Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-04 / 94. szám
A Dunántúlt napló 1984. április 4., szerda Képességeim szerint szolgálni Mohácsot Dr. Németh Elemér „Megtisztelő megbízásnak vettem, hogy szülővárosom tanácselnöke lehettem” A térre nyíló nagy sarokszobában semmi nem változott akkor, amikor az gazdát cserélt. Csak alaposabb szemlélődés után tűnik fel, hogy hiányzik Varga Imre ismert Radnóti-szobrának a kicsinyített mása az egyik sarokból, viszont van egy új az átellen- ben lévő sarokban: Balázs Balázs fából faragott markáns Dózsa-feje. Meglep ez a nyugodt változatlanság és egyben meg is nyugtat. Hiszen oly gyakran tapasztalni, hogy egy-egy vezetőcserét a dolgozószoba teljes (és költséges!) bútorzatcseréje követi mintegy bizonyítandó. hogy ott mostantól minden másképp lesz. Itt az aprócska, szinte intim változás a folyamatosságot jelzi. Elegendő ennyi utalás is arra, hogy a díszesen faragott, magas támlájú székből kb. fél esztendeje felkelt Fischer János tanácselnök, hogy másutt szolgálja a megyét, s hogy január 2-án dr. Németh Elemér, a volt járási hivatal elnöke ült bele, hogy most már választott tanácselnökként szolgálja szülővárosát. Tulajdonképpen semmiség ez, különleges következtetésekre meg végképp alkalmatlan, de nekem mégis valahogy azt sugallja, hogy e szobában továbbra is Mohács van mindenek fölött. És most mégis a dolgozószoba új gazdája mutatkozik be előbb. Dr. Németh Elemér mohácsi születésű, 38-as... A mező- gazdaság vonzotta mindig. Keszthelyen szerzett agrármérnöki majd Gödöllőn mérnök- tanári oklevelet, s a doktorátusa is a mezőgazdaság tudományából ered. Gyakornokként az akkori Sátorhelyi AG-nál kezdte, majd a vizslakpusztai üzemegység vezetője lett. 1961- ben a „3004-es" alapján lett a hímesházi tsz főagronómusa, majd 1967-ben „gyanútlanul” cserélt munkahelyet: a mohácsi Járási Tanács — egyebek közt a mezőgazdaság felügyeletével megbízott — elnökhelyettese lett. Ezt a változást ma is úgy értékeli, mint az addigi munkájának az elismerését, — Nem volt nehéz elszakadni a mezőqazdaságtól? — adódik a kérdés. — Meggyőztek a váltás fontosságáról, s különben sem szakadtam el a mezőgazdaságtól; az akkoriban volt terv- lebontósos rendszerben nem is lehetett másként. — A járási tanács megszűnte után 1973- iq a járási hivatal mezőgazdasági osztályát vezette (íme: a ..gyanútlanság" még mindig nem volt alaptalan!), s attól kezdve a járások megszűnéséig a hivatal elnöke volt. Azt hiszem, akkor mór csaknem véglegessé vált a mezőgazdaságtól való elszakadás, bár éppen ezekben az években szerezte meg a mérnöktanári oklevelet és a doktorátust, jeléül annak, hogy a mezőgazdaság még mindig fontos a számára. Ezt mondja: — Úgy érzem, hogy 1973-ig naprakész voltam a mezőgazdaság dolgaiban, ám attól kezdve sok mindennel kellett foglalkoznom, így aztán most már inkább csak álmodozom a gazdálkodásról. .. Egyébként megszerettem ezt a munkát, főleg a termelőszövetkezetekkel a településekkel való közvetlen törődés lehetőségét és azt, hogy érezhettem — ha csak közvetetten is — a munkám eredményét. Talán részese lehettem a járás fejlődésének. — Érthető tehát, hogy megmaradt a közigazgatásban ... — Számomra azért nem olyan egyértelmű ez. Amikor szóbakerült az átszervezés, arra gondoltam, van időm még egy pályamódosításra, s erre akadtak lehetőségeim is. Aztán mégis így alakult. Az az igazság hogy minden ehhez a városhoz köt: a barátok, az utcák, a Duna, aminek tényleg