Dunántúli Napló, 1984. január (41. évfolyam, 1-30. szám)
1984-01-14 / 13. szám
Amilyen a munka, olyan a becsület Téli délelőtt Alsó szentmártonban A tábla szerint nyitva kellene lennie, de nincs. Úgy látszik, vagy halaszthatatlan dolga szólította el a könyvtárost, vagy pedig úgysem jönne senki olvasnivalóért délelőtt. A kocsma természetesen nyitva tart, s vele szemben a boltban is nagy a forgalom. — Tőkehúst nem tartunk, azért úgy járnak el Siklósra, Pécsre — mondja Szilágyi Péter, az alsószentmártonj bolt vezetője. — Háromszázötven— négyszázezer a havi forgalmunk, ennek körülbelül a harmada az alkohol. Töltelékárut hetente egyszer kapok, százhúsz—százharminc kilót, ez három-négy nap alatt elfogy. A fagyasztott csirkét is mind elviszik. De fogy üdítő ital is, heti száz rekesz, a fűtőolaj is rendesen, merthogy a falu fele azzal fűt. Szigetvári Emilnével másodszorra a boltban találkoztam. Először akkor, amikor a középső gyerekét fizette be a napközibe. Férje négyezret keres Pécsett, ő háromnyolcat keresett ugyancsak Pécsett, de a harmadik gyerek születése előtt kilépett. Mondom neki, nem a legokosabban csinálták, most kaphatna gyest is, ha pár hónapig még marad a munkahelyén. — Jobb itthon. A férjem sem akarta, hogy dolgozzak. A legkisebb gyereket, akit a sógornő etet meg üvegből, már kétszer műtötték, másodjára a szívével. — Könnyezett a szeme, ahogy kiadták a kórházból. A kis feneke csupa seb volt. Nem tudom, hogy tartják őket ott tisztában, de győztem rendbe hozni. — Vannak különbségek. Ha berúgnak, akkor verekszenek is. De elvannak egymásközt, nem kell rendőrnek szétszedni őket. — Hogyan telik el egy napja? — Egyformán. A középső gyerek megy az iskolába, a kicsivel van elég gond, a nagyobbik Siklósra jár tanulni. Bevásárolok, főzök, az embernek enni kell adni, amikor hazajön. — Esténként? — Itthon vagyunk, nézzük a televíziót. . . Meg hittanra járunk . . . — Hittanra? — Siklósról jön ki egy pap, az tartja. Nagyon érdekes, olyan szép történeteket beszél. Jó odajárni. — Én is ott szoktam lenni —- mondja a sógornő —, az asz- szonyok elég sokan mennek. Most már csak azt kellett megtudni róla, hogy első gyermekével terhes, s magyarázatot kap a madonnaarc, ahogy a más gyermekét eteti. A falakon különben is sok a szentkép, egy részüket együtt vették a házzal, Jézus mutatja, szelíden, vérző szívét, Mária fordítja égnek szemét. S vannak újabb- keletű képek is pápákról, kisdedekről. A nagyobbik fiú otthon van, ki sem mozdul a belső szobából, nézi a délelőtti adást, valami amerikai film megy, nem túl izgalmas. Gimnáziumba is járt, most szakmunkástanuló, ott nem irritál annyira. — A magyarok nem úgy barátkoznak a cigánnyal, ahogy kellene: a cigány az cigány.^ akárhogy is öltözik. Pedig mi sem eszünk mást, mint ők, s mi sem vagyunk egyformák. Ahogy ők sem ... Első gyermekével terhes De van, aki otthon is talál munkát. Gyurgyovics István például „bedolgozik" az apósának, kosarat fon. A konyhában a fűzfavesszők között kiscsibék bukdácsolnak, az esztelen tyúk decemberben rakott fészket hátul az udvarban. Gyurgyovics István rokkant, a fél lábát vesztette el tizenegy éve, de portásként dolgozott 79-ig a tsz- ben. Egy kosárral végez két és fél óra alatt, egy kosárért kapni 80—120 forintot. A vesszőt veszik. A Trabant Hycomat jó szolgálatot tesz, „jugóban” is voltak már vele, vannak ott is rokonok, Próbálom ott folytatni, ahol az előző háznál abbamaradt: Nincs, aki megszervezze. Pedig jól jönne egy kosárüzem. Szigetváriék tizenhárom éve vették ezt a házat, akkor nyolcvanezer forintért. Akkor még laktak magyarok és horvátok is a faluban, akik egyrészt félhettek, hogy egyre több cigány költözik be a faluba, másrészt felismerték, hogy jó pénzért adhatják el portájukat: Szigetváriné testvére már 160 ezerért vette a házat, tíz éve. Alsószentmártonban a porták többsége gondozott, a házak - tiszták, rendesek, nem egy összkomfortos, komfortos. A kertekben megterem a zöldség és a burgonya. — Mi román cigányok vagyunk. Másképpen is beszélünk, mint mondjuk a kolompárok. — Mi különbség van még a román és a kolompár cigányok között? — Én például félek tőlük. — Miért? — Erőszakosak, verekedő- sek, s dolgozni sem szeretnek annyira. — A román cigányok szeretnek dolgozni? , —• Dolgoznak. Mit gondol, miből vették volna meg a falut? — És nem verekedések? Hirtelen bezárulnak az alig megnyílt csatornák, kérdezhetek bármit, legfeljebb rómhagyják, de inkább hallgatnak. Ki tudja, mit akar az itt, aki nem cigány. Alsószentmártonnak van megyei tanácstagja, s van párt- alapszervezete is. A boltos Szilágyi Péter a titkár, bár ő nem itt lakik, Siklósról jár ki naponta. A tizenhárom tagból három pedagógus, szintén úgy járnak ide. Munkalehetőség nemigen van a faluban, a többség eljár dolgozni: Siklósra, Pécsre, de még Szekszórdra is. Ki naponta, ki hetente. — Engem, akárhova megyek, megbecsülnek, a mi társadalmunk . .. Egy mázsa vesszőből, ami hétszóz forint, kijön húsz kosár, ha száraz a vessző. Ha nedves, akkor csak tizenöt. A boltban nem a legjobb az ellátás, és nem mindenkinek jut egyformán az áruból. Munkahely több, jó lenne a faluba, olyan, ami nem kíván nagy szakmát. Például egy kosárgyár. Legalábbis egy szövetkezet. De nincs, aki megszervezze. Disznót, baromfit érdemes tartani, bár a marha nagyon is megéri, dehát az egészség miatt „szanálta” őket. Hetet, nyolcat. A disznó igénytelen, könnyű ellátni. — Régen szegényebb volt a világ. A cigányok telepen éltek, a magyarok faluban. Gyerekkoromban csak idénymunka jutott nekünk, kapálás, aratás. Földet akkor hiába is adtak volna a cigányoknak, nem tudtak volna vele mit csinálni. Most már mindenki megtermeli magának a babot, a krumplit. Amilyen a munka, olyan a becsület, ezért 's mondtam, akárhova megyek, engem megbecsülnek . . . . .. akár barna a bőre, akár fehér, kétféle ember létezik csak: olyan, aki rendes, s olyan, aki rendetlen ... S ha elmegyek valahova, ismeretlen helyre, van olyan utóérzetem, hogy azért mégsem egészen így van. Na, kész ez a kosár is, megint. Bodó László MOHÁCS, ROZSA U. 2. SZ. ALATTI 4 helyiségből álló azonnali beköltözéssel ELADÓ ÉRDEKLŐDNI: A MOHÁCS 10-229, VAGY A PÉCS 11 -470-ES TELEFONON. Üzenet 25 év távlatából Budapesten kétnapos tanácskozáson emlékeztek meg az „MSZMP művelődési politikájának irányelvei” megjelenésének negyedszázados évfordulójáról. Történelmi jelentőségű dokumentum fogalmazódott 1958 nyarán — a megújulás, a történelmi tapasztalatok összegezésének és a valóság megváltoztatásának a szándékával. Arra az igazságra épült — ma már történelmileg is igazoltan —, hogy a szocializmus felépítésének belső feltételei közül a leghosszabb ideig tartó folyamat az emberek gondolkodásának szocialista átformálása. Máig érvényes alapállás Az Irányelvek megjelenésekor egyebek között az 1950-es években kialakult stabil intézményrendszerre épült, arra a korszakra, amely a maga lelkesedésében és torzulásaiban — a művelődéspolitika torzulásait is beleértve — egyszerre hozott újat a tömegek és a kultúra kapcsolatában, a kulturális demokrácia alakulásában. E nagy korszakváltás idején, immár az újból megszilárdult munkáshatalom birtokában, de még a mezőgazdaság szocialista átszervezésének nagyívű fellendülése előestéjén állította egységes rendszerbe a tudományt, a kultúrát, a gazdaságot és a politikát. A magyar kommunista mozgalomnak átfogó művelődéspolitikai koncepciója . ez, s ezért tanulságaira érdemes odafigyelni. Azzal, hogy első átfogó dokumentuma a művelődés- politikának, önmagában is figyelemreméltó. Elvi alapon szól a művelődés társadalmi szerepéről. A kulturális forradalom konkrét összetevőinek sorbaóllításával elvi, módszertani alapot nyújt mai helyzetünk elemzéséhez is. a A korábbi gyakorlatra épülve erősíti meg azt, hogy a művelődés elengedhetetlen a nép nevelésében, szocialista eszmeiségének fejlesztésében. A párt nem a napi politika direkt kiszolgálását várja a kultúrától — alkotói, tói és közvetítőitől, hanem egész szellemének hosszú távú progresszivitását ösztönzi, amelynek világnézeti alapja a marxizmus—leninizmus. A kultúra szocialista eszmeiségének fontosságát ma is nyomatékosan hangsúlyozzuk. Tesszük ezt akkor, amikor különféle hazai és nemzetközi okok miatt hatnak téves, mindent a „demokrácia" — szárnyai alá kaparó jelenségek. Ugyanakkor jelentős rétegek kulturális igényének alacsony szintjébe ütközünk, s jelen van a sznobkultúra. Ma, amikor minduntalan a gazdaság nehézségeivel, az anyagiak hiányával találjuk szemben magunkat, nem mindegy, hogy a „kevésről", amelyet a művelődésre fordíthatunk a nemzeti jövedelemből, milyen szempontból vitatkozunk. Sok, vagy kevés ez a 8—9 százalék? — Mindegyik mellett lehet érveket sorakoztatni. Egyrészt a sok vagy kevés kérdését nem lehet csupán egyoldalúan, a kultúra oldaláról vizsgálni. A gazdaságot — jelenét és kívánatos holnapját — is figyelembe véve ez legalább kétoldalú kapcsolatot jelent. Másrészt a kulturális gazdálkodás feladata eldönteni, hogy ezt mire használjuk. Ebben rendkívül nagy a differenciáltság, s nem egy helyen a spontaneitás. A sok is lehet kevés, ha nem elég céltudatosan használjuk fel. Ám ez a megteremtett anyagi — amely rendelkezésre áll, jó sáfárkodást kíván. — Mire költjük? Hol építünk? Mit vásárolunk? — Mit támogatunk — költségvetésből vagy üzemben? — Támogatjuk-e megfelelően azt, amit a közismert három T első tagja mögött értünk? —• A szocialista értékeket tartalmazó alkotásokat, törekvéseket! Megvon- juk-e a támogatást — az anyagit is — attól, ami nem szocialista, nem a humánumot, a békét, a tisztességes munkát, nem a társadalmi haladás érdekeit képviseli? A tiltást említeni is szentség- törés néha a demokrácia jegyében. Úgy vélem, nem mindegy, kinek az „igényét" tekintjük mértéknek. Ezekben a kérdésekben pedig — mint sok másban is, így igaz — a szocialista állam, a kulturális intézmények, a mozgalmi szervek nem semlegesek. Van-e objektív mérce ? A művelődéspolitika természetesen számításba veszi, melyek azok a fő irányok, amelyekre hatni akar. A hatás sajátos célpontja az alkotó, a tudós, a művész, az alkotásokat befogadó emberek sokasága, vagy az az intézményrendszer, amely hivatásszerűen eljuttatja a szellem termékeit a befogadóhoz, a működésével biztosítja azok társadalmi elfogadását és továbbfejlesztésének feltételeit, új értékeket és igényeket teremt. A közvetítő rendszer tevékenysége ma a többinél nagyobb figyelmet kíván. Lehetnek, kellenek és vannak olyan alapelvek, amelyeket érvényesíteni kell e tevékenységünkben. E munka világnézeti alapját a dialektikus és történelmi materializmus adja. Természetes, hogy a szocialista kollektivizmus, a szocialista humanizmus, a munka és az életöröm, a szocialista ha- zafiság, a magánélet és a közélet összhangja elveinek közvetítése, képviselete, gyakorlatának eszmei támogatása elengedhetetlen etikai és részben politikai követelmény. A politika ma nem szól bele a stílus, a módszer kérdéseibe. Az esztétikai értékek közül viszont a szocialista művészet, a realizmus értékei és elvei érdemelnek kitüntetett figyelmet. Bármelyiket nézzük, összetett követelmény. Nemcsak kölcsönhatásuk miatt, hanem azért is, mert nem tekinthet el a kultúraközvetítő attól a közegtől, amelyre hatni kíván, attól az állapottól, amelyben tevékenysége tetézik. Leegyszerűsített képlet ez: rombolni a régit, építeni az új értékeket. A megszüntetve megőrzés törvényszerűségeit ismerve kell a régi vagy új értékek kritikáját elvégezni, a szocialista értékek terjesztését, gyakorlati megvalósítását elősegíteni. Ez nem automatizmus módjára megy végbe. Az emberi tudat fejlődésének finom rezdüléseit is figyelve céltudatos, tervszerű feladatot jelent. Erről a tudatosságról nem mondhat le a politika sem. Több figyelmet a személyi feltételekre! Az utóbbi 4—5 évben örvendetesen nőtt az érdeklődés a szakemberek körében a művelődéspolitika kérdései iránt. Ebben a pártoktatási évben is több százan tanulmányozzák a marxista kultúrafelfogás, a szocialista kulturális forradalom elméleti és gyakorlati kérdéseit a megyei pártbizottság oktatási igazgatósága speciális tanfolyamain. Nagyszerű tények ezek, ha a számokat nézzük. A művelődéspolitika azonban nemcsak a szakemberek sajátos érdekterülete, a politika része, mégpedig teljes értékű eleme. Ebben a szellemben érdemes és indokolt továbbgondolni a következő évek káderképzési törekvéseit. Ennek megfelelően a jövőben nagyobb segítséget kívánunk adni a párt-, állami és társadalmi szervezetek választott vezetőinek, reszortfelelőseinek művelődéspolitikai munkájához. Tanfolyamainkon megkülönböztetett figyelmet fordítunk a kultúraelmélet néhány alapkérdésére, a polgári és a marxi kultúrafelfogás különbségére, valamint a kultúra osztályjellegének értelmezésére, a kultúra és a különféle tudatformák „egyenlőtlen” fejlődésének viszonyára. Áttekintjük a szocialista kulturális forradalom fejlődésének elvi és gyakorlati kérdéseit, a lenini kultúrakoncepciót. Pártunk művelődéspolitikája fejlődésének tapasztalataira építve szólunk mai feladatunkról. Természetes, hogy a világnézet, mint rendezőelv is megfelelő hangsúllyal szerepel a képzésben. E problémák tanulmányozása, megvitatása, a klasszikusok elméleti alapvetésének és a mai kutatási eredmények egybevetése nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a helyi feladatok kimunkálásában és megvalósításában, az új keresésében meghaladjuk korábbi önmagukat. Talán itt is érvényesek Shakespeare szavai: „Ha mindenben követjük a szokást, / a régi por söpretlenül marad." Tömpe Ferenc, az oktatási igazgatóság tanára Kétszeres ösztöndíj szakmunkástanulóknak A nyersvasgyártó, acélgyártó, hengerész, öntő, kovács szakma nem tartozik a divatos szakmák közé, lényegesen több szakmunkástanulóra lenne szükség, mint ahányon ide je-j lentkeznek, s a forgácsoló, lakatos és szerelő szakmák utánpótlása sem alakul az igények szerint. Nagy gondja ez a Dunai Vasműnek is, ahol a szakemberek hiánya miatt nem tudják kihasználni a nagy értékű berendezéseket, korszerű forgácsoló, maró gépeket. A kohászati kombinát ezért a jövőben anyagilag is jobban megbecsüli a kohászati szakmákat választókat: akik most jelentkeznek kohász tanulónak, szeptembertől havi ötszáz forint helyett ezer forint ösztöndíjat kapnak, a vasas szakmákat választók ösztöndíja is majdnem megduplázódik, 3 kollégiumi díjakat pedig teljes egészében a Dunai Vasmű vállalja magára. FEL VESZÜNK • asztalos szakmunkásokat, 9 fűtőket, 9 férfi és női betanított munkásokat, 9 és segédmunkásokat. JELENTKEZNI LEHET: PÉCSI BÚTORGYÁR, Pécs, Somogyi B. u. 6. Munkaügyi osztály.
