Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-28 / 87. szám
A Dunántúli napló 1984. március 28., szerda MÁRCIUS SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GEDEON nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.31 — nyugszik 19.09 órakor. A Hold kél 4.27 — nyugszik 13.51 órakor. Olvasószolgálat 1-lirek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon ügyeletes újságíró: DUCSÖ CSILLA Szerkesztőségi hirügyeletes NÉMETH TIBOR 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. Ma délelőtt 9-töl 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hívható KISS LASZLÓNÉ a 10-053-as telefonszámon. CB-rádió hivójelünk: „Napló I.” 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. Műtősök, figyelem - FINIS *84! Aki március 29-én, csütörtökön a Pécs—Szeged közötti autóúton közlekedik, kérjük, fokozott figyelemmel vezessen. Ezen a napon ugyanis — a hagyományoknak megfelelően - reggel héttől este 6-ig tart a FIN IS futóverseny, amelyet a JPTE Tanárképző Kara KISZ-bizottsága és a szegedi tanárképzősök szerveztek. Reggel hétkor negyven diák indul Szegedről Pécsre, s ugyanennyien Pécsről Szegedre. Noha rendőri biztosítást kapnak, kérik az autósokat, a verseny miatt jobban ügyeljenek az útvonalon. Rendezvények A nagy érdeklődésre való tekintettel április hónapban hat alkalommal kerül bemutatásra Scserbakov: Nem bánok semmit sem (Edith Piaf) című éjszakai színházi produkció a Mecsek cukrászdában. Az előadások időpontjai; április 2., 6., 7., 14., 15., 21. este 22 00 órakor. Jegyek válthatók a színház pénztárában, valamint a Mecsek cukrászdában. * Téboly, terápia, stigma címmel rendezik meg azt az író-olvasó találkozót a Nevelési Központ Művelődési Házának könyvtárában, amelynek vendége Bakonyi Péter író lesz. A találkozóra ma este 7 órakor kerül sor. * A „Vigyázat, művészet!" sorozatban dr. Jádi Ferenc pszichiáter tart előadást „Realitás és irrealitás az elmebetegek képzőművészetében" címmel ma este hatkor, a pécsi Ifjúsági Házban. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett '84 (este 7 órakor), Ady-bérlet. Kamaraszínház: Boldog születésnapot! (este 7 órakor). Mecsek cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . (este 10 órakor). BÁBSZÍNHÁZ Bóbita Bábszínház (Déryné u. 18.) : Piroska és a farkas, Egér és az oroszlán (de. 10 órakor), Karácsonyéj (du. 3 órakor). HANGVERSENY Liszt Terem: Orgona-, zongorabérlet VI. hangversenye. Rohmann Imre zongoraestje (19.30 órakor). MOZI Petőfi: Kincs, ami nincs (4, 6), Balázs Béla filmklub (ő). Kossuth: Futásod véget ér (10, 12, 6, 8), Kisapák és nagyapák (2, 4). Park: Ki ncs, ami nincs (5, 7, 9). Arma: Filmklub (6), Dühöngő Bika (8). Rákóczi: Csatár a pácban (5). Mohács: Bűnös életem (6, 8). Komló, Zrínyi: Szupermodell (4, 6), Te, rongyos élet! (8). Komló, Május 1.: Szerelem Montrealban (f5, f7). Má- zaszászvár: Frontvonal mögött (6). Várható időjárás az ország területére szerda estig: keleten is csökken a felhőzet. Időnként felhősödés zavarja meg a napsütést. Ma még néhány helyen lehet futózápor. Reggelre helyenként köd keletkezik. A ma még élénk, illetve erős északnyugati szél éjszaka lecsendesedik. Holnap a Dunántúlon megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 13 és 17 fok között várható. A kedd reggeli vízállások: Barcs 26 cm, áradó, vizhő 6,6 fok; Dráva- szabolcs 53 cm, áradó, 4,8 fok; Mohács 226 cm, áradó, 6,6 fok. 4 ft özeié? hírei Fred Mohto professzor, a Német Szocialista Egységpárt politikai főiskolájának, szocializmus politikai gazdaságtan tanszékének vezetője tegnap Baranyába érkezett. A megyei pártbizottságon dr. Dányi Pál, a megyei pártbizottság titkára fogadta. Délután Komlóra látogatott, ahol a bányászváros pártbizottságán Alföldi János titkár fogadta és tájékoztatta a vendéget. Ezt követően Fred Mohto az NSZEP gazdasági stratégiája az 1980-as években címmel előadást tartott. Az NDK-beli előadó délután látogatást tett a Carbon Cipőüzemben, majd megnézte a Vízmű számitógépes központját és a budafai viztelepet. Keith C. Smith, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének tanácsosa két napot töltött Baranyában. Hétfőn találkozott Takács Gyulával, a Baranya megyei Tanács