Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-14 / 73. szám

a Dunántúlt napló 1984. március 14., szerda Lázár György látogatása Szabolcs-Szatmár megyében Lázár György, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke kedden a ké­ső délutáni órákban Szabolcs- Szatmár megyébe érkezett. Nyíregyházán Varga Gyula, a megyei pártbizottság első tit­kára és Tisza László, a megyei tanács elnöke köszöntötte a vendéget. A Minisztertanács elnöke ezt követően a pártbi­zottság székházának tanácster­mében a megyei pártbizottság és a megyei tanács végrehaj­tó bizottságainak tagjaival ta­lálkozott. Meghallgatta Varga Gyula tájékoztatóját az ország­rész politikai, gazdasági és kulturális életének helyzetéről, az utóbbi évek ipari és mező- gazdasági termelési, gazdál­kodási tapasztalatairól, a la­kosság életkörülményeinek vál­tozásáról; továbbá a termelés korszerűsítését, a munkaerő­gazdálkodás racionalizálását, a foglalkoztatottság javítását szolgáló tervekről. Ezután Tisza László számolt be a kormány elnökének a csaknem 600 ezres lélekszámú országrész közigazgatásának korszerűsítéséről, s ennek ed­digi tapasztalatairól. Elmond­ta: a megyei tanács végrehaj­tó bizottsága már korábban is adott át egyes hatásköröket a községi szakigazgatási szervek nek: tavaly például már 42 he lyi tanács rendelkezett építés ügyi hatósági, 58 ipar-, 23 pe dig kereskedelmi iparhatósági hatáskörrel. Lázár György látogatása szerdán Szabolcs-Szatmár me­gyei körúttal folytatódik. Szovjet—szíriai közlemény Damaszkuszban szovjet—szí­rikai közleményt hoztak nyilvá­nosságra Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságá­nak tagja, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa első elnökhe­lyettese március 10—13. között tett szíriai munkalátogatósáról. Alijev és Hafez Asszad szí­riai elnök tárgyalásain részle­tesen értékelték a közel-keleti helyzetet, és áttekintették a kétoldalú kapcsolatok kérdé­seit. Alijev átadta Asszad el­nöknek Konsztantyin Csernyen- kónak, az SZKP KB főtitkárá­nak üzenetét. A szovjet politikus megbe­széléseket folytatott Rifat Asz- szad alelnökkel, Abdul-Rauf Kasszem miniszterelnökkel és Abdel Halim Haddam alelnök­kel is. A közel-keleti helyzetről megállapították, hogy az vál­tozatlanul robbanásveszélyes. Ennek oka az amerikai kor­mányzat kalandorpolitikája, va­lamint Izrael meg nem szűnő agresszív akciói. Az Egyesült Államok „hadászati szövetsé­gese", Izrael expanzionista tö­rekvéseinek ösztönzésén túl közvetlenül is beavatkozik az arab államok ügyeibe, agresz- sziót követ el Libanon földjén. A Szovjetunió és Szíria éle­sen elítélik Washington és Tel- Aviv libanoni politikáját, amelynek célja, hogy amerikai —izraeli protektorátussá vál­toztassák az országot. A liba­noni nép létérdekei, s a közel- keleti béke érdekei azt köve­telik, hogy végrehajtsák az ENSZ Biztonsági Tanácsának az izraeli csapatok haladéktalan és feltétlen kivonásáról szóló határozatát. Az Egyesült Álla­moknak és NATO-szövetsége- seinek fel kell hagyniuk liba- non elleni intervenciójukkal. A libanoni rendezés csak az or­szág egységének, területi ép­ségének, függetlenségének és szuverenitásának megőrzése alapján lehetséges. A Szovjet­unió és Szíria véleménye sze­rint az a tény, hogy a libanoni kormány felmondta az Egyesült Államok és Izrael által rókény- szerített — 1983. május 17-i — megállapodást, Libanon, Szí­ria és minden arab ország né­pének nagy sikere. A tárgyalásokon szó volt a palesztin ellenállási mozgalom helyzetét érintő kérdésekről, te­kintettel a palesztinai tényező fontosságára az igazságos és tartós közel-keleti békéért ví­vott harcban. Ismételten hang­súlyozták, hogy e cél elérése elképzelhetetlen a palesztinai arab nép