Dunántúli Napló, 1983. december (40. évfolyam, 331-359. szám)
1983-12-17 / 347. szám
Negyedszázada a volán mögött Béri Ferenc gépkocsivezető Hajnali háromkor csörög az ára. Béri Ferenc megissza a kávéját, magához veszi a kulcsokkal teli szerszámostáskát és fél négykor már a központi telephelyre igyekvő autóbuszon ül sofő(társaival együtt. A tízessel — miután kivitte a kocsit „Uránba” — öt óra nulla hétkor indul Pécsszabolcsra. Nemrég ért haza a Szántó Kovács János utcai otthonába. Hosszú ideje osztott műszakba jár, reggel kilenckor lép le először, majd délután egykor indul ismét, s mire hazakerül sokszor este hétre jár...- Huszonhat éve vagyok a vállalatnál, és ebből a 15. évet töltöm a pécsi közlekedésnél — emlékezik Béri Ferenc. - Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de ennyi idő alatt egy napot sem voltam táppénzen. Pedig most már én is érzem a derekamat. Valamikor a vasútnál kezdtem magam is, mint ahogy apám, de a sofőrség jobban vonzott. Még bevonulás előtt vizsgáztam az MHSZ-nél, aztán a leszerelést követően jelentkeztem a Volánnál. Abban az időszakban nem volt ritka, hogy a gépkocsivezetők havi 300-320 órát töltöttek a volán mögött, de még nyolc esztendővel ezelőtt is átlagosan 280 órát vezettek. Az utóbbi években már több a szabadnap és akinek jó a kocsija, 220 óránál nem dolgozik többet havonta. Béri Ferenc — a háromajtós csuklósával együtt — az utasok régi ismerőse, de így van ezzel ő is. Tudja, ki van szabadságon, melyikük beteg esetleg.- Nagy gondja a vállalatnak, a gépkocsivezetők hiánya. Akár ma is legalább harminc ülhetne a városi autóbuszokra. A fiatalok nem szívesen vállalják a hétvégi munkát. Pedig nem keresünk rosszul. De senki ne irigyelje tőlem a havi hét-nyolcezer forintot — különben néhányon vagyunk a vállalatnál, akik elérjük ezt a keresetet -, mert a gépkocsivezetők közül naponta általában tizenöten nyomják az ágyat a már ismert sofőrbetegség miatt. Ilyenkor a többieknek kell beugraniuk, hogy a járatok indulhassanak: az éves szabadságomból 14 nap még most is benn van. Béri Ferenc is mint ahogy a pécsi tömegközlekedésben részt vevő gépkocsivezetők többsége, csak akkor kéri a műhelykocsit, ha nagyon muszáj . . . Amit tudnak, útközben megjavítanak, de a feleségek a megmondhatói annak, hogy hányszor kell hypózni az olajfoltos fehér ingeket. Ugyanis hosszú ideje a barna egyenruhához hozzá tartozik a hófehér ing is. Béri Ferenc most is egyenruhában és nyakkendőben ül az asztal mellett, miközben a négyéves Attila spárgával köti össze székét a szekrény zárjával.- Az a tény, hogy az asz- szonyainkat megáldhatnák: nemegyszer előfordul, hogy háromszor cserélek inget napjában. Az én feleségem itthon van, nekem nem okoz akkora gondot az ingváltás, de képzelje el azokat, akiknél másképp él a család. Erről jut eszembe! Régi problémánk, hogy nincs takarítónő, a kocsikat nekünk kell rendbe tenni a műszak lejártát követően. Nemegyszer, az ultrát a saját pénzből vesszük. És ami még idegesítő, a napraforgóhéj. Teleköpdösik a buszt szotyolá- val! Ha észreveszem szólok, de sokszor csak este, mikor leállók a telepen, akkor látom, hogyan néz ki a kocsi. Ilyenkor aztán az első, hogy seprőt fogok ... Társai nevében is szól, mikor a következőt említi. Igaz ugyan, hogy évente hatezer forint külön juttatásban részesülnek a gépkocsivezetők, de Budapesten más a helyzet. A BKV évente 15 000 forint forgalmi juttatást biztosít a gépkocsivezetőknek. Pécsett sem kisebb a felelősség: Béri Ferenc fejből mondja a következőt. — Űjmecsekalja és Pécssza- bolcs között 35 perc a menetidő. Ez hetvenkét megállást jelent, a forgalmi lámpákat és megállókat tekintve. És ha valami közbe jön akkor ennél többször kell várakoznunk. A városi közlekedésben részt vevő sofőrök leterheltsége összehasonlíthatatlan a távolsági fuvarokat végzőkkel. A mi generációnkból az utóbbi tíz évben nyolcán haltak meg infarktusban. Ez visszavezethető az igen feszült és nagy figyelmet követelő munkára. Előrelépést jelent, hogy mind több autóbuszba beépítik az URH-ké- szüléket, így közvetlen az ösz- szeköttetés a központtal, és bármi történik útközben, segítséget kérhet a gépkocsivezető. Béri Ferenc azok közé tartozik, aki havonta jelentős mennyiségű üzemanyagot takarít meg. Minden ötödik napon a gázolaj-megtakarításból eredően „ingyen” autózik. Természetesen a havi elszámolásoknál a literenkénti nyolcforintos visszatérítés sokat jelent, mert ezáltal a családnak átlagosan 1600 forinttal többet vihet haza. Szabad idejében, a kertjében dolgozik vagy farag. Ottjártamkor is a konyhát díszítő fakések, kanalak és villák lógtak a kötélen, várva a következő lakkréteget... Kollégáinak készíti karácsonyi ajándék gyanánt. Salamon Gyula A kollégium épülete mo. Itt lesznek a kétágyas szobák. Nagy fába vágták a fejszéjüket Panzió születik Ibafán Idős, kikapcsolódásra vágyó emberek pihenését szolgálja majd A téli verőfény bearanyozza a zselici erdőket. A dombok karéjában egy kis község bújik meg: Ibafa. Eddig egy nevezetességgel dicsekedett, a papi pipagyűjteménnyel. Most pedig egy másik van készülőiéiben: itt épül fel az országban elsőként, az idős emberek pihenését szolgáló magánpanzió. A templom mellett, az út mentén található a régi kollégium. Ősöreg gesztenyefák állnak őrt a kapuban, az udvar közepén rózsabokrok. A kollégium csupasz falai az égre merednek, közöttük porfelhő — egy férfi bontja az épületet. Távolabb építési anyagok, gerendák és gallyazott szerfák. A kapuval szemben a gazdasági szárny. A volt pajta ajtaja nyitva — most egy Zsiguli áll benne. Jobbra a szolgálati lakás. Fiatal nő jön ki, hívja a falakon dolgozó férfit. — A panzió ügyében? — kérdeznek, és már tessékelnek is befele. — Rólunk már írtak egyszer a Népszavában — kezdi a beszélgetést Kemény Zsolt, majd behívja Somogyi Zsuzsát is, akivel együtt vállalkozott a magónpanzió létrehozására. — Kezdjük talán a legelején ! — Én öt évvel ezelőtt — miután leszázalékoltak az Uránbányában — a Megyei Kórház sebészeti osztályára kerültem. Először beteghordó, műtőssegéd, majd „gazdasági nővéri" beosztást kaptam. Elvégeztem egy tanfolyamot — teszi hozzá furcsólló pillantásomat látva. — Ott ismerkedtem meg Zsuzsával, aki anaesthesiológus asszisztens volt. Sokat beszélgettünk, hisz közös volt az érdeklődési körünk in, sőt a véletlen még lakószomszédságot is produkált. Zsuzsa Pécsett, a Petőfi utcában egy saját garzonlakásban lakott, én meg az előtte lévő házban az édesanyámnál. Az együtt töltött évek aztán meghozták a barátságot és a szerelmet is. Három évvel ezelőtt megszületett Berci fiunk. Akkor kezdtük el latolgatni, hogy kellene egy olyan közös otthont építeni, ahol a család idősebb tagjai is helyet kaphatnának. — Mikor összeszámoltuk, hogy lennének vagy tizen, arra gondoltunk, kéne egy olyan lakás, ahol más idős embereknek is helyet adhatnánk, ösz- szeült a család, a rokonok, testvérek, ismerősök, adták a jobbnál-jobb ötleteket. Nagyon sokat segített a tervezésnél a volt munkahelyünkről dr. Horváth József főorvos, dr. Kishont! Tibor, a KÖJÁL igazgatója is. Végül a Megyei Tanács egészségügyi osztályán dr. Farkas Endre főorvos ajánlotta, hogy keressünk a megyében olyan kastélyt, kúriát vagy egyéb épületet, amelyet átalakítással tudnánk használni. — És elkezdtük járni a megyét — vette át a szót Zsuzsa. — Legjobban a bodorfapusztai kastély tetszett, de hát nem vehettük meg, csak bérbe kaptuk volna a szentegáti tsz-től. Ezt nem bírtuk vállalni. Erle Jenő tervezőmérnök ismerősünk szerint az előzetes költségek 13 millió forintra rúgtak. Hát még a többi! Végül is édesanyám segített megoldani a problémát. A szüleim itt élnek — édesapám az ibafai körorvos, édesanyám pedig nővér mellette. Hallották, hogy eladó az itteni kollégium. Megnéztük és megvettük. Persze, nem ilyen egyszerűen! összeült megint a család, ki menynyivel tud segíteni. Én a lakásomat adtam el, Zsolt édesanyja a háromszobás nagy lakását egy parányi garzonra cserélte, és az érte kapott pénzt nekünk adta. De beszálltak a szüleim, nagybátyám és Zsolt testvérei is. Végül 570 000 forintért megkaptuk a lerobbant épületeket és a közel kéthol- das parkot. — Tudja, mi volt itt? — kérdezi Zsolt. — Egy dzsungel. A csalán derékig ért, mindent benőtt a fű, kidőlt a kerítés. Itt, az igazgatói lakásban a falból nőtt ki a gaz, rohadt a parkett, egerek fészkeltek az ablak- és ajtókeretekben, és a nedvességtől pergett a vakolat. Először ennek álltunk neki. Egy szobát rendbehoztunk, hogy beköltözhessünk, aztán jöhetett a többi. Új ajtó és ablak került a régi helyére, vakoltuk kívül és belül az épületet. Közben rájöttünk, hogy a kollégium állaga is hasonló, ott is bontani kell. A tervek elkészítése után ismét csak nekiálltam: a födémet lebontottam, ástam, falakat vertem. Az építő hatóságok jóváhagyásával ment természetesen mindez. De mostanra elfogyott a pénzünk. Beleöltünk mindent, a vételár kétszeresét már feláldoztuk. -Nem győzzük tovább. Ezért is kértünk az OTP Baranya megyei Igazgatóságától hárommillió forintot kölcsön. Ez kell, hogy az építést folytatni tudjuk, és ha áll az otthon, akkor bebútorozzuk. Jöjjön, megmutatom, hogy mi hol lesz! Somogyi Zsuzsa és Kemény Zsolt Ballagunk felfelé a parkban. — Itt, ezen a területen, ahol most a falak állnak, lesznek a kétágyas, fürdőszobás szobák. Itt kap helyet a társalgó, a konyha, az étterem és az orvosi szoba is. Egy hatalmas nyitott terasz kerül még ide, hogