Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)
1984-05-19 / 136. szám
Deportálások NEGYVEN ESZTENDEJE Magyarországról „Az európai zsidók kétharmad részét irtották ki, több mint hatmillió zsidót gyilkoltak meg, maguknak, a gyilkosoknak az adatai szerint. Akárcsak a sorozatgyártást valamely tömegcikket gyártó ipar-1 ágban, úgy szervezték meg a gyilkolást, Auschwitz, Dachau, Treblinka, Buchenwald, Mauthausen, Majdanek és Oranienburg gázkamráiban és krematóriumaiban". A háborús főbűnösök nürnbergi perében a brit főügyész szavai — ha ebben az esetben egyáltalán helytálló ez a kifejezés — plasztikus tömörséggel jellemezték a borzalmat. Az országhatárokat összemosó összeurópai számadat már tartalmazta a megdöbbentő hazai adatokat: az úgynevezett országgyarapítással 800 ezerre gyarapodott magyarországi zsidóság többsége is áldozatul esett a holokausztnak. A tragédia előzményei Nem a megsemmisítő táborokba irányuló deportáló, sokkal kezdődött a tragédia. A Trianont és a forradalmakat egyaránt a zsidók (és persze a munkásosztály, a munkásmozgalom) nyakába varró ,,keresztény nemzeti gondolat" antiszemitizmusa ott munkált már az ellenforradalmi rendszer születésénél is. Az 1867-tel kezdődő dualista korszak liberalizmusát jobbról opponáló konzervati. vizmus már a 20-as évek elején a hazai zsidóság jogainak addig szokatlan törvényhozási csorbításáig jutott. Az új középrétegek lehetősé, geinek javítására, a béke- szerződés következményeképpen hatalmasra duzzadt dzsentri katonatiszti-közhivatalnoki gárda gazdasági-hatalmi pozícióinak megterem, tésére a nemzetgyűlés elfogadta az úgynevezett numerus clausus törvényt, amely a zsidó értelmiség gyarapodásának útjába „törvényes korlátokat állított, behatárolva egyetemi felvételének lehetőségét. Az előző század 6. HÉTVÉGE emancipációs törekvéseire, az eötvösi reformgondolatokra adott „alkotmányos” antiszemita válasz tovább erősítette a Magyarországon min. dig is létező kontraszelekciót, és az értelmiségi hivatások szakszerűsége ellenében az úri tórsadalomvezetés hagyományait mélyítette. A zsidó- törvények A polgári jogegyenlőség elvének további, most már gyökeresebb feladása akkor folytatódott, amikor Magyar- ország erősebben kötődött a fasiszta Németország életteréhez. összhangban a háborús győri fegyverkezési programmal, 1938-ban a képviselőház elfogadta az úgynevezett első zsidótörvényt, amely a zsidó vallású magyar állampolgároknak a szabad értelmiségi pályákon maradását kamarai tagsághoz kötötte, és általában a zsidó értelmiség számarányát 20 százalékban kívánta maximálni. A második zsidó- törvény — ezt mindjárt a következő évben a Telekikormány terjesztette elő — már nemcsak a zsidó vallá- súak, hanem a zsidó származásúak diszkriminációáját is jelentette. Vagyis a korábbinál jóval szélesebb, most már faji, s nem vallási alapra helyezte az igazolhatatlan jogfosztást. Az értelmiségi pályákon további radikális számaránycsökkentést határozott el, a köztisztviselői pályát teljesen elzárta a zsidók elől, akiknek politikai jogait is korlátozta. A törvény következtében egyébként mintegy 60 ezer ember veszítette el a kenyerét. Az úgynevezett harmadik zsidó- törvény (1941-ben) ismét továbbment egy lépéssel: „faj- védelmi” alapon megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát. A német befolyás a háború alatt — Magyarország háborús elkötelezettségének mértékeben — tovább növekedett, többek között és leginkább a zsidóság százezreit létükben veszélyeztetve. Az úgynevezett honvédelmi munkaszolgálat embertelenségei, a visszacsatolt fertile, teken állampolgárságukat igazolni nem tudók minden további nélküli deportálása, a szélsőjobboldali hecckampány és az attrocitások, a „zsidókérdés radikálisabb megoldását” sürgető sorozatos német jegyzékek már 1942-től közelinek láttatták a tömegirtás rémét. A Kól- lay-kormány és Horthy — külpolitikai megfontolásból — a sárga csillag megalázó bélyegének viselését, a zsidóság teljes eltávolítását a közéletből és a deportálást követelő német fellépéseket egyelőre még elhárították. Az ország német megszállása után aztán megtört a magyar hivatalos körök .ellenállása”. A németek irányította magyar állami szervek legfőbb igazgatási feladatuknak a zsidó rendeletek futószalagon gyártását, a zsidóüldözést, vagyis a német kívánságok teljes kielégítését tekintették, A propaganda. és a lumpenindulat is elszabadult A Magyarországra érkezett Eichmann- kommandó, amely Baky László és Endre László belügyi államtikárok és a csendőrség túlbúzgó segítségével megkezdte a vidéki zsidóság gettókba és gyűjtőtáborokba hurcolását. Május 15-től pedig — a csendőrség kifejezett brutalitásával, embertelen körülmények között — megindult a deportálás. Naponta több mint 10 ezer embert küldtek az auschwitzi haláltáborba, június elejéig mintegy 300 ezer áldozatot. A deportálások célja persze nem maradhatott titokban. Az attrocitások mellett és ellenében a segítés, a menlevéladás, a bújtatás, is megsokszorozódott. Belső és külső erők, szervezetek és személyiségek, köztük uralkodók, vatikáni körök és angolszász vezetők tiltakozása megrettentette a rendszer átmentésére spekuláló Horthyt és környezetét. A kormányzó június végén — a csendőrség hatalmának túlságos megnövekedésétől és a háború utáni esetleges felelős- ségrevonástól tartva — leállította a további deportálásokat. Ezzel azonban csupán a budapesti zsidók halál- táborba hurcolását sikerült megakadályozni. (Az ő kálváriájukra majd a nyilas- puccs és Budapest ostroma idején került sor, a veszteségeik alig maradnak el vidéki sorstársaikétól. A gettó pokla és a keretlegények féktelen garázdálkodása ekkor már a menlevéllel rendelkezőket sem kímélte.) 440 ezer elhurcolt Július elején maga Eich- mann jelentette a magyar hatóságokkal közös akciójának végeredményét. Csaknem 440 ezer embert hajtott táborokba az elvakult fasiszta barbarizmus. s az elhurcoltak háromnegyede, a gázkamrákban lelte halálát. Emlékezni és emlékeztetni a 40 év előtti rettenetre, létérdekünk. Korunk népirtásai, My Lai, Szobra és Szatila, a vörös khmer áldozatai erre figyelmeztetnek. Dérer Miklós Negyvenöt évig a Pécsi Bőrgyárban Gyönyörű a kilátás a présház teraszáról Fotó: Proksza László zet. Rengeteget. Egy kisebb tóra való vizet összehordtunk, pedig a ruhákat már nem is a háznál öblögette, hanem a Tettye zuhatag alatt, ami még most is csordogál. A Leipám-gyerekek: István (kőműves) 1918-ban elhunyt, az ő emlékére nevezték el a szülők szintén Istvánnak vendéglátómat, sok év múlva. Károly szintén kőműves, aztán következik Apnuska, aki valamikor a Bőrgyárban dolgozott, most háztartásbeli, József kőműves, Béla is kőművés volt, 1946-ban, Pesten halt meg, alig tudtak annyi pénzt összenak, huszonöt évig mint sportköri elnök tevékenykedtem