Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)

1983-12-07 / 337. szám

6 Dunántúlt napló 1983. december 7., szerda Honismeret Egy híres végrendelet viszontagságai-Cotharino Luther 1804. február 7-én o német­országi Helmstadt városában kalapács alá kerültek a protes­táns Carpzow család szellemi értékei: görög kéziratok, ős­nyomtatványok és más ritkasá­gok. A kéziratok között húzó­dott meg piros bársonytokban Luther híres végrendelete is, amelyet 40 oranyért Jankovich Miklós, az ismert pesti gyűjtő vásárolt meg. A gazdag családban, 1772- ben született Jankovich, a hí­res felvidéki tudós, Cornides Dániel irányításával kezdte meg 16 éves korában a hazai régiségek, oklevelek, ékszerek gyűjtését. Tudományos dolgo­zatai az Akodémia évkönyvei­ben és a Tudományos Gyűjte­ményben jelentek meg, de a A magyar könyvtár (1533 1833) című híres bibliográfiája kéziratban maradt. Horvát Ist­ván, nemzeti könyvtárunk első , őre „Mindennapi" címet vise­lő naplójában elismeréssel ír „e szorgalmas búvár és régi- séghajhász Úr” érdemeiről, és Kazinczy is felfigyel munkássá­gára. A fentebb említett, és 1542 Vizkereszt napján (január 6.), Wittenbergben, Luther ottho­nában kelt végrendelet a híres reformátor földi javairól ren­delkezett. Míg Luther élt, a család otthona a Fekete Ko­lostor volt, amely a mai Lu­therhaus magját alkotta. Ez a szolgálati lakásnak számító épület Bölcs Frigyes fejedelem nászajándéka volt, amelyhez később a wittenbergi tanács 12 alkalomra szóló serfőzési jo­got adományozott. 1540-ben készült el pirnai homokkőből a remek Katalin-portál. A bal oldali kőülőke felett az 57 éves Luthert ábrázoló kőrelief, a jobb oldali felett pedig a híres Luther-rózsa látható. A kolos­tort körülvevő temetőből vete­ményeskert lett és Lutherék 1542-re négy új szobát, fürdő­szobát, nagy és kis pincét épí­tettek az öreg épülethez. Állt ekkor már a serfőzőház, a ló- és tehénistálló és bővizű, új kút látta el friss vízzel a né­pes háztartást. A wittenbergi építkezésekkel egyidőben vásárolták Lipcse közelében a Züldorf nevű ta­nyát, ameJy néhány év múlva a család második otthonává lett, valamint a Fekete Kolostor közelében az úgynevezett Bru- no-házat, amelyet Luther csa­ládja wittenbergi lakóházának szánt. A végrendeletben a tanyán -és a Bruno-házon kívül még 1000 gulden értékben szere­tjeinek különböző serlegek, -arany-ezüst gyűrűk, láncok, -ajándék-pénzek. Közülük Greifswaldban őrzik ma is a wittenbergi egyetemtől nász­ajándékba kapott aranyozott -ezüstserleget, Brounschweig- ben a jegygyűrűket, Lipcsében meg egy I. Gusztáv svéd király­tól adományozott poharat. A felsorolt javak szerények ugyan, de a rendhagyó vég­rendelet így is hallatlanul me­rész tett volt a maga korában. A szokatlan lépések sora azzal kezdődött, hogy a rendelkező általános örökösévé és gyer­mekei gyámjává feleségét, Bo­ra Katalint, az egykori apácát tette, noha tudta, hogy csele­kedete szembenáll a szász örö­kösödési joggal, amely úgy rendelkezik, hogy családos férj vagyonát gyermekei öröklik, nevelésükről pedig gyám gon­doskodik. Luther a hivata­los közjegyzőt és a hét hitele­sítő tanút is mellőzve