Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-23 / 53. szám
a Dunántúlt Tlaplo 1984. február 23., csütörtök Javier Pérez de Cuellar életrajza ÓRA A NAGYVILÁGBAN avier Pérez de Cuellar 1920. január 19-én született Limában, logi tanulmányainak befejezése után, 1944-ben lépett a perui külügyminisztérium szolgálatába. Több nagykövetségen teljesített diplomáciai szolgálatot, majd a külügyminisztériumban töltött be felelős tisztségeket. Ű volt Peru első nagykövete a Szovjetunióban, 1969 és 1971 között. Pérez de Cuellar fiatal diplomataként 1946-ban — a perui küldöttség tagjaként — részt vett az ENSZ-közgyűlésének első ülésszakán, s később a 25. és a 30. ülésszakon részt vevő küldöttségnek is tagja volt. 1971-ben kinevezték országa állandó ENSZ-képviselőjévé, s ettől kezdve négy éven át valamennyi ülésszakon ő vezette a perui delegációt. 1973—74- ben képviselte Perut az ENSZ Biztonsági Tanácsában. 1975- ben Kurt Waldheim főtitkár a ciprusi kérdésekkel foglalkozó különleges képviselőjévé nevezte ki; e megbízatásának 1977 végéig tett eleget. Két esztendővel később az akkori ENSZ-főtitkár különleges politikai kérdésekkel foglalkozó helyetteseként tevékenykedett, s újabb két év múlva a főtitkár megbízta, hogy legyen afganisztáni ügyekkel foglalkozó személyes megbízottja. E minőségében két ízben tett látogatást Pakisztánban, illetve Afganisztánban, hogy folytassa a főtitkár által megkezdett konzultációkat. Pérez de Cuellar 1981. május 31-én lemondott főtitkárhelyettest' tisztségéről, és visszatért Peruba, hogy ismét a külügyminisztérium szolgálatába álljon. Emellett továbbra is az ENSZ-főtitkár afganisztáni ügyekkel foglalkozó személyes képviselője maradt. Néhány hónappal később úgy határozott, hogy megválik kormánya aktiv szolgálatától. A perui kormány egyetértésével megpályázta az ENSZ-főtit- kári tisztségét. A világszervezet 1981. december 15-i közgyűlésén választotta főtitkárává az 1982—86-os időszakra. Pérez de Cuellar a nemzetközi jog professzoraként tanított Peru diplomáciai akadémiáján, valamint a külkapcsolatok professzora volt a perui légierő akadémiáján. 1964-ben több kiadást megért kézikönyvet irt ,,Nemzetközi jog" címmel. Aczél György látogatása Erzsébetvárosban Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán a főváros VII. kerületébe látoga. tott. A vendéget Nádasdi József, az MSZMP kerületi bizottságának első titkára és Németh Péter, a városrész tanácselnöke fogadta a pártbizottság székházánál. A program első állomásaként a Politikai Bizottság tagja fel. kereste az Almássy téri szabadidőközpontot, ahol Varjasi László, az intézmény igazgatója ismertette eddigi tevékenységüket. Szólt azokról az elképzelésekről, amelyekkel a főváros vonzó közművelődési centrumá. vá és a fiatal művészek tevékeny alkotóhelyévé kívánják tenni a kulturális központot. Aczél György ezt követően a pártbizottság székházában a Madách és a Nemzeti Színház művészeivel, vezetőivel folytatott kötetlen beszélgetést a bélés külpolitika, a kulturális élet időszerű kérdéseiről. Véleményt cseréltek a színházak aktuális műsorpolitikai feladatairól, va. lamint a művészeti intézmények gazdálkodásának korszerűsítéséről is. A Politikai Bizottság tagjának programja délután az Állatorvostudományi Egyetemen folytatódott. Itt dr. Kardeván Andor rektor és dr. Rafai Pál párttitkár ismertette a 200 éves intézmény tevékenységét, a nemzetközileg is elismert, magas szintű oktató-nevelő munka eredményeit. Ezután Aczél György aktívaértekezleten találkozott az egyetem, valamint az ugyancsak a kerületben működő Bórczy Gusztáv Gyógypeda. gógiai Tanárképző Főiskola hallgatóival, oktatóival, s tájékoztatást adott időszerű politikai kérdésekről. Sarlós István Zuglóban Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán látogatást tett