Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-21 / 110. szám
Amazonokkal a militarizmus ellen? Kaprosatok L Szabó Erzsébet kiállítása a Pécsi Galériában Vári Éva és Andresz Kati A katonák Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban A világirodalom kimeríthetetlen tárházából időről időre felszínre kerülnek szerzők és .művek, melyeket ötven-száz éve, vagy akár évszázadok óta a feledés homálya takart. Rendjén is van ez így, hisz humán kultúránk alapja a történetiség. A társművészetek — így a színház is — a jelen irodalma mellett a továbblépés lépcsőfokait néha a múltban találja meg. (Shakes- peare-t pl. a 18. század fedezi fel újra, a „Sturm und Drang" irányzat képviselői — köztük éppen Lenz is — példaképüknek tekintik.) A méltatlanul elfeledett művek és alkotók főnixként újraélednek, egyetemes értékű mondandójukkal, művészi értékeikkel az új korban is — vagy épp először — rezonanciát keltenek, befogadásukra érzékeny közönségre lelnek. Színház esetében* a társművészet alkotói olykor saját eszméik tolmácsolásához hívnak segítségül rég eltemetett alkotásokat és a hangsúlyokkal való zsonglőr- ködés eredményez a mában is élvezhető előadást. Néha — és úgy tűnik, mostanában egyre gyakrabban — a „régészeti” munka eredménye csak annyi, kiderül: méltán elfeledett műről van szó. Lenz rövid, hányatott életében — Goethe barátsága és elismerése ellenére — igazi sikert nem mondhatott magáénak. Ebben, bár nyugtalan személyiségének hibái is biztosan okolhatóak, elsősorban a műveiben felvetett — realisztikusan megfogalmazott — problémák megoldására tett naiv, szentimentális javaslatok játszhatták a főszerepet. Mindemellett értékei vitathatatlanok: életszerű társadalom- és környezetrajz, plebejus társadalomkritika. A klasz- szicizmus merev szabályainak ellenhatásaként a szenvedélyek és érzelmek elsődlegességét hirdeti. Szinte előfutára az expresszionizmusnak, keserű humora Wedekind-éveI rokon. A katonák c. tragikomédia egy polgárcsalád széthullása, leányuk elzüllésének drámáján keresztül ostorozza az erkölcstelen, felelőtlen tisztikart, mely romlottságának forrása — Lenz szerint — az, hogy uruk nőtlenségre eskette fel őket. A véres tragédia végén von Spannheim ezredessel mondatja el megoldási javaslatát: a garnizonok mellé amazonokból álló „intézményt" kell szervezni. Az előny többszörös: a polgárcsaládok leányai továbbra is tisztességesek maradhatnak, az amazonok nem a családi élet melege felé csábítanák a tiszt urakat, hanem épp ellenkezőleg harcra tüzelnék, és az elkerülhetetlen „melléktermékként" megszületett gyermekek a királyé lennének, megoldva így a katonai utánpótlás kérdését is. Ez az a javaslat, amit Lenzen kívül senki sem vett, vehetett komolyan, sem a 18. században, sem ma. A pécsi előadásban, Salamon Suba László rendezéséből viszont ez nem derül ki. Mint ahogy nem derül ki az sem, a mű melyik rétege az, ami a színházba ma beülő nézőt képes érdekeltté tenni, magával ragadni. Lenz stílusa, agyonjelenete- zett (36 jelenet!) drámatechnikája még csak parádés szerepekre, „kabinet alakításokra” sem igen ad alkalmat, és a nézőteret megfogó, kortalan emberi érzések felépítésére, eljátszására, rezonanciakeltésre is jószerivel csak egy jele- netnyi