Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-26 / 56. szám
19S4. február 26., vasárnap Dunantuii napló 3 Zene, sport, szerelem Lehotka Gábor orgonaművész komlói szakmunkástanulók közt A történet úgy kezdődött, hogy két évvel ezelőtt pályázatot hirdetett a komlói 501. sí. Csizmazia Gyula Szakmunkás- képző Intézet; amolyan házi verseny volt ez, az egyik választható téma valamely neves művészünk élete munkássága. Dervár Ilona és Bezdán Judit női szabó ipari tanulók lemezt hallgattak a klubban, egyebek között orgonamuzsikát is, az orgonán Lehotka Gábor játszott. Mi lenne, ha .. .? Levelet írtak a művésznek, a művész válaszolt, magnót csaptak a hónuk alá, a találkozást jóízű beszélgetés követte abból egy interjú, majd díjnyertes dolgozat lett. És ha eljönne hozzánk? Meghívták, eljött. A múlt héten már harmadszor. Nem másért; beszélgetni a gyerekekkel zenéről, művészetről. De ezt a mostani találkozást még megelőzi az újságíró (talán tapintatlan) kérdése. — Mi a haszna az ilyen beszélgetésből a művésznek? Miért vállal egy elfoglalt tanár és előadóművész tiszteletdij nélkül fáradságos utazást olyan körbe, amelyre éppen nem a komolyzene iránti rajongás a jellemző? — Hogy minél több diákra jellemző legyen, lehessen ez a rajongás. Sok hivatalos fórumon tiltakoztam, amiért megszüntették az énektanítást például a szakmunkástanulóknál. Pont én ne örüljek akármilyen csekély érdeklődésnek? Támogatni, segíteni kell a komlói diákok és tanárok figyelmét a zene, a művészetek iránt. Komplex oktatásról, nevelésről beszélünk: a zene szeretete része az életnek, nélküle nem teljes az az embereszmény, omit ideálisnak tartunk. — ön milyen embereket nevel a zenei akadémián? — Sokoldalú, így is mondhatni reneszánsz típusú embereket szeretnék nevelni, és ez nem nagyképűség. Hallgatóimnak kötelező sportolniuk, és valami mással foglalkozni még az orgonálás mellett. Van köztük elektrotechnikus, mérnök, műszaki egyetemista. Ha felismerek bennük más irányú képességeket, segítem őket. Sokan el is mennek más pályára, és ez nem baj: kevés koncertező művészre és orgonatanárra van szükség — zenét szerető műszakiakra annál több. — Gyakrabban szokták mondani, hogy a műszaki szeresse a művészeteket, mint fordítva... — Pedig aki a zenét, irodalmat, színházat műveli, annak is kell értenie a technikához, a természettudományokhoz. Az élet teljességéhez nemcsak a zene tartozik hozzá — ma már a kibernetika is. Közben a klubterem megtelt érdeklődő fiatalokkal. Kellemes másfél órát töltött a művész a gyerekek között. Szó esett valóságról és művészetről, munkáról és iskoláról tanulásról és természetesen a szerelemről is, („ez legyen a jelszó, fiúk és lányok: kevés lelkizés, sok munka, sport és szerelem") a legfontosabb mégis a zene volt. Szívesen ad a művész koncertet legközelebb a komlói iskola tanulóinak egy arra alkalmas helyen — például a pécsi Liszt Teremben. G. T. Belvárosi gyöngyfüzérek fi föld alatti Pécs Római és középkori leietek a Citrom utcában Karácsony óta különleges élményben van része annak, aki az esti órákban betéved Pécsett a Mátyás király, vagy a Zrínyi utcába. Gyöngyfüzérként sorakoznak egymás után az egyikben az északi, a másikban a déli oldalon a lámpakarok, amelyek a hajdani gázlámpa, világítás hangulatát idézik meg — némileg nagyobb fényerővel. Ez érdekelheti a pécsieket, s a dolog történetét úgy adjuk közre, ahogy az egésznek a mozgatója. Borkovics György, a DÉDÁSZ műszaki fejlesztési szakmérnöke elmondta. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a jelenlegi pécsi belvárosi közvilágítás két évtizedes múltra tekint vissza; az átfeszítéses rendszer avult is, a környezetre sem illik, hiszen zavarja a történeti j^ingulatú utcaképeket. A lépésváltásra az adott módot, hogy a közvilágítási hálózat állapotvizsgálata szükségessé tette a felújí. tást, s hogy megkezdődött a belvárosi utcák felújítása. A sorban az elsők éppen a Mátyás király és a Zrínyi utcák voltak. Program szerint itt is felújították a közvilágítási kábeleket, amelyek akkor kerültek a földbe, amit egyébként az új közvilágítási típusterv is előír. Még arra az esetre is, ha marad az átfeszítéses világítás. De most a kérdés úgy merült fel hogy ha már földbe került a kábel, ezekben a hangulatos belvárosi utcákban mindenképpen ragaszkodni kelI-e az átfeszítéses megoldáshoz. Hosz. szas viták után az illetékes zsü. ri sorrendben a következő megoldások mellett foglalt állást: falikar, oszlop, átfeszítés. Falikar-ügyben le kellett küz. deni az ellenállást, ami feltételezte, hogy a többségében magántulajdonú házak falának a megvédése gondokkal jár majd. Nos, nem járt. Azért sem, mert komolyabb vésésre nem is kerülhetett sor. Az egy. kori gózlámpakarok öntött, vasból készültek, a súlyuk meghaladta a félmázsát, s egy nagy öntöttvastüskét kellett a falba süllyeszteni, hogy a kar a helyén maradjon. Az új karó. kát — egykorú tervrajzok alapján — az a budapesti Kandeláber Közvilágítás Karbantartó és Felújító Gmk készítette alu. míniumöntvényből, amely Ráday Mihály: Unokáink sem fog. ják látni c. sikeres tévéműsora nyomán alakult, és vállalta fel a hagyományos lámpaoszlopok és karok gyártását. Az új karó. kát könnyűségük miatt egyszerű módon, a házak károsítása nélkül szerelhették fel. Egyébként egy komplett kar 19 ezer forint, ba került, amiből maga a kar 8, a kézimunkával készült lám. pafej pedig 11 ezer forint. (Csak mellékesen említjük, hogy korábban felmerült egy készen kapható gömbburás „modern" falikar elhelyezésének az ötlete is, de szerencsére ideiében elálltak ettől.) Az, hogy mi világítson a lámpafejekben, adott volt: a Sallai utcában remekül vizsgázott nátriumlámpák. Három éve működnek, s égő még nem égett ki! A lámpakarokban levő égők 70 wattosak, fényteljesítményük hét darab normál 100-as izzóénak felel meg. A két utcában éppen ezért nagyobb a fényérzet, amit az is fokoz, hogy jók a lámpák közti távolságok. Emellett a felületek is plasztikusabb hatást keltenek. A folytatást illetően Borkovics György szerint a gyengébb forgalmú belvárosi lakóutcákban feltétlenül ezt a megoldást kell alkalmazni. És az Aradi vértanúk útja? Nos, ott akkor jelent meg a falikar iránti igény, amikor a végül is alkal. mázott közvilágítás minden szerelvénye megvolt. Az igazi indok mégis az, hogy az utca házsorának a váltakozó magas, sága miatt nem lehetett volna biztosítani a minimális 4 méteres magasságot. Hársfai István Jeges hódara veri végig a várost, amikor a régészekkel találkozom a Citrom utcában. Katona Győr Zsuzsa és Kárpáti Gábor, a Janus Pannonius Múzeum régészei a februári tél kellős közepén végzik a leletmentést ezen a területen, és az építőkkel együtt a hétvégén is dolgoznak. Az egykori római város, Sopianae feltételezett középpontjában állunk, ahol jelenleg egy készülő lakóház alapjait, pontosabban alapozó kútjait ássa a gép. Ezzel egy- időben a régészek feltérképezik a területet, számba veszik és dokumentálják a talált leleteket. — Ritka alkalmat nyújt számunkra ennek az épületnek az alapozása —, mondja Kárpáti Gábor. — A feltöltött talajon ugyanis egészen a bolygatat- lan földig hatolnak le a gépek és ilyen mélységekig lemenve már feltárul előttünk a város szinte teljes kronológiája — afféle kalendáriuma. Teljes metszetet kapunk így nemcsak a római város szívéről, hanem a felette húzódó rétegeket tekintve a középkori Pécs arculatáról is. A középkori és a római kori Pécs képe igen sokat gazdagodott eddig is az elmúlt évtizedben folyamatosan végzett belvárosi leletmentések által, a Citrom utcai ház építésekor mélyített 16 darab 1,5x2 méter területű alapozó kút azonban olyan nagy területek múltjába engednek betekintést, amire egészen ritka esetekben kerülhet csak sor. A csaknem 2000 négyzetméteres területen római kori épületek alaprajzai állnak össze, az északkeleti részen középkori ház falai kerültek elő. Az egyes épületek kirajzolódásán túl a 2000 éves város története is kiegészül a szemünk előtt a két évezred egymásra simuló rétegeiben. Gállos Orsolya Viseltes ing T isztes életút... Jól megérdemelt pihe- nés . . . Csendes hétköznapok , . Bölcs nyugalom . . . Várjuk máskor is . . . A kapu mindig nyitva áll . . . A tapasztalt öregekre mindig szükségünk van ..." — a nyugdíjas búcsúztatók ismerős közhelyei, amelyek nagyjából igazak is, legalábbis elhangzásuk pillanatában. Magyarország kétmillió nyugdíjasa élte és éli át ezt a pillanatot és elnéző mosollyal veszi tudomásul a vigasztaló (öregember nem vénember) szavakat, mert tudja, hogy bármennyire is nyitva áll előtte volt munkahelye „kapuja", bármennyire is áhítják az utódok az „öreg',' aranyatérő tapasztalatait, a lényeg mégis a csupasz és fájdalmas igazság : eljárt az idő. Még senki nem állított össze statisztikát: a kétmillióból kik és hányán vannak azok, akik munkásságuk évtizedei alatt rendkívül nagy tetteket hajtottak végre, kik maradnak meg úgy az emlékezetben, mint a „szakma-nagy-öregje"? Sokan vannak, de még többen, akik — bár névtelenül — de szintén tisztességesen, becsületesen végigjárta az utat, kezük, értelmük nyomát mindenütt ott lelhetjük, ha körülnézünk szűk kis világunkban. Nevük szóba kerül, jó szívvel emlegetik őket, a kapcsolat nem szűnik meg az „obsittal", a volt munkatársakkal össze lehet jönni akár naponta is, senki nem él a világ végén, végül is egymásra találhatnak baráti összejöveteleken, vagy éppen hivatalos rendezvényeken. Feltéve, ha ezt mindkét részről fontosnak tartják. Mert ismertem olyanokat, akiknek ugyan volt még hátra néhány esztendejük a búcsúztatóig, de az utolsó éveket munkatársai, alkalmasint beosztottjai tartották számon, nem kis türelmetlenséggel: „Mikor megy már el az öreg ...?!” Kár kerülgetni a dolgot: rászolgáltak a közutálatra, mert az utolsó években — ha nem egész pályafutásuk alatt! — megmérgezték maguk körül a levegőt agresszivitásukkal, ce- zararomájukkal, szakmai féltékenységük eleve kizárta a véleménynyilvánítás demokratikus légkörét, túlbuzgó ténykedésük haragot váltott ki a kollektívából „ . . . mindenki ostoba, csak én nem!” — alapon. Képzeljük el ezt az embert, amikor elért a nyugdíjazás küszöbére. Aki csalhatatlannak és nélkülözhetetlennek érezte magát hosszú éveken át. Aki nem mulasztotta el gyakran hangoztatva: „Az én életem a gyár!" Vagy a vállalat. Vagy az intézmény. És ezt el is hitte. A ztán hátat fordított munkahelyének, soha többet be nem tette a lábát. Megsértődött — anélkül, hogy ezt önmagának is bevallaná — mert az akármilyen szintű hatalmat kivették a kezéből. Az övéből, oki korábban még az ablakot is a titkárnőjével nyittatta ki, amit önmagára nézve méltatlannak tartott. Még „fénykorában" ismertem a Vezető elvtársat, aki — légyen szó piaci ügyekről, futball ügyekről, a neveletlen fiatolok neveléséről, külpolitikáról, termelési gubancokról — kapásból idézte a kongresszusi tételeket (ugyan ki ellenőrizte volna az idézetek hitelességét?!), aki saját feleségét is elvtársnőzte nyilvánosság előtt persze . . . nos, nyugdíjazása után egy hónappal kilépett a pártból, mert sokallta a tagdíjat... És amíg egyik nyugdíjas visszatér volt munkahelyére és négyórás munkát is vállal, addig a másik, a Gonoszkodó öreg kívülről szemléli a vállalat ügyeit, rámtelefonál, és sorolja a „felháborító disznóságokat", amelyeket most elkövetnek a vállalatnál az ő végleges eltávozása után: „Menj ki és néz meg, mit csinálnak ezek!” Ismertem a kis Mérges öregurat, aki nyugdíjas napjait azzal töltötte el, hogy egész nap buszozott és durván legorombította az utasokat — öregeket, fiatalokat egyaránt — ha tülekedtek az ajtónál, ha vihogtak, vagy si- kongtak a merészebb kanyarokban, — szóval anélkül, hogy erre bárki is felkérte volna. De hát mindenki ellenőrnek vélte és féltek tőle. Mindezeket csak azért vetettem papírra, hogy eg y s z e r beszéljünk róluk is, anélkül, hogy a többség, a kedves jó öregek ezt a viseltes „inget" magukra vennék. Rab Ferenc Az év lakóháza- I983 24 pályamű Baranyában A héten lezárult „Az év lakóháza — 1983" címmel meghirdetett pályázat, amelynek keretében kívánják elismerni megyei és országos szinten a legjobb, magánerőből épült lakóházakat. A pályázatot — lévén az kétfordulós — az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a megyei tanácsok hirdették meg a Magyar Építőművészek Szövetségével a Magyar Urbanisztikai Társasággal, az Építéstudományi Egyesülettel és a Hazafias Népfronttal egyetértésben. A pályázat első fordulója a megyékben zajlik. Baranya megyében — a Megyei Tanács építési és vízügyi osztályától kapott értesülés szerint — 24 megvalósult tervet adtak be. E házak többsége Pécsett, illetve kisebb részt a megye községeiben épült meg, a városokból aránylag kevés pályaművet adtak be. Érdeklődésünkre elmondták, hogy a pályaművek s/ámával elégedettek, ennél többre nem is nagyon számítottak, amit azzal magyaráznak, hogy elég erős önkontroll működik az építte- tőkben. Azt is elmondták, hogy a pályázatra beadott tervek szinte egytől egyig jó házakat mutatnak, a zsűrinek tehát aligha lesz könnyű dolga. A megyei díjakat — egy 25 ezer forintos első díjat és három 8 ezer forintos dicséretet — április 30-ig adják át, a megyei első díjazott tervet terjesztik fel az országos pályázatra. RBC, új lakások, orvosi rendelő A pécsváradi Költségvetési Üzem 1984-es tervei Baranya megye költségvetési üzemei közül a pécsváradi a legkisebb. Az alig kilencven fős üzem a tavalyi 15 millió forintos termelési értékét idén 3 millióval többre tervezi. Erről beszélgettünk Hesz Antal üzemvezetővel. A beruházások döntő több. ségét az üzem magasépítési részlege végzi. Rangsorban az első a jövőre elkészülő pécsváradi ABC, melyre idén 4 mii. liót fordít a helyi áfész. A következő nagyobb megrendelés a hidasi községi tanácsé. Új orvosi rendelő épül, a három- szintes épület második emeletén két orvosi szolgálati lakást is kialakítanak. A beruházás értéke 2 millió 800 ezer forint. Pécsvárad keleti lakótelepén sorház építését kezdi meg a költségvetési üzem. A három lakásból álló sorházat még az idén átadják a beköltözőknek. Jelentős beruházás kivitelezését vállalták Pécsújhegyen, ahol földgázvezeték építését kezdik el ebben az évben. A tervezett termelési érték másik fele a kommunális és szolgáltatási tevékenységből származik. A szervezett szemét, szállításba idén Zengővárkonyt és Nagypollt kapcsolják be. Foglalkozik még az üzem kőfejtéssel, koszorúkötészettel, virágtermesztéssel, illetve -értékesítéssel, valamint fuvarozást és munkagépekkel való feladatok elvégzését vállalja. Tavaly saját beruházásukban és kivitelezésükben megépítették a műhelycsarnokukat a hozzákapcsolódó raktárral, amely további feladatok elvég, zésében minden szükséges feltételt biztosít. Práviez L.