elidegeníthetetlen nemzeti jogainak, köztük ön­rendelkezési és önálló, függet­len államalapítási jogának ér­vényesítése nélkül. A Szovjet­unió és Szíria meggyőződése, hogy a palesztinai ellenállási mozgalom egységét meg kell őrizni, és mielőbb át kell hidal­ni a PFSZ-en belüli nézetkü­lönbségeket. A PFSZ a palesz­tinai arab nép egyetlen törvé­nyes képviselője, amely hala­dó-hazafias és antiimperialis- ta alapokon áll. A felek úgy vélik, hogy a palesztinok nem­zeti vágyainak beteljesülése le­hetetlen a Palesztinai Nemzeti Tanács határozatainak végre­hajtása nélkül. A tárgyalásokon elégedetten szóltak a Szovjetunió és Szíria sokoldalú kapcsolatainak ál­landó fejlődéséről és bővülésé­ről. E kapcsolatok szilárd alap­ját az 1980. október 8-i barát­sági és együttműködési szerző­dés képezi. Gejdar Alijev szíriai tárgya­lásai a barátság és a kölcsö­nös egyetértés légkörében foly­tak — szögezi le a közlemény. NAGYVILÁGBAN Kapolyi László hazaérkezett az NDK-ból Kapolyi László ipari miniszter március 11 —13. között meglá­togatta a tavaszi lipcsei vásárt. Ez alkalomból tárgyalásokat folytatott Günther Kleiber és Gerhard Weiss miniszterelnök­helyettesekkel, továbbá az NDK kormányának ipari miniszterei­vel. A tárgyalások során megál­lapodtak az ipari kapcsolatok továbbfejlesztésében, a szakosí­tások és termelési kooperációk bővítésében, a műszaki-tudo­mányos együttműködés új terü­letekre való kiterjesztésében, egyes kiemelkedő jelentőségű ipari technológiák közös fej­lesztésében, s az e területen elért eredmények cseréjében. Az ipari miniszter a lipcsei vá­sáron felkereste a magyar ki­állítókat is. Kapolyi László ked­den hazaérkezett. Részvéttávirat A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa táviratban fe­jezte ki részvétét a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársaság Központi Népi Bizottságának Kim Ir, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság első alel- nöke elhunyta alkalmából. A svájci Lausanne-ban folytatódott a libanoni megbékélési kon­ferencia. A képen: (jobb szélen) Abdel Halim Haddam sziriai alelnök beszél a tanácskozáson. Vogel sajtóértekezlete Moszkvában Sajtóértekezleten számolt be a szovjet vezetőkkel és poli­tikusokkal folytatott tárgyalá­sairól kedden Moszkvában Hans-Jochen Vogel, az SPD parlamenti frakciójának veze­tője. Elmondotta: Konsztantyin Csernyenkóval folytatott egy­órás tárgyalása, majd 20 per­ces négyszemközt; beszélgeté­se után az a véleménye alakult ki, hogy az SZKP KB új főtit­kára „tisztában van a béke sorsáért reá háruló felelősség­gel. Nyugodt, határozott aka­raterejű, az ellentétes vélemé­nyeket érteni és értékelni tudó ember" — mondotta Vogel, Francia farmerek tüntetnek amiatt, hogy a Közös Piac számukra hátrányos intézkedéseket készül hozni. A demonstrációra a nyu­gat-franciaországi Rennes városában került sor. Kommentár A hírmagyarázók kedvelt kifejezésével élve, Moszkvá­ban valóságos diplomáciai nagyhét zajlik. Vasárnap Andrej Gromiko külügymi­niszter Arthur A. Hartmannal, az Egyesült Államok moszk­vai nagykövetével folytatott eszmecserét. Mint a találko­zóról kiadott szovjet közle­mény hangoztatja, a nagykö­vet kérésére létrejött megbe­szélésen — legalábbis Eu­rópával összefüggésben — nem történt előrelépés Wa­shington korábbi álláspont­jával szemben. Hétfőn már több fontos tanácskozás osztotta meg a moszkvai kommentátorok fi­gyelmét. Ha egyáltalán rangsorolni lehet ezeket a találkozókat, az események élére kívánkozik Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB fő­titkára és a nyugatnémet szociáldemokrata parlamen­ti frakció vezetője, Hans- Jochen Vogel eszmecseréje. Az SPD-politikus népes kül­döttség élén tartózkodik a szovjet fővárosban. Két rend­kívül lényeges téma érdemel kiemelést a szovjet és a nyu­Vendégjárás Moszkvában gatnémet politikusok tárgya­lásáról. Az egyik: Csernyen­ko ismételten nyomatékkai hangsúlyozta: a Szovjetunió továbbra is kész arra, hogy a hadászati és az európai nukleáris fegyverzetek kér­déséről folytassa a tárgyalá­sokat az Egyesült Államok­kal. Természetesen csakis abban az esetben, ha egy­részt az USA hajlandó az egyenlő biztonság elvét szem előtt tartani, másrészt elhá­rítja a tárgyalások útjóból azokat az akadályokat, ame­lyeket a nyugat-európai ra­kétatelepítéssel maga állí­tott fel. Nemkülönben szé­les körű visszhangra tarthat számot Csernyenkónak az a megállapítása, miszerint a Szovjetunió nem hagyhatja figyelmen kívül azt a körül­ményt, hogy az NSZK a ra- kétatelepitések révén az Egyesült Államok előretolt nukleáris támaszpontjává változott. Másszóval: Bonn megítélése Moszkvához je­lentős mértékben megválto­zott, hiszen az elsőcsa- pásmérő eszközök az NSZK területéről reális fenyegetést jelentenek mind a Szovjet­unió, mind szövetségesei biztonságára nézve. Ennek ellenére a szovjet vezetés arra törekszik, hogy a két ország kapcsolatai a kölcsö­nösen előnyös együttműkö­dés jegyében fejlődjenek. Negyedik fordulóhoz érke­zett — ezúttal Moszkvában — a szovjet—kínai konzul­táció, Ez a tárgyalássorozat is hétfőn kezdődött Leonyid lljicsov szovjet és Csien Csi- csen kínai külügyminiszter­helyettes között. A tárgyalá­sok célja közismerten az ál­lamközi kapcsolatok normali­zálása, a Moszkva és Pe­king közötti vitás kérdések tisztázása. Kedvező jel, hogy az utóbbi hónapokban mind szovjet, mind kínai részről több nyilatkozat utalt arra, hogy a kapcsolatok lassú javulásának folyamata meg­kezdődött. Magától értető­dik, hogy gyökeres változás a negyedik fordulótól sem várható, mindenesetre az 1982-ben fölújított konzultá­ció folytatódása önmagában is jogos reményeket sugall. Végül megérdemelt érdek­lődés kíséri azt az ugyan­csak Moszkvában hétfőn megkezdett tárgyalást, amely a Mihail Kapica szovjet és Nakadzsima Tosidzsiro ja­pán külügyminiszter-helyettes között folyik. A Szovjetunió és Japán a hetvenes évek­ben az ígéretes együttműkö­dés útjára lépett, ám a nagy jelentőségű gazdasági kooperáció terve Tokió po­litikai döntései nyomán meghiúsult. A japán—ame­rikai szövetség megerősödé-. sével Moszkva és Tokió vi­szonya erőteljesen megrom­lott. A mostani tárgyalások elősegítik a kétoldalú kap­csolatok javulását. Az imént vázolt tárgyalá­sok is a szovjet politika fo­lyamatosságának bizonyíté­kai. Alátámasztják, hogy a Szovjetunió változatlanul a fegyverkezési hajsza megfé­kezését, az enyhüléshez való visszatérést és az államok együttműködését tekinti fő külpolitikai célkitűzéseinek, békés együttműködését tekin­ti fő külpolitikai célkitűzései­nek. Gyapay Dénes aláhúzva: a főtitkár a meg- beszéléseken több alkalommal és nagy benyomást keltve hangsúlyozta a Szovjetunió bel- és külpolitikájának tolya. matosságát. Az európai biztonsággal összefüaqő kérdések megvita­tása során szovjet részről megerősítették: a genfj tárgya, lások folytatásának előfeltéte­le az, hogy az Egyesült Álla­mok és a NATO visszatérjen a telepítés megkezdése előtti helyzethez. Mindenfajta más elképzelés önbecsapás lenne. Vogel ezzel kapcsolatban ki­jelentette: az SPD kitart amel­lett, hogy elutasítja az ameri­kai rakéták nyugat-európai telepítését, de nem ért egyet a Varsói Szerződés államainak rakétatelepitesével sem. Az SPD részéről javasolták a hadászati és a közép-hatótá- voJságú nukleáris rakétákról szóló tárgyalások összevonását. Ezt a javaslatot szovjet részről — Vogel megfogalmazása sze­rint — szkeptikusan fogadták. Azt az elképzelést, hogy a taktikai