a főváros XIV. kerületében, Zuglóban. Felkereste az Egressy ' Gábor nevét viselő szakközépiskolát, amelynek mintegy 600 diiákja középfokú tanulmányainak megkezdésekor — három szak közül választva — elektronikai, automatikai (irányítástechnikai) vagy finommechanikai műszerésznek készül. Pontosabban: készülhet, de „félidőben”, az első és a második tanév befejezése után változtathat eredeti szándékán, s a harmadik osztálytól átiratkozhat akár gimnáziumba vagy éppenséggel egy másik profilú sz akközépi sk ólába. Miután a vendéglátók a szakközépiskola laboratóriumaiba, műhelyeibe, szaktan- termeibe a tanulókkal való ismerkedésre is meghívták a Mi- n i sztertan á os el n ökh elyettesét, a program pedagógusi körben folytatódott. Sarlós István a szakoktatás budapesti és országos témáiról beszélgetést folytatott meghívott iskolaigazgatókkal, mérnökökkel, tanárokkal, műhelyvezetőkkel, tanácsi szervek illetékeseivel. Elmondta, hogy a kormány javaslata alapján ez év első felében az országgyűlés is napirendre tűzi a közoktatási és felsőoktatási rendszerünk fejlesztésével összefüggő témakört, amelynek része a szakoktatás korszerűsítése. A fő törekvés, hogy „az élethez kell igazítani az iskolát”, tehát annyi és olyan szakembert képezzünk, amennyire és amilyenre ténylegesen szükség van az egyes területéken. Sarlós István a beszélgetés során felhívta a figyelmet a munkára nevelés fontosságára, s arra is, hogy a nevelésben, az oktatásban és a szakképzésben egyaránt érvényesülnie kell a szülők, az iskola és a társadalom együttes felelősségének. „Kozmosz-1538” Kedden a Szovjetunióból „Kozmosz—1538" jelzéssel újabb műholdat bocsátottak Föld körüli pályára, a világűr kutatásának folytatására. A műhold kezdeti keringési ideje 100,8 perc; pályájának a Föld felszínétől mért legnagyobb távolsága 820 kilométer, legkisebb távolsága 781 kilométer; pályájának az egyenlítő síkjával bezárt hajlásszöge 74 fok. Kínai-brit tárgyalások Szerdán Pekingben újabb tárgyalási forduló kezdődött Kína és Nagy-Britannia képviselői között Hongkong ügyében: a második tárgyalási szakasz kilencedik fordulója. A hongkongi South China Morning Postnak egy kínai illetékes úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Peking és London tárgyalásai a továbbiakban zökkenőmentesen folytatódnak, a kínai parlament, az országos népi gyűlés június tájékán napirendre tűzi Hongkong ügyét, kínai—brit megállapodással pedig július körül lehet számolni. Megfigyelők mindebből arra következtetnek, hogy Kína elé. gedett a tárgyalásokkal, a brit magatartással, s eláll attól a tervétől, hogy egyoldalúan nyilvánosságra hozza Hongkonggal kapcsolatos elképzeléseit. Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök Indiában tárgyal. A képen: Indira Gandhi kormányfővel folytat megbeszélést.------------------------------------------- - *-------------------------------------------------------Ü dvözlő távirat Irak—Iran Harcok két frontszakaszon Az iráni fegyveres erők szerdára virradóra két frontszakaszon, egymástól száz kilométerre újabb offenzívát indítottak az irakj állások ellen — jelentette be szerdán a teheráni rádió. A két iráni támadás valami, vei éjfél előtt kezdődött. Az első az arcvonal középső szakaszán, Dehloran iráni várostól déire, a második a déli arcvonalon, Bosztan iráni várostól északkeletre bontakozott ki.---------------------*----------------------E gy szerdai bagdadi katonai közlemény szerint az iraki fegy. veres erők újabb iráni támadást vertek vissza a déli front. szakcszon. Az ütközet kedden éjszaka kezdődött a két ország határának tájékán, az iráni Dehloran és az iraki Ali el-Garb települések vonalában. A közleményben az áll, hogy ,,a támadó ellenséges erőt teljes egészében felszámolták”. A Szovjet Hadsereg és Haditengerészeti Flotta megalakulásának 66. évfordulója alkalmából Czinege Lajos hadsereg- tábornok, honvédelmi miniszter táviratban üdvözölte Dmitrij Usztyinovot, a Szovjetunió mar- sallját, a Szovjetunió honvédelmi miniszterét. Letartóztatták Galtierit Libanoni válság Vita a politikai rendezés menetrendjéről selő, de nem kezdeményezett semmiféle törvényhozási eljárást Shultz ellen. Alexander egyebek között azza'l vádolja a külügyminisztert, hogy politikájával „az arab világ radikális elemeinek kezére játszott” és hogy több ezer ártatlan libanoni, valamint 272 amerikai katona halálát idézte elő. George Shultzna'k kedden a szenátus pénzügyi bizottságában is feltettek néhány kellemetlen kérdést Libanonról, bár egészen másról, a külföldi segélyprogramról folyt a vita. Ezekre a kérdésekre válaszolva a külügyminiszter igyekezett Szíriára hárítani a felelősséget a libanoni helyzetért. Támadta Damaszkuszt, amiért szembeszáll a május 17-i izraeli—libanoni megállapodással. Kedden letartóztatták Leo. poldo Galtieri tábornokot, az egykori argentin katonai junta vezetőjét. Az 1981—82 között hatalmon volt tábornok-elnök letartóztatását a hadsereg vizsgálóbizottsága rendelte el. Galtierit Argentínának a Falkland-(Malvin)-szigetekért 1982 tavaszán vívott háborúban elszenvedett vereségéért vi. seit felelőssége miatt állítják bíróság elé. A volt argentínai katonai vezetés a falklandi háborúval kapcsolatos felelősségének kivizsgálása azután kezdődött meg, hogy a múlt év végén hivatalba lépett Raul Al- fonsin elnök polgári kormányzata. Argentína gazdaságának a falklandi háború ötmilliárd dől. lár értékű kárt okozott, nem beszélve az óriási emberveszteségről — közölte Rómában Bernardo Grinspun, a jelenleg nyugat-európai körúton tartóz, kodó argentin gazdasági miniszter. Egy drúz asszony otthonának romjai között a még menthető vagyontárgyai után kutat a libanoni Suf-hegységben. Elle Szalem libanoni külügyminiszter cáfolta, hogy Amin Dzsem a jel elnök végső elhatározásra jutott volna a Szíriái— szaúd-arábiai rendezési terv lényegét, az Izraellel kötött kü- I ön meg á IIa podás érvénytelení - tését illetően. Hafez Asszad szíriai elnök és Abdallah szaú- di trónörökös damaszkuszi tárgyalásait követően olyan, hivatalosan meg nem erősített hírek terjedtek el, hogy a libanoni államfő elfogadta a politikai rendezés menetrendjét. Eszerint Dzsemajel kinevezné a leendő nemzeti egységkormány új szunnita mohamedán miniszterelnökét, aki azon az alapon vállalná a kormány- alakítást, hogy érvénytelenítik az izraeli—libanoni megállapodást. Ezt követően felújítanák a genfi megbékélési konferenciát és megalakítanák a nemzeti egységkormányt, amely az izraeli megszálló csapatok kivonulásától elkülönítve, az Arab Liga keretében tűzné napirendre a szíriai katonai jelenlét kérdését. Bejrúti sajtóértesülések szerint Rasid Karami és Takiieddín Szolh a két esé I ye s mini szterél n ok - jel ö 11. Körömi az ellenzéki Nemzeti Meg mentési Front egyik vezetője. * Lemondásra szólította fel George Shultz külügyminisztert az amerikai politika libanoni csődje miatt Bili Alexander demokrata párti képviselő. A képviselőházban kedden elhangzott beszédében Alexander megálllapította: Reagan elnökkel egyetemben George Shultz a felelős ezért a külpolitikai kudarcért. „Ezennel lemondásra szólítom fel George Shultz külügyminisztert, hogy szövetségeseink szemében helyreállíthassuk nagy nemzetünk külpolitikájának tekintélyét" — jelentette ki a képvi1984. FEBkUÁR 21-EN (KEDDEN) AZ állattartálc boltját Pécs, Vásárcsarnok (külső árkádok alatt) kis- és nagy állatok részére + vitaminok + fertőtlenítőszerek ♦ gyógyszeres premixek + irtószerek ♦ tápszerek ^ ásványi anyagok ♦ baktériumkészítmények + egyéb tak. kiegészítők Beszerezhető: keddtől péntekig 7—16 óráig szombaton 7—13 óráig hétfő szünnap