Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)

1984-01-28 / 27. szám

„Nincs szükségünk rakétákra!" Beszélgetés az angol békemozgalom országos titkárával A Dunántúli Napló főszer­kesztőjét Londonban fogadta Bruce Kent katolikus lelkész, a Campaign for Nuclear Disar­mament (CND), azaz a Nuk­leáris Leszerelés Kampánya nevű angol békemozgalom or­szágos titkára, aki válaszolt a Központi Sajtószolgálat kérdé­sei re. — A magyar közvélemény is sajnálattal vette tudomá­sul, hogy az elmúlt év no­vemberében Cenlben meg­szakadtak a rakétatárgyalá­sok a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között. Szeret­nénk megismerni az ön vé­leményét, hogyan értékeli a jelenlegi helyzetet? Bruce Kent, a CND titkára — Szerintem ez a nyugat­európai országok szempontjá­ból igen veszélyes helyzet, mert egy újabb elhidegüléshez vezethet a nemzetközi kapcso­latokban. Ugyanakkor termé­szetszerűen magával hozza, hogy mindkét fél részéről újabb rakéták telepítésére kerül sor Európában. Úgy vélem, hogy hazámban minden értelmes embernek meg kell értenie: ez csak fokozhatja egy nukleáris világháború kirobbanásának veszélyét. Az újabb rakéták te­lepítése Angliában valójában nem jelent számunkra semmi­lyen hadászati előnyt, hiszen — mint említettem — ez ha­sonló ellenlépéseket vált ki Keleten is. Azt tapasztaljuk, hogy az angol közvélemény je­lentős része nem fogadja el a kormány érveléseit az amerikai rakéták telepítése mellett. — Közismert, hogy a szo­cialista országok készek tar­ra, hogy megfelelő feltételek és keretek között újra foly­tassák a tárgyalásokat. Ál­talában is jelentőséget tu­lajdonítanak annak, hogy a jelenlegi feszült légkör eny­hüljön, a kapcsolatok ne merevedjenek el. Mostaná­ban sok szó esik az angol miniszterelnök-asszony ma­gyarországi látogatásáról. Véleménye szerint milyen szerepe lehet ennek a két ország viszonya alakulásá­ban? — üdvözlöm ezt az elképze­lést. A CND nyilvánosan, a sajtóban is, állást foglalt a lá­togatás mellett. Voltak olyan politikai mozgalmak, amelyek ezért engem személyesen is elmarasztaltak, megtámadtak. Mozgalmunk örülne annak, ha az angol kormány elnöke más szocialista országokba is ellá­togatna, azokban tárgyaláso­kat folytatna. Nagyon reméljük, hogy a tervezett magyarorszá­gi látogatása során alkalma lesz több intézménybe, társa­dalmi szervezethez ellátogatni, s a tárgyalásokkal együtt reá­lis képet kialakítani az önök országáról, amelynek vélemé­nyem szerint jelentősége lehet a két ország további kapcso­latai alakulása szempontjából. Természetesen ez csak kezdeti lépésnek tekinthető, örvende­tes lenne, ha más személyisé­gek, tudósok, művészek, egy­házi tisztségviselők, gazdasá­gi és pénzügyi szakemberek kölcsönös látogatásai is gya­koribbak lennének a jövőben. Mindezek újabb hidakat épít­hetnek a két ország között. — A CND az elmúlt év végén elsősorban azért küz­dött, hogy az amerikaiak ne telepítsenek rakétafegyvere­ket Angliába. Erre mégis sor került, sőt január elsején tizenhat szárnyasrakétát a Greenhorn Common-i tá­maszponton indítható álla­potba helyeztek. Hogyan ér­tékelik ezt az új helyzetet? — Mozgalmunk ezt nem ér­tékeli vereségnek. Ezek a szár­nyasrakétákat Londonhoz kö­zel, jól láthatóan telepítették. Mi most a támaszpont körül szervezünk tüntetéseket, tilta­kozásokat, követelve leszerelé­süket. Ugyanakkor békeharco­saink