elnökhelyettesével, majd Kiss Györggyel, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága osztályvezetőjével. Ezt követően megtekintette a Pécsi Állami Gazdaságot. Tegnap a Szigetvári Konzervgyárban járt. A kö- vetségi tanácsos látogatása a pécsi Nevelési Központ megtekintésével fejeződött be. — A feketeszén városa című film vetítésével kezdődik a komlói honismereti klub március 28-i foglalkozása. A Május 1. Művelődési Házban 15.30-tól látható színes film után előadás hangzik el a Tanácsköztársaság helyi eseményeiről. Találkozó a Központban n Dunántúli Itlaplo Sosdon Találkozóra hívjuk fel sásdi és a Sásd környékén lakó olvasóinkat március 28-án, ma a Művelődési Központba (Dózsa Gy. u. 32.). Délután 3-tól 5 óráig várjuk mindazokat, akik személyes problémáikban kérnek segítséget, illetve közérdekű kérdéseikre, javaslataikra várnak választ. Jogi, illetve társadalombiztosítási kérdésekben nyújt segítséget dr. Somogyi Árpád. Telefonon is hívható délutáni fórumunk a Művelődési Központban a 286-os telefonszámon. Este 6 órától újságiró—olvasó találkozón szeretnénk elbeszélgetni olvasóinkkal a Művelődési Központban. A találkozón a Dunántúli Napló és a Baranya megyei Lapkiadó Vállalattól részt vesz: Báling József föszerkesztö-helyettes, Bozsik László, Dunai Imre, Gáldonyi Magdolna, Mészáros Attila, Miklósvári Zoltán újságírók, valamint Katona László, a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési előadója. Az újságiró- olvasó találkozón kiállítást nyitunk lapunk fotóriportereinek munkáiból. Egyetemisták és a Pécsi Nemzeti Színház művészei tegnap gálaműsort adtak a színházban. Fellépett a JPTE vegyeskara Tillai Aurél és a JPTE kamarakórusa Jobbágy Valér vezetésével, a . Baranya Táncegyüttes, a Szélkiáltó együttes, a Royal Dixiland Band, Darák Péter, Inhoff László, Szilágyi László, Varga János egyetemi hallgatók, Kulka János, Gergely Róbert, Albert Miklós, Vári Éva, a Pécsi Balett és a Bóbita Bábszínház. A gálaműsor megrendezését a JPTE Állam- és Jogtudományi Karának KISZ-vezetősége kezdeményezte. Képünkön: a JPTE kamarakórusa énekel, Jobbágy Valér vezényletével. Läufer László felvétele ÉRTESÍTÉS: A MOHOSZ Baranyo megyei intéző bizottsága értesíti o horgászokat, hogy o malomvölgyi tó horgászata a halállomány egészségügyi vizsgálatát követően - május 1-én kezdődik. Addig a tavon teljes horgászati tilalom van érvényben I- Téves telefonszám jelent meg keddi lapunkban „A rendőrség kérése" címszó alatt. Akik a tegnap leírt bűncselekménnyel kapcsolatban felvilágosítással tudnok szolgálni, azok számára közöljük, hogy a 07- en kívül a helyes telefonszám a következő: 11-666 1452. Párás, nyugodt DunAratCil idő it A bonét . o «éi----—***■ & ■r Heti időjárás-előrejelzés a dunántúli megyéknek. A hét közepén várhatóan erősen megnövekszik a felhőzet, országszerte számítani lehet esőre, záporesöre. Ezt követően felszakadozik a felhőzet, megerősödik az északnyugati szél. csapadék már csak elszórtan valószinű. A hét végére gyengül a szél, s a jövő hét elején párás, nyugodt idő várható. A hőmérsékleti minimumok eleinte plusz 2, plusz 7 fok között alakulnak, később erősödik az éjszakai lehűlés, s a hét végén, jövő hét elején gyenge fagyok is kialakulhatnak. A hőmérsékleti maximumok plusz 9, plusz 14 fok között várhatók. Baranyai Gézáné olvasónk kérdezi, miért nem lehet iskolai csomagolópapírt kapni a papirüzletekben? Mint panaszolta, csak a drága, mintás, kisivű ajándékcsomagoló-papirt vehette volna meg, ez azonban nagyon drága; mig öt iv hagyományos 9 Ft-ba kerül, ebből két kis iv 8,80- ba - s akinek több iskolás gyermeke van, annak ez nagyon drága mulatság. A panasszal és a kérdéssel a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztályához fordultunk, s ők igen készségesen, azonnal utánanéztek mind a PIÉRT-nél, mind az üzletekben. Ennek alapján a következő tájékoztatást tudjuk adni: a kifejezetten iskolai célokra készült burkolópapirt most valóban nem lehet kapni, ezt a második negyedévben várják a boltok, de azért a drága ajándékcsomagolón kívül még van más kínálat is. Például 70x100-as finom csomagolópapírt lehet kapni, ára 1,50 Ft; a szintén fehér Szinva papír sem hiánycikk, ebből 5 iv 9 Ft. Több papírboltban is kapható, de legbiztosabb a PIÉRT Szálai utcai üzletében, a Pergamen boltban próbálkozni. — Bánki Donát-dijat kapott a Gépipari Tudományos Egye. sülét 35. küldöttközgyűlésén Juhász Lajos, a Baranya megyei Építőipari -Vállalat gépészeti osztályvezetője egyebek között azért, hogy az építőgépész szakosztályban példamutató szervező munkát fejt ki. — Sokeres légkábelek. Boly központjában a ŰÉDASZ a hálózat rekonstrukcióját végzi. A régi faoszlopokat és a villanydrótokat betonoszlopokkal és sokeres légkábelekkel váltják fel. Hasznosanyag-gyűjtési verseny úttörőcsapatoknak A Baranya megyei úttörőelnökség és a Dél-dunántúli MÉH Vállalat 1984. április 1.— június 30. közötti időben hasznosanyag-gyűjtési versenyt hirdet a megye úttörőcsapatai részére. A versenyben részt vehet minden önálló iskola (úttörőcsapat), és beszámít a pajtások egyéni gyűjtési eredménye is. A verseny értékelésére és a jutalmak átadására szeptemberben kerül sor, az akció gyűjtési eredménye beleszámít az úttörők országos hasznos- onyag-gyűjtési versenyébe. Az értékelés létszámkategóriánként történik. Az összegyűjtött és a MÉH-telepen leadott hasznoshulladék (papír, textil, vas, fém) ellenértékének egy főre jutó forint átlaga alapján a helyezést elért úttörőcsapatok az ellenérték meghatározott százalékát kapják jutalmul. Esküvő LUDWIG MARIANNA és PEITL TIBOR értesítjük kedves ismerőseinket és barátainkat, hogy március 31-én 16.30 órakor tartjuk esküvőnket a Hunyadi úti házasságkötő teremben. A tudományos tietek mai programja Ma délelőtt 10 órakor a DéLKÖ nogyharsányi üzemének tanácstermében Mikóczy Károly, a SZIKKTI tudományos munkatársa és Jenczer Viktor, a DÉLKÖ beruházója tart előadást a korszerű vezérléstechnikai berendezéseknek a kőbányászatban való alkalmazásáról. A Technika Házában 14 órakor „A személyi számítógépek a kisvállalkozások ügyvitelében" címmel Alexics György, az MTA—SZTAKI munkatársa és Mellár Tamásné, a JPTE tanársegéde tart előadást. Ugyancsak a Technika Házában* és 14 órakor kezdődik Tegzes Lászlónak, a POTE Biofizikai Intézete tudományos munkatársának előadása, melynek címe „Az elektronika jelentősége és alkalmazása a biológiában". * Dr. Bácskay Tamás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatójának mára hirdetett pécsi elöadasa — betegség miatt — elmarad. HE-05-07 Március 26-án, a pécsi Kossuth térre akart bekanyarodni autóbuszával Katona Jenő, eközben elütött egy zebrán közlekedő gyalogost. Körültekintés nélkül lépett az úttestre Nagy Istvánné 67 éves pécsi lakos, hétfőn a Veress E. és a Bánki Donát utca kereszteződésében. Egy arra haladó tartálygépkocsi elütötte az idős asszonyt. Féktávolságon belül, figyelmetlenül lépett le a járdáról Palkó Mária 16 éves, györei lakos Pécsett, a Pécsváradi és az András utca kereszteződésében hétfőn délután fél négykor. Egy tehergépkocsi elütötte, súlyos sérüléssel került kórházba. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések : Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felrfőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel 7 óráig. Film... Film Film 30SZORKÁNYSZOMBAT Színes, magyar^-amerikai film. Rendezte: Rózsa János. Trükkfelvétel: Roy Field, a Su. permem trükkmestere. Főszereplők: Udvaros Dorottya, Pá- ger Antal, Eszenyi Enikő, Kol- tai Róbert. A rendkívül látványos, bonyolult technikával készült filmben klasszikus mesefigurák elevenednek meg. A helyszínek sem mindennapiak: háromszintes „álompalota", kacsalábon forgó vár. VÉSZJELZÉS A TENGER ALÓL Színes, szovjet film. Rendez, te: Mihail Tumanyisvili. A szovjet flotta hadműveleti gyakorlatát figyelemmel kísérő egyik amerikai atomtengeralattjárón baleset történik. szabadulnak a szárnyasraké- Előbb a reaktor mondja fel a ták, veszélyes helyzet teremtőszolgálatot, majd a számító- dik. Minden a helytálláson és géprendszer is. Félő, hogy el- az önmérsékleten múlik. Fonalvásár a Centrum Áruházban 40 százalékos árengedménnyel ♦ Sötétkék ipari fonal ♦ szürke bukléfonal ♦ sárga moherfonal ♦ sárga írisz-fonal amíg a készlet tart 560 Ft/kg helyett 366 Ft kg 560 Ft kg helyett 360 Ft/kg 730 Ft kg helyett 438 Ft/kg 340 Ft kg helyett 204 Ft/kg E m pécsi ^Centrum Áruház