Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)

1983-12-23 / 353. szám

Magyar válogatott: Stuttgart és Strasbourg Az NB I. őszi idényének zá­rása illetve a teremtorna be­fejezése után lényegében bolt­idényhez érkezett a labdarú­gás. A csapatok tagjai rövid szabadságira tértek, a szövet­ségben, egyesületekben viszont tovább fölyik a munka, előké­szítik az új esztendő eseményeit. — A magyar labdarúgók 1984-ben a bolgár és a szovjet válogatott ellen döntő jelentő­ségű olimpiai selejtezőket ját­szanak, majd várhatóan — a februári időpontegyeztetőnek megfelelően — megkezdik a világbajnoki selejtezőket is — mondotta dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára. — Tehát mindenképpen szükségesek az alapos téli előkészületek, s ezekkel kapcsolatban már tar­tanak a tárgyalások. Végleges, bogy a magyar labdarúgó-válogatott januáréi, ső napjaiban külföldi vendég- szereplésre indul: 6-án és 7-én Stuttgartban részt vesznek nem­zetközi teremtornán, majd 8- án Strasbourgban iép pályára a helyi elsőosztályú francia klub ellen. A további túráról még folynak a tárgyalások. Dr. Páncsics Miklós elmon­dotta, hogy december 22-re, At­hénba jótékonycélú mérkőzést terveztek, de ezt a FIFA az utolsó pillanatig nem engedé­lyezte. A meghivott játékosok között szerepelt Törőcsik And­rás is, aki Mezey György társa, ságában készült a görögorszó. gi utazásra. Szerdán azonban az MLSZ végleges választ ka- a FIFA-tól hogy a mérkőzés megrendezéséhez nem járul hozzá, így a tervekkel ellen­tétben Mezey György és Tö­rőcsik András nem utazott el Görögországba. Kórházi jelentés Apjok Csilla állapotáról Örömmámorban a spanyol szurkolók Amire kevesen számítottak, bekövetkezett. A labdarúgó Európa-bajnokság 7. csoport­jában Spanyolország pontosan annyj gólt rúgott Máltának, amennyi elégséges volt a póri. zsi döntőbe jutáshoz. Szerdán este a sevillai sta­dionban a nézők között ott volt a holland labdarúgás egész ve­zérkara. A tét nagy volt: ha a spanyolok 11 gól különbséggel győznek, akkor ők jutnak a franciaországi döntőbe. Többek között abban reménykedtek a hollandok, hogy ők csak két mérkőzésen tudtak 11 gólt lőni Máltának. A spanyolok az 1920 óta lejátszott 279 válogatott mérkőzésen mindössze egyszer (1933. Bulgária éllén 13-0) vol. tak képesek két számjegyű győ­zelmet aratni. Egy héttel korábban, amikor a hollandok saját pályájukon 5-0-ra verték a máltaiakat, ak­kor a spanyolokénál 11 találat, tál, jobb gólárányukkal 99 szá­zalékig páholyban érezhették magukat. Csakhogy maradt egy száza­lék, s a máltaiak futballt meg- csúfoló játéka miatt ez az egy százalék jött be. A spanyolok két számjegyű győzelme (12-1) után — mint ahogy mór lenni szokott —1 a szurkolók mindent megbocsá­tottak. Már nem követelték a labdarúgás vezérkarának le­mondását. Sőt Sevillában, Mad­ridban ezrek vonultak éjfél előtt az utcára, éltetve kedvenceiket. Milliók sportiinnepe Csehszlovákiában A Hausban rendezett ked­di Világ Kupa lesiklóedzésén Apjok Csilla súlyosan bukott, és kórházba került. A 18 esz­tendős alpesi síelőnőt a salz­burgi kórházban csütörtökön megoperálták. A műtétet vég­ző Hans Erich Dimat profesz- szor elmondta, hogy a ma­gyar sportoló agyán keletke­zett vérömleny miatt vált szük­ségessé a beavatkozás. Apjok Csilla jelenleg az intenzív osz­tályon fekszik. Állapotáról a kórház a későbbiekben jelen­tést tesz közzé. * A fiatal versenyző balese­téről nemcsak a hírügynöksé­gek adtak — sokszor egymás­nak ellentmondó — jelentése­ket. Az MTI munkatársa meg­kérdezte Kovács Barnát, a vá­logatottak egyik edzőjét: mi történt valójában? — Én magam nem voltam jelen a bukásnál, de a sze­rencsétlen futamot követően telefonon értesített Kovács Ta­más erőnléti edző Csilla bal­esetéről. A nehéz pályán gond nélkül siklott le, de a célba- érés után képtelen volt fékez­ni sebességét. A lendülettől átrepült a védő kordonon, és egy fémből készült háznak ro­hant, így homlokcsontján sú­lyos sérülést szenvedett. Az Apjok< család már tud a tör­téntekről, és a helyszínre is utaztak. Kosárlabda A Nagy Lajos G. csapata nyerte a Középiskolás Kupát. A további sorrend. Fiúk: 2. Leö- wey G.; 3. Széchenyi G. Lá­nyok: 2. Komarov G.; 3—4. Ja­nus G. és Szigetvári G. A győztesek jutottak az országos döntőbe. Ismét spartakiódra készül Csehszlovákia. A múlt században gyökerező monumentális sportünnepet, a spartakiádot messze az ország határain túl is ismerik. Sok év­tizedes hagyomány, amely idő­ről időre milliókat mozgat'meg késztet testedzésre. Minden prágai spartakiád előtt ugyan­is a legeldugottabb hegyi fa­luban épp úgy, mint a városok­ban, milliók tanulják meg és mutatják be a spartakiád ta­lajtorna gyakorlatait. A leg­jobbakat kiválasztják, s ők leg­közelebb egy fokkal- feljebb mutatják be tudásukat Újabb válogatás következik és végül A PÉCS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ-BAJNOKSAG VÉGEREDMÉNYE ll/A. osztály 1. Sopiana 18 13 2 3 44-16 28 2. BÉV KISZ 18 12 2 4 60-29 26 3. Szikra Ny. 18 9 6 3 51-25 24 4. Nevelési Közp. 18 8 4 6 39-35 20 5. Hőerőmű 18 7 5 6 36-33 19 6. Hunor 18 7 3 8 52-51 17 7. Autójavító 18 7 1 10 31-42 15 8. Zsolnay 18 6 1 11 38-53 13 9. ÉPFU KISZ 18 5 2 11 32-57 12 10. AFOR Kandó 18 2 2 14 27-69 6 Feljutó a Sopiana, kiesett az ÉPFU KISZ és az AFOR Kandó. ll/B. osztály 1. Erőmű 18 14 2 2 52-16 30 2. Gázmű 18 12 2 4 38-23 26 3. Villamos U.* 18 10 3 5 46-23 22 4. PIK 18 7 6 5 32-34 20 5. ÉPFU 18 8 1 9 41-39 17 6. Porcelángy. 18 7 2 9 35-42 16 7. AFOR BP. 18 7 2 9 35-51 16 8. Kesztyűgyár 18 6 3 9 25-43 15 9. BÉV Lakics 18 3 2 13 19-45 10 10. Rendőrség 18 4 1 13 35-51 9 Megjegyzés: • egy büntetőpont le- vonva. Feljutott az Erőmű, kiesett a BÉV Lakics és a Rendőrség. több tízezren, összességében százezernél többen tornásznak a legnagyobb prágai stadion­ban egy héten át napról nap­ra negyedmilllós közönség előtt. Ilyen méretű tömegtornára kevés országban van példa. A Spartakiád '85 ezúttal azzal kezdődik, hogy 1984 áprilisai és júniusa között minden já­rásban rendeznek helyi sport­napot. A program mindenütt: vetélkedés a fő olimpiai szá­mokban és a legnépszerűbb helyi sportágakban. Külön fi­gyelmet szentelnek a 15 éven aluli korosztálynak. Ugyancsak jövőre rendezik meg az olim­pia, sportágakban az ifjú te­hetségek országos versenyét. A következő őszön és télen, tö­meges gyalog- és sítúrákat, kirándulásokat, maratoni ver. senyéket és hagyományos téli találkozókat szerveznek. A fő eseményre, a prágai nagy spartakiódra az egyhe­tes tömegtornára a kiváloga­tás 1984. év végén, 1985. ele­jén kezdődik. Egymás után le­zajlanak a helyi, a járási a •kerület; spartakiádok, kiderül, hogy kik a legügyesebbek és legszorgalmasabbak, hogy kik lesznek ott 1985. június 22. és 30. között a prágai stadion­ban. Kellemes karácsonyi ünnepeket, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT és az 1984, évben balesetmentes közlekedést kíván a MOHÁCSI AUTÓJAVÍTÓ KISVÁLLALAT. Idei utolsó munkanapunkon, 1983. december 23-an 14 óráig állunk kedves ügyfeleink rendelkezésére. 1984. január 2-tól a megszokottnak megfelelően végezzük szolgáltatásainkat. Az ünnepek alatt és között ajánljuk autómentőnket és szolgáltatásait a mohácsi 10-651-es telefonon, vagy CB-rádión: 5-ös csatorna 1569-es számon. Kellemes karácsonyi ünnepeket boldog új esztendőt kíván minden kedyes utasának Jó évet zárnak a vívók Javult az edzésfegyelem Két csapat az I. osztályban A vívás egyike az U. PEAC kiemelt szakosztályainak. A ,,B” kategóriás szakosztály ver­senyzői ebben az évben első­sorban a CSB mérkőzésein je­leskedtek. A párbajtőr és női tőrcsapat az OB l-be verekedte magát, a serdülő női tőrözők vidékbajnokságot nyertek, az ifjúsági párbajtőrözők az or_ szágos bajnokságon a negye­dik helyen végeztek, és három olimpiai pontot szereztek. A jó erőt képviselő férfi tőrözőket csak egy hajszál választotta el az OB l-be jutástól. Hetvenhét vívó szerzett minő. sitést. A legfiatalabbak a TÁ- Sl-nál forgatják a fegyvert, 11 ifjúsági aranyjelvényes, 10 if­júsági ezüstjelvényes és 5 II. osztályú minősítéssel rendelke­ző vívót tudnak pástra küldeni az alacsonyabb minősítésű versenyzők mellett. A vártnál kevesebben lettek II. osztá­lyúak. A felnőtt vívók nagy munkahelyi elfoglaltságuk mel­lett nehezen tudtak a megnő, vekedett követelményeknek ele­get tenni. A legtöbb minősítési pontot Petkó Andrea szerezte, aki megközelítette az I. osztá­lyú minősítést. Egy súlyos műtét akadályozta meg annak meg­szerzésében. A párbajtőr- és férfi tőrcsapatot alkofó együt. lesben hét orvos és egy jogász szerepel, akik felelősségteljes munkájuk mellett a páston is helytálltak. Huszonnégy vidéki szakosz­tály közül a pécsiek a minősí­tések alapján számított pont­versenyben a 2—,3. helyen áll­nak. Az U, PEAC-nál 47, az utánpótlást biztosító TÁSI-nál 65 vívóval foglalkoznak az ed­zők. A szoros együttműködéssel dolgozó két szakosztály helyze. te az idény végére megrom­lott. A még három éve főfog­lalkozásban dolgozó hat edző közül csak ketten maradtak. Füzy András leköszönt tisztéről. Gaál Csaba és Danka Sándor edzőkre hárult a nagy létszá­mú versenyzőgárda jelentős részének felkészítése. Sikerült végül is megnyugtató módon az edzőkérdést megoldani, két fiatal mellékfoglalkozású se­gédedző, Rab Attila és Farkas György munkába állításával, akik a két főfoglalkozásúval, dr. Szőlősi Bálinttal és Papp Dénessel irányítják a verseny­zők felkészülését. Gaál Csaba és Danka Sán­dor érdemei, a pécsi vívósport fejlődése érdekében kifejtett munkájuk vitathatatlan. Gaál Csaba az elmúlt évek során három alkalommal három I. osztályú férfi tőr-, négy alka­lommal I. osztályú párbajtőr­csapatot nevelt, a 23 I. osztó, lyú és- aranyjelvényes verseny­ző, a serdülő egyéni bajnoksá­got, ifjúsági és junior CSB-n dobogós helyezéseket elért ví­vók mellett. Danka Sándor még csak rövid ideje dolgozik a TÁ. Sl-nál, de máris megmutatkoz. nak agilis tevékenységének eredményei, öt aranyjelvényes női tőrvívó van tanítványai kö­zött, akik közül hárman tagjai az I. o. csapatnak. A szakosz­tályok előrelépésének titka: lé­nyegesen megjavult az edzés­fegyelem, Az Egyetemi Torna- csarnokban az edzésfeltételek iobbak lettek. Jobb a hangulat, és a légkör, mint a korábbi években volt. A megszigorított minősítési követelmények, valamint az is. kólái, munkahelyi elfoglaltság miatt kevés a valószínűsége annak, hogy a pécsi vívók kö­zül valaki teljesíteni tudja az I. osztóivá szintet. A szakosztály vezetői Petkó Andreában bíz­nak legjobban aki nemcsak a hazai versenyeken, de nemzet­közi erőoróbákon is bebizo­nyította, hogv sokra képes. Nö vélni szeretnék a II. osztályú minősítések számát, ugyanok, kor az erőfeszítések arra irá­nyulnak, hoqv az aranyjelvé­nyes minősítésű sportolók szá­ma megmaradjon. A párbajtőr­vívóktól az I. osztályban mára. dóst várják. Hegyi István Svédország másodszor, vagy Ausztrália huszonötödször? Pompás karácsonyi ajándé­kot kapnak az ausztrál tenisz- rajongók. ugyanis december 26—28. között Melbourne-ben megtekinthetik a Davis Kupa sorrendben 72. döntőjét. A fi­náléba a házigazda ausztrá­lok mellett Svédország jutott, s ez némiképp meglepetés, hi­szen az előcsotározások során olyan esélyesek véreztek el, mint az Egyesült Államok, Csehszlo­vákia vagy éppen Argentína vá'ogatottja. A nem hivatalos férfi csapat­világbajnokságnak számító ku­pa éppen egyidős a XX. szá­zaddal, 1900-ban írták ki elő­ször a versenyeket. Hogy idén mégsem a 84. sorozatra kerül sor, annak az oka, hogy 1901- ben, 1910-ben valamint a két világháború miatt 1915—18., illetve 1940—45. között nem rendezték meg a küzdelmeket. Az Egyesült Államok a legered­ményesebb nemzet, 28 elsőség. Rendkívüli hetek a totón Decemberben az 52. és 53. totófogadási héten rendkívüli akciót szervez o Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. E két hé­ten a 12 találatos totószelvé­nyek között külön sorsolást rendeznek. A kisorsolt szelvény tulajdonosa a 12 találatra jutó pénznyereményen felül egy Sko­da 120 GLS típusú személygép. kocsit is nyer. A rendkívüli sor­solások december 28-án, szer­dán, illetve 1984. január 4-én, szerdán lesznek. gél, mögötte Ausztrália (24), Nagy-Britannia (9), Franciaor­szág (6), Dél-Afrika, Svédor. szág Olaszország és Csehszlo­vákia (1—1) következik. A két mostani finalista közül tehát Ausztrália megszerezheti jubi­leumi, 25. győzelmét, amire már •régen vágynak a kontinensnyi országban, mivel utoljára 1977- ben nyerték el a trófeát. A své­dek eddigi egyetlen sikere 1975-ben született, a ma már legendás hírű Björn Borg vezéi. letéve!. Dtiriatilüll napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 760* Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex» 12-2U Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataiokná* _________és kézbesítőknél.__________ E lőfizetési díj egy hóra 34,— Ft Indexszám: 25 054 _________ISSN 0133—2007___________ n egyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft A legutóbbi 1980. évi sportolnád megnyitója a prágai Strahovi stadionban Megkezdődtek a Sparta kiad ’85 előkészületei

Next

/
Thumbnails
Contents