igyekeznek meggátolni, hogy a rakétákat mozgassák, a támaszpontot elhagyva azok­kal gyakorlatokat hajtsanak végre, ami pedig számukra igen fontos lenne. Így lehet meg­akadályozni, hogy ezek a ra­kéták politikai erőt jelentse­nek. Ugyanakkor a CND nem­csak ezek ellen a rakétatele­pítések ellen tiltakozik. Több olyan tengeralattjárónk van, amelyek szintén alkalmasak nukleáris töltetű rakéták indí­tására, ezek óriási összegekbe kerülnek, s mi elítéljük létre­hozásukat, megtartásukat. Fon­tos feladatunknak tartjuk, hogy az angol közvéleménnyel meg­értessük: nincs ^szükségünk újabb nukleáris fegyverekre, rakétákra! Mindezek érdeké­ben több akciót szervezünk. Az elmúlt évben például akti­vistáink több lakásba becsen­gettek, s ahol lehetőségük nyílt, beszélgettek az emberek­kel mozgalmunk céljairól, ál­lásfoglalásairól. Arra törek­szünk, hogy az angol közvéle­Rendörök próbálják eltávolítani a rakétatelepités ellen tiltako­zó asszonyokat a Greenham Common-i bázisnál. ményben mind jobban erősöd­jék a nukleáris fegyverkezés óriási veszélyének tudata! Be akarjuk bizonyítani, hogy egy nukleáris háborúnak nem le­hetnek győztesei, kevés a re­mény a túlélésre. Természete­sen ezen túl kell lépnünk, nem elégedhetünk meg a veszély tudatosításával, a belenyugvás helyett aktív szembenállásra akarunk mozgósítani e veszé­lyes katonai koncepcióval. Meg akarjuk értetni, hogy ez az em­berek valós érdeke, s nem igaz, hogy tehetetlenek va­gyunk! — Milyen erőt képvisel jelenleg a mozgalmuk? — Felmérésünk szerint ezer bázisunk van az országban, negyedmillióra tehető azoknak a száma, akik akcióinkban ak­tívan részt vesznek. Havonta jelenik meg mozgalmunk lap­ja, amelyben terveinkről, ak­cióinkról, munkánkról adunk tájékoztatást. A CND törekvé­seivel az angol társadalom legkülönbözőbb rétegeiben vannak egyetértők, támogatók. Az aktív résztvevők az értelmi­ség fiatalabb köreiből, a 30— 35 év közötti családosokból ke­rülnek ki. Talán ez utóbbiak azok, akik a leginkább érzé­kelik a veszélyt, féltik most ki­bontakozó családi életüket, gyermekeiket. Igyekszünk sok­féle eszközt, módszert alkal­mazni céljaink megvalósítása érdekében. Napjainkban töb­bek között azt akarjuk sokak előtt bebizonyítani, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazá­sa a nemzetközi joggal is el­lentétes. Gyakran mondják ne­künk, hogy akcióink ellentéte­sek a joggal, a törvényesség­gel. Tavaly például Londonban egy napon aktivistáink a főbb útvonalakon a járművek elé feküdtek, megállítva a forgal­mat, így hívták fel a figyelmet a CND követeléseire. Volt, aki ezt törvénytelennek hitte, né­hány aktivistánkat elhurcol­ták, megbüntették. Mi azt mondjuk: minden olyan meg­nyilvánulás, amely a békét kö­veteli, a rakéták és a nukleá­ris fegyverek ellen tiltakozik, jogos és törvényes. Ezt a kor­mányzatnak is el kell ismernie! Ez egy nagyon fontos új ele­me mozgalmunknak. Ennek tu­data nyújt erőt többek között azoknak a nőknek is, akik a Greenham Common-i támasz­pont körül létesített táborok­ban laknak, nem mozdulnak, tiltakoznak. Vallják: az ő ma­gatartásuk jogos; a szárnyas rakéták ottléte jogtalan! Mitzki Ervin Szocializmus-képünk és a valóság A z esti egyetemi oktatás­ban és a pártpropa­ganda hallgatói köré. ben is az utóbb; időben ta­pasztalhatóak egyoldalú le­egyszerűsítő — néha szélsősé. ges — vélemények a