a szerelmese vagyok ... Megtisztelő megbízásnak vettem, hogy a szülővárosom tanácselnöke lehettem. Mielőtt a várossal szorosabban összefüggő dolgokra terelődne a beszélgetés, egy kis álmodozásra próbálom rávenni a tanácséinököt: mit tenne ha mások volnának a lehetőségek és tömöttebb a város pénztárcája? Dr. Németh Elemér azonban nem álmodozik. Tudja, hogy a valóságtól nem szabad elrugaszkodni: — Van Mohácsnak elfogadott terve, az abban foglaltakról nem mondhat le a város, de méq az új tanácselnöke sem, mivelhoav azok az alapellátást szolgálják. Legfeljebb az olcsóbb, egyszerűbb megoldásokra törekedhetünk és a nagyobb közösségi összefogásra. Ha egyáltalán álmodozhatok, hát azt csak ekörül tehetem, mert ez biztosítja a városnak azt, ami az ismert, objektiv okokból kifolyóan hiányzik. Csak halkan merem kimondani: nagyon bizom abban, hogy a tervezett 22 milliós társadalmi munka valós értéke talán meglesz 30 millió forint. — Hogyan képzelhető el ez? — Tanácstagjaink révén megkerestünk minden lakost, vállalatot intézményt a közvetlen környezet rendbentartá- sának az érdekében — a nagy többség ötéves szerződés keretében vállalja is ezt. A közterületeket védnökséavállalás végett felosztottuk az általános és a középiskolák között. Ugyancsak megkerestük a városban működő mintegy 360 szocialista brigádot a meglévő kapcsolatok továbbfejlesztése érdekében olymódon, hogy az intézmények 8—10 különböző szakmájú brigádot kapjanak — az általuk végzett patronáló munka jelentősen javíthatja a költségvetési kondíciókat. A városi pártbizottság első titkárával közösen levélben fordultunk 63 mohácsi vállalat és intézmény vehetőihez: segítsék pénzzel is a gyermekintézményeket. Ezek ötéves szerződések alapján 10—100 ezer forint összegű támogatóst ajánlanak fel. Hát így képzeljük... Én egyébként is optimista vagyok e tekintetben: valahány lakóterületi fórumon, vagy lakóbizottsági ülésen vettem részt, azt tapasztaltam, hogy a mohácsiak egyetértenek a város célkitűzéseivel és támogatják is azoknak a megvalósulását. — Mindezek közül most a gáz foglalkoztatja a legjobban a mohácsiakat... — Hát igen. Erről a nagy lehetőségünkről nem mondunk le. Idén 36 milliós költséggel elkezdődik az első ütem, a vezetékeket elhozzuk a Füszért- raktár környékéig s talán a MOFA néhány más üzemmel együtt rá is csatlakozhat. Jövőre kiépül a városi körvezeték, amire a lakosság meg az intézmények zöme 1986—87- ben rá is köthet. Aztán be kell fejezni a kórházrekonstrukciót, amelynél pillanatnyilag az új intenzív részleg oxigén- ellátása körül vannak megoldásra váró problémák. Rendezni kell a gyermekélelmezést. Korábban egy új, 800 adagos konyha építéséről volt szó. Erre nincs most pénzünk, de le sem mondhatunk róla, ezért az újvárosi konyhát kell felújítani, amihez viszont még elő kell teremtenünk egymillió forintot. És itt vannak az általános iskolai tanteremgondok... A Felszabadulás lakótelepen felépült 390 lakás (ezzel teljesült a város lakásépítési terve), be is népesült zömében fiatalokkal, de nincs meg a tantermi háttér. Úgy néz ki, hogy szeptember 1-re elkészül terven felül kilenc tanterem. A Felszabadulás lakótelepre különben is nagy figyelmet fordítunk a város felszabadulásának közelgő 40. évfordulója miatt is. Az ott élők segítségével tiszta, virágos városrésszé akarjuk tenni, 4 millió forintért járdák, utak épülnek ott, a helyi járatot végigvisszük, a volt felvonulási épület 14 szakma szolgái- tatóházaként működik majd ... — Lesz-e ott még építkezés? — Úgy döntött a tanács, hogy nem. Az ott lévő 3 hektárnyi területet felszántatjuk, s abból a lakótelepen élők 150— 200 négyzetméteres kiskerteket bérelhetnek; ezekre máris van 180 jelentkező. Viszont elkezd, jük szerény méretekben a mi belvárosi rekonstrukciónkat a Szabadság úton, az MNB- fióktól a Béke-szállóig, mindkét oldalon. A Szabadság út— Jókai utca sarki szanált területen pedig háromemeletes épülettömb épül, melynek az első ütemében 1986-ig 40 másfélkét és fél szobás lakás készül el. Ti. ilyenekre van ma Mohácson fizetőképes kereslet. — És mi van a városi torna- csarnokkal, aminek az építésére — úgy tudom — egyesület is alakult — Valóban van Tornacsarnoképítő Egyesületünk, ami összefogja az erőket a cél megvalósítására, a város csak támogatja a munkát. Most úgy áll a dolog, hogy 10—12 millió forint kellene a fából készülő, különleges héjszerkezet felállítására, de csak 2 millió van a mélyépítési és csatornázási munkákra. Tehát az erőgyűjtés ideje következik, de tény, hogy a tornacsarnok megépítéséről nem mondunk le. — Úgy érzi: megbarátkozott az új feladattal, s önnel a mohácsiak? — Nem egészen új, amit csinálnom kell, bár a város dolgait még alaposan meg kell ismernem. Nekem most az a dolgom, hogy a képességeim szerint mindent megtegyek a városért, amit csak lehet. S úgy érzem, a mohácsiak is szívesen látnak. Hársfai István Ha betűhöz kellene hasonlítani a falut, ci- cizellált „S”-lehetne, ahogy kanyarog a keleti Mecsek völgyeiben. Meredeken szaladnak fel a hegynyi domboldalak, gyér fű lepi őket leginkább, a déli fekvésűeket pedig gondosan ápolt parcellák, szőlők. Ha már S-betűt formál felülről, a falu, játsszunk az s- betűs szavakkal: sváb, (sértő), segítőkészség, szorgalom, siker, sarjad, spórol, stramm, surrog. (Sváb) Sértőnek talán nem sértő e szó. Mindenesetre tény, hogy Ófalu félszáz lakosának majd mindegyike német nemzetiségű. A gyerekek mindegyike érti a német szót. de egyre többen válaszolnak a szülőknek, nagyszülőknek magyarul. Az idősek törik a magyart, a gyerekek már a németet. A felnőttek nyolcvan százaléka eljár dolgozni, kilencven százalékuk fizikai munkára. Az Ófaluban dolgozók majd mindegyike a fának köszönheti a megélhetést: esztergálja, székké formálja, vagy otthon vagy a Pécsi Bútorgyár széküzemében. Az iskolások Mecseknádas- don tanulnak, néhány éve már az alsósok is. Aki néhány éve még itt tanitotta őket, Oroszi Margit, visszavonulva él édesanyjával a falu közepén. Az óvodóskorúakra délelőtt vigyáznak itt a faluban, de fél egykor haza kell vinni őket. Az egyik ok, amiért nem lehet napközis az óvoda, hogy Ófa- lun egészségtelen az ivóvíz, a csecsemőknek úgy hozzák de- mizsonban, üvegben Nádasd- ról. (Szorgalom) Azzal, hogy tizenegy éve bekötőutat kapott a falu, megkímélődött a kihalástól. Sőt, az új házak sora bizonyítja, sokan érdemesnek tartják maradni itt életfogytiglan. A domboldali meredeken is egyre feljebb kopaszOfalu kodnak a sírok; a ravatalozó volt az első jelentősebb eredménye a társadalmi munkának. Tavaly a társadalmi munka értéke viszont 5 136 114 forint volt. Másképpen: a csecsemőket is beleértve, fejenként 10 334 forintnyi az egy személyre jutó társadalmi munka. A februári falugyűlésen ifj. Hufnágel János, Jung Péter, Pausch Antal, Sziebert Márton és Wildanger János oklevelet vehetett át, merthogy ők voltak a fő szervezők. A messzeföldön híres Pausch Antal faesztergályos így mondja el a történetet: „A tanács építtetett egy utat a Petőfi utcában, a saroktól a tsz-majo- rig, merthogy annyira volt csak pénz. De ha már itt vannak, miért ne lehetne tovább is folytatni, gondoltam: a Meszesvölgyben is lakik húsz család, akik sáros időben alig tudnak hazamenni, ötszáz méteren múlott volna, kérdezem az útépítőket, mennyibe kerülne. Számolnak igy-úgy, hát negyedmillió. Ennyit pár ház nem tud fizetni. Nem akartam ebbe belenyugodni, utánajártam, hogyan lehetne másképpen is. Ha a földmunkához bérelünk gépidőt, ha mi hozatjuk a követ. ha mi terítjük el, szóval kihozható százezerből is. Béreltük a gépet, Erdősmecské- ről vettük a követ, a tsz is beszállt a szállításba. De így is 9—10 ezerre jött volna ki családonként, ha nem jön haza éppen az NSZK-ból Till Miklós fia, aki korábban kilométert cipelte a bőröndöket szülei házáig a saroktól. Adott ötvenezer forintot. Akkor a megyei tanács is látta hogy szorgalmas emberek vannak itt, úgy dolgoztak az emberek a kőterítésen, mint a hangyák, hát mondta, akkor aszfaltozzuk le nekik ezt a kőutat. Na. amikor látták a többi utcabeliek, hogy hogyan lett itt út Meszesvölgyig, ők is kedvet kaptak.” Pausch Antal veje, Wildanger János a Liszt Ferenc utcában lakik szüleivel, családjával. Itt hatezerbe került családonként az aszfaltos út, mindenki vállalta a befizetését, mint ahogy a többi utca többi háza szintén. Merthogy kedvet kapott minden utca az aszfaltos útra: fizettek, dolgoz, tok érte. Pausch Antal (Siker) A falu egyik legutolsó háza előtt Ginder Jánosné sarabolja a sarjadó gazt az aszfaltút mellől, a házzal átellenes oldalon: „Peszélni nem jól magyar” — mondja és invitál befelé, hogy lánya tolmácsoljon. Lánya, Hahn Iá- zselné lábát törte az egyik későhavas reggelen. — Nem sajnáltuk a pénzt, és nagyon örültünk hogy lett út. Nálunk is segített mindenki szétosztani a követ, s fizettünk is ötezer forintot a költségekre. Amikor eltörött a lábam, idáig jött értem a mentő. Korábban, ha történik, szekérKófiás Endréné rel kellett volna elvinni a kö- vesútig. Ügy ám, az egész falu sikere ez a szép út. (Sarjad) llj. Bechli Ádám és Kóliás Endréné is kapott elismerést a falugyűlésen, a fiatalok ugyanis tavaly lefestették az iskolakerítéseket, a játszótéri dolgokat, hídkorlátokat: Bachmann Magdolna, Bechli Klára, Heim Katalin, Schmie- der Mária is megérdemelné az elismerést, mondja Hein Károly\ a mecseknádasdi tanácselnök helyettese, ófalui lakos. Kófiás Endréné már várandós volt a festéskor, most gyesen van. Óvónő. — Nem kellett sokat agitálni. összejöttek tizenöten, két hétvégén végeztünk. Többnyire a kocsmában jönnek össze a fiatalok, mozi sincs már, mert nem volt kifizetődő. Most tervezzük, hogy valamilyen munkával szerzünk pénzt vetítőgépre, hogy kölcsönözhessünk filmeket. Szerintem értelmes munkára mindig össze lehet hívni az embereket itt. Tavaly heten születtek a faluban, jó lenne egy óvoda egész napos, mert így sokan azért nem mehetnek dolgozni, mert nincs hova tegyék a gyereket. Sok fiatal jönne társadalmi munkára az óvodáért, meg idősebb is biztosan. S ha a jó ivóvízért lehetne valamit tenni, abban is lehetne számítani az ófalusiak szorgalmára. (Surrog) A padokon surrognak a szíjak, formálódnak a széklábak, hordócsapok. Ennek legjobb a tövén száradt akácfa, becsiszolva parafa nélkül eltart addig, míg a hordó maga. A siller megterem a domboldalakon. Aszfalton érkezik a műhelyekig a fa, s szaladnak az utak messzire. B. L
