Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)
1984-05-06 / 123. szám
1984. május 6., vasárnap Dunantuií napló 3 Fiatalok túrái Baranyában Mi lesz veled Napenyészet bástya? Megkezdték a szigetvári vár felújítását Stenczer Béla és N. Szabó Sándor Tóth László felvétele sóra törekedett, egyszerű jelmezekkel és a legszükségesebb díszletekkel dolgozott. Több szereplőnél elegendő színészi átélőkészség nem lévén, gyakran voltunk csak a szövegre utalva. E tekintetben azonban nem lehetett kifogásunk: szép, tiszta, érthető beszéd szólt a színpadról, és ez manapság ritka erény amatőröknél és hivatásosoknál egyaránt. Tehetséges jókedvű, bárért- hetően izgatott csapat mutatkozott be a nagyszámú közönség előtt: Güth János, Darák Péter, Hang Gábor, Ács Tibor, Balog Nándor. Stenczer Béla, N. Szabó Sándor, Csutora Ferenc, Markó Ferenc, Juhász László. Kiss Sándor, Nagy Éva, Dávid Marianna, Szilágyi Eszter, Bakó Attila és Kónyi Judit. Sok sikert kívánhatunk a csapatnak.’’ G. T. van a felújítás depója, s láthatók a megkezdett munka jelei; ugyané bástya külső oldalán egy nagyobb, újrarakott falrészlet mutatja, milyen lesz majd a vár a felújítás után. Egyelőre azonban azt látni inkább, hogy milyen sokat kellett kívül-belül lebontani ahhoz, hogy egyáltalán hozzá lehessen kezdeni az eredményes felújításhoz. A „csont”, ami most látható, az a Mária Terézia korabeli erősség maradványa; amit le kellett bontani, az a századeleji, szakszerűtlennek bizonyult felújítás során emelt fal. A szakszerűtlenség szemmel látható az északnyugati (ún. Napenyészet) bástyánál, amelyen legutóbbi, február eleji ottjártunk óta további félelmetes változások láthatók: az omlás növekedett, s újabb nagy falfelület hasa- sodott ki, elválván a régebbi faltól, amelyhez szerkezetileg nem kapcsolódik. Ez a bástya — szemlátomást — teljesen tönkre fog menni, míg a felújítás odáig ér! Az Országos Műemléki Felügyelőség pécsi kirendeltségén elmondták, hogy az összességében 6—8 millió forint költ- ség-előirányzatú felújítás kb. 6 esztendeig fog tartani; idén a délnyugati bástyát újítanák fel mintegy 800 000 forintos költséggel. Nemcsak egyszerűen újrafalaznak, hanem a régi és az új fal között vas.beton-tar- tőkkal szerkezeti kapcsolatot is teremtenek, ezzel elejét veszik a mostanihoz hasonló károsodásoknak. Az itt megkezdett felújítás során először a vár déli oldalát fogják rend- betenni, s csak utána kerül sor a további várfal-szakaszokra, így az északnyugati bástyára is. H. I. Országos döntőben Tizenegy diák került az országos tanulmányi verseny döntőjébe a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskolából. Állategészségügyi szakon Varga Edit, Ro- honczi Lajos, Szabó Beáta, Szabó Zsolt és Künstler Zoltán, a mezőgazdasági áruforgalmi szakon pedig Halmai- Eszter, Kovácsovics András Gábor Gyula, Gál Attila, Reisz Veronika és Németh Bernadett jutott be az OSZTV országos döntőjébe a szakmai zsűri döntése alapján. Tegnap tizedszer rendezte meg a KISZ Szigetvár városi Bizottsága a zselici „Győzelem emléktúrát”, melyen 55 Szigetvár környéki és pécsi csapat vett részt. A versenyzőknek 10 km-es túra- távot kellett megtenniök, és elméleti, fizikai feladatokat megoldaniok. Az emléktúra hangulatos majálisa bállal zárult. Szigetnek falai tovább romlanak ... Csaknem egy esztendeje már, hogy e hasábokon keseregtünk a jobb sorsra érdemes szigetvári vár jelen állapotán, megemlítvén, hogy előkészületben van a több évre tervezett felújítás. 1984 májusának az első hetében ismét ott jártunk Sziget falai alatt, s most a látottakról számolunk be. Rögzítsük a tényt: a felújítás — bár nem a vár állapotától megkívánt ütemben — megindult. A kapunál leraktak több tízezer téglát, amivel újrafalazzák az omlott részeket: a Nádasdy (azaz a délnyugati) bástyát belül elzárták a kirándulók elől, ott Fabian Béla* emléktüra a Mecsekben A májusi békehónap komlói nyitányaként szombaton 17. alkalommal rendezte meg a KISZ Komló városi Bizottsága és a helyi Hazafias Népfront Bizottsága a hagyományos Fábián Béla emléktúrát. Kora reggel mintegy ezer dolgozó és tanulófiatal gyülekezett a Felszabadulási emlékműnél, hogy Magyaregregyig megtegye a különféle feladatokkal nehezített közel 20 kilométert. A pontban 8 órakor felhangzó magyar és szovjet himnusz után Rajnai Rudolf, a Hazafias Népfront Komló városi Bizottságának elnöke köszöntötte a túra résztvevőit. Beszédében megemlékezett a második világháború áldozatairól, köztük Fábián Béláról, a Petőfi brigádban harcoló partizánról, és azokról, akik életüket áldoz, ták a békéért, a fasizmus elleni küzdelemért. ' A túra résztvevői két útvonalon haladtak a célig, miközben elméleti és gyakorlati ismeretekből vizsgáztak az egyes-állomásokon. Néhányon, főleg az idősebbek, családostul ér. keztek és vettek részt az egész napos programban. Ami a dél. előtti verseny befejezése után az egregyi strand területén folytatódott. Kora délután különféle játékos ügyességi és sportversenyek zajlottak, majd amatőr művészeti együttesek bemutatója kezdődött a szabadtéri színpadon. Az eseményekhez kapcsolódva a komlói József Attila könyvtárban szombaton nyitották meg az alig tizenöt évesen hőssé lett bányászfiú életútját bemutató dokumentumkiállítást. Fábián Béla a legendás hírű Petőfi Sándor partizánbrigád tagjaként harcolt a Dráva melléki területek felszabadításáért. A fasiszta túlerővel szemben már tarthatatlanná vált barcsi híd felrobbantásával akadályozták meg a német bal. káni hadsereg átkelését a folyón, amelynek célja a Dél- Dunántúlon harcoló szovjet és bolgár csapatok hátbatámadása volt. A feladattal Fábián Bélát bízták meg, aki a testére erősített robbanóanyaggal a híd alá úszva hajtotta azt végre. Mereszt, vagy amit akartok A Pécsi Egyetemi Színpad első bemutatója Megtartotta első bemutatóját a Pécsi Egyetemi Színpad szerdán, az Ifjúsági Házban. Mindössze három hónap telt el azóta, hogy a városi tanács, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola, a Pécsi Nyári Színház és az Ifjúsági Ház megegyezett a színpad létrehozásában, és máris sor került az első premierre. Ez a viszonylag rövid idő az elhatározástól a megvalósulásig —, ahogy az előadás előtt köszöntő szavaiban Csorba Tivadar, városi művelődésügyi osztály- vezető hangsúlyozta —, azt bizonyítja, hogy a fenntartó és működtető szervek, a támogatást nyújtó felsőoktatási intézmények és maga az ifjúság is egyetértett a színpad céljait illetően: megteremteni egy olyan működőképes együttest, amely bekapcsolható az egyetemi oktatásba, amely önkifejezési lehetőséget ad a színjátszás iránt érdeklődő fiataloknak és színesíti Pécs színházi életét is. Felhasználja a diákszínjátszás legjobb hagyományait, a drámai játékoknak az oktató-nevelő munkában be. töltött funkciójáról folyó legújabb kutatásokat, és föleleveníti a pécsi amatőr színjátszó mozgalom tíz évvel ezelőtti nevezetes sikereinek emlékét. A bemutatkozás tehát megtörtént. Rokonszenves, sikeres bemutatkozás volt. Shakespeare: Vizkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát állította színpadra Tasnádi Márton rendező. Kétkedést kelthet: vajon helyes-e egy frissen alakult együttes első bemutatójául mindjárt Shaekspeare-t választani? Vajon nem biztonságosabb lett volna-e próbálkozni egy könnyebb darabbal? Én érteni vélem a színpad vezetőinek szándékát. A választás igényességüket bizonyítja, és azt, hogy a játszók korosztályának megfelelő és a sokféle ízlésű közönséget egyformán szórakoztató darabot kerestek. És mi lenne erre alkalmasabb, mint az ikrek össze- tévesztésén alapuló, a „mindenki mást szeret” fordulataiban bővelkedő Vízkereszt, a derű, a fiatalság, a csipkelődő humor és a szelíd líra komédiája? És végtére is nem abszolút kezdők álltak előttünk.” A szereplők csaknem fele rutinos színjátszó (egy profi színész is erősítette a társulatot), akik tisztában vannak a színpadi jelenlét beszéd és játék szakmai elemeivel. Remélhetőleg ez biztosíték arra, hogy a kezdők, a szöveget felmondók és a szerepet éppenhogy illusztrálok is tehetségük foka szerint felnőnek majd az ilyen nehéz, vagy a még nehezebb feladatokhoz. Tasnádi Márton rendezői munkáidban a helyzetek világos, áttekinthető megragadáNégy napig szerepelt Kassán a pécsi Leöwey Klára Gimnázium leánykara. Az út záróeseménye az ünnepi hangverseny volt, amelyet két jubiláló kassai énekkar rendezett meg. Vendéglátóink, a magyar nyelvű iskola „Csengettyű” kórusa 15 éves, a felnőttekből álló „Csermely” ve. gyeskar pedig 10 esztendős fennállását ünnepelte. (Ez a kórus ezekben a napokban Pécsett szerepel.) Megtisztelőnek éreztük a feladatot, hogy éppen e jelentős, kettős jubileumon szerepelhettünk. Az ezúttal főként magyar szerzők alkotásaiból összeállított műsorunkat vastapssal fogadta a közönség, s szinte ki. kívánkozott az énekesekből a két ráadásszám, Gárdonyi „Je- re bé, violám” című népdal- feldolgozása és az „Esti dal”. Az elismerést kifejező szép szavak közül is kiemelkedett egy Kassán élő volt Kodály-ta- nítvány mesterét idéző gondolata: a jó kórus az, amelynek szólamai úgy hangzanak, mint. ha egy-egy hang énekelne. Boldogok voltunk, hogy a gratuláló — egykori budapesti növendék — a pécsi Leöwey Klára Gimnázium leánykarát ezen az estén ilyennek hallotta. Szabó Szabolcs karnagy Repülőn érkeztek az alapanyagok Rénszarvashús lappföldi bogyókkal Finn vacsoraestek a Nádor étteremben A nemzetközi gasztronómiai hetek alkalmából a Nádor étteremben főznek a finn Sokos szállodalánc lahti Hotel Valtakuma mesterszakácsai május 5-től 9-ig. A finn konyha kívánalmainak megfelelő ételalapanyagai mélyfagyasztva, repülővel érkeztek Budapestre, majd onnan kocsival Pécsre. A járulékos anyagokat — friss uborkát, paradicsomot, paprikát, borjúhúst és borjúvesét —, valamint a főzési munkában való segítést a vendéglátó házigazdák biztosítják. így egyúttal az étel- készítés technológiai fázisait is elleshetik. A pécsiek meglepődve tapasztalták, hogy a hiedelemmel ellentétben nem zsírral, hanem olajjal készítik az ételeket a finnek. A fűszereik egész különlegesek: a lappföldi erdőkben szedik a vadon termő bogyókat, amelyekkel az omletteket, parfékat, a köreteket ízesítik, valamint az italokat készítik. Az ötnapos rendezvényen szereplő étlapot a finn szálloda igazgatója, Osmo Jääs- kelainen, és a főszakács, Vei- jo Laitinen állította össze. A A vacsorázok saját ízlésük szerint választhatnak belőlük, mert mindegyik finn nemzeti specialitás. Előételnek hering glasszírozva, lazac finn módra, és lazacpástétom füstölt rénszarvassal szerepel. Levesnek finn hallevest, vagy borsólevest kínálnak. A fő ételek között haltálat finn módra (hagymakrémmel, kapros burgonyával), sült lazacot körettel, desszertnek gyümölcsparfét, kis palacsintákat forró málnaöntettel ajánlanak. Végül díjtalanul kapnak a vendégek karéliai pirogot. A házigazdák a finn baráti bemutatkozást az év októberében viszonozzák: a Sokos szállodalánc turkui és vaasai szállodáiban főznek majd magyar ételeket. A. E. Tanulmányi verseny Szentlőrincen A szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szak- középiskola kezdeményezésére biológiaversenyt rendeztek Szentlőrincen, dr. Manninger G. Adolf, a hazai növényvédelmi állattan baranyai születésű tudósának emlékére. Az első osztályos szakközépiskolások számára rendezett versenyen a Dél-Dunántúl mezőgazdasági profilú szak- középiskoláinak tanulói vettek részt Szekszárdról, Kaposvárról, Mohácsról, valamint Szentlőrincről. A versenyt az Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola csapata nyerte, második helyen a szekszárdiak, harmadik helyen a mohácsiak végeztek. A pécsi Leöwey Klára Gimnázium leánykára Kassán