Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-28 / 87. szám

1984. március 28., szerda Dunántúlt napló Ideológiai konferencia pedagógusok részére Baranya megye általános is­koláiban és középfokú taninté­zeteiben tanító tanárok számá­ra rendeztek tegnap, kedden délután ideológiai konferenciát az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága Oktatási Igazgatósá­gán. A program előkészítő jel­legű volt, olyan témát dolgo­zott fel, amely a következő idő­szakban további tantestületi ta­nácskozások programjául szol­gálnak. Ez a téma pedig ha­zánk történelmének, társadalmi és kulturális fejlődésének ala­kulása az 1945 utáni időszak­ban, a felszabadulást követő korszakban, és a különböző je­lenségek értékelése és értelme­zése. Ebben a témában tartott előadást kedden délután az Oktatási Igazgatóságon Molnár János, az MSZMP KB Párttörté­neti Intézetének igazgatóhelyet­tese a baranyai pedagógusok számára. A programsorozat végső célja természetesen az, hogy legújabbkori történel­münk tanítása minél eredmé­nyesebben folyharsék általános iskoláinkban, valamint közép­fokú tanintézeteinkben is. A városi tanács vb napirendjén n szigetvári VGV tervei A szigetvári Városgazdálko­dási Vállalat számolt be tavalyi munkájáról, illetve az idei ter­veiről a városi tanács végrehaj­tó bizottságának a testület teg­napi ülésén. Az elmúlt évben korszerűsí­tették a vállalat gépparkját: a korszerű seprőgép, illetve a nagyteljesítményű szemétszállí­tó jármű lehetővé teszi, hogy magasabb színvonalon lássák el köztisztasági feladataikat. A speciális építőipari kisgépek elsősorban a mélyépítési rész­leg fejlesztését segítik elő, amely idén már nemcsak a szi­getvári megrendeléseket tudja teljesíteni, hanem munkát vál­lalhat Baranya más területein is. Az elmúlt évek tapasztala- 'tai alapján kiderült, hogy a vállalat anyagi, és gépi felké­szültsége nem teszi lehetővé a nagyobb beruházások vállalá­sát. Idei építőipari tervüket is ennek megfelelően alakították: tizennyolcmillió forint értékű munkát terveznek saját erőből, tizenegymillió forint értékben más kivitelezőket bíznak meg. A lakóház-felújítási munkák so­rában folytatják a Zrínyi tér 3. és 12., a Dózsa György út 5-ös számú műemlékház, a József Attila u. 2., 3., a Vár utca 9. és a Hársfa utcai, valamint az Al­kotmány téri épületek felújítá­sát, tatarozását. R. A. Kempingek nyitás előtt Üdülői zárszámadás Harkányban Az orfüi camping Az ország legnagyobb tsz- üdülőjének 1983. évi zárszám­adását tárgyalták meg kedden Harkányban. A Dunántúl és az Alföld tizennégy megyéjéből 159 tagja van az üdülőfenntar­tó közös vállalatnak: termelő- szövetkezetek, szakszövetkeze­tek, szövetkezeti társulások és tsz-szövetségek. Az igazgatótanács elnöke, Király József, a martonvásári Új Élet Tsz elnöke arról szá­molt be a küldötteknek, hogy befejeződtek az üdülő bővítési munkálatai. Az új szociólis- gczdasági épületben kapott helyet a személyzet fürdője és öltözője, a raktárak és az iro­dák. Két nagy terme közül az egyiket játékteremnek, a má­sikat előadó- és moziteremnek rendezték be, ily módon lehe­tőség nyílt a rendszeres film­Harkány, Orfű, Sikonda várja a vendégeket Április 15-től új kemping Abaligeten A Baranya megyei Idegen- forgalmi Hivatal szállodáit nem számítva, az elmúlt esztendőr ben turistaszállásain, üdülőhá­zaiban, fogadóiban és kem­pingjeiben mintegy nyolcvan­hatezer vendéget fogadott, akik 237 ezer vendégéjszakát töltöttek el a Mecsek-Tourist szálláshelyein. A sátrasturisták száma elérte a harmincötezret és ez már önmagában is mu­tatja, hogy mind nagyobb az érdeklődés a kempingezés iránt. Mindez azzal is össze­függ, hogy a sátrat verő vagy lakókocsival érkező vendégek nem fizetnek többet a szállás­helyért és az árakat ebben az évben sem emelik. Ám mielőtt a baranyai kem­pingek szezonnyitásáról szól. nőnk — amelyek április 15-től fogadják a vendégeket — hadd adjunk közre egy infor­mációt: a pécsi tv-torony presszója április elsejétől min­dennap nyitva lesz és reggel •fél tíztől este kilenc óráig fo­gadja a látogatókat. A legnagyobb forgalom ta­valy is Harkányban volt. En­nek megfelelően készülnek a szezonnyitásra. A turistaszállás szobáinak padozatát felújítot­ták. korszerűsítették a vizes­blokkokat és több zuhanyozó várja a vendégeket. A kemping területén több mint százötven méternyi szilárd útburkolatot készítettek és a harminc vil­lamoscsatlakozó ennyivel több lakókocsival érkezőnek bizto­sít helyet. A hat villanyfőző be­szerelése tovább enyhíti a ko­rábbi zsúfoltságot. A faháza­kat is felújították és a fősze­zon idejére elkészül a gyer­mekjátszótér, a minigolfpólya. Sikondán ugyancsak meg­újulva várja a vendégeket a turistaszálló, a korszerűsített vizesblokkok. A gyorsan népszerűvé vált és már országosan is ismert orf űj kemping, szolgáltatásait illetően ma már a külföldi tu­risták által is közkedvelt. Az ide érkező vendég sátrat, ke­rékpárt, strandfelszerelést köl­csönözhet és ha kedve támad, akár teniszezhet, pingpon­gozhat. A több mint nyolcszáz vendéget fogadó kemping te­rületén az új sátorhelyek füve­sítése most folyik és a strand közelében lévő ajándékpavilon egyik felében játékautomatákat helyez el a Mecsek-Tourist. Abaliget szintén közkedvelt kiránduló és víkendező terület. Az évtizedek óta működő bun­galótelep faházait felújítják az április közepi nyitásra és ugyancsak addigra készül el az új kemping, a barlang tőszom­szédságában, ahol évek óta több százan vertek sátrat en­gedély nélkül a vadkempinge­zők. A beruházás négymillió forintba kerül. Jelenleg a par­kosítást végzi a szentlőrinci Költségvetési üzem. Elkészült a recepció, a vizesblokk és o sátras turisták ellátásáról a pe­csenye-, és lángossütő illetve a szezontól működő zöldséges gondoskodik. A pécsi kempingben az idei szezontól ötven sátras turistával fogadhatnak többet. A sátor­helyek megközelítéséhez most készítik az utakat. Az új büfét és a hozzá tartozó társalgót bővítik, amely várhatóan má­jus közepére készül el. Véqezetül a várható forga­lomról: az első vendégek a harkányi turistaszállóba jelent­keztek április 14-től, április hú­szadikától leqnagyobb foglalt­ság a pécsj kempingben vár­ható, májustól az üdülőházak­ban és a turistaszállásokon minden hely foglalt. S. Gy. Kosteleczky Sándor tűzoltó ezredes a Munka Érdemrend arany fokozatát veszi át dr. Hazafi Józseftől Fotó: Läufer L. Új vezetők a Baranya megyei Tűzoltóparancsnokságon ünnepi állománygyűlésen búcsúztatták tegnap a 36 évi tűzoltószolgálat és 23 évi ba­ranyai parancsnoki beosztása után nyugállományba vonuló Kosteleczky Sándor tűzoltó ez­redest, a Baranya megyei Tűz­oltóparancsnokság parancsno­kát, akinek