Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-17 / 347. szám
Műhelybeszélgetések Zenéről zenére Wagner és a Barna Könyv A Pécsi Nemzeti Színházat és a kamaraszínházat állványerdő veszi körül: deszkapalánk-ut- cában tájékozódva lehet csak eljutni a bejáratig. A kamaraszínháznak még csak csupasz falai mere- deznek, és a nagyszínház kopott külseje-belseje is rekonstrukció árnyékát veti élőre. De a palánkon hirdetések, plakátok hívják a közönséget a nagyszínházba és a Ságváriba, amely most kamaraként működik. A színház tehát él és dolgozik, bár az idei évad különösen nehezen indult: három vezető munkatársa betegedett meg, s emiatt műsorváltozásra is sor került. De most már minden a rendes kerékvágásba zökkent: Nógrádi Róbert igazgatóval és Szegvári Menyhért vezető rendezővel a műsorpolitikáról, az aktuális gondokról és a távlati feladatokról beszélgetünk. — Hogyan látja a Nemzeti Színház vezetése: megvannak-e a teltételek a kiegyensúlyozott jó munkához az épületben és a társulatban? Mindenkinek játszunk Nógrádi Róbert és Szegvári Menyhárt a Pécsi Nemzeti Színházrói Szegvári Menyhért vezető rendező és Nógrádi Róbert igazgató Liszt Cosima, Wagner felesége 1863-ban az ötven éves Wagner és Liszt huszonhat éves leánya, Cosima között (aki akkor Bülow felesége volt) bensőséges kapcsolat alakult ki. A kapcsolatot elindító találkozás sorsdöntő percei Berlinben egy sétakocsiban teltek el. Wagner így emlékezett vissza: „ ... némán pillantottunk egymás szemébe és elöntött minket az igazság megváltásának heves vágya. Könnyek közt, sóhajtozva pecsételtük meg a vallomást: csak egymáséi vagyunk." A kapcsolatról Bülow nem tudott, Liszt pedig ellenezte, sőt megszakításán fáradozott. Leányát ás férjét a Szent Erzsébet oratóriuma ősbemu. totójának előkészítése alkalmából 1865 augusztusában Pestre hívta, hogy Cosimát eltávolítsa Wagnertől, illetve jobb belátásira birja. Cosima __ elutazásuk előtt — egy n aplót ajándékozott Wagnernek, aki azt barna bőrkötéséről „Barna Könyvnek" nevezte el. Ebben Wagner kéz. detben Cosima leveleire reagált, aztán neki szóló feljegyzéseket rögzitett, később — különösen az 1870-ben történt küzdelmes egybekelésük után — versvázlatok, költemények, zenei tervek és tanulmányok láttak napvilágot. 1882-ig, azaz tizenhét esztendőn keresztül vette elő — «övidébb-bosszabb megszakí. fásokkal — a naplót Wagner, hogy fontosnak tartott érzéseit ®s gondolatait leírja. A Barna Könyv teljes terjedelmében csak 1975-ben (magyar fordításban 1980-ban) jelent meg. Cosima leveleire rendkívül érzékenyen, őszinte szerelemmel reagált Wagner a Barna Könyvben. „Mindannak, ami bennem él, Te vagy a lelke! Maradj velem, ne menj el többé!" — írta. Amikor arról értesült, hogy „kedvese”, atyja társaságában milyen nagy tiszteletnek örvend Magyar, országon, verssorok születtek tollából: „A magyarok honából, Napkeletről, / egy álomkép lepett meg engemet: / a kedvesem — oly boldog is lett ettől — / e nép ezerszer ünnepelte meg." A Barna Könyv lapjain fogalmazta meg Wagner — támogatója és tisztelője, II. Lajos bajor király óhajára — a Parsifal szüzséjét. „A Grál az a kristály ivókehely — olvasható —, amelyből hajdan, az utolsó vacsorán az Üdvözítő ivott és amelyet átnyújtott tanítványainak, igyanak belőle: Arimethiai József e ke- helybe lógta fel a megfeszített Megváltó vérét, mely a lándzsa ütötte sebből ömlött." Néhány oldallal hátrébb a következő vallomás került: „Mindig valami új tolul fel és hevit. Kívül is, belül is. A király szeretete az én igazi töviskoszorúm." Az olasz és a német zene különbségéről — egy emlékezés kapcsán — ezt írta: az olasz zene „csak az érzéki kellemességre törekszik, s híján van voltaképp minden igazi lelki szenvedélynek. A német zeneművészet ... különösképpen Beethoven révén, az újabb zenei irány... nemcsak az érzékileg kellemest, hanem a szellemileg erőteljest és a mélyen szenvedélyest is páratlan kifejezési világába vonta". A zenéről más véleménye is van a Barna Könyvben: „A zene hatása mündig is a fenségesé. Formája révén éri el a zene azonnal és áthatóan legelső hatását." A zenei alkotás létrejöttéiről ezt vallotta: „... a zeneművész nem tudatos, didaktikus-költői szemlélettel, e szemlélet irányításával formálja alkotásait, hanem egy sokkal mélyebben rejlő, közvetlenül kényszerítő érzésből." A zeneszerzőkről — összevetve a képzőművészek és költők tevékenységével — merészen ezt írta: „Képzőművészektől és költőktől azt kapja a nemzet, aminek látszani szeretne —, a muzsikusoktól pedig azt, ami." Másutt ezt írta: „A költőnek a világ erkölcsi rendje tárul fel, a tudósnak pedig a mechanikai." A Barna Könyv „A férfi és a női elv a kultúrában és a művészetben" c. értekezés- töredékkel zárul. Ez olvasható benne: „Valamely kultúra és művészet is csak akkor válhatnék tökéletessé, hogyha olyan tett eredménye volna, mely megszünteti a férfi és a női elv egységének megosztottságát." Várnai Ferenc Nógrádi Róbert: — A színház külseje nem esztétikus, rossz a fűtés, a székek nyikorognak: nem vonzó most az épületünk. Mert a kamara a Ságváriban játszik, a közönség egy bizonyos részéről a távolság miatt le kellett mondanunk. A kamara átalakítása már a nagyszínház életét is érinti: ezért például négy helyen próbálunk. Mégis: nem állunk takarékra, úgy viselkedünk a színpadon, piintha nem lennének ilyen gondok: színészeink, adminisztratív és technika; dolgozóink zokszó nélkül vállalják- a nehézségeket. Szegvári Menyhért: — Jól megy a színház, ezt büszkén mondhatjuk, bírjuk a versenyt más társulatokkal. — Kik a Nemzeti Színház nézői, kikből áll a törzsközönség? Egy-egy évad műsortervének elkészítésekor megcéloz-e valamilyen társadalmi réteget külön is a színház? N. R.: — Nem végeztünk szociológiai felmérést, de tapasztalatból tudjuk: közönségünk körében arányosan képviselve van a város minden korosztálya és minden társadalmi rétege. Évek óta hűséges hozzánk a vezető értelmiség egy része éppen úgy, mint ahogyan hűségesek a munkások, alkalmazottak nagy tömegei; a középiskolás és egyetemi ifjúság. Mi Baranya és Tolna egyetlen színháza vagyunk: a közönség legkülönbözőbb igényeinek eleget kell tennünk. És természetesen saját belső igényeinknek. Sz. M.: A tetszés nem tetszés nincs szociológiai réteghez kötve. A Hamlet mindenkinek szól, és a Luxemburg grófja előadásán is látok fiatal srácokat bravózni. Ha a kérdés arra vonatkozott, hogy mit adunk annak a vájtfülű, sznob értelmiségi közönségnek, amelyik csak avantgárd színházat akar látni, és oly gyakran mondogatja, hogy a pécsi színház nem kínál elég szellemi izgalmat, akkor azt kell mondanunk, hogy a politikai pikantériát ígérő színház iránti igények kielégítését ez a színház nem fogja felvállalni. Vidéki nagyváros egyetlen hivatásos társulata lévén mindenkihez akarunk szólni — mert nem tehetjük meg, hogy csak egyetlen rétegnek csinálunk színházat. — Úgy gondolom, hogy az avantgárd színház iránt érdeklődő néző nem automatikusan sznob. S hogy a „vájtfü- lűek" vékony rétege és a Hamletre meg a Luxemburg grófjára egyaránt jegyet váltó tömegek között van egy olyan értelmiségi réteg, amelyik tájékozott, olvas, lát más színházakat is, igényeit ez határozza meg, s talán nem árt a véleményére figyelni. N. R.: — Ne felejtsük el, hogy a drámairodalomnak ez a része — s ezen belül a magyar színpadokon játszható színvonalas művek száma — nem túlságosan nagy. Színházunk nem zárkózott el az ilyen drámák bemutatásától: akit érdekelt, láthatta itt a Pert, a Caligulát, az übü királyt, a Bizáncot, az Óriáscsecsemőt. A feladatunk az, hogy a polgárpukkasztó látszatavant- gardot elválasszuk az igazi értékektől. Nekem inkább azok az álértelmiségiek nem tetszenek, akik évek óta nem járnak színházba, de hangoztatják leminősítő véleményüket. — A Nemzeti Szinház régi barátai közül sokan úgy érzik, hogy a társulat még nem heverte ki a három évvel ezelőtti változásokat, sok színész ment el akkor. N. R.: — Ezeket a változásokat nem tartjuk olyan vér- veszteségnek, ami megviselte volna a társulatot. Ellenkezőleg : felfrissülésről beszélhetünk. Mára világossá vált, hogy az együttes megerősödött. Magyarországon csak Budapesten vannak olyan társulatok, amelyek évtizedekig együtt tudnak maradni: vidéken művészi, de főleg szociális okokból elég nagy a vándorlás — ezt természetes jelenségnek kell tartanunk. A közönség ne feledje el, hogy azok a jó nevű színészek, akikre ma úgy emlékszünk, mint pécsiekre, nem három éve, hanem régebben mentek el. Szegvári Menyhért vezető vezetőrendezői kinevezésével természetesen hozza a maga egyéniségét, és ez már érezteti hatását a társulatszervezésben, a színésznevelésben és a műsorpolitikában. Akik nemcsak legyintettek ránk, hanem figyelték is a munkánkat, láthatják, hogy megújul a társulat. Egyrészt jó nevű színészek jöttek hozzánk, mint például Ujlaky László, mások, mint Györy Emil, Vári Éva folyamatosan kiteljesednek. A fiatalok közül Kulka János, Lang Györgyi, Gergely Róbert, Sípos László, Oláh Zsuzsa, Salranek Károly, Balikó Tamás a szemünk előtt fejlődnek igen biztatóan, és sorolhatnánk még a neveket. Harmath Albert három év alatt operai szintű énekessé érett. Társulatunk a 72 éves Faludy Lászlótól a huszonéves Dankó Kláráig sok tehetséges, jó művészt mondhat magáénak. Érdekes előadásokat hoztunk létre velük, s fogunk is. A legnagyobb gondunk, hogy biztosítsuk tehetségük fejlődéséhez a legjobb feltételeket. — Megsokasodtak a szinház művészeinek a színházon kívüli fellépései: önálló estek, külön társulások vagy a PNSZ égisze alatt másutt előadott produkciók. A siker bizonyítja, hogy ezek valóban meglévő igényeket elégítenek ki. Mégis felmerül a kérdés: több színész számára nem pótszer-e a pódium, mert saját színpadán kevesebb szerepet kap. N. R.: — Tény, hogy van néhány kevesebbet foglalkoztatott színészünk. A különmunkák indítékait nem ismerjük, talán a mellőzöttség érzése, talán az anyagiak. Ezeket az önálló vállalkozásokat mi is támogatjuk, egy feltétellel: ne keresztezze a színház tevékenységét. Egyébként nem elítélendő q vállalkozás, ha színvonalasat ad — ez a mi második gazdaságunk. Sz. M.: — Tegyük hozzá, hogy például Sólyom Katiék ifjúsági színháza a mi alapvető feladataink egy részét is teljesíti, hogy például az Éjszakai Színház nem külön gázsiért megy, hanem a rendes szolgálatban. Egyébként a mi társulatunk is sok kínnal, keservvel dolgozik, mint minden normális társulat; vannak csalódottak, okkal és ok nélkül elégedetlenek, mint másutt is. Az igaz, hogy nem tudunk mindenkinek elég feladatot adni, és a vidéki színész számára kevesebb a pótcselekvési lehetőség is. — A Pécsi Nemzeti Színházban — másoktól eltérően — nincs évad végi társulati ülés. Ez látszólag csak belső ügy, ám éppen a színház belső életének demokratizálása jegyében (mely országosan mindenütt igény), és hogy a szinház a közvélemény számára ilyen értelemben is nyitottabb legyen, talán szükség lenne az évadnyitón nyilvánosan meghirdetett feladatok nyilvános mérlegelésére is. N. R.: — Az értékelés a színházban diszkrét művelet: Pályatársaink közismert érzékenysége miatt a színházi vezetés és a színészek kapcsolata inkább az orvos-beteg kapcsolathoz hasonlítható. Az igaz hogy fórumot kell biztosítani < mérleg megvonására, de ahho szűkebb kör illik. Körülbelül a évad közepén tartunk színész gyűlést, ahol megvitatjuk < munkát — de csak az érdekel tek előtt. Sz. M.: — A színész értéke lése a próbán történik, de a igazi minősítő szavakat a ke zönség és a kritika mondja k — Nógrádi Róbert húsz év igazgatója a Pécsi Nemze Színháznak. Ez egyedülálló ji bileum a magyar szinház törti netében. Milyen érzéssel tekir vissza erre a két évtizedre? N. R.: — Színházat cs nálni művészi és nem ac minisztratív munka: színházi csak olyan ember veze hét többé-kevésbé jól, a a színpadon csinál valamit. É ebben hiszek. Az elmúlt hú: év az életem legfontosabb rí sze, és nagyon büszke vagy« a színház által megtett útr Prózai társulatunk számos o szágos figyelmet keltő bemuti tót tartott; sok magyar író ve itt színpadi szerzővé, közönS' günkkel megismertettük < egyetemes drámairodalom I magasló alkotásait, mégped jó színvonalú előadásokon. Z nés tagozatunk kiegyensúly zott, jó erőkből áll: produkci ink színvonala miatt nem ki szégyenkeznünk. A balett sz« vesen beépült a város, sőt régió művészeti életébe, és legjobb úton van ehhez az c szág egyetlen vidéki bábtag zata, a Bóbita is. A különbö tagozatok jótékonyan hatn egymásra, és számos köz produkcióban is részt veszn« — Nagyon sokat köszönf tek közvetlen munkatársaimn« akik itt nevelődtek, s akiki együtt hoztuk létre o jó ír sorpolitikát és a jó produkc kát: Eck Imre, Tóth Sánd Breitner Tamás, Czimer Józs Szegvári Menyhért, Simon I ván nevét kell említenem eh sorban. Tíz, sőt húsz éve \ gyünk együtt, ez ritkaság, én örülök, hogy-így van. Ve és a város, a megye vezetőir nagyvonalú, értő támogató: val tudunk Pécs szellemisé« nek megfelelő munkát vége a színpadon. Gárdonyi Tárná:
