Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-04 / 94. szám

IO Dunántúlt napló 1984. április 4., szerda Lépésváltás-lehetőségek... Haraszti Gyula és Náfrádi Gusztáv az automata palackkirakó gépnél Harcban az idővel Folytonosság és megújulás két pécsi gyár műszaki fejlesztésében A Sopiana Gépgyár nagy teljesítményű csomagológépe­ket gyárt a magyar élelmiszer- iparnak. Több ilyen jellegű, si­keres munka után talán a leg­igényesebbet az év elején fe­jezték be: egy licenc alapján legyártották a Twist Off auto­mata konzervadagoló és záró­gép három prototípusát. A gé­pek három konzervgyárunkban dolgoznak is már. — A honosítás — mondja Náfrádi Gusztáv gépészmér­nök, fejlesztési osztályvezető — rangos feladatot jelentett. Hat­nyolc mérnök, konstruktőr, technológus kezdettől részt vett benne, s ahogy a munka előrehaladt, a megvalósítás egyre több elemét adta át a műhelyben dolgozó, a fejleszté­sekkel foglalkozó csoportnak — két fő szempont figyelembe­vételével. Az egyik: a mintegy 1200 alkatrészből álló beren­dezés egyes részeire kielégítő hazai megoldást kellett keres­ni. A másik: egyszerre kellett a három „proto-gépet” legyárta­ni és a további gyártást előké­szíteni. Tehát, amit megszerve­zünk, ne csak néhány géphez legyen elegendő, hanem egy­ben a folyamatos sorozatgyár­tást is előkészítse ... — A nyugat-európai gép­ipar 6—8 hónap, hazai gép­iparunk ezzel szemben 18—20 hónap alatt állít elő egy-egy új gépet. Mi az önök munká­jának az értéke, ha figyelembe vesszük, hogy csupán honosí­tás, viszont mindössze 6 hónap alatt készült el? — Ez a honosítás gyárunk műszaki színvonalán számunk­ra különösebb problémákat nem okozott — állítja Haraszti Gyula üzemmérnök, gyárt­mányfejlesztő, a Twist Off munkacsoport vezetője. Ebben része volt annak is, hogy a White Cap világcég angliai leányvállalatától kitűnő terv­dokumentációt kaptunk. így az egész folyamat tulajdon­képpen nem volt más, mint harc a legnagyobb úrral, az idővel ... A hazai konzerv­iparban nagyon sok Twist Off gép dolgozik, jelentős, valutá­ban fizetendő bérleti díj elle­nében. Sietni kellett, mert a gyors munkával nemcsak ezt a kiadást tudjuk csökkenteni, az sem közömbös, hogy a soro­zatgyártásra kerülő automata­gép import-alkatrész hányada az első hárommal szemben már csak öt százalék ... Jól jelzi a Sopiana honosí­tásának értékét Kevin Moher­nek, a licencet átadó angol gyár képviselőjének vélemé­nye : — Amikor decemberben itt járt, úgy tervezte, hogy szerelni fog nálunk. Alig akarta elhin­ni, hogy készen vagyunk . .. A Pécsi Bőrgyár marhabőr gyórrészlege 1982-ről 83-ra megháromszorozta tőkés ex­portját. Botos 'Károllyal, az üzemvezető helyettesével be­szélgetek. — A gyár és az üzemrész munkáját egyaránt három do­log határozza meg — mondja. — Először is a piac. Mert el kell adni, amit megtermelünk. Másodszor a közvetlen vagy közvetett társadalmi elvárások, így az export szükségessége, elsődlegessége. Harmadszor, de nem utolsósorban, dolgo­zóink érdeke: tisztességes, jó munkával elegendő jövedelem­hez jutni. Ha mindezt komo­lyan vesszük, feladatsorokat kapunk, amelyek mindegyikét keményen szorgalmazni kell, ha élni akarunk. — Hogyan tudták egy év alatt megháromszorozni az exportot, s hogyan segítette, szolgálta ezt a műszaki fej­lesztés? — A mi legveszélyesebb versenytársaink a piacon az olasz és spanyol termelők. Az­zal tudunk versenyezni velük, hogy leszorítottuk az önkölt­séget, így óraink alacsonyab­bak, bőreink keresettebbek lettek. Ez összefügg azzal is, hogy termékeink — az olasz és a spanyol nappa, a „Vi­king” és a „Hungária" minő­ségüket tekintve elérték a leg­jobb olasz és spanyol bőröket. Mindez még kevés lett volna, ha nem bővítjük állandóan kapcsolatainkat, ha nem ku­tatjuk igen intenzíven a pia­cot. Kiállításainkon, igen sok a látogató; ott vagyunk a párizsi bőrhéten, a szabadkai vásáron épp úgy, mint a lon­doni kiállításokon, a finnor­szági vagy NSZK-beli szak­mai napokon, rendezvényeken. Természetesen a hazai gyárak, szövetkezetek sem maradnak ki: Bonyhádon azt nézzük, mi­lyen bőrből, milyen technoló­giával gyárt cipőt a Sala­mander, a Szombathelyi Cipő­gyárban legutóbb a svéd ci­pőbőröket tanulmányoztuk. Azt például, hogy mit kelil kibír­nia egy bőrnek, igazán csak egy cipőgyárban lehet észlel­ni, tanulmányozni . .. összefogott, szinte nyomda­készre csiszolt mondatai óttü- zesednek, amikor a régi pé­csi örökségről u gyárnak is alapját képező tímár-mester­ségről kérdezem. Mi maradt meg ebből? A tárgyilagos vá­lasz: úgy, ahogy volt, szinte semmi — hiszen egyik-másik bőrből csak itt« ebben a gyár­egységben naponta tízezer métert gyártanak. Ám a ,,régi”-ből valami csak megmaradt: az újattalólás örö­me és kollektivitása! Persze ké­szül termelési, intézkedési s műszaki fejlesztési terv, külön taglalva a gyártmány-, gyár­tás- és termékfejlesztés célját, ágabogait, de a legfőbb moz- dítója a gyári munkának még­iscsak az, hogy bárki bele­szólhat az újításba, a fejlesz­tésbe, hogy a segédmunkás­tól a „hivatásos" gyártmány- fejlesztőig bárki bármikor elő­állhat új észrevétellel, ötlettel. Mert a legszebb mégiscsak az, ha valaki megjelenik egy alig hüvelykujj-körömnyi nagy­ságú bőrdarabbal, s azt mond. ja: „Ezt meg kéne csinálni!" Varga János Botos Károly, a marhabőr gyárrészleg üzemevezetö-helyettese Hosszú tauu tervezés Milyen lesz 2000-ben a magyar népgazdaság? Már-mór belátható közel­ségben van a „bűvös” ez­redforduló. Várhatóan mi tör­ténik addig, milyen lesz 2000-ben a magyar népgaz- daság?Miből mennyit és ho­gyan termelünk, és miképp élünk? Hol tartunk majd a világ hasonló fejlettségű or­szágaihoz viszonyítva? Meg­annyi nyitott kérdés, amelyre azonban — mert az idő sür­get — legalább tervezéssel, előrelátással válaszolni kell. Ezért bízta meg a Minisz­tertanács az Országos Terv­hivatalt, hogy készítse el a hosszú távú, 2000-ig szóló tervet. A nagy munkába be­vonták a Magyar Tudomá­nyos Akadémiát, a tudomá­nyos intézményeket, továbbá a társadalmi szervezeteket, a tanácsokat és egyes gazdál­kodó szervezeteket is. Elké­szült a terv, a Miniszterta­nács megtárgyalta és elfo­gadta. Nehezebb feltételek Lehet-e a mai nehéz és bi­zonytalan világgazdasági helyzetben csaknem két évti­zedre előre tervezni? Sokszor és sok oldalról merült fel ez a nem éppen indokolatlan kérdés. S a válasz: nemcsak lehet, de feltétlenül kell is! Éppen azért, mert a mai vi­lággazdasági problémák nem lehetnek örökéletűek, gondosan kell előre tervezni az utána következő időszak­ra. S tervezni kell azért is, mert a hosszú távú tervezés eredményeit hasznosítani le­het a középtávú — ötéves — tervek elkészítésénél, a gaz­daságirányítás korszerűsíté­se során. De nem utolsósor­ban azért is. mert ez segít a KGST-országokkal folytatott tervegyeztetésben, és általá­ban a külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fej­lesztésében is. Természetes, hogy az ilyen hosszú távra szóló terveknél sok bizonytalansági tényező­vel kell számolni. Elsősorban talán a munkaerőhelyzetre, hiszen ha feltételezzük, hogy ugyanannyi lesz a munkaké­pes ember az országban, mint ma — közben meghosz- szabbodik a tanulási idő, vi­szont rövidebb lesz a mun­kaidő és mind több munka­erőt igényelnek a szolgáltató ágazatok. Mindebből követ­kezik, hogy a termelő ágaza­tok számára a mainál kisebb munkaidőalap marad. Előrelátható az is, hogy a beruházások mértéke — bár a mainál gyorsabb gazdasá­gi növekedéssel számolunk — nem éri el a korábbi évtize­dek átlagát. Energia- és alapanyagellátásunk mintegy fele ma importból származik, ennek növelésére kevésbé lesz lehetőség, mint eddig. Tartósnak kell tekintenünk, hogy piaci pozícióink kedve­zőtlenebbé váltak, több a versenytárs, nehezebben tud­juk értékesíteni a mezőgaz­dasági és más termékeinket a fejlett tőkésországokban, a diszkriminációs és protekcio­nista intézkedések miatt. Ne­hezében tudjuk árucikkeinket értékesíteni a KGST-orszá- gokban is. Mindez — valljuk be — nem túl biztató. Hozzá kell azonban tenni, hogy a hosszú távú terv a legnehezebb fel­tételekkel számolt, s ha ezek közül valamelyik (vagy akár több is) kedvezőbben alakul, az mindenképpen éreztetni fogja jó hatását. Verseny- képesség és nyitottság A teljes foglalkoztatottsá­got úgy kell fenntartani — húzza alá a Minisztertanács által elfogadott terv —, hogy az segítse elő a munkaerő hatékony hasznosítását, mo­bilitását és a kollektív újító törekvéseket. Ehhez tartozik, hogy jobban kell honorálni a minőséget, a jövedelmező termélést, a hozzáértést, a vállalkozó és innovációs kész­séget. A termelés hatékony­ságának elsősorban a belső és külső piac elismerésében, azaz a többletjövedelemben kell kifejeződnie. Minőség, minőség és ismét minőség. Ennek kell előtér­ben állnia a termelésben — de a közéletben, a minden­napi életvitelben is. Része ennek az ésszerű takarékos­ság, az anyagi értékek, a nemzeti vagyon gondos meg­őrzése is. Minőségileg maga­sabb szintre kell emelkednie a szocialista tulajdonformák együttműködésének és mun­kamegosztásának is. Gazdasági kapcsolatainkat erősíteni kell a KGST-orszá­gokkal, a harmadik világ or­szágaival és a fejlett tőkés­országokkal is. Meg kell őriz­nünk gazdaságunk nyitottsá­gát és kiegyensúlyozottságát. Túl a jelenlegi kapcsolato­kon, módot és lehetőséget kell adni arra, hogy a gaz­dálkodó egységek új formá­kat, önálló és közvetlen kap­csolatokat alakítsanak ki a határokon túl, s hogy fejlesz­tési döntéseikben mérlegel­hessék, érvényesíthessék azo­kat az irányokat és követel­ményeket, amelyek a világ gazdasági-technikai fejlődé­sében mutatkoznak. Nem megy ez egyik napról a másikra, de még egyik év­ről a másikra sem, hiszen ehhez jelentős szerkezeti át­alakításokra és a hatékony­ság javítására van szükség. Olyan termékeket kell előál­lítani, amelyek korszerűek s éppen ezért versenyképesek több piacon is. Nagyon idő- szferű a technikai-technoló­giai korszerűsítés, elengedhe­tetlenül fontos a szervezés megjavítása, a termelési fo­lyamatok ésszerűsítése. így lehet csak a mai magas faj­lagos anyag- és energiakölt­ségeket jelentősen csökken­teni. Indokolatlanul magas ma az élőmunka-ráfordítás is. A vállalatok és az állam Javításra, korszerűsítésre szorul a magyar gazdaság belső munkamegosztása, a gazdasági egységek közti együttműködés — például a nyersanyagot, az alkatrésze­ket, félkésztermékeket szállító vállalatok és a készterméket előállítók között —, továbbá, nem utolsósorban az ehhez kapcsolódó érdekeltségi rendszer. Ismét példaként: az exportból származó jövede­lemtöbbletben nincs érdekelt­sége a mégoly fontos félkész terméket vagy alkatrészt gyártó vállalatnak. Növelni kell az érdekeltséget az im­portot helyettesítő anyagok bevezetésénél, felhasználásá­nál is. Növekszik a következő bő másfél évtizedben az infra­struktúra, azaz a szolgáltató ágazatok szerepe. Ez — az úgynevezett háttériparral együtt — feltétele annak, hogy növekedjék az ipari (és általában az anyagi) terme­lés hatékonysága. Az iparon belül pedig a feldolgozóipar egyes tevékenységeit kell már a 80-as évek második felében korszerűsíteni, versenyképes­sé tenni beruházásai arányá­nak növelésével. önállóság vagy irányítás? Sokszor feltett kérdés ez nap­jainkban, s kétségtelen, hogy az ezredfordulóig — vagyis hosszú távon — erre feltét­lenül válaszolni kell, mégpe­dig egyértelműen. A Minisz­tertanács által elfogadott terv kimondja: a struktúra- változások döntő részéhez vállalati kezdeményezésre van szükség, a piaci követel­ményekhez és lehetőségekhez alkalmazkodva. Ez azonban nem zárja ki, sőt feltételezi a fő irányok megjelölésénél, a műszaki-termelési kultúrák, tudományos irányzatok elter­jesztésénél az állami befo­lyásolást, illetve azt, hogy a fejlesztéseknél az állam hatá­rozza meg az elsőbbséget, a sorrendet. Ugyancsak az ál­lam tevékeny, irányító rész­vételére van szükség a ter­melés fejlesztéséhez szüksé­ges képzési és egyéb feltéte­lek megteremtésénél, az együttműködési _ területek gyors kijelölésénél és össze­hangolásánál. A növekedés várható üteme Hosszú távon ilyen elsőbb­séget ad az állami, a „bio- program”-nak, a mikroelekt­ronika és a számítástechnikai kultúra népgazdasági elter­jesztésének, az anyag- és energiatakarékos, környezet­kímélő technológiák és tech­nikák kifejlesztésének és al­kalmazásának. Ugyancsak ál­lami feladat a komplett tech­nológiák és komplex rendsze­rek olyan mértékű és irányú fejlesztése, hogy azok expor­tálhatok (egyenek, továbbá a szellemi export súlyának növelése. Mit jelent mindez a szá­mok — immár közérthető — nyelvére lefordítva? Húsz év (1981—2000) átlagában évenként a nemzeti jövede­lem 2—3 százalékos növeke­désével számol a terv. Ugyanakkor a 'lakosság fo­gyasztása évenként másfél­két és fél százalékkal, a re­áljövedelem ugyancsak éves átlagban 1,8—2.9 százalék­kal növekszik. S hogyan alakulnak addig a feltételek? A tervdokumen­tum erre vonatkozólag több változatot dolgozott ki. Ru­galmasan, hogy alkalmaz­kodni lehessen az élet válto­zásaihoz. S hogy a népgaz­daság minden lehetőség leg­jobb, legésszerűbb kihaszná­lásával fejlődjék tovább az ezredfordulóig, meg azután is. Illés János, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője %

Next

/
Thumbnails
Contents