dr. Hazafi József, a Baranya megyei Tanács vb- titkára adta át a Munka Ér­demrend arany fokozatát és a jubileumi jutalmat. Április el­sejei hatállyal kinevezték a Baranya megyei Tűzoltópa­rancsnokság vezetőjévé Török Béla őrnagy eddigi megyei pa­rancsnokhelyettest — akit so­ron kívül tűzoltó alezredessé léptettek elő —, az új megyei parancsnokhelyettessé Pfeilfei Márton mérnökszázadost, az eddigi megyei tűzmegelőzési csoportvezetőt nevezték' ki, akit soron kívül tűzoltó őrnaggyá léptettek elő. A Baranya megyei Tűzoltó­parancsnokságon tegnap tar­tott ünnepi állománygyűlésen részt vett, méltatta a nyugállo­mányba vonuló Kosteleczky Sándor érdemeit, valamint jó­kívánságokkal látta el új meg­bízatásában Török Bélát és Pfeiffer Mártont, a BM Tűzol­tóság országos parancsnoka Varga Károly vezérőrnagy, a Baranya megyei Tanács vb-tit- kóra, dr. Hazafi József és a Baranya megyei Tanács igaz­gatási osztályvezetője, dr. Mol­nár István. A Mecseki Ércbányászati Vállalat koncert-fúvószenekara adott operaestet tegnap a pécsi Ságvári Művelődési Házban, Apáthy Árpád és Maul Péter vezényletével. Közreműködött Geötz Judit és Albert Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház művészei. A MÉV kon­cert-fúvószenekara különleges feladatra vállalkozott tavaszi hang­versenyén, hiszen énekhangot is kisértek. Alap- és középfokú Januártól állami nyelvvizsga Pécsett is A tervek szerint Pécsett is lehet nyelvvizsgát tenni a jövő év elejétől. Jelentette be teg­nap dr. Sipöczy Győző, az Ide­gennyelvi Továbbképző Intézet igazgatója, oz Állami Nyelv­vizsga Bizottság elnöke. Az egyetemi városok között Mis­kolc, Szeged, Debrecen és Veszprém után Pécs környéké­ről sem kell a fővárosba utaz­niuk azoknak, akik betöltötték 15. életévüket és alap- vagy középfokú állami nyelvvizsgát szeretnének tenhi. Elvileg min­den nyelvből megszerezhető Pécsett az említett két minősí­tés, ám mivel a pécsi felsőok­tatási intézmények oktatói mel­lett az Állami Nyelvvizsga Bi­zottság tanárai is vizsgáztat­nak, elsősorban a legnépsze­rűbb nyelvekből (angol, német, francia, orosz) várják az ér­deklődőket januártól Pécsett is. A TIT megyei szervezetének rendezésében tartott tegnapi előadáson rengeteg kérdést in­téztek a megjelent tanárok dr. Sipöczy Győzőhöz. Ezek és a rövid bevezető előadás alapján említünk néhány fontosabb tényt. Alapfokú nyelvvizsgákat, amelyeken csak szóbeli „szá­monkérés" van, most évente négy alkalommal szerveznek. (Jelentkezési határidők: január, április, július és október utolsó napja.) Közép- és felsőfokú nyelvvizsgákat jelenleg három­szor tehetnek évente az érdek­lődők. (Jelentkezési határidők: március, augusztus és november közepe.) Középfokon írásbeli teszt és idegen nyelvről magyarra tör­ténő fordítás szerepel, a szóbe­li vizsgán az adott témáról fo­lyó kötetlen beszélgetés mellett hallott és olvasott idegen nyel­vű szöveg magyar ismertetése szerepel. Felsőfokon az írásbe­li vizsga idegen nyelvről má- gyarra és magyarról idegen nyelvre fordítás, míg a szóbelin a középfoknál említetteken kí­vül hallott és olvasott magyar szöveget is kell ismertetni ide­gen nyelven. Kérdésünkre dr. Sipöczy Győ­ző elmondta, hogy az általa képviselt intézményeknek meg­lehetősen csekély beleszólási joga van a tesztgyűjtemények, az állami nyelvvizsgáról szóló tájékoztatók és az ehhez kap­csolódó más könyvek példány­számának megállapításához, így ezek hiánya általában a ki­adók felelőssége és többnyire a dotációs rendszerből és a szűk raktárkészletből eredő problémák következménye. Bozsik L. vetítésre. Az üdülő szállodai kapacitása — a felszabadult helyiségek átalakítása révén — tíz százalékkal gyarapodott, továbbá bővült az étterem is. Mostantól kezdve évente kö­rülbelül 12 ezer szövetkezeti gazda pihenhet Harkányban. S ez azért nagy jelentőségű, mivel az esztendő nagyobb ré­szében szabad ég alatt dolgo­zó mezőgazdasági munkások közül sokan szenvednek moz­gásszervi betegségben és en­nek gyógyítására nyújt lehető­séget a „reumások Mekkája". A pihenés időtartama alatt a rászorulók szakorvosi ellátás-, ban részesülnek. Az üdülő meg­állapodást kötött a helybeli gyógykórházzal, melynek két szakorvosa foglalkozik a reu­más tsz-dolgozókkal. S termé­szetesen naponta élvezhetik a vendégek a gyógyhatású ter­málvizet. Egy érdekes kezdeményezés­ről is beszámoltak az intéz­mény vezetői az igazgatóta­nácsnak: a fenntartási költsé­gek és a vendégek jobb ellá­tása végett az üdülő szocialis­ta brigádjai zöldséget termel­nek társadalmi munkában a konyha számára. A későbbi fejlesztések céljára elkülönített földterületen egyes zöldség­félékből annyi termett tavaly, hoqy az egész évi szükségletet fedezte. Az idérr tovább bőví­tik a termelést. Gépkezelő- tanfolyamok a TIT-nél Évente a gépkezelő alaptan­folyamokon 400, a kiegészítő tanfolyamokon 7—800 ember szerez jogosítványt a TIT Pécs városi Szervezete által hirde­tett gépkezelői tanfolyamokon, lehetővé téve, hogy ahol meg­felelő létszámú a jelentkező, ott az adott vállalatnál, üzem­nél tartják az elméleti felké­szítést, mégpedig igény sze­rint egész napos, vagy esti ok­tatással. Ha a vállalatok ilyen­re nem vállalkozhatnak, akkor központi tanfolyamokra küld­hetik a dolgozóikat. Könnyűgépkezelő alaptanfo­lyamon — a felkészítési idő 3 hét — villás — és szállító, elektromos és robbanómotoros targoncák, járműdaruk, ez jo­gosítványhoz kötött, építőipari könnyűgépek, betonkeverők, felvonók, stb kezelői képesítést szerezhetnek a résztvevők, még­pedig 5 géptípusból. A nehézgépkezelő alaptan­folyamon — a felkészítési idő 7 hét — külön-külön szerez­hetnek rakodó, földmunka és emelőgépekre és különleges nagy teherbírású targoncákra kezelői engedélyt a tanfolyam résztvevői. A gépkezelő továbbképző tanfolyamokon 1 hét alatt ké­szítik fel a hallgatókat a kü­lönböző géptípusokra szerve­zett különbözeti vizsgákra. A TIT hetedik éve szervezi a vállalatoknak könnyítést jelen­tő tanfolyamokat, melyek vé­gén állami vizsgabizottság előtt adnak számot tudásukról a tanfolyam hallgatói. Lvovi pártmunkás látogatása Szigetváron I. A. Tivancsuk, egyetemi ta­nár, a Lvovi Műszaki Főiskola tanszékvezetője, a Lvov területi Pártbizottság előadója tegnap Szigetvár vendége volt. Dél­előtt a városi pártbizottságon Kovács Tibor titkár ismertette a városi pártbizottság munkáját, majd a vendég megtekintette az idegenforgalmi nevezetessé­geket. Délután a pártbizottság épületében üzemek, intézmé­nyek propagandistái, valamint az MSZBT aktivistái részére elő­adást tartott az SZKP gazda­sági stratégiájáról. I. A. Tivancsuk szigetvári programját a Szigetvári Állami Gazdaság megtekintésével fe­jezte be.

Next

/
Thumbnails
Contents