és húsz évig fociztam, a csapatban folyamatosan. Az osztályomon is voltak sportolók, legjobbat mondhatom róluk, mert a munkában nagyszerűen meg- állták a helyüket. Mindenesetre az fájdalmasan érintett bennünket, hogy a híres bőrgyári tornászcsapatunkat elvették tőlünk, pedig közöttük voltak válogatottak is. A Pécsi Bőrgyár MEO-ja ennyit jelent: Minőség Ellenőrző Osztály. — Közelebbről? — Ha sikert ért el a gyár, ga tulipánok, Margit asszony virágoskertje. — Ez itt Gyükés, mi? — Az! Nem jártál még ezen a vidéken? — Nem arról van szó, csak még életemben nem hallottam iható gyükési borról. És most... Különben nem szólok semmit. Nagyszerű rizlingszilváni és még ragyogóbb oportó. Hogy változik a világ! Pedig valamikor rendőrért üvöltöttem, ha gyükési borral fenyegettek ... No de hót ez egy meós bora, igazán tudhatja, mi a jó. Rab Ferenc leipánt Pista nyugdíjas Egy merész kanyarral fölfele ível a Mecsek-oldalban a Bessenyei utca, kétoldalt kertekbe épültek a többnyire kétemeletes tórsasházak, szép erkélyekkel, nagy ablakfelületekkel. A hűvös tavaszi eső pergeti a világos és haragos zöld bokrokat, a virágzó gyümölcs- és díszfákat. A vegetációtól duzzadt „zöldbe” szinte beleharapna az ember, mint a frissen mosott salátába. Jó lendülettel négy-öt perc alatt leérhetnék a Széchenyi térre, de a városból csak egy darabka látszik Leipámék emeleti kis teraszáról, a Havi-hegy belső oldala és alatta tenyérnyi nyíláson talán a Tettye apró házai és öreg utcái. A köny- nyű függöny átengedi a májusi illatokat, a sztereó két hangszórójából Vivaldi hegedűmuzsikája áraszt kellemes nyugalmat. Leipám Istvánt egy év híján harminc esztendeje ismerem, de még soha nem voltam náluk, mint most (előtte néhány nappal a szőlejükben), s ehhez a találkozóhoz is nyugdíjba kellett mennie ... A korábbi találkozók színhelye a Bőrgyár volt, esetleg néhány sportrendezvény és jóval többször baráti összejövetelek, ez utóbbiak is a véletlenre hagyatkozva. Szódás szifonnal győzködik a konyhában, addig körülnézek itt, a nagyszobában. A közép-barna matt kolonial szekrény elfoglalja a szemközti falat, emitt a csavart karfó- jú kanapé, aztán a fotelek, kis asztal, a szekrény vitrinjében porcelán teás-, kávéskészletek, barátok, jó kollégák ajándékai az utolsó munkanapon. — Nos? — Kérdezz! — Hogyan éltetek? Mondjuk, régen ... — Hát, mint család, családi „közösség" igazán gyönyörűen. Amikor anyám nyolcvan- éves volt, születésnapjára elvittük Harkányba a testvéreimmel, a bőrgyári üdülőben ünnepeltük, valamennyien felkértük táncolni, ismerősök megkérdezték tőle. Leipám néni szép kort megélt, minek köszönhető? Azt mondta: azért, mert nekem nagyon jó gyerekeim vannak. És ez igy is volt. Mama még tíz évet élt utána. — ... és anyagilag? — Gyerekkoromban? Pocsékul. Itt laktunk a Tettyén, a Böckh János utcában, a ház kétszobás volt ugyan, de még a szuterénban is gyerekek aludtak. Anyám a katonaság részére vállalt mosást, se vezeték, se kút nem volt, a Gyuri- útról hordtuk vödrökben a vikotorni — azt is Pista sportkapcsolatai révén —, hogy hazahozassák. Ferenc nyugdíjas kőműves, Laci kesztyűgyári szabász, most jön ő, Leipám Pista, szakképzettsége tímár, beosztása évtizedekig meós, illetve a MEO osztályvezetője, és végül a legkisebbik a családban, az Ernő, aki bőrgyári dolgozó. A Leipám család feje is kőműves volt, elég korán elhunyt szegény, nagyon jó ember volt. — Amikor az elemi iskola hetedik osztályát kijártam, nyáron valamiféle szociális meggondolásból én is elmehettem Balatonra, gyerektáborba. Nagy élmény volt, de második héten anyánk üzent, jöjjek hamar haza, mert állást kaptam a nagytrafikban. — Állást? — Kifutónak. Heti hat Pengőt kerestem, nagy pénz volt, jött rá egy kis borravaló is a trafikosoktól. Az volt a dolgom, hogy a Kossuth utcából, a mostani Csemege mellett lévő nagytrafikból tragacson hordtam szét a dohányárut. A dobozok alján mindig maradt egy kis kihullott dohány, ösz- szegyűjtöttem a bátyáimnak. Jól jött ez nekik télen, amikor nem volt munkájuk, legalább a szívni valót megszereztem nekik. Ma már ez hihetetlen. Talán nem is volt igaz. Föláll, behajtja az erkélyajtót, mert durva hideg szél kerekedett. Magas, szikár férfi, minden fölösleges kilóktól mentes. Igy „ránézésre” nem mondhatnám, hogy nyugdíjas korú. Tölti a poharat, sajátját kihagyja. Jelentőségteljesen mosolyog : — Nem lehet. Azt mondta ez a kis doktornő, egy kortyot nem ihatok. Majdnem lebénultam múltkor, aztán most nem szabad innom. Talán másik orvos után kéne néznem, nem gondolod? A cigarettát is elhagytam, ennek nagyon örülök. Azóta érzem az ízét mindennek, most jöttem rá, miiven nagyszerű ízek vannak, amikor az ember táplálkozik. — A bőrgyár végül is első munkahelyed, ha a trafikos ügyeidet nem számítjuk ... — Igy van. A harmincas évek végén jelentkeztem a bőrgyárban, azért nem vettek fel, mert vézna, alacsony kis srác voltam. Két évig fociztam később a BTC-ben, amikor végül is felvettek. A sport vitt a gyárba, ahol aztán negyvenöt kemény esztendőt ledolgoztam, kiszolgáltam nyolc igazgatót. Ha érdekes ez, elmondhatom, hogy harminc évig voltam tagja a szakszervezeti bizottságokkor jó volt ° termelés, ha nem, akkor rosszul dolgozott a MEO. — Ezt hogy érted? Elneveti magát, közben megérkezik Margit asszony a Nemzeti Bankból, munkahelyéről, jó kávét is kapunk. — Csak viccelek, így ugrattak bennünket a gyárban a haverok. Egyébként sok-sok százmilliós értékért feleltünk. Ha mi átengedünk silány anyagot, akkor a piacon köny- nyen elveszíthetjük a partnereket, akár itthon, akár külföldön. Nem mondhatnám, hogy a MEO fene nagy népszerűségnek örvend a gyárban, de hát ez másutt is így van. Mindenesetre soha nem kapott annyi megbecsülést a MEO, mint az utóbbi években. Éreztük, hogy a gyár vezetése — természetesen igazságos alapon! — mögöttünk áll, akár belső, akár külső vitáink voltak. A hazai cipőgyárakkal, külföldi partnerekkel tisztességes, jó kapcsolatunk van. Ha valamikor, hát manapság ez nagyon fontos. — Voltak nehéz napjaitok? — Legnagyobb gondot egy svéd export-szállítmány okozott. A kifogástalan minőségűnek tartott bőr már a kinti raktározás során úgynevezett („kiütéseket” kapott, mintha valamilyen penészgomba támadta volna meg az anyagot. Hosszú vizsgálódás után jöt- jünk rá, hogy a kikészítésnél használt — egyébként az olaszoktól vásárolt — zsiradékanyag okozta a bajt és nekünk sok álmatlan éjszakát. A gyár hírneve forgott kockán a svéd piacon. E beszélgetésünket megelőzően Leipám Pista mondja telefonon, hogy menjünk ki a szőlőbe, szép az idő, csend van meg minden. Igy is történt, a tettyei kőbánya fölött vezet az út egy ikerházhoz és ikerszőlőhöz: összesen 480 négyszögöl, ezt felezték el Ernő öccsével. Gondozott, kordonra húzott szép sorok, a bejárat mentén gyönyörű sár