nukleáris rakéták kér­dését is vonják be a tárgyalá­sokba, a szovjet fél megértés­sel fogadta. Szovjet részről ugyanakkor kifejtették, mit je­lentenek azok az elvek, ame­lyeket a nukleáris fegyverek­kel rendelkező államoknak kel­lene érvényesíteniük egymás közötti kapcsolataikban, s amelyeket Konsztantyin Cser­nyenko ez év március 2-án el­hangzott beszédében fogalma­zott meg. Vogel, ak| a tárgyalásokat nyílt, tárgyilagos és konstruktív szellemű megbeszélésnek ne­vezte, elmondotta: az SPD üd­vözli a Varsói Szerződésnek a katonai kiadások csökkentésé­re tett javaslatát. Mubarak— Karamanlisz találkozó Egyiptom felszólította az ér­dekelt feleket a ciprusi kérdés tárgyalásos és baráti rendezé­sére, ami módot adhat a felek jó viszonyának megteremtésé­re, Ciprus függetlenségének és területi épségének megőrzésé­re. Az egyiptomi véleményt Hoszni Mubarak elnök fejtette ki azon a díszvacsorán, ame­lyet hétfőn este adott az ötna­pos hivatalos látogatáson Kai­róban tartózkodó Konsztantin Karamanlisz görög köztársasá­gi elnök tiszteletére. Egyiptom jó kapcsolatokat ápol Törökor­szággal és fegyvert ad át neki feleslegesnek nyilvánított ame­rikai készleteiből, de javul vi­szonya Ciprussal is, amelynek álláspontját a kormánysajtó az utóbbi években mind hangsú­lyosabban támogatta. Válaszbeszédében Karaman­lisz viszont Törökországot tette felelőssé azért, hogy a görög — török viszony egyre feszültebbé válik. Azt mondta, hogy Török­ország folyamatosan és elfo­gadhatatlanul kihívó magatar­tást tanúsít az Égei-tenger kör­zetében. Orvosok a bíróság előtt Rendkívüli — az egészség­ügyben eddig példa nélkül ál­ló — bűnügy tárgyalása kez­dődött meg kedden Esztergom­ban. A Komárom megyei Fő­ügyészség emberölés bűntetté­vel vádolja dr. Halász Tamás, dr. Csepegő György, dr. Fá- czányi Attila szülész szakor­vosokat, dr. Bozsányi Lajos fő­orvost, a tatabányai megyei kórház szülészetének előzetes letartóztatásban lévő szakem­bereit. A vádirat szerint 1983. au gusztus 18-án dr. Halász Ta más szülész szakorvos — dr Bozsányi Lajos főorvos utasító sára — koraszülés helyett ve télésként vezetett le egy szü lést. Az újszülött kezdetben valóban nem mutatott életje­lenséget, később azonban ki­derült, hogy a gyermek él. Az orvosok,- bár erről különböző időpontban valamennyien tu­domást szereztek, nem gon­doskodtak az újszülött ellátá­sáról. A csecsemő végül is a szülést követő 23. órában — egy lelkiismeretes csecsemő­ápoló és a csecsemőosztály ügyeletes orvosának intézke­dése nyomán — inkubátorba került, de ott tíz óra múlva meghalt. A dr. Ebner Rupp Imre bün­tetőtanácsa elé került bűnügy­ben az első napon a vádbe­széd elhangzása után a vád­lottakat hallgatták ki, akik kü­lönböző módon és fokon is­merték el, illetve tagadták felelősségüket. A következő na­pokban a tanúkat és a szak­értőket hallgatja meg a bíró­ság, s a bizonyítási eljárás után várhatóan pénteken hir­det majd ítéletet a bűnügy­ben. Lakáscserék! Az INKOZ iroda nagyméretű, belvárosi, tanácsi bérlakásokat keres cserére ÉRDEKLŐDNI: INKOZ, PÉCS, TÍMÁR U. 2. Hétfőn és szerdán 8—16-ig. Telefonon: 12-055/65 m. A BELVÁROSI ÁRUHÁZ KONFEKCIÓ­OSZTÁLYÁNAK TAVASZI ARUAJANLATA: O női átmeneti kabátok, nagy méretben is, 1200—3000 Ft-ig, O női és bakfisblézerek 550—1000 Ft-ig, O férfiöltönyök 990—3000 Ft-ig, O mongol bőrkabát és -zakó 1500—1700 Ft-ig, O ballondzsekik 565 és 870 Ft-ért, O indiai ruhák 440—1200 Ft-ig vásárolhatók! MÁRCIUS 15-ÉN MEGNYITJUK AZ Átalakított KAZINCZY ÉTTERMET. ■fe Esküvők, brigádtalálkozók, családi estek megrendezését vállaljuk. Sramlizene. VARJUK KEDVES VENDÉGEINKET. Nyitvatartás hétköznap és vasárnap 9—22.30-ig, szombaton 9—24 óráig. Szünnap: nincs.

Next

/
Thumbnails
Contents