szocializ­mus mai valóságáról, és min­denekelőtt jövőbeni lehetősé, geiről. Mögöttük többnyire el­bizonytalanodás van a jelen­ben, nem ritkán pesszimizmus a jövőben, és kételyek a szo­cializmusnak a kapitalizmussal szembeni fölényét, történelmi perspektíváit illetően. E véle­mények szerint a szocializmus nem tudta realizálni a kívána­tos (vagy lehetséges) módon a rendszerben rejlő előnyöket. A tervszerűség hiányosságai, a munkatermelékenység fejlődé sének alacsony színvonala, a tudományos eredmények lassú hasznosulása, és számos más ok következtében kiszolgálta­tottá vált a tőkés világ szá­mára. A problémák okai Az ilyen és ehhez hasonló nézeteket persze nemcsak a nemzetközi helyzetben, a világ, gazdaságban végbement ked­vezőtlen folyamatok motiválják, hanem számos eszme- és poli. tikatörténeti tényező is. Min­denekelőtt az, hogy évtizedeken át — sok vonatkozásban máig hatóan — tartotta magát egy idealizált, illuzórikus szocializ. muskép, amelyben a szocialista társadalom — az utópista ha­gyományoknak megfelelően —, mint valamiféle eszmény, mint a jövő ,,mintatársadalma" je­lent meg. A „kapitalizmus mé. héből éppen csak kibúit”, ál­landó változásban és fejlődés­ben levő, az önmegvalósítás legiobb formáit szüntelenül ke. reső-kutató úi társadalom e fel­fogásban, mint az évszázados fejlődés eredményeként kiala. kult modern kapitalizmus anti- tézise jelent meg, S így váltak tőle mintegy „számon kérhető- vé” a társadalmi fejlődés egy jóval fejlettebb viszonyainak jellemző jegyei. E felfogás történeti genezi­sét a szovjet társadalomfejlő­dés tapasztalatainak sematikus és vulgáris kezelésében, vala­mint a második világháború utáni népi demokratikus átala. kulás sajátosan kedvező körül­ményeiből, feltételeiből levont helytelen következtetésekben találhatjuk meg, A forradalmi változások gyorsasága, a társa­dalmi viszonyok átalakításának dinamizmusa, az 1945 utáni nemzetközi helyzet és belpoli­tikai feltételek kedvező adott­ságai ezen országokban b tár­sadalmi ellentétek és korlátok gyors megszüntetésének lehe. tőségéről kialakuló állásponto­kat erősítették. Olyannyira, hogy a szocialista országok többségében ez a voluntarista társadalom- és gazdaság­szemlélet egy időre politikai programok vezérelvévé is vált. Ez a gyakorlatban a szocialista társadalom felépítésének és a kommunizmusba való átmenet, nek történelmi lerövidítésére tett kísérleteként jelent meg. Hátteréül a népi demokratikus forradalom kezdeti periódusá­ban létező kedvező feltételek „kivetítődése” szolgált a szo­cialista építés egész periódusá. ra. Ez keltette a kapitalizmus­sal (a legfejlettebb tőkés or­szágokkal!) folyó verseny rövid távon történő győzelmes meg. vívásának illúzióját. A verseny vállalása nem általában fogal­mazódott meg, s nem az azo­nos fejlettségi szintet képviselő országokkal, hanem a fejlett tőkés országok utolérését, vé. gül legyőzését is magában fog­lalta, s nemcsak a kultúra, az oktatás, a tudomány, a művé­szetek stb. területén, hanem a gazdaságban is. így alakult ki a szocializmus sajátosságait utópikus célok, ban kereső koncepció, amely reálisnak ítélte például a szük­ségletek szerinti elosztás gyors megvalósítását csakúgy, mint a tőkés országok gazdasági mu­tatóinak rövid távon történő túlszárnyalását, vagy a társa­dalmi ellentmondások azonnali megszüntetését. Ez a tradíció gyakran köszön vissza megíté­lésem szerint napjainkban is, a szocializmus fejlettségét törté­nelmietlenül és egyoldalúan a fejlett tőkés országok gazdasá. gi teljesítőképességével és fo­gyasztási színvonalával össze­hasonlító gondolkodásmódban. Ez a „közepesen vagy gyen­gén fejlettség örökségét” és az átmenetiség jegyeit egyaránt magán viselő szocializmus és a jövő kommunizmusa helytelen egymásba csúsztatásának kö­vetkezménye is: a távoli jövő kommunizmusképébe illeszke­dő elemek számonkérése a má. tói. E felfogásban a szocialista társadalom csupán elérendő állapotként és eszményként sze­repel, s nem mint a társadal­mi-gazdasági fejlődés szükség- szerű terméke, nem mint a tör­téneti folyamat része és pro­duktuma annak egy adott fej­lődési periódusában. A problémák egyik fő oka te­hát szocializmusképünk meg­merevedése, elmaradása a szó. cialista társadalom valóságos változásainak dinamikájától (sok vonatkozásban tartalmától is), amely — különösen az utóbb! tíz-tizenöt esztendőben — számos új kérdést vetett fel, számos régi összefüggést kér­dőjelezett meg. és számos örök érvényűnek hitt tételt túlhala­dottá tett. A szocialista fejlő­dés alapvető tendenciái, vala. mint kényszerű, átmeneti intéz­kedései között különbséget ten­ni nem tudó szemlélet ezt a helyzetet tovább bonyolította. Értékrendszerünk zavaraiban ez jól érzékelhető, A 60-as, 70-es évtized vál­tozásai, gyors gazdasági növe­kedés] ütemünk is a társada­lomkép idealizáltságának irá. nyába hatottak: egy töretlen és gyors növekedéssel jellemezhe­tő társadalomfejlődési pálya a szocializmus lényegével vált azonossá. Ez — a jelenlegi gondoktól és nehézségektől mentes időszak — kevésbé ha­tott a korábbiakban jellemzett idealizált és statikus szocializ. muskéo felülvizsgálata és kor­rekciója irányába. Ennek el­maradása viszont azt eredmé­nyezte, hogy napjainkra meg­nőtt a feszültség a változások által kitermelt tapasztalati anyag és a belőlük levonható elméleti következtetések között. Akuttá vált a valóság változá­sait — kellő mértékben — nem követő szocializmuskép prob, lémája. Követni a változásokat A politikai munka tapaszta­latai által is megerősítetten vi­lágossá vált, hogy az említett, elvont szocializmuskép alapján az új problémák helyes elvi­politikai megközelítése, a rend­szerünkkel való azonosság- tudat erősítése nem megoldha. tó. Segítenünk kell oldan] ezt, a valóság változásaival lépést tartani nem tudó társadalom- képet. Lenin szellemében, aki „végtelenül hazugnak" nevezte azt az elképzelést, amely sze­rint „a szocializmus holt, meg. dermedt, egyszer és minden­korra adott valami”. A marxista megközelítés a történeti folyamatjelleget hang­súlyozza. Eszerint a szocializ­mus nem ítélhető meg pusztán jelenlegi állapota alapján, amikor még egyidejűleg ötvözi magába a kapitalista öröksé­get és az új csíráit, a kikísér­letezés stádiumában levő mechanizmusokat. A szocializ. mus megítéléséhez történelmi múltja, mai, valós helyzete, és a jelenben formálódó jövője egyaránt hozzátartozik. Persze, miközben egy dinamikus társa­dalomkép folytonosan követi és értékrendszerében tükrözted a bekövetkezett változásokat, egy­idejűleg meg is őrzi önmaga múltjával való azonosságát. Ör. zi és állandóan tovább is fej­leszti elidegeníthetetlen elemeit, a csak rá jellemző társadalmi je­gyeket, és egyidejűleg a gya­korlat által túlhaladottakat le is vetkőzi. Ezért úgy véljük, hogy a szo­cializmus állandó eleme és jel­lemző jegye ma is például a munkáshatalom, a kommunista párt vezető szerepe, a külön­böző dolgozó osztályok és ré­tegek politikai szövetsége, az állami és szövetkezeti tulajdo­ni dominanciája, a munka sze­rinti elosztás elvének alkalma­zása, a létbiztonság, a társa­dalmi igazságosságra való tö­rekvés, a társadalmi mobilitás, a piaci mechanizmusoknak, az áru- és pénzviszonyoknak a tervgazdálkodás viszonyai kö­zötti érvényesülése. A szocializ­mus-kép megújulási folyamata azonban minden bizonnyal ki­rostálja (s részben már ki is rostálta) ezek sorából például a különlegesen gyors gazdasá­gi növekedést, mint e társada­lom magasabbrendűségét kife­jező értéket, és a vele össze­függő olyan régi értékelemeket, mint az alacsony árak, a stabil árrendszer, az olcsó élelmisze­rek, lakbér és közszolgáltatá­sok. S e folyamat eredménye­ként el kell vetnünk a szocia­lizmus ellentmondás-mentessé­gének hamis mítoszát is. Egy ilyen szocializmus-kép pedig társadalmunknak a kapitaliz­mussal szembeni potenciális fölényét többé már nem a gyors utolérés megtévesztő doktríná­jában keresi, hanem a szocia­lizmus tömegeket mozgósító eszméjében és önfejlesztési le­hetőségében, gmit a gyakorlat­ban a termelési és társadalmi viszonyok állandó, tudatos kor­szerűsítése jelent. Ehhez szolgál alapul az a demokratikus kont- rollrendszer, amely a döntési, végrehajtási, ellenőrzési folya­matok társadalmasításában, a dolgozói kollektívák önállósá­gának, politikai szerepének nö­vekedésében fejeződik ki. Ezt biztosítja a tervszerűen szabá­lyozott piac mechanizmusaira épülő szocialista gazdoság csakúgy, mint az ellentmondá­sok felismerésén, megoldásán, magasabb szinten való újrake- letkezésén, azaz az ellentmon­dósok társadalmi hajtóerőként való felhasználásán nyugvó po­litika. A társadalmi fejlődésünket meghatározó feltételek és tör­ténelmi körülmények pontos számbavétele, a szocialista és a tőkés társadalmak sémáktól mentes ábrázolása, a szocializ­mus állandó és változó jellem­zőinek és értékeinek bemutatá­sa . a propagandamunkában a reális történelem- és társada­lomszemléletet erősíti. S egy­idejűleg mehet végbe a nemze­ti öntudatba már beépült és beépülőben levő új szocialista értékeink tudatosulása is. Mert a felszabadulás óta elért ered­mények a társadalmi élet kü­lönböző területein, az általános törvényszerűségeket és hazánk adottságait jól ötvöző politi­kánk, az emberek biztonságér­zete, az egészségügyi ellátás, az oktatás és a közművelődés területein elért vívmányok, szo­cialista mezőgazdaságunk sike­rei, a következetes bel- és kül­politikán nyugvó nemzetközi presztízsünk mind olyan ténye, ző, amelyek méltán váltak egy jogos nemzeti büszkeség alap­jává. A szocializmusról gondol­kodva — jelenlegi nehéz gaz­dasági helyzetünk és napi gondjaink ellenére — erről sem feledkezhetünk meg. ropagandánkban a szo­cializmus-kép megúju­lásához a szükséges változások iránti kellő nyitott­ságra van szükség. Ám ennek párosulnia kell a változások ter­heinek elviselését biztosítani képes stabilitásérzéssel is. Bár­melyik elem túlhangsúlyozása ugyanis nemkívánatos elméleti­politikai következmények forrá­sául szolgálhatna. Szirtes Gábor, a politikatudományok kandidátusa, az Oktatási Igazgatóság tanára HÉTVÉGE 3.

Next

/
Thumbnails
Contents