Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)

1983-12-24 / 354. szám

mberségböl Vékonyka gyereklány áll az ajtóban, kezében éthordó. Most készül haza az ebédel, a nagyapjának viszi. K. Móni­ka mindennapos vendége a pécsi házi szociális gondozás Ágoston téri központjának. Harmadik osztályos, szülei nem képesek gondoskodni a nagy­papáról, az unoka viszi neki nap mint nap az ebédet.... A belváros felé indulunk. Az első lakás, ahova betérünk. H. A. néni otthona. Ö épp a postára ment érdeklődni, nem érkezett-e meg a rendkívüli szociális segélye. Társbérlője panaszolja, hogy A. néni olaj­kályhája tönkrement. Újat nem tud venni, a szobájában nincs fűtés. Az idős asszony minden este a konyhai gázláng mel­lett melegszik . . . — Ne tessék nyugtalankod­ni, intézkedünk — mondja a társbérlőnek Werner Edit, a szolgálat vezetője. — Tudom, hogy segítenek, azért mondtam. Nincs is más, akinek szól­hatna, hiszen A. néni hozzá­tartozói meghaltak. (Werner Editről, a Pécs vá- városi Tanács Házi Szociális Gondozó Szolgálatának veze­tőjéről évekkel ezelőtt, amikor először találkoztunk ugyanazt a véleményt hallottam, mint most: él-hal hivatásának. Azóta fiatalokkal, szinte hu­szonévesekkel frissítette fel a gondozói gárdát.) Egyedül él C. J. néni is, akit ágyban találunk, pedig alig múlt ebédidő. Az alagsori szo­ba ablakát nemrég üvegezte be a gondozónő, a sarokban felaprított tüzelő. A hivatásos gondozónő már ma is itt járt, az ebédmaradékot C. néni fél­retette. Lehet, hogy ezt eszi vacsorára ... C. néni most délután két órától várja a holnap delet, mert akkor ismét kopogtatnak az ebéddel. (Tóth Gy uláné 1975-ben érettségizett a Janus Panno­nius Gimnázium és Szakkö­zépiskolában. Egyideig a bal­eseti sebészeten dolgozott, egy évvel ezelőtt jött a Házi Szo­ciális Gondozó Szolgálathoz, ötéves kisfia, négyéves kislá­nya mellett Szabadszentkirály­ról jár be naponta Pécsre fér­jével együtt, aki a PIK-nél dol­gozik. Fél hétkor indul, dél­után fél hatra ér haza.) B- J. néninek sokszor segí­tett a lánya, de amit adott ne­ki, az hamarosan új gazdára talált. A napi italért eladto az öccse, aki az édesanyjánál la­kik. Az idős asszonyt magához is venné a lánya, de ő nem hagyja el a fiát. Hetvenen fe­lül is alkalmi munkát keresve próbál létezni, s ha minden kötél szakad, a házi gondo­zástól kér segítséget. (Szentgyörgyvári Csabáné, a Xavér utcai Szociális Otthon­ból jött a szolgálathoz. Ott ad­minisztrátorként dolgozott több fizetésért, jól is érezte magát, s közben társadalmi gondozó­ként látogatta az egyedül élő, idős embereket. Végül úgy döntött, hogy az utóbbit vá­lasztja azért, hogy ne alkalom­szerűen, hanem folyamatosan ezt tehesse.) Az udvari házrész szoba- konyhás lakásában két felnőtt gyermek lakik együtt idős szü­leivel. A vak, mozgássérült Er­zsiké tolókocsiban, s neurotikus öccse, aki az idegenek érkezé­sekor egy takaró alatt keres menedéket. Az édesanyjuk szívbeteg. Erzsikét a napokban műtik, amputálni kell a cipó nagyságúra dagadt, gyulladt sebes lábfejet. Egy kicsivel nagyobb la­kásban talán könnyebben lé­teznénk sóhajt az édes­anya , de nem tudunk mit tenni. Ez a ház a miénk, lakó­val együtt vettük meg, s nem találunk neki megfelelő lakást. Jól megvagyunk a lakóval, ve­szekedni ezen nem akarunk.de így nagyon nehéz nekünk. Amíg-ezt elmondja, Werner Edit és Tóth Gyuláné már ki­bontotta Erzsikét, hogy kezel­jék a lábát. (Erdelecz