Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-24 / 83. szám
ü tarsadalomtudomany miiuelöí Az elmúlt évtizedekben dr. Hoóz István kiemelkedő tudományos és társadalmi tevékenységet fejtett ki. Irodalomjegyzékében csaknem hetven tanulmány, tudományos publikáció — közöttük 14 önálló könyv, jegyzet — szerepelt. Tevékenysége szerves részét képezik különféle tisztségei, megbízatásai. Többek között alelnöke az MTA Demográfiai Bizottságának, tagja a Statisztikai Bizottságának, a TMB Szociológiai—Demográfiai Szakbizottságának, a Nemzetközi Népességtudomónyi Uniónak. — Hogyan került érdeklődése homlokterébe éppen a demográfia? — Bár az elmúlt évtizedekben általános és igazságügyi statisztikát is oktattam, tudományos érdeklődésem egyre inkább a demográfiai problémákra irányult. Ugyanis egyetemi tanulmányaim alatt időben és az azt követő években olyan nagy jelentőségű társadalmi-politikai események zajlottak le, mint a németek kitelepítése, a magyar—szlovák lakosságcsere, a földosztás, a szocialista iparosítás megkezdése, a közoktatás kiterjesztése stb. Engem e változásoknak a népmozgalomra, a népesség megoszlására és területi elhelyezkedésére gyakorolt közeli és távolabbi hatásai érdekeltek. — Mit jelentett, mit adott önnek ebből a szempontból Baranya? — Amikor Pécsre kerültem, idejövetelemnek azért is örültem, mert Baranya a demográfiai kutatásoknak sokféle lehetőségét kínálta. Az „egyke" probléma, a lakosság nemzetiségi struktúrája, vagy a cigánykérdés olyan témák ma is, amelyek tudományos elemzése nemcsak Baranya megye szempontjából, hanem országosan is jelentős. Vagy más megfogalmazásban nemcsak a de. mográfiának, hanem az általános politikának is fontos kérdései ezek. E területeken nemcsak elméleti kutatásokat végeztem, hanem a népesség különböző csoportjainak demográfiai magatartását speciális adatgyűjtésekkel is igyekeztem tanulmányozni, A népességtudomány főbb területei, a népességstatiszti. ka, a népesedéselmélet, a népesedéspolitika. Bár ezek szorosan összefüggnek, a kutatók egyre inkább egy-egy területre specializálják magukat, önt elsősorban a népesedéspolitika érdekli. — A második világháborút követő évtizedekben az ipari országokban a születések a fejlődő országokban pedig a halálozások száma kezdett gyorsabban csökkenni. Ennek következtében a népszaporo. dós üteme az országok első csoportjában mérséklődni, a másodikban pedig gyors ütemben növekedni kezdett. E folyamatok okait és befolyásolásuk módozatait minden országban kutatni kezdték annak érdekében, hogy a népesedés ütemét a társadalmi-gazdasági fejlődéssel összhanqba hózzák. Kandidátusi értekezésemben, 6. HÉTVÉGE Dr. Hoóz István Dr. Hoóz István, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaság- tudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, a magyar társadalom egyik legfontosabb problémakörével, a népesedéstudománnyal, más néven a demográfiával foglalkozik. 1948-ban iratkozott be az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára. Kezdettől fogva a statisztika érdekelte. Tanulmányai befejezése után a statisztikai tanszéken maradt tanársegédnek, majd — egyetemi állása megtartása mellett — az akkori Felsőoktatási Minisztérium statisztikai csoportját vezette. 1960-ban elvállalta a Pécsi Tudományegyetem statisztikai tanszékének vezetését, 1969. óta egyetemi tanár, 1970-ben megbízást kapott arra, hogy szervezze meg és vezesse a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi kihelyezett nappali tagozatát. Amikor az egyetem kétkarúvá vált (1975) kinevezték rektorhelyettessé. A volt statisztikai tanszéket olyan intézménnyé szervezte át, amely alkalmassá vált a jogász- és közgazdászhallgatók statisztikai, matematikai, számviteli, számítástechnikai és demográfiai oktatására. így alakult ki a mai módszertani tanszék, amelynek jelenleg is dr. Hoóz István professzor a vezetője. Az UNESCO által kibocsátott kisplasztika a családtervezést példázza « amelyet 1966-ban védtem meg, a két világháború közötti hazai népességfejlődéssel és népesedéspolitikával foglalkoztam, mert a létrejött változások okait szerettem volna feltárni. — Mi jellemzi a jelenlegi hazai népesedési helyzetet? — A népesedés alakulását közvetlenül a születések és a halálozások száma határozza meg. Egy gyermeket csaknem minden házaspár szeretne, mert az adja meg az apaság/anya- ság élményét és kielégíti a szülők érzelmi szükségletét. Egy gyermekkel a család fennmaradhat, de a társadalom tartós fennmaradásához családonként kettő vagy több gyermekre van szükség. Úgy tűnik tehát, hogy a nagyobb gyermekszómhoz a társadalomnak jelentősebb érdekei fűződnek, mint a családnak. A szülők gyakran áldozatnak érzik a több gyermek vállalását. Mivel azonban a társadalom e nélkül az áldozat nélkül nem képes fennmaradni, sokféle eszközzel igyekszik a gyermeknevelést megkönnyíteni. A szocialista társadalom a családi funkciók egy részét magára vállalja nemcsak a gyermek- nevelés, hanem' pl. az idősek gondozása, ellátása terén is (nyugdíjfizetés). Ha csökken a születések száma, csökken a célra fordítandó családi és társadalmi teher is. Mivel azonban ez egy idő után a népesség elöregedésével jár együtt, az időskorúak támogatására fordított összegeket kell növelni. azaz emelkedik a produktív korosztályokra háruló teher. A népszaporodásra ható másik tényező, a halandóság, több évtizeden keresztül kedvezően alakult. Az utóbbi időszakban ez a javulás mérséklődött sőt a férfiak néhány korcsoportjában az arányszám jelentősen nőni kezdett. Ennek következtében nemzetközi helyzetünk e területen is nagyon kedvezőtlen. A csökkenő születési és a növekvő halandósági arónyszámok következtében a népesség száma fogyni kezdett és ennek üteme a következő években fokozódik. Nem lehet tehát azon csodálkozni, hogy nemcsak a szakemberek, hanem már a politikusok és a közvélemény is aggasztónak tekinti ezt a folyamatot és egyre általánosabb az a vélemény, hogy a népszaporodás alakulása nemzeti fennmaradásunk alapvető kérdésévé, sorskérdéssé vált. — Hogyan lehet ezeket a változásokat ellensúlyozni? — Ennek nincs általános receptje. Mint már említettem, az utóbbi évtizedekben a világ egyik részében gyors ütemű népszaporodás (a „népesség- robbanás”) okoz gondot, a másikban pedig a nagyon alacsony születési arónyszámok. Mindkettő lényegében új helyzet elé állítja a kormányokat. Világszerte keresik a legkedvezőbb megoldásokat. Mindazok az intézkedések amelyeket a népesedéspolitikai célok realizálása érdekében hoznak, ma még inkább társadalmi kísérletnek minősülnek. De gyakori változásaik abból is fakadnak, hogy a népmozgalomra ható külső, társadalmi- gazdasági tényezők szüntelen mozgásban vannak. Ezek hatását ellensúlyozni, vagy éppen fokozni kell annak érdekében, hogy a családok gyermekvállalási kedve ne csökkenjen, hanem nőjön. Mivel ma már nincs olyan népességcsoport nálunk amelyik magas szaporulatával pótolni tudná a többieknél hiányzó gyermekszámot, olyan intézkedésekre és gazdasági eszközökre van szükség, amelyek a népesség minden rétegét érdekeltté tudják tenni a bővített reprodukció létrejöttében. Ez azt jelenti, hogy a differenciált juttatási rendszernek valamilyen formáját meg kell valósítani. Úgy tűnik, na- qyon sok család több gyermeket vállalna, ha pl. anyagi vagy lakásviszonyaik ezt lehetővé tennék. Nem mindenhol akadályozzák azonban anyagi jellegű nehézségek a nagyobb gyermekszámot, hanem a társadalmi tudatnak is szerepe lehet ebben. Itt nemcsak a „divatra" vagy a kényelemszeretetre. hanem a gyermek jövőjéért való aggódásra, az időnként feszültnek minősített nemzetközi helyzetre stb. gondolok. Úgy vélem, hatékonyabb lenne népességpolitikánk eszközrendszere, ha egy maqas. szintű kormánybizottság vállalná a felelősséget a célok kitűzéséért, az eszközök kiválasztásáért és a negativ tendenciák fokozatos megszüntetéséért. Ilyen szerv már nagyon sok országban tevékenykedik. — Végezetül visszatérve a konkrét