Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)
1984-01-28 / 27. szám
Az új szabályozók hatása a kiváló gazdaságokban Sertéstelep lesz az egykori marhaistállókból Rózsafán kigazdálkodják Mozgósítják a belső tartalékokat Növelik a gabona- és hústermelést Fejlesztik a sertéságazatot A múlt év őszén, amikor az új szabályozók bejelentése már a küszöbön állt, a rózsafai Egyetértés Termelőszövetkezet építőbrigádja teljes létszámát mozgósítva vonult fel az építésre kijelölt területre. Nagy- peterden október 9-én rakták le az új, 10 000 férőhelyes szakosított sertéstelep alapkövét, s ezzel egy 50 millió forintos beruházás munkálatait kezdték meg. Az építkezés első perctől gyorsított ütemben haladt. Felállították a szekszárdi vasbeton vázszerkezeteket, megkezdték a körű If akizást. Mire az igazi tél beköszöntött, 4000 férőhelyet tető alá hoztak. Az ötvenből 8 milliót használtak fel az év végéig. A gyors és jó munka eredményeként minden esély megvan rá, hogy a terv szerint 1985 májusában átadásra kerülő telep 40 százalékos kapacitással már az idén termelni fog. Baranyában évek óta nem énült úi nagyüzemi sertéstelep. Pályázó több is akadt, de a pályázatokat a magas sajáterőhányad hiánya miatt az üzemek sorra elveszítették. Rózsafa azzal nyert, hoqy hitel nélkül. 100 százalékban saját erőből indította el az építkezést. (Az ehhez járó, hízóférőhelyenkénti 7000 forintos fix összegű állami támogatást majd csak a végén, a beruházás pénzügyi elszámolásakor veheti fel a szövetkezet.) Az új telepen évente 10 000 darab hízott sertést állítanak elő. Tekintve, hogy a sertéshizlalás a nagyüzemi állattenyésztésnek most talán a legjövedelmezőbb áaazata, nem kétséges, hogy Rózsafán a termelés bővítésének ideális útját választották. A termelést és a jövedelmezőséget a többszörösen kiváló, hét és fél ezer hektáros rózsafai szövetkezetben is bővíteni kell, ha ki akarják védeni az új sza- hálvzók és a megdrágult ipari árak negatív hatását. A múlt évet jól zárták, a termelést 10 százalékkal sikerült növelniök, termelési értékük elérte a ne- nw^Hmilliárd forintot, tiszta nyereségük 36 millió forint, több az előző évinél. Kukorica átlagtermésük 10 tonna feletti hektáronként, s ez a fegyvertény a tavalyi aszályos évben Baranyában a bicsérdi és a beremendi tsz-en kívül csak nekik sikerült. Világbanki hitel felvételével kapcsolódtak be az intenzív gabonaprogramba. Korszerű gabonatermelő erő- és betakarító népeket szereztek be, s 19 millió forintért vásároltak műtráqvát, ami a jó termés alapja. Tavaly 30 000 tonna gabonát állítottak elő. A gabonaprémium megszűnt az idén, ez 5 milliót „vesz ki a zsebükből", de a mázsánként 20 forinttal felemelt gabonaár 3—4 milliót visszahoz a kasszájukba. Az előzetes kalkulációk szerint a szabályozók és az árváltozások mínusz 5—6 milliós szaldót mutatnak Rózsafán — csak a felemelt SZTK-járulék 3,5 millióval csökkenti a várható 1984. évi nyereségüket. Az 5—6 milliós passzívumot azonban a lehetőségek és a belső tartalékok jobb kihasználásával ellensúlyozni tudják. Tovább szigorítják a költségek felhasználását. Bővítik az ipari ágazat, a 100 fős építőrészleg és a galvánüzem tevékenységét, növelik a tápgyártást. A tagok pénzbeni hozzájárulásával felépített takarmánykeverő-üzemükben évi 10 000 tonna különféle sertés- és báránytápot gyártanak az AGRO- KOMPLEX állattenyésztési rendszer keretében a nagyüzem és a lakosság részére. Az üzem