a vég­rendeletet három reformátor- társával Íratta alá és János Fri­gyes szász választófejedelem­től kérte a hagyoték védelmét. Luther tehát végakaratának megfogalmazásakor, életének .utolsó gesztusával is harcolt a százados dogmák ellen, s sza­vai új tartalommal töltötték meg a vallásosságot, a fele­ségről, a házasságról, a csalá­di erkölcsről vallott korabeli nézetekét. . . A könyvekhez hasonlóan a végrendeleteknek is lehet iz­galmas utóélete. Jankovich Miklós a végrendeletet 1815- ben, 80 korabeli, fontos irattal együtt, az elidegenítés tilalmá­val, az „Augustana Confession lévő Vollásúak Leveles-Tárá­nak", azaz a magyar evangé­likus egyháznak ajándékozta. Minthogy azonban a levéltár akkor még nem működött, a végrendeletet előbb a Janko- vich-házban, majd a ^múzeum- kert egyik tisztviselői lakában tartották, ahonnan az 1838-as árvíz elől előbb a pesti vár­megyeháza fegyvertermébe, majd a távolabbi Ludoviceum épületébe menekítették. Innen került azután a Nemzeti Mú­zeumba ideiglenes megőrzésre, amelynek igazgatója, Kubinyi Ágoston. Schedius Lajos egye­temi tanárnak, az evangélikus egyház levéltárosának adta át 1845-ben. A mai olvasó a Corvina fak­szimile kiadásában, Fabinyi Ti­bor értő kommentárjával ki­egészítve veheti kézbe a híres végrendelet szövegét és ma­gyar fordítását. Dr. Kiss Géza 25 éves a pécs-gyárvárosi úttörő fúvószenekar Az 1950-es évek közepén a Pécs Gyárvárosi Általános Is kola vezetősége egy iskolai ze riekor létrehozásán fáradozott Az évtized közepére úgy ala kultak a dolgok, hogy a sze mélyi és dologi feltételek biz tosítottó váltok ahhoz, hogy a zenekar megalakulhasson, így az 1957 58-as tanévben egy mindig bizakodó, magával állandóan elégedetlen, de szinte mindenhez értő tanár, Rajnai Henrik vezetésével megalakult az iskola úttörő fú­vószenekara. A nagy szervezői munka eredményeként az első létszám 25 fő volt. Kölcsönkért hang­szerekkel kezdték el a munkát és néhány évig még azzal is folytatták. Valamennyi leendő zenésszel egyedül Rajnai Hen­rik foglalkozott. Talán ezért is sokan rövid időt jósoltak a ze­nekarnak. A sok próba, az akaraterő gyümölcseként 1958. december 16-án megszólalt, igaz csak egy számmal a ze­nekar Remény utcai József At­tila Művelődési Házban a nyil­vánosság előtt. Később szaporodtak a sze­replések, a sikerek, és ennek eredményeként néhány év alatt 50 főre fejlődött a zenekar lét­száma. Sűrítették a próbákat, amiket a mostoha iskolai kö­rülmények miatt hol a volt József Attila, hol a Gorkij Mű­velődési Házban tartottak. így 1961-ben Pécsett az úttörő seregszemlén mór 30 perces Seregszemlén már 30 perces önálló műsort adhattak, ami­nek több ezren tapsoltak. Ez a siker még nagyobb munkára késztette őket, mert készültek az egri I. országos úttörő fú­vószenekar fesztiválra. A feszti­válon a zsűri a zenekart nagy elismerésben részesítette. A pécsi és vidéki szereplé­sek bizonyították, hogy igen is létjogosultsága van a zenekar­nak, és anyagi támogatást ér­demelnek. Így 100 000 Ft hoz­zájárulást kaptak, amin új hangszereket vásároltak. A ze­nekar játéka rohamosan fejlő­dött és 1964. május 1-én már c felvonulók élén haladhattak. Azóta ez már hagyománnyá vált és minden év május 1-én zeneszóval menetelhetnek a felvonulók élén. Néhány hónappal később részt vettek Baranya egyik leg­nagyobb zenei rendezvényén, a siklósi fúvószenekari feszti­válon. Műsorukat úgy adták elő, hogy a televízió azt egye­nesben közvetítette. 1965-ben 30 napos csillebér­ci táborozáson vettek részt. Et­től az évtől kezdve nyolc éven ót minden évben táboroztak Csillebércen. 1966-ban a tá­borban találkoztak Kádár Já­nos elvtórssal, aki meghallgat­ta játékukat és nagy elisme­réssel nyilatkozott róluk, majd hosszasan elbeszélgetett a ze­nekar vezetőjével és a gyere­kekkel. Ugyancsak ebben az évben kötöttek barátságot egy NDK-beli zenekarral, ami első lépése volt a sok-sok külföldi turnénak. A táborozásokon fe­lül játszottak a Népstadionban nemzetközi labdarúgó-mérkőzé­seken, nyári és téli úttörőolim- piókon. 1966-ban került sor az első külföldi utazásra az NDK-ba, ahol vendéglátóikkal, a luckai ifjúsági zenekarral közösen több hangversenyt adtak. Még ugyanebben az évben viszo­nozták a látogatást a luckaiak. 1971—73 között sűrűsödtek a fellépések. Részt vettek sváb­bálok megnyitásán, a IX. döb- rentei várünnepségen, miskol­ci, szegedi SZUR-on, dunántúli hangversenykörúton és egy csehszlovákiai szereplésen, Du- naszerdahelyen a magyar na­pokon. Munkájuk elismerése­ként a Művelődésügyi Minisz­térium a zenekart „Miniszteri dicséret"-ben, Rajnai Henri­ket a Szocialista Kultúráért ki­tüntetésben részesítette. A ki­tüntetést Rajnai Henrik nem sokáig élvezhette. Ha mindig le is tudta győzni a nehézsé­geket, de sajnos egy dologban alulmaradt. 1973. április 24-én örökre eltávozott közülünk. Átmenetileg a zenekar veze­tését Nesz György, a Pécsi Nemzeti Színház zenésze vet­te át. Ügy látszott később, hogy sikerült állandó megol­dást találni, mivel 1973. au­gusztusában Bornemissza Gé­za vállalta a zenekar vezeté­sét. Vezetése alatt többször utaztak Jugoszláviába és egy alkalommal az NDK-ba, a ke­leti tengerpartra, ahol hang­versenyeket tartottak. 1974-ben részt vettek Zánkán, az úttörő- város avatásán és ugyanebben az évben fogadták a kalifor­niai Larson Music Company Zenekart, akikkel több közös hangversenyt adtak. 1975-ben Bornemissza Géza lemondott karnagyi tisztségé­iül. Ezt követően még ebben az évben Auth Vilmos vette át a zenekar vezetését. Új el­képzelések születtek, s legfon­tosabb feladatuknak az után­pótlás nevelését tartották. Amíg az utánpótlás kérdése megoldódik - amire megvan a remény az ének-zenei tagozat bevezetése révén -, addig tá­maszkodni kellett és kell az iskolákból kikerült idősebb ze­nészekre. Ez a megoldás tette lehetővé, hogy 1976-ban részt vehettek Budapesten a Rákócz ünnepélysorozaton, a pécsi ze nei heteken, Komlón, a nem zetközi kórusfesztivál megnyi tósán, csillebérci nemzetköz táborban és a Komlón meg rendezett dunántúli úttörő fú vószenekari fesztiválon, ahol arany fokozatot, majd 1977- ben Sopronban, az országos fesztiválon, ahol közönségdíjat nyertek. 1978-ban ünnepelte a zenekar fennállásának 20. év­fordulóját, s tiszteletére az eszéki Vladimir Nazor Általá­nos Iskolával színvonalas, kö­zös hangversenyt rendeztek, a József Attila Művelődési Ház­ban. 1979-ben a veszprémi or­szágos úttörő fúvószenekari fesztiválon arany fokozatot nyertek. Ezt követgen 10 napos ausztriai hangversenykörúton vettek részt. Az 1980-as év gazdag volt szereplésekben, de elismerésekben is. A zenekar történetének leg­mozgalmasabb éve az 1983-as év volt, de talán a legsikere­sebb is. A veszprémi országos úttörő fúvószenekari fesztivá­lon „Kiváló Zenekar" minősí­tést szereztek, ami az elérhető legmagasabb fokozatot jelen­tette. A nagy siker után április 22-én Olaszország Párma vá­rosába utaztak. Június 3-án, 4-én már Eszéken adtak nagy­sikerű hangversenyt, tér- és menetzenét. A pihenésre kevés idő maradt. Június 15-én az NSZK-ban Welzheimbe utaz­tak, ahol 19 zenekar — ennek kétharmad része külföldi — részvételével nemzetközi fú­vószenekari fesztiválon vettek részt, igen nagy sikerrel. Horváth János Dunántúli dolgozatok Új kötettel gazdagodott Pécs helytörténeti irodalma: Petrovich Ede A pécsi káp­talani házak c. tanulmányát a Janus Pannonius Múzeum adta ki a Dunántúli dolgo­zatok (C) Történettudományi sorozatának tagjaként. Tanulmányában a szerző a város talán leghanguloto. sabb műemléki együttesével foglalkozik. Az egykori pré­posti ház — ma Zsolnay- múzeum — valamint a Káp. tálán és a Janus Pannonius utcában további hét volt kanonoki ház — köztük az Uitz és Vasarely múzeum és Petrovich Ede új tanulmánya Martyn Ferenc kiállítási épü­let — építéstörténetét tárja fel. A kötet kétszeresen is kapcsolódik a szerző eddigi munkásságához. Egyrészt az­zal, hogy Petrovich Ede ed­dig is minden művében Pécs történetével foglalkozott. Nem tudni, van-e még a ku­tatók körében valaki is, aki hozzá hasonlóan egy életen át hűséges tudott maradni Pécs helytörténetéhez. Más­részt azzal, hogy a szerző annak az egykor \ jelentős testületnek, a székesegyházi káptalannak lakóházépitkezé- si munkásságát ismerteti, melynek idestova három évszázadon át gazdagodó levéltárában évtizedeken ót levéltárosként dolgozott. Petrovich Edének a Kápta­lani Levéltár teljes anyagát felölelő ismerete és a köz­ismerten alapos forrásfel­dolgozási módszere tudott csak úrrá lenni azokon a nehéíségeken, melyek a munka során jelentkeztek. A Janus Pannonius Mú­zeum a helytörténeti kiadá­sunk majd három évtizedes adósságát törlesztette a mű kiadásával. Hiszen a Csekey- féle megye, és'várostörténeti bibliográfia szerint a tanul­mány kézirata már 1954-ben készen állt a szerző több más, azóta is kiadatlan kéz­iratával együtt. És Petrovich Ede lakásán azóta is gyüle­keztek újabb és újabb, pá­ratlan értékű kiadatlan kéz­iratok, szorgalmas kutató­munkájának eredményeként, az időközben kb. 15-re sza­porodó, nyomtatásban, is megjelent jelentősebb írása mellett. Petrovich Ede most is javít­gatja, kiegészítgeti egy-egy régebben megírt kéziratát, és készíti elő nyomdai kiadás alá. Tisztelői, gyakran volt tanítványai segítik. Tímár György Tollseprű Eb vagy kutya? Ha olyan helyzetbe kerülünk hogy teljesen mindegy melyiket választjuk a kettő közül, azt szoktuk mondani: „Eb vagy ku­tya!" így is hallható: „Egyik kutya, másik eb!" — főleg, ha egyformán rossz mind a kettő. E közmondásokból kitűnően is nyilvánvc'ó, hogy eb szavunk azonos jelentésű a kutya szóval. Ennek ellenére is számos eset­ben különbséget teszünk a ket­tő használata között. Tréfás szi­tokként vagy meglepetésként mondoqatjuk: „A kutyafáját! Kutyalékom!" Helyettük nem mondhatom az „ebfőjót” kifeje­zést. A becstelenül szerzett hol­mikra, vaqyonra szoktuk mon­dani: Ebül szerzett jószáq ebül vész el. Vagy: Ebül gyűlt, ebül költ. Ezekben sem helyettesíthet­jük az eb szót a kutyával. Eb ura lakó, te túl s én innen — mondották 1707. június 13- án az ország fügqetlenségét és a Habsburg-háztól való elszaka­dást kimondó kuruc rendek. Bár e mondás értelmét nyelvészeink régebben meqfeitették már, mégis érdemes felfrissíteni a je­lentését. Nos. e szólásmondásban a lakó vagy lackó szó sem szint, sem lovat nem je'ent. hanem komondort. Minden bizonnyal ebben az értelemben használ­ták: Eb csak kutyának az ura. O. Nagy Gábor magyarázata szerint pedig: Parancsolj a ku­tyának, nekem ugyan nem vagy uram! Néha ilyet is mondanak a bi. róság épületét elhagyó váló fe lek: ..A válóperből valósáaos kutyakomédia lett" — vagyis: komo'ytalanná, közönségessé torzult. Ennek oka néha az, hogv a férjemuram sokat le- gyeskedik a nők körül magya- rán szólva: sokat kutyálkodik A kutyanyelv azonban nemcsak az állat nyelvét jelenti, hanem olyan hosszú, keskeny papírla­pot is amelyre cikkeket, szer­kesztői feljegyzéseket szoktak írni. Sajnos, kiveszőben van ez a néha még ma is időszerű mon­dás: Eb mondia a kutyának, kutya a farkának, vaqyis: az üqykeze'ő ahelyett, hogy elin­tézné a dolaot. tovább adja az ügyiratot másnak, rendszerint valamelyik alárendelt személv­nek. A kérelmező hiába ebad- tázik, hiába fél hogy ebek har. mincadjára kerülhet az ügye (elkallódhat), oz üavintéző eqy- re c'ak köti az ehet a karóhoz, egyre csak.foqadkozik hoqy ne­ki kutvakötelesséae elintézni a do'aot még akkor is ha ku­tyául érz; magát­Nehéz eldönteni hoay az eb vaqy kutya szavunkat használ­juk-e ayakrábban. Az Ebte­nyésztők Eayesületének lao;a Déldául A kutya címet viseli. A hivatalokban ehadóról, ebtar. tásról szólnak. József Attila Így ír: „Ebet szeret... kell-e más, ha meggondolod?" Újabban méais mintha a ku­tya szó gyakrabban volna ol­vasható hallható. Csak párat idézünk a szóláshasonlatokból: Úgy élnek, mint a kutya és a macska. Lepereg róla, mint ku­tyáról a víz. Lelövi, mint egy kutyát. Úgy bánik vele, mint a kutyával. Bekapja, mint kutya a legyet. Ilyenfajta közmondás is gya­kori: A kutya ugat, a karaván halad. (Az okos ember nem tö­rődik a fecsegők mendemondái­val.) Vagy: A kutyaugatás nem hallatszik a mennyországba. (Hitvány ember vádaskodására nem kell adni semmit.) Ennek ellenkező értelmére is akad pél­da : Amelyik kutyának veszett hírét költik, el kell annak vesz­ni. (Rágalmazással vesztét le­het valakinek okozni.) Aztán vannak kis kutyák, nagy kutyák, erősébb kutyák is, de a velük kapcsolatos köz­mondások közlésétől a t. Olva­só minden bizonnyal eltekint. Tóth István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents