Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-30 / 118. szám
lllliillBHHMMHÉÉL biztonsagot « »»iibnnJÍIÍlÍBgMIMjB Remenyek éuszözad a A békemozgalmak történetéből Világszerte feltűnést keltő munka jelent meg 1909-ben egy Norman Angell nevű radikális érzelmű angol fiatalember tollából: „A nagy illúzió”. Meggyőző érveléssel bizonyította, hogy a XX. században nincs értelme a háborúknak, mert egyszerűen nem kifizetődők: a népek gazdasága és jóléte többé nem függ határaik nagyságától és hadseregük erejétől, egy katonai győzelem sem járna anyagi előnnyel, hiszen erőszakkal nem lehet egy nemzet fölhalmozott anyagi értékeit elvenni, a hódító nem gazdaqodhat meg az elnyomásból. A szerző optimizmusát a fejlett országok között már századunk elején is igen erős és intenzív gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra, a tőke nemzetköziesedésének előrehaladottságára alapozta. A háború túlhaladottságát mintegy megváltoztathatatlan, objektív jelenségnek tekintette, úgy vélte, csupán széles körben föl kell ismerni ezt az igazságot, hogy a napi politika is ennek megfelelő irányt vegyen. A ma naivnak tűnő tétel a kor eszmeviláaának racionális, reformista, optimista világszem. léletét fejezte ki és sokak számára valóban meggyőzőnek tűnt. E felfoqás hátteréül aktív és egyre erősödő társadalmi mozgalmak szolgáltak. A számos orszáqban már évtizedek óta működő békeegyesületek 1889-től rendszeres békekongresszusokat tartottak (1896-ban éppen Budapesten), s létrehoz, ták genfi.koordináló központjukat, majd 1888-ban jött létre a népek választott parlamenti képviselőit a béke és a közeledés jegyében összefogni próbáló Interparlamentáris Unió. Ez is évente tartott kongresszusokon hirdette magasztos cél. jóit. E kezdeményezésekhez sorolható a norvég Alfred Nobel alapítványa is a békéért munkálkodók jutalmazására. A mozgalmak szervezőinek többsége nem az „örök béke” illúzióját kergette, nem hitte, hogy világunkból kiküszöbölhetők a konfliktusok, az erőszakos megoldások. Csupán olyan közhangulatot és olyan intézményeket próbált létrehozni, hogy a kormányok is — akarva-akaratlanul — alkal. mazkodjanak a kormányzottak döntő többségében élő békevágyhoz. Voltak biztató jelek, hogy ez az út járható. Sikerült 1899-ben és 1907-ben Hágában az államokat, a felelős kormányokat képviselő békekongresszust összehívni. Ezen kézzelfogható eredményt ugyan csupán a hadviselés bizonyos szabályozása terén értek el, de a létrehozott hágai állandó választott bíróság már azzal a céllal alakult, hogy az államok közötti vitás ügyeket békés úton. döntőbíráskodással oldják meg. Ezeknek a gyakran pacifizmusnak nevezett irányzatoknak fő gyengéje az volt, hogy nem vizsgálták a háborúk okait, összefüggésüket a társadalmi rendszerekkel. így elsősorban meggyőzéssel, fölvilágosítás- sal, erkölcsi erővel próbálták elérni céljaikat, A fő szervezők és még inkább a támogatók gazdag gyárosok (Nobel mellett leghíresebbé az amerikai Andrew Carnegie vált), arisztokraták (a francia d'Estour- nelles), lelkes és aktív amatőrök (Bertha von Suttner) voltak, a tagság pedig a polgárságból, értelmiségből került ki. Koncepciót, erőt, igazi tömegeket egy másik irányzat hozott a békemozgalomba: a szocialisták. Ök nem békét akartak minden áron, hanem a társadalom megváltoztatását, a gazdasági egyenlőségen, az igazságosságon és az önzetlen kollektivizmuson alapuló új világot. Ennek érdekében vállalták a harcot, a forradalmat, ha kell, az erőszakot is, bár sokan remélték, hogy fegyver nélkül, békés úton is kivívható és fölépíthető az új társadalom. Igazi. tartós békét csak ettől az új világtól, a szocializmustól vártak, de a háborúkat előidéző erők, a nemzeti gyűlölködés ellen mindig következetesen fölléptek, a konkrét viszályok, a háborúk elkerülése érdekében pedig készek voltak együttműködni a polgári békemozgalmakkal. Látták, hogy a két imperialista szövetségi rendszerre szakadt Európában reális veszély a háború, ezért 1907-től a II. Internacionálé valamennyi kongresszusa foglalkozott a kérdéssel, 1912-ben pedig kifejezetten a háború meqakadályozásához szükséges lépések megvitatására hívták össze a rendkívüli kongresszust a német—francia—svájci határon fekvő Bázelba. A leghatásosabb szóba jöhető eszköz az általános sztrájk lett volna, de 1914-ben a pártvezetők ettől visszariadtak, ehelyett tömegeik zömével együtt „honvédő" bolsevik terminológiával, szcciálsoviniszta álláspontra helyezkedtek. A békemozgalom valamennyi irányzatának a csődjét jelentette az I. világháború, de rövidesen új remények támadtak. A mérhetetlen szenvedés és áldozatvállalás után az embe. rek lehetetlennek tartották a régi világ visszatértét, a bölcsebbé váló emberiséget elég erősnek érezték ahhoz, hogy a békével egy jobb világot hoz. zon létre. Sokan, a legmesz- szebb látók Leninben és Szov- jetoroszország példájában látták a kiutat, a megoldást, a polgárság és a reformista utat választó szociáldemokrácia viszont reményeit a nemzetközi rend egyetemes szabályozására hivatott. 1919-ben létrehozott Nemzetek Szövetségébe helyezte. Az ellenségeskedéseket látszólag végleg lezáró 1925-ös locarnoi konferencia és a nyugat-európai határok ott kimondott garantálása, ,,a háború, mint a nemzetközi politika esz. közé”-t eltiltó 1928-as Briand- Kellogg paktum még igazolni látszott e reményeket, de az 1932—33-as leszerelési értekezlet csődje és a fasiszta rendszerek kialakulása után az optimizmust már aligha lehetett fenntartani. Japán 1931-be mandzsuriai, és Olaszország 1935-ben elkövetett abessziniai agressziója bebizonyította a Népszövetség tehetetlenségét, de a tömegekben még egy ideig élt az illúzió, hogy engedményekkel meg lehet szelídíteni a diktátorokat, ezért még üdv. rivalgással fogadták n münche. ni konferenciáról „békével” hazatérő Chamberlaint. Hitlerrel szemben azonban semmiféle békemozgalom nem volt igazolható. Megoldást a Szovjetunió kívánta kollektív biztonsági rendszer jelenthetett vol. na, de a veszélyeztetett polgá. ri demokráciák elutasították az együttműködést a proletár állammal. Az eredmény közismert. A II. világháború utáni korszak békét - de nem nyugalmat — hozott Európának, ám a világ más részein tovább dúlnak a háborúk. A hidegháború idején a háborúellenes társadalmi cselekvés lehetőségei korlátozottak voltak, de az 1960-as, 70-es évek, az enyhülés eredményei megnő, vélték az emberekben a békéért érzett felelősséget, s egyúttal önbizalmat is adtak nekik. Hiszen például a Vietnamban folyó háborúval szembeni széles körű belső és külső tiltakozásnak nagy szerepe volt abban, hogy az Egyesült Államok visszavonulni kényszerült Indokínából. A nehezebb világ- gazdasági helyzetben és a hűvösebbé vált politikai légkörben sok múlik azon, hogy a társadalmi békemozgalom eredményesebb tud-e lenni I. világháború előtti elődeinél. A legutóbbi hónapokban nagy erővel kibontakozó tömegtiltakozások a nyugat-európai rakétatelepítések ellen azt a reményt keltik, hogy a háború hívei előbb-utóbb kénytele. nek lesznek meghátrálni. Jeszenszky Géza Zalka Máté emlékmúzeum Moszkvában Moszkvában megnyílt a Zalka Máté Irodalmi Emlékmúzeum. Zalka az osztrák—magyar hadsereg vitézségi éremmel kitüntetett tisztjeként esett orosz hadifogságba az I. világháborúban. Fogolyéletét később „hideg egyetemeknek" nevezte önéletrajzában. A ha- barovszki és a krasznojarszki fogolytáborban eltöltött idő. szakra esnek első írói szárny- próbálgatásai. 1919 júliusában Zalka Máté orosz hadifoglyokkal együtt részt vett a Kolcsak elleni felkelésben. Az üldözés elöl menekülve a Jenyiszej menti fakitermelő-telepekre ment, és a volt hadifoglyokból osztagot szervezett, amely beolvadt Kravcsenko—Scsetyikin partizán-hadseregébe. Zalka osztaga 1920 januárjában, Kraszno- jarszkban több ellenforradalmi csapatot fegyverzett le. Az emlékmúzeum kiállított anyagában erről az időszakról is értékes anyagok láthatók. 1920-ból való az a fotó, amely Zalkát még osztrák zubbonyban örökíti meg. A zubbony ujjára azonban már a Vörös Hadsereg rangjelzését tűzték fel. így nézett ki, amikor a Krasznojarszkban alakított és a III. Internacionáléról elnevezett nemzetközi hadosztály egyik zászlóaljának parancsnoka lett. Ez a zászlóalj kísérte Szibériából Kazanyba az ország arany- készletét szállító vonatot, amelyet harc árán ragadtak el a fehérektől. Azután a lengyel és a Vrangel-féle front, a bandi. tizmus elleni harc következett. A 20—30-as években sem volt kevésbé tartalmas az író élete. Az ekkor készült fényképeken Zalka Máté középázsiai parasztok körében látható, aztán a dnyeperi erőműnél, az uráli munkások között, a forradalmi írók konferenciáján. Megörökítették diplomáciai futárként és a moszkvai Forradalmi Színház (ma: Majakovszkij Színház) igazgatójaként is. A múzeumban őrzött felvételek nagy része Spanyolországból származik. Lukács tábornok a hadállásban, a köztársasági hadvezérekkel, tanácsadókkal, magyar internacionalistákkal. A Harci Vörös Zászlórend, egy tábori táska és néhány golyó, amelyet a vörös parancsnok testéből operáltak ki a sebészek — szintén értékes relikviái a múzeumnak. Akár jelkép is lehetne ez a felvétel. Munkát, békét, szabadságot I — olvasható a transzparenseken, amelyek alatt amerikaiak sokasága vonul Washingtonban, tiltakozásul a Reagan- kormány politikája ellen. Munkát, békét, szabadságot! Csaknem harmincmillió ember! Szinte elképzelni is nehéz ezt a hatalmas tömeget, hát még azt, hogy valamennyien munka nélkül vannak. A tőkés országokból szinte naponta érkeznek hírek — s mind nagyobb számban arról, hogy miként alakul az állást keresők száma és hányon vannak azok, akik talán már holnap, holnapután nem mehetnek dolgozni, mert elbocsátották őket. Látszólag majdnem egyformák ezek a hírek, ezek a képek — mégis megrendítőek. Reményüket vesztett állás nélküliek a mexikói fővárosban az utcán árulják munkaerejüket Nagy-Britanniában március elején a bányászok többsége beszüntette a munkát amiatt, hogy a kormány a jelenleg működő 171 bányából leg. alább hetvenet bezárni és a 184 ezer dolgozóból 84 ezret elbocsátani készül. A Thatcher-kabinet 1979, tehát hatalomra kerülése óta már 39 szénbányát bezárt és 48 ezer bányászt tett utcára. Most a sztrájkolok ellen példátlanul nagy rendőri erőket vetettek be. A képen: az egyik tiltakozó bányászt hurcolják el a rendőrök Shef- fieldben. Acélmunkás-tüntetés Párizsban. Franciaországban heves tiltakozást váltott ki az acélipar leépítési terve, amelynek keretében 30 ezer munkás elbocsátását irányozták elő. Franciaországban a munkanélküliek száma meghaladja a kétmillió főt. Legelemibb jogaik, az élethez, a demokráciához és a munkához való joguk érvényesítését követelik ezek a tüntetők Santiagóban, a chilei fasiszta junta ellen tüntetve.