kapacitása két műszakban megduplázható, tehát ha szükséges, 20 000 tonna táp előállítására is alkalmas. A saját üzemben helyben előállított tép önköltsége olcsóbb, mintha vásárolnának, minősége jobb, s ami nagyon lényeges, nem terheli a tetemes ösz- szeget kitevő szállítási költség. Rózsafán az emberi szorgalmat, a tsz-tagok többet, jobbat akarását is fontos belső tartaléknak tartják. Ennek érdekében olyan belső érdekeltségi rendszert dolgoztak ki, ami jobb munkára ösztönzi az embereket. A tsz-tagok egyet, értésével 40, úgynevezett érdekeltségi kiscsoportot alakig tottak ki, a legnagyobb csoport 35 fős. Ezek a csoportok közvetlenül érdekeltek a termelési célokban. Mindnek megvan a saját termelési értékterve, költség- és nyereség_ terve, munkadíjkerete, amiből önállóan gazdálkodik. A kiscsoportok a többlet nyereség 10—30 százalékát önállóan osztják fel maguk között. Ez tavaly már bevált, s az idén tovább finomítják. Az országban tavaly 90 termelőszövetkezet kapcsolódhatott be a — kétféle típusú —- kísérleti bérezésbe, pályázat útján. Rózsafa a fejlesztési és részesedési arány tartására alapuló pályázat feltételeinek felelt meg, az idén a második évben alkalmazzák. Fejlesztéseikkel a többlet gabona- és húsárualapok előállítására tö. rekednek. Ezt szolgálja a már említetteken kívül a meliorációs program folytatása. Eddig 55 millió forint értékű, komplex meliorációt végeztek el, amivel területeik kétharmadát víztelenítették. Hatszáz kilométer hosszú csőrendszert fektettek le a földbe, enélkül aligha érték volna el a 10—11 tonnás kukoricaátlagokat. Ebben az évben további 5 millió forint költségű meliorációt végez, nek el. A szövetkezer közgazdasági csoportja már kidolgozta a következő évek fejlesztési straté_ giáját is. Az 1985—86-os években a férőhelyet illetően szinten tartást előirányozva, szarvasmarhatelepünkön re. konstrukciót hajtanak végre. Tavaly a közösből 3,7 millió, a háztájiból 1,2 millió liter tejet értékesítettek, s noha nem tagjai, de ma már legnagyobb szállítói a MECSEKTEJ társulás, nak. A kacsótai üzemben naponta 30 000 liter tejet dolgoznak fel, s ebből 15 000 liter a rózsafai tsz-ből érkezik. — Rné — Ülőgarnitúrák fémlábait nikkelezik a galvanizáló üzemben Negyven éve a szakmában Bódé Károly csoportvezető és Schölfer József motorszerelő N em volt könnyű megnyerni őket a beszélgetésre. Nem szeretik a „villogást" — volt az egyik érvük. S a másik? Hogy nem történt semmi különös az elmúlt több mint negyven év alatt sem a szakmájukban, sem a vállalatuknál. Tették a magukét. A XIV. számú Autójavító Vállalat zajos műhelyeiből a csendes KISZ-klubba húzódva tárulkozik fel Bodó Károly gép- műhelyi csoportvezető és Schöller József motorszerelő. o Egyidőben, 1943 júniusában kezdték az inaséveket. BODÓ KÁROLY: Az Alsómalom utcában, a Horváth-ga- rázsban lettem tanuló. Édesapám mozdonyfűtő volt, én masiniszta szerettem volna lenni. A gépek, a motorok érdekeltek. Apámnak nem volt se ünnepe, se vasárnapja, így aztán nem a mozdony, hanem a garázs lett az életem. A mesteremnél heten voltunk inasok, mi a géplakatosságban mindent kitanultunk: esztergályoz- tunk, motort szereltünk, csapágyat öntöttünk, főtengelyt köszörültünk. Univerzális képzést kaptunk. SCHAFFER JÓZSEF: Gyermekkoromban minden időmet a fúrás, faragás és bütykölés töltötte ki. Fejembe vettem, hogy autószerelő leszek Pécs és Dél-Dunántúl legnagyobb műhelyében, a Mestricsnél, a Munkácsy Mihály utcában. Ha tehettem, mindig megálltam a nagykapuban és bámultam a benti életet, az autókat. Az üzemben minden szakmát végigkóstoltunk. A mesterek az ügyességünk, hozzáértésünk szerint oda állítottak be minket, amelyik munkához a legtöbbet értettünk. Én a motor- szerelő műhelybe kerültem, azóta is motorszerelő vagyok. De más világ volt az akkor! Az öregek közül nem egy a szakma művésze volt, el ismerték őket erkölcsiekben, anyagiakban. A szakmai titkokat még egymásnak se igen árulták el. SCHAFFER JÓZSEF: Azért szerencsénk volt, gyakran csapatostul jöttünk össze egy-egy olyan nagy tudású segédnél, aki a szakma legapróbb titkaiba is szívesen bevezetett minket. És a műhelyben is figyeltük, lestük a munkafogásokat. Q — A szakmaszeretet kialakulásában mi volt a legdöntőbb? SCHAFFER JÓZSEF: Három és fél évre szerződtettek le egyetlen fillér fizetség nélkül. Az első évben már önállóan végeztem motorkerékpár-gene- ráljavítást, másfél év után már autómotort kellett önállóan kiszerelni, javítani, visszaszerelni és készen átadni. Emlékszem, egy Fiat-Balilla volt az első. Apám eltűnt a háborúban. Tizenöt évesen már családfenntartó lettem, a hétvégeken maszekoltam. A szakmában három hónappal előbb felszabadítottak. BODÓ KÁROLY: Másodéves koromban már csapágyat öntöttünk, esztergáltunk, felfúrtunk, illesztettünk, szereltünk. Ma a polcról kell levenni a kész csapágyat. A szerszámok zömét is magunknak kellett megcsinálnunk. Somfából is esztergáltunk rugóperselyeket. Nehéz volt megtanulni a szakmát, egyszer még megmutattak egy fogást, másodjára volt, hogy ütöttek. De akit érdekelt, akit hajtott a kíváncsiság, és aki szerette is a motorokat, az kitanulhatta. Kitartás is kellett hozzá. Q Az államosításkor a Mest- rics-garázshoz csatolták a Horváth-, a Meggyes-, a Böhönyi-, a Varga-, a Győri-, a Kristóf- garázst, és létrejött az Autójavító Nemzeti Vállalat, abból a XIV. számú Autójavító Vállalat. Mindketten maradtak a szakmában, a vállalatnál s tavaly Bodó Károly töltötték be a 40. munkásévüket. — Önök mint idős szakik, vajon példaképei-e a szakma mai fiataljainak? SCHAFFER JÓZSEF: Hát, nem tudom. Inoséveinkben mi felnéztünk mestereinkre, tiszteltük, becsültük őket szakmai tudásuk vagy emberi tulajdonságaik miatt. . . Sok száz gyerek megfordult a kezem alatt. Ók nem nagyon igénylik, hogy átadjam a tudásomat, én meg minek törjem magom? BODÓ KÁROLY: Azért akad, aki érdeklődik és jön tanácsot kérni. Szívesen segítek, segítünk. SCHAFFER JÓZSEF: A legtöbbje akkor tanulja meg a szakmát, amikor felszabadul. A mai gyerekek nem az üzemben autószerelők, hanem az iskolában tanulók. Más az ő világuk. Szerencsére nincsenek úgy magukra hagyatva, rengeteget fejlődött az autótechnika, nem kell annyi mindent tudniuk. Talán azért sem mélyülnek el annyira a szakmában. (Az autószerelés manapság divatszakma. Sokan azt hiszik, csak felnyitják a motorháztetőt, megpiszkálnak ezt-azt, és már tarthatják is a markukat. Az ő tanuló éveikben a munka, a tudás számított és nem a munkaidő. Az idősebb generáció mindig elmarasztalja a fiatalabbakat, mint ahogy az ő kezdő éveikben is hallgatták eleget az öreg szakiktól, hogy így a fiatalok, úgy a fiatalok . . . Igaz, nekik bőven volt szakmai példaképük. Ók is azok, még ha nem is tudnak róla.) o — A vállalatnál mi tartotta meg önöket? SCHAFFER JÓZSEF: A szakmaszeretet. Nekem az kell, hogy motorokkal foglalkozzam. Ha az egészségem