Teréz Debrecen­ben érettségizett és a IPTE Tanárképző Karán akart to­vábbtanulni. A felvételije nem sikerült, de itt maradt Pécsett. A szolgálat egyik gondozónő­jénél lakott albérletben, aki be­vonta a munkájába, s tavaly december éta neki is önálló területe van: a belváros és a régi Kertváros egy részén lakó idősekkel való törődés a fel­adata. Azóta változtatott az elképzelésén. A Gyógypedagó­giai Főiskola szociális szerve­zői szakán akar továbbtanul­ni.) Tíz olyan lakásban fordul­tunk meg, amelyekben olyan idős emberek élnek, akiket a Pécs városi Tanács egészség- ügyi osztálya szociális gondo­zóhálózatának hivatásos és társadalmi gondozói rendsze­resen segítenek. Közülük leg­több a beteg, kevés pénzű, egyedülálló, idős ember. De jártunk olyan lakásban is, amelyben három gyermekével él a középkorú rokkant-nyug­díjas házaspár. A feleséget a tüdejével kezelték, a férj epi­lepsziás. A konyhájuk, fürdő­szobájuk tiszta, rendezett, a bútoruk hiányos, ütött-kopott. A napokban kaptak egy új kály­hát a gondozóhálózattól, hogy a magas belméretű szobákat valahogy ki tudják fűteni. (Kanczler Csaba 10 éve dol­gozik a szolgálatnál. Családos ember, két gyermeke van. Szakképzett ápoló. Míg be­szélgetünk, egy fiatalember ke­resi. Ó. Lajos november 5-én szabadult a börtönből. Albér­letre, munkahelyre volt szüksé­ge. Kanczler Csaba segített neki, ugyanis ő nemcsak hi­vatásos gondozó, hanem az ilyen fiatalok társadalmi párt­fogója. Most, november 18-án már minden olyan szükséges intéznivalón túlvannak, ami az új élet kezdéséhez nélkülöz­hetetlen. Ó. Lajos hétfőtől dol­gozik, lakhelye is van.) Egy másik szoba-konyhában valamikor együtt élt a nagy­mama a fiatalokkal, és a más­fél éves unokával. Az idő mú­lásával megromlott a kapcso­latuk: a mama azzal vádolja őket, hogy kisemmizik, a fia­talok pedig azt mondják, hogy a mama kibírhatatlan. Kerülik egymást. A néni most egyedül él a szobájában, a hi­vatásos gondozónő látogatja, a fiatalok pedig az udvari fa­házat alakították át lakássá. (S itt van egy harmadéves orvostanhallgató lány, aki a nevét szeretné titokban tarta­ni. Veszprém megyéből jött Pécsre, másfél éve társadal­mi gondozó. Rendszeresen ló­gat egy idős aszonyt, akinek a férje tiz évvel ezelőtt meg­bénult, beszélni sem tud.) Tavaly 1136 egyedül ma­radt, idős, vagy betegség miatt nehéz körülmények között élő embert, családot gondozott a szolgálat 16 hivatásos és 230 társadalmi gondozója. Ebédet visznek, takarítanak, intézik az ügyes-bajos dolgaikat ja­víttatások, gyógyszerfeliratás, -kiváltás, bevásárlás — mosat­nak rójuk, illetve a körzeti ápolónőkkel együttműködve ápolják is az arra rászorultat. Az egyedülálló, idős embe­rek teljesen érthetően ragasz­kodnak saját otthonukhoz, o megszokott környezetükhöz, és emiatt sokkal szívesebben ve­szik, ha lakásukon törődnek velük. Egészségi állapotuk, fi­zikor erőnlétük miatt azonban visszatarthatatlanul eljön oz az idő, amikor már nem lesz elég a napi egy-kétszeri lá­togatás, az ebédvitel, a bevá­sárlás, a takarítás — állandó felügyeletre, gondoskodásra, ápolásra szorulnak . . . Török Éva Andor Attila rajza Közös óhaj: a béke Dón nagymamák a békeért — demonstráció Koppenhágában a rakéták ellen. Japán tüntetők néznek foskosszemet o kivezényelt lOharmend- örökkel. Tokióban Reagan amerikai elnök látogatása alkalma ból került sor a tiltakozó megmozdulásra, amelynek résztvevői elítélték az Egyesült Államok politikáját. Soha még a földön nem mozdult meg ennyi ember o béke érdekében, soho még ennyien nem emelték fel szo- vukat a fegyverkezés ellen. Idősek és fiatalok: egészen apró emberkék, akikről azt hinnénk, még a mese álom­szép világában élnek; édes­anyák gyermekükkel, egy­mást szorosan karolva; nagy­mamák, akiknek már aligha a maguk élete drága; kom­munisták, szocialisták, pár- tonkivüliek, egyházi szemé­lyiségek, katonák ... szóvol, Pillanatkéo a budapesti dolgozók békenagygyüléséröl: édes­apa kislányával. mindenki, aki bízott erejé­ben, hogy tehet valamit a békéért. Igaz, ezek a de­monstrációk Európában az amerikai nukleáris rakéták fenyegető árnyékában zaj­lottak de zajlottok, min­den fenyegetés ellenére. S másutt is elszánt hittel vo­nultak oz utcákra az embe­rek. Eme elszántság bizonyí­tására álljanak itt ezek a ké­pek — az események, ame­lyek krónikája nélkül nem lenne teljes az 1983-as esz­tendő mérlege. A karácsony - gyerekszemmel A karácsony a béke és a szeré­tet ünnep — valljuk mi, felnőt­tek. Ezen a napon igyekszünk úgy élni, ahogy az esztendő mind a 365 napján kellene. Va­jon a gyerekek hogyan látják ezt az ünnepet? Mit jelent szó_ mukra az ajándékozás, mi jut eszükbe erről a szóról: szere, tét? E kérdések megválaszoló, sóhoz a felsőszsntmártoni ál­talános iskola negyedik osz­tályos tanulói voltak a segítsé­gemre. — Miért szép a karácsony? V. K.: — Azért, mert ott­hon van a család, együtt va­gyunk. Megyünk házról házra palezsájba, kapunk süteményt, narancsot meg mindent. Nagy izgalommal bontjuk a csoma­gokat, nézzük a tévét, olva­sunk, beszélgetünk, sokáig le. hét játszani. F. Is.: — Mindenki otthon van, senki nem siet. Egész éjjel 6 *Níí játszani lehet meg televíziót nézni. Ilyenkor jó filmeket ad­nak. örülünk a fényes kará­csonyfának. P. É.: — Minden nagyon szép és meghitt, a karácsony­fa nagyon szépen pompázik, megyünk köszönteni a rokono­kat, barátokat. Minden tiszta fehér kínt. T. T.: — Egész éjjel font vagyunk, nézzük a tévét, meg vetítünk, olvasunk könyvet. Meg kapunk ajándékot és szép a karácsonyfa. R. H.: — Mindenki örül, és nézi a karácsonyfát, jó, hogy ajándékot kapunk és adunk. Mindenki kíváncsi a másik ajándékára. K. Z.: — Jó, hogy összejö ­vünk. A karácsonyfán égnek a gyertyák. Ajándékot bontunk, játszunk, kártyázunk. G. M.: — Az egész család otthon van, lemezjatszózunk, tevét nézünk. Nem kell iskolá­ba menni, sokáig lehet aludni. — Mi az ajándékozás? V. K.: — Az jut eszembe, ho hallom, hogy örömöt szerez valaki másnak, örül mindenki az ajándéknak. Én egy vona­tot és egy társasjátékot sze­retnék. P. É.: — Ajándékozás az, ho valaki valamit ad a másiknak jószivvel. Örömöt szereznek egymásnak ezzel az emberek. Én talán kapok egy babaszo­bát és lemezeket. T. T.: — örömöt szereznek nekünk az ajándékok. R. H.: —, Azért jó ajándékoz­ni, mert minderki örül és ak­kor jó a hangulat. R. R.: — Ha ajándékot ka­punk, akkor mindenki ráér és velünk foglalkozik, örülnek, ha örülök. — Mi jut eszetekbe erről a szóról: szeretet? S. I.: — Sok ajándékot kö­pök, mert szeretnek. K. J.: — Anyuék ráérnek. R. R.: — Beszélgetünk, s kér­deznek mindenről. V. K.: — Megajándékozzák egymást az emberek. Meg hogy foglalkoznak velem, vi­gyáznak rám. P. É.: — Mindenki ráér és odafigyel mindenkire. Beszélge­tünk. Roszprim Nándor A lelsöszentmórtoni negyedikes ek

Next

/
Thumbnails
Contents