lesz, a megszo­kott nyitvatartási időben. Este 9-kor azonban bárt nyitunk meg ott és egészen éjjel 2 óráig várjuk a vendégeket. Vál­tozatlan létszámmal dolgozunk majd. E végett csak kétszemé­lyes üzlet lesz a bár: egy-egy felszolgáló jön be éjszakán­ként, s a két üzletvezető-he­lyettessel mi hárman felváltva retarányú topográfiai térképei állnak rendelkezésre: Aranyos- gadány, Áta, Babarc, Belvárd- gyula, Berkesd, Birján, Boly, Bosta, Egerág, Eilend, Erdős­márok, Erzsébet, Fazekasboda, Feked, Geresdlak, Görcsöny, Görcsönydoboka, Gyód, Hás- ságy, Hímesháza, Kátóly, Ke- szü, Kékesd, Kisdér, Kisnyárád, Kozármisleny, Kökény, Liptód, Lothárd, Lovászhetény, Magyar- sarlós, Maráza, Martonfa, Má- riakéménd, Nagykozór, Nagy- pali, Ócsárd, Olasz, Palotabo- zsok, Pellérd, Pereked, Peterd, Pécsdevecser, Pécsudvard, Po­gány, Regenye, Romonya, Som­berek, Szajk, Szebény, Szeder­kény, Szellő, Személy, Székely- szabar, Szilágy, Szilvás, Szőke, Szőkéd, Szűr, Versend, Véménd Zengővárkony. A térképek „Szolgálati használatra" minő­sítésűek. ezért megvásárlásuk­hoz bélyegző szükséges. a bárpult mögé állunk dolgoz­ni — mondja Kotánczi József üzletvezető. — Vettünk három mini-grillsütőt s azon három­féle meleg szendvicset készí­tünk, s a bárokban szokásos italokat áruljuk. Zenekar nem lesz, csak magnóról szól majd egy halk hangulatzene. A ven­dégeket erősen megválogatjuk, mert nem akarunk csapszéket. Ha lesz rá igény, akkor egyik kollégánk behozza a video-ké- szülékét, egy-egy jó film, vagy meccsfelvétel levetítése végett. Á hét 3 kérdése O Milyen új állásfoglalások láttak napvilágot a héten a kelet—nyugati tárgyalá­sokkal kapcsolatosan? A kelet—nyugati tárgyalási fórumok közül a héten csak a negyven állam képviselőinek részvételével működő genfi le­szerelési bizottság volt üzem­ben. E tanácskozásra továbbra is rányomja bélyegét, hogy a nagy propaganda-kísérettel beharangozott új amerikai ja­vaslatok a vegyi fegyverek ügyében érthető csalódást okoztak. Jóllehet, Bush alelnök repült át az óceánon a terv előterjesztésére, hamarosan ki­derült, hogy az nem képez tár­gyalási alapot, hiszen egyol­dalú előnyökhöz juttatná az Egyesült Államokat. Stockholm­ban és Bécsben szünet van, de nem sokáig. A svéd főváros­ban a most kezdődő héten startol az európai konferencia második, az osztrák fővárosban május 24-én a közép-európai haderőcsökkentési értekezlet harmincharmadik fordulója. Stockholmban — a konfe­renciával kapcsolatban egyéb­ként egyeztető értekezletet tar­tottak a szocialista országok Varsóban — nyugati részről változatlanul az „áttetszőség” követelményét hangoztatják, vagyis a valóságos biztonság és bizalomerősítés helyett a felderítésre kívánják helyezni a súlyt, a bizalmatlanság fokozá­sa jegyében. Bécsben új ja­vaslatot terjesztettek elő, de arról hamarosan kiderülhet, hogy a régi. A NATO-hatalmak úgy tettek, mintha lemondaná­nak a tárgyalásokat akadá­lyozó „létszámvitáról” (tagad­ják a szocialista országok ál­tal előterjesztett adatokat, s a keleti féltől háromszor nagyobb csökkentést kívánnak annak ér­dekében, hogy létrejöjjön az elvileg elhatározott 900—900 ezres felső létszámszint a kö­zép-európai térségben), valójá­ban csak új csomagolásba he­lyezték korábbi álláspontjukat. Ilyen körülmények között kü­lönös érdeklődés kísérte a Moszkvában elhangzott állás- foglalásokat, elsősorban Cser- nyenkóét, aki a szovjet—len­gyel csúcstalálkozó kapcsán beszélt a kelet—nyugati kap­csolatokról. A Szovjetunió kész a párbeszédre — fejtette ki az SZKP főtitkára, a szovjet államfő — de csupán a tar­talmas párbeszédre. Kifogásol­ta, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok által -elő­terjesztett indítványok, amelyek lehetővé tennék kölcsönösen el­fogadható megállapodások el­fogadását, még mindig érdemi válaszra várnak. Ugyanakkor az Egyesült Államok és más NA- TO-körök a rakétatelepítéssel aláásták a genfi eurohadásza- ti tárgyalásokat: a fegyverkezé­si versenyt ki akarják terjesz­teni az űrre; a működő fóru­mokon pedig elfogadhatatlan javaslatokkal állnak elő. Ez utóbbi problémát fejtette ki részletesen a Pravda hasáb­jain Lebegyev vezérőrnagy. Mi* közben hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió kész a fegyverzet­korlátozási megállapodásokhoz megfelelő kísérő intézkedéseket biztosítani (reális ellenőrzés, tájékoztatás, adatok cseréje), nem engedi „a kocsit a lovak elé fogni”, vagyis nem tárgyal a megállaoodás nélküli „ellen­őrzésről”. Ugyancsak bírália az Egyesült Államokat azzal kap­csolatosan, hogy a kozmosz militarizálásának megakadá­lyozására viszont nem tartja szükségesnek az ellenőrzést. Látható tehát, hogy bonyo­lult kérdések kerültek előtérbe a fegyverzetkorlátozással kap­csolatosan, noha jószándék esetén ezek is áthidalhatók. Ez a szándék azonban minden jel szerint változatlanul hiánycikk a nyugati politikában. Ezért kap­hat különös fontosságot a tö­megmozgalom: a május else­jei felvonulások és tüntetések a béke erősítésének és a fegy­verkezési verseny felszámolásá­nak jegyében zajlottak le, s újabb békeakciók várhatók, im­már hagyományosan is, a győzelem ünnepe kapcsán. Q Miért akadozik a libanoni kormányalakítás? A borúlátás úgy látszik min­dig beválik Libanonban, akik óvtak a túlzott várakozásoktól, azoknak igazuk lett — húzódik a kormányalakítás, Bejrútban pedig meg-megtörik a tűzszü­netet. Eredetileg 26 tagú, 13 keresz­tény és 13 mohamedán politi­kusból álló nemzeti egységkor­mányról szólt az egyezség. Vé­gül tíztagú kabinet alakult. A tízből azonban három szék üre­sen maradt az első kormány­ülésen. Nem jelent meg Valid Dzsumblatt (közmunkaügy, szál­lítás és turisztika) a síita Na- bih Berri (igazságügy és ener­gia) s Abdallah Raszi belügy­miniszter, akiről megjegyzik, hogy jó kapcsolatok fűzik Da- maszkuszhoz. A nem részvétel főoka, hogy többen, főként Berri elégedetlen a tárcákkal. A síiták követelése egy dél-li­banoni ügyekkel foglalkozó minisztérium meaalakítása, s a kezükbe adása (ebben a tér­ségben él a síiták zöme s itt a legérzékenyebb a helyzet az izraeli megszállás miatt), ugyancsak szívesen látnának egy újjáépítési minisztériumot. A végső rendezésig alighanem újabb táravalási fordulók vár­hatók, Szíria nagy tapintattal és felelősséggel történő közve­títésével. Nem lenne teljes a kép a szíriai—izraeli viszony éleződé­sének említése nélkül. Koráb­ban is puskaporos volt a leve­gő a Béka völgyében, ahol a két hadsereg közvetlenül far­kasszemet néz, de most a há­rom fogoly ügye is fokozza a feszültséget. A Kelet-Bejrútban, a keresztény jobboldal mellett működő izraeli összekötő iro­da három tisztje (izraeli állítás szerint kiránduláson, a szíriai bejelentés szerint, felderítő manőver során) a szíriaiak ál­tal ellenőrzött területen fog- sáaba esett. Nyilatkozatok és cáfolatok, izraeli fenyegetőzé­sek teszik ezzel kapcsolatosan még bizonytalanabbá a közel- keleti s ezen belül a libanoni helyzetet. Q Mit eredményezett az ame­rikai elnök kínai látogatása? Reagan kínai programjából természetesen nem maradhatott ki az egykori székváros, Hszian meglátogatása, s a nemrég fel­tárt agyaghadsereg, az élet­nagyságú terrakotta katonák megtekintése. Az elnök azon­ban mintha szívesebben fog­lalkozott volna hús-vér kato­nák, az amerikai—kínai stra­tégiai együttműködés lehetsé­ges kérdéseivel. A látogatás mérlegét meg­vonva csaknem minden ameri­kai lap annak ellentmondásos­ságát hangoztatja. A kínai po­litikában kétségtelen módosu­lások történtek, de az egyenlő távolság (mármint Washington­tól és Moszkvától) még mindig az Egyesült Államok javára tű­nik „egyenlőbbnek" . . . Erre vall a 21 aláírt megállapodás, néhány katonai szállítás eshe­tősége, az amerikai űrrepülő­gépen kozmikus utazást tevő kínai asztronauta terve. Kétség­kívül közös nevezőt jelent a kí­nai—amerikai kapcsolatokban a kambodzsai és afganisztáni problémában elfoglalt azonos vagy hasonló álláspont, s Wa­shington a jelek szerint aligha ellenzi Kína Vietnam-ellenes provokációit. Ugyanakkor megoldatlan maradt a Tajvan-kérdés, a szi­getnek szállított amerikai fegy­verek ügye. De figyelem kísér­te a Reagan-nyilatkozatok kí­nai megszerkesztését is, az el­nöki beszédekből kihagyták a szovjetellenes utalásokat, sőt azt a kitételt is, hogy „Ame­rika senkit sem fenyeget”. Ha nem is azonos szinten, de fon­tos mozzanata lesz a szovjet—• kínai párbeszédnek, hogy a kö­zeljövőben Pekingbe érkezik Arhipov, a szovjet kormányel­nök három első helyettesének egyike — ilyen magas kapcso­latfelvételre másfél évtized óta nem volt alkalom. Réti Ervin

Next

/
Thumbnails
Contents