egyetemi feladatokhoz és a módszertani tanszékhez, arra kérem, összegezze az itteni munka lényegesebb vonásait, sajátosságait, — A mi feladataink is két- irányúak. Egyrészt oktatni kell a felsorolt tárgyakat, másrészt tudományos kutatómunkát kell végezni. Az elmúlt években a közgazdászképzésben nálunk jelentős reform zajlott le, aminek következtében nemcsak megváltoztak, hanem megnövekedtek oktatási feladataink. Új tantárgyi tematikákat kellett kialakítani és eze'knek megfelelő jegyzeteket kell készítenünk. Jelenleg a tanszéken 8—10 tantárgyból készülnek tananyagok, példatárak és egyéb oktatási segédanyagok. Tudományos kutatási tervünk összeállításánál egyrészt abból indultunk ki, hogy annak a régiónak a problémáit segítsük megoldani, amelyben élünk, másrészt pedig — a kar oktatási céljaihoz alkalmazkodva — a vállalati irányításban eredményesen alkalmazható statisztikai, matematikai és számítástechnikai módszereket dolgozzunk ki vagy tökéletesítsünk. A tanszék munkatársai már mindkét cél realizálásában értek el eredményeket. Intenzíven bekapcsolódtunk a megye egészségügyi és bűnözési helyzetének tanulmányozásába és módszereket dolgoztunk ki pl. a kereskedelmi vállalatok áruszállításainak optimalizálására stb. De elkészült vagy befejezés előtt áll 5 kandidátusi értekezés , is. — Saját kutatási tervei? — Azt hiszem, hogy annyi év után már -nem volna célszerű kutatási profilt változtatni. Folytatni kívánom a népesedéspolitika eredményesebbé tétele érdekében végzett tevékenységem és természetesen a nemzetiségi és a cigánykutatásokat sem akarom abbahagyni. Bebesi Károly Ideológiai egyetértés és elkülönülés Á konvergencia elméletének sorsa Alig egy évtizede szinte divat volt nálunk a konvergenciaelmélet megcáfolása. Konvergenciát hirdetett a maga részéről Zbigniew Brezinski éppen úgy, mint ahogy Galbraith, tehát ennek híve volt mind a politológus, mind pedig a közgazdász. Mit jelent a konvergencia fogalma? Lényegileg azt, hogy a szocializmus és a kapitalizmus ugyan ténylegesen különböző társadalmi rendszerek, de szükségképpen egy irányba fejlődnek, össze fognak nőni, s a jövőben úgy hasonlítanak majd egymásra, hogy a lényeges különbségek csaknem, vagy teljesen eltűnnek köztük. Tehát nem arról van szó, hogy a szocialista publicisztikában tíz évvel ezelőtt divat volt fellépni a konvergenciaelmélet ellen, majd pedig kiment a divatból. Tudniillik maga az elmélet nem aktuális immár, hiszen mindenki látja azt, hogy a két társadalmi rendszer egyirányba fejlődése semmiképpen nem történhet meg, sőt a különbségek bizonyos értelemben élesebbek, mint bármikor voltak. Tehát lehetetlen úgy elképzelni a szituációt, mint ahoqvan réaebben elképzelték: egy szög két szóra uqyan meqlehetősen nagy távolságban lehet egymástól bizonyos ponton, de végül is a szög csúcsában a két szár mindig találkozik. Az utóbbi idők ideológiai fejleményei — de nemcsak az ideológiaiak — azt mutatták, hogy ha ez bizonyos értelemben igaz lett volna, akkor egy időn túl már a szög átfejlődik szögoárrá, csúcsszögek alakulnak. és a szárak ismét eltávolodnak egymástól. Persze, az ilyen elkéozelés puszta játék, és semmivel sem több, mert hiszen nem volt jele annak, hoqy társadalmi értelemben a két rendszer alapvető különbségei bármilyen értelemben is föloldódtak volna. Nem létezett — és nem is létezhet — olyan időpont, ahol a két rendszer közötti differenciák a minimumra csökkennének. Úgy vélem, hogy az eddigi fejlődés azt bizonyította, hogy a konvergenciaelmélet legfeljebb polgári tudósok fejében hozta létre a két társadalom lényegi közeledését, és egyáltalán nem valószínű, hogy ez az elmélet valaha is többet fog jelenteni, mint egyfajta érdekes ideológiai képződményt. Azóta azonban nagyot változott a világ. Részben azért, mert többé-kevésbé átfogó mértékben lezajlott a kapitalizmusban —, s az egész világon is — egy válságos korszak, részben azért, mert ennek a válságos korszaknak az eredménye a legfejlettebb tőkés államok