engedi, innen, motorszerelőként szeretnék nyugdíjba menni öt év múlva. Többször kiemeltek volna íróasztalhoz. Az nem nekem való... — BODÓ KÁROLY: A szakma- szeretet a legfontosabb. Az eddig itt eltöltött idő, a jó kollektíva is marasztalt. Lett volna lehetőségem elmenni, jobb helyre ... © Jól érzik magukat a vállalatnál. Pedig. Hogyis fogalmazzak? A hűség nem mindig kifizetődő. A megbízható, húzó szakember nem követelőzik, csak teszi a magáét: legjobb tudása szerint, becsülettel, megbízhatóan. És a munkában bármikor, bármiben lehet rá számítani. S talán ezért marad háttérben, ha a béremelésről, jutalomról, prémiumról van szó. Annyi „tékozló fiú" akad minden munkahelyen, akiket meg kell „téríteni” jó szívvel, pénzzel, egyébbel . . . Schaffer József a legmagasabb órabér és a teljesítmény kombinációjával havonta ötezer—ötezerkétszázat, Bodó Károly ötezernégy—ötezerötszáz körül visz haza. Ez nem sok. A legnagyobb fizetségük, ahogy azt külön-külön fogalmazzák: a szakmában ismernek, el is ismernek. Ez elég. Ez a legtöbb. És a mindennapi sikerélmény. Hogy megtalálják a hibát, kijavítják. Hogy az élettelen anyag élővé válik kezük, eszük, tapasztalatuk és szaktudásuk, Schaffer József egyszóval a munkájuk nyomán. Ehhez a szívük adja a pluszt, mert szeretik a szakmájukat. Az ész és a szív együtt csodákra képes, bármilyen szakmában. S ha valaki álmában is a munkájával foglalkozik — netán hol, mit rontott el, hol, miként és mit kell csinálni, hogy az jó, minél jobb, sőt tökéletes legyen —, akkor az már több mint szakma, az már HIVATÁS. Igen, csupa nagybetűvel. De csak akkor. Egymást kiegészítve fogalmazzák: ezt tanultuk, ezt tanultuk meg. Úgy, hogy mindig a nevünket adjuk a munkánk mellé. © Zavarban vagyok. Olyan kristálytisztán, egyszerűen és belülről fakadóan mondják ezeket az életük értelmét jelentő szavakat, amik most így leírva talán hamisan csengenek. Nehéz is mondatokba önteni. Meg nem is divat. De miért éppen a munkáinkkal kapcsolatban vagyunk szemérmesek? © —- Mit szeretnének, szerettek volna másként? • SCHAFFER JÓZSEF, aki ötszörös Kiváló Dolgozó: Hajdanán ahányon teljesítették a nem is alacsony termelési, minőségi és egyéb követelményeket, annyian kaphatták meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. A mostani nem ösztönző. Megadják, hogy a dolgozók hány százaléka, összesen hány dolgozó lehet — és lesz — kiváló dolgozó. És ha egy sem érdemli meg? Vagy tízszer any- nyian is rászolgáltak? A keretszám kötött. Bodó Károly, aki kétszeres sztahanovista volt, rábólint. Majd az újításokról mondja: — Az újítások nélkül el sem képzelhető egy magára valamit is adó szakmunkás. A munkája könnyítésére annyi mindent kiokoskodik az ember: célszerszámot, eszközt, munkafogást. S ha úgy érzi, főleg, ha biztatják, netán nyaggatják, még papírra is veti, be is adja. A melósnak is van esze, megcsinálta és nem adta be újításnak. — Miért? — Mert, ha beadta, kapott ugyan néhány száz forintot, de utána évekig nyögte az újítása révén felsrófolt normát. Tehát végtére is ráfizetett az ötletére. — Van autójuk? BODÓ KÁROLY: Újra eddig még nem tellett, már a harmadik használt autóm szolgál ki. A Wartburgom tizenkét éves. Magam javítom. SCHAFFER JÓZSEF: Van egy használtan vett huszonkét éves Skoda Octaviám, amit a volt tulajdonosnak éveken át én tartottam karban. Remélem, még a nyugdíjig, talán utána is társam marad. Kép, szöveg: Murányi László HÉTVÉGE 5.