lehetőség adódik. (We- sener és leánya tragikus újra- találkozása.) A határozott rendezői koncepció érzékelhetőségének hiánya ebben a kardinális kérdésben meghatározza az egész előadást: érdektelenné, hitel nélkülivé teszi. Nagy kár, mert részleteiben, egyes megoldásaiban értékes pillanatok születtek,/ bár ezek is majd mindig magukban hordozzák bizonyos befejezetlenség, megoldatlanság hiányérzetét is. Kitűnő rendezői munka — Lábas Zoltán díszlettervezővel együttműködve — a játéktér megkomponálása, a „polgári" és „katonai” helyszín kontrasztja, a jelenetek átúsztatá- sa és így az előadás folyamatosságának megteremtése. Ugyanakkor a két tér funkciójában nem játssza mindig azt, ami; a székcipelgető színészek látványa néha zavaró; a két helyszín folytonos élésének párhuzamossága csak alkalmanként valósul meg. A színészvezetésben, a képi megfogalmazásokban megkapó, hatásos a szürrealizmussal kacérkodó pillanatok is vannak, de az előadás egészét nem tudják meghatározni. Meg kell említeni, mert látszólagos jelentéktelensége dacára is jellemzője az egész produkciónak: artisztikusan szép, barokkoson gazdag, ívelt boltozat jelzi a polgári miliőt; ugyanakkor a szemet gyönyörködtető díszlet-elem bejárati nyílását ügyetlenül ráaggatott, idétlen, elálló függöny fedi. Az előadás jórészt megoldhatatlan feladatok elé állítja a színészeket is. Andresz Katalin Marie-ja az abszolút főszerep. Igazi karakterformálásra, jellemfejlődés ábrázolására csak neki van lehetősége. Az érzelmek kizárólagossága motiválta figura kibontása más stílust, a megszokottól eltérő játékot követelne. Utolsó jelenetében tudott csak igazán hiteles lenni. Galambos György Wesener szerepében nem esztétizált; egy tömbből formált, markáns apa figurája az egyetlen lehetséges megoldás. Minden mesterkéltség és kitaláció nélkül is időtlen, időtálló karakter. Kulka János felelőtlen csábítója, Sipos László megcsalt, bosszúálló vőlegénye, Safra- nek Károly tétova, határozatlan szeretője egy-egy érzelmi motívum megtestesítői; mozgatórugóik a puszta érzelmek, hajlamok, gerjedelmek és ennél többnek a megvalósítására a színpadra állítás során nem is lehetnek képesek. Vári Éva De la Roche grófnőként, Sólyom Katalin Wesenerné alakjában és Bánky Gábor, mint az ifjú gróf szinte tapintható, ahogy küzd a semmit- mondásból való kilépésre. Mindhármójuk érezhetően törekszik a direkt történéseken túli asszociációk elindítására, de rendezői segítség, a „miértek” tisztázása nélkül így csak hiányérzetünket fokozzák. Hu- nyadkürty István erőteljesebb, erőszakosabb Haudy-t festett, mint Balikó Tamás. Takács Margit anyaszerepének néhány mondatában bizonyította újólag hatalmas színészi kultúráját. Lang Györgyi, Bódis Irén, Buváry Livia (az általam látott mindkét előadáson ő játszotta Zipfersaat leányasz- szony szerepét), Újlaky László, Pállal Péter, Győry Emil, Melis Gábor, Újváry Zoltán, Péter Gizi, Dévényi Ildikó, Rad- nai György, Paál László, Oláh Zsuzsa és Unger Pálma a lehetőségeken belül törekedtek hozzájárulni az előadáshoz. Szilárd István L. Szabó Erzsébet huszonöt évesen kapott Munkácsy-dí- jat, 1960-ban. Ezután még öt évig nem volt üvegtervező szak a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Őt is csak évekkel később avatták be prágai professzorai a patinás cseh üvegművészet fortélyaiba, s 1965-ben már az NSZK-beli Dürenben folytathatott kísérleteket színes technológiai eljárásokkal a Peill és Putzler üveggyár j meghívottjaként. Közben terveit az ajkai, salgótarjáni és a tokodi üveggyár nemcsak í megrendelte, hanem kivite- ; lezte is, és néhány cseh- ; szlovákiai üveggyár mellett , lehetőséget adott fúvott üvegmunkáinak elkészítésére is. Mind az egyedi dísztár- Jj i gyak. mind a tömegtermeié- IjJ I sű finomüvegek tervezése ^ ■ terén vákuum alakult ki az j ötvenes évek végére. E hiá- ! tust — majd egy évtizeden j át — rivális nélkül töltötte I be L. Szabó Erzsébet in- venciózus tervezői tevékenysége, amelynek egyedülálló szakmai felkészültsége adott vértezetet. Jelentős megbízások, murális munkák, szabadalmak követték egymást, 1971-ben ezüstérem és diploma a Jabloneci Nemzetközi Ékszerkiállításon, és 1981-ben „Az év legszebb könyve" — díj és nívódíj a Műszaki Könyvkiadónál megjelent Kézi gyártású finomüvegek című könyvért. A pécsi kiállítás a galéria hosszú idő óta legelegánsabb, legszebben rendezett és világított tárlata. Az anyag megkapó bősége ellenére nem áttekinthetetlen, a posztamensek és tárlók a tárgyegyüttesek legszebb nézetét érvényesítik, a dokumentumanyag harmonikusan illeszkedik az összképbe. Alig észrevehető, hogy retrospektív a válogatás. A rendező Aknai Tamás nem az időrendet követte, hanem egy-egy szín, rokon technikai eljárás köré cso- , portosította a műveket. így egyrészt hagyta, hogy a karcsú, hosszú nyakú, virágkely- het formázó, kavicsra emlékeztető vagy anyagtalanul lebegő üvegcsodák egymás hangját visszhangozhassák, j másrészt a keletkezési dátumok feltüntetésével rá- j irányította a figyelmet, hogy I L. Szabó Erzsébet 20—25 év alatt mennyire azonos stílusú, koherens művészi világot teremtett. Ez az egységesség azután többféleképpen értelmezhető. Egy 1965-beli szürke, már- ványos díszítésű üvegkerómia ; vázacsoport üti meg azalap8. HÉTVÉGE 1965-ös márványmintás vázacsoport (Maletics László felv.) hangot. Nyújtott, előkelő vonalú vázatestek, beszűkülő, puritán nyakcsonkkal. Körülöttük a 80-as évekig hasonló, alacsonyabb, öblösebb, betűrődő, kihajló nyakú edények fémoxid színezéssel, színes üvegréteggel, fémberakással díszítve. Ha nem figyelnénk az évszámokat, akár egyívásúaknak vélhetnénk őket. Ugyanígy föl- fölbukkan az anyagában gyöngyözött eljárás, vagy a brokátdíszítés, a művész saját szabadalmai. Kezdettől használ csorgatott rátétezést is. Mégis meglepő, hogy 1975—82-ben készítette ezzel a — bizonyára különlegesnek számító — technikával a bagolysorozatát, a ki scsi békét, a karikatúrafejeket, holott ezek egyértelműen a 60-as évek nippekre emlékeztető ízlésvilágát idézik. Bár az iparművészet mindig is divatcentrikus volt, ne hiányoljuk a művészi divatok követését. E két évtized alatt azonban a magyar iparművészet átesett a design for. radalmán, hétmérföldes léptekkel fejlődtek a társadalmi szükségletek, életkörülmények, az ízlésvilág. A pécsi kiállítás tanúsága szerint L. Szabó Erzsébetet mindez érintetlenül hagyta. Ö továbbra is ugyanolyan őszinte indulatokkal és érzelmekkel készíti hideg szépségű, hajladozó, valószínűtlen