technikai és technológiai megerősödése ' volt. De azért is, mert ez a technikai megerősödés egyúttal olyan kísérőjelenségek összefüggésében ment végbe, melyek az enyhülési folyamatot megszüntették, és e folyamat megszüntetése egyúttal a nemzetközi feszültség újabb kiélezését jelentette. A békésebb, az enyhülési periódus egyik ideológiai tünete volt az, hogy a polgári ideológia mind a maga számára, mind pedig a szocialista társadalomban élők számára megfogalmazta a két társadalom egyirányba fejlődésének, konvergenciájának elméletét. Ebben a korszakban a konvergencia azt jelentette, hogy a szocializmusban nem kell különösen törődni a társadalmi viszonyokkal, mert azok automatikusan szükségképpen a gazdasági feilődés magasabb stádiuma felé vezetnek, s így az egyirányba fejlődés a kapitalizmussal szükségszerű. A feszültségnek más gondolatkör felel meg: a konvergencia helyére a divergencia elmélete lépett. Nem fejlődik össze a két társadalom, nem lehetséges a szocializmusban a fejlődést olyan értelemben fokozni, hogy a szocializmus valaha is megközelíthesse azt a konzumszintet, melyet a kapitalizmus már el. ért. Ez a polgári elmélet új variációja. Ha tehát az enyhülés időszaka annyit jelentett ideológiailag a polgárság számára, hogy azért jöhetett létre egyáltalán a politikai közeledés, mert a két társadalmi rendszer a maga alapjait tekintve és fejlődési tendenciáiban hasonló, addig a feszültség korszakában ennek pontosan az ellenkezőjét hirdetik. A feszültség azért feszültség, mert létezik eqy fejlődéskéote- len, önmagát alapjaiban meqhaladni nem tudó szocialista társadalmi rend. Ez a korszak tehát részben úi ideológiát teremtett, részben azonban régebbi reakciós ideológiákat élesztett fel. Elég arra utalnunk, hogy például a régi, már a felszabadulás utáni években is nemzetközileg reakciós Raymond Aron éppen úgy bekapcsolódott ebbe az ideológiai hullámba, mint ahogy a különböző konzervatív gondolkodók világszerte. Raymond Aron például arról ír. hogy csak az tudja meg. bocsájtani a szocializmus bürokratikus hibáit, aki magában hordia a humanitás reményét. De ehhez hozzáteszi, hogy éppen a marxizmus az, mely ennek a humanitásnak a reményében él, „mindig meg. marad profetizmusnak”. S ő ezzel a profetizmussal szemben írja meg vitairatát a dekadens Európa érdekében. Ez az állásoont, mely napjainkban a divergenciát hangsúlyozza, egyfelől persze reálisabb, mint az egyirányba fejlődés elmélete. Valóban, mindig lesz különbség polgári és szocialista feilődés között. A különbség lényege azonban nem az, hogy a polgári fejlődés képes egy modern ipari bázis kiéoítésére, s a szocializmus pedig elvileg nem. A kü- lönbséq abban áll. hoqy az utóbbi más úton jár, de uqyancsak eléri minden emberileg fontos tekintetben a legmagasabb fejlettséget, anélkül, hogy a konzumtársa- dolmak negatívumait kénytelen ienne vállalni és elszenvedni. Vagyis a divergencia fennáll. De nem ott, ahol a polgári ideológusok hiszik. Hermann István Környezetvédelmi fotó és emblémapályázat A KISZ KB Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal környezetvédelmi fotó- és emblémapályázatot hirdet fiatal művészeknek, alkotóknak. A szervezők olyan pályamunkákat várnak, amelyek bemutatják, érzékeltetik az ifjúság és a környezet, a környezetvédelem kapcsolatát, felhívják a figyelmet a fiatalok és a társadalom felelősségére természeti kincseink megóvásában. A díjazott, legjobb alkotásokat június 5., a Környezetvédelmi Világnap alkalmából kiállításon mutatják be, s az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács az emblémapályázatra beküldött munkák közül választja ki az ifjúsági környezetvédelmi tevékenység szimbólumát. A jeligés pályázatra május 20-ig lehet jelentkezni az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkárságához (Budapest, XIII., Újpesti rakpart 37—38.) küldött levélben. A pályamunkához zárt borítékban mellékelni kell a pályázó nevét, lakhelyét, életkorát és foglalkozását.