színekkel hivalkodó tárgyait, amelyek használati tárgynak többnyire arisztokratikusan bonyolultak, autonóm műalkotásnak festőiségük és plasztikusságuk ellenére néha szépelgőek. Mégis, mai magyar üveg- művészetünk nem tartana ott, ahol tart L. Szabó Erzsébet következetes kísérletező munkája, szilárd stílusjegyei, csodabirodalma nélkül. Ez a kiállítás nem a szerkezet és funkció praktikus egységével, nem az üvegművészet fejlődéstörténetének bemutatásával ragad meg elsősorban egy művészegyéniség pályaképének tükrében. Sokkal inkább a szépség utáni vágyat, ezt az állandó emberi hajtóerőt reprezentálja. Húsz Mária Tudományos szenzáció Kétszáz éves újdonság Nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudományos élet valóságos szenzációjának nevezhetjük azt a négy kötetet, amely most jelent meg az Akadémiai Kiadónál, Körösi Csorna Sándor születésének kétszáza, dik évfordulójára. A tibetisztika világszerte elismert nagy tudósának, sőt megalapítójának a munkássága teljes egészében nem volt hozzáférhető, különösen ami a helyszínen írt tanulmányait illeti. Ezért kell tulajdonképpen új műről, a tudományos világ számára újdonságról, kiemelkedően fontos eseményről beszélnünk, amikor kezünkbe ve. hetjük kétszáz év után a teljes Körösi Csorna életművet. A négy vaskos kötet' tartalmazza a tibeti—angol szótárt, a tibeti nyelvtant, a buddhista terminológiai szótárt szanszkrit—tibeti —angol nyelven és cikkeinek már említett tanulmánykötetét, benne a lamaista kánon elemzését, a tibeti gyógyászat ismertetését, buddhista aforizmagyűjteményt, valamint a Buddha életéről és tanításáról szóló munkáját. Ez egyben — az általánosan elterjedt nézettel szemben — azt is bizonyítja, hogy nemcsak az önmagában egyébként nagy fontosságú szótárt és nyelvtant írta meg, hanem az egész tibeti kultúra alapelemeit összegyűjtötte, feldolgozta. A tudományos szakkutatást nagymértékben mozdíthatja elő ez a mindmáig alapvető jelentőségű nagy mű, amelynek sajtó alá rendezése, szerkesztése Térjék József érdeme. Ugyancsak ő írt angol nyelvű bevezetőt a kötetek elé a tibetisztika úttörő tudósáról, aki 1819-ben azzal a céllal indult Ázsiába, hogy megkeresse a magyarság őshazáját, s ezenközben egy addig alig ismert távoli kultúra első európai kutatójaként írta be nevét a tudomány történetébe. Ezt értékeli a kötetek előszavában — angol nyelven — Szenágothai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A négykötetes nagy mű formájában, kivitelezésében is méltó a kiemelkedő jelentőségéhez, A díszítésben a tibe- tisztikai jelképrendszerben ismert több szimbólumot használtak föl. 197] TIBETAN ALPMABMT in Ote Bnitnlm OHnmcUr y v x v x v V ^ V V í,v^ I* IfUUfiUUfr UK iu l!ü (i* IM X \ V T V M ßky ßkr ßy ßyy ßyr ßm/ ßmy ßm■ ßmr Jf ßfj ßpr ß6 ßty ß4r ßm £ ? *• ^ e g,‘V. ßOu smr ß{ß , |U fU jim, VfU 4A0. t A éfv Jk ty i/|. « t #‘»1 <t »V itt VtroAJ blmr by a.m- yM*y T,yymm--dm- ifßn?. TiieÖuv JTumtnUß * * •* 4 /* V M • v*« o>á * * 9 4 f 4 7 * ß *• X0 4* Jo 60 70 /tá ff Oá ffááá /f 0 0 0 0 11 * * * * «t«*. H K *> y* ßßO 1000 y ßo 00 11 zz 39 4á // \S\S ♦'*' <4 /*/* m * X «=£- «£- «fes. óV 77 •9 ßß *11 m s 9 * j 4 444'. A reprint kötetek egy lapja: részlet a tibeti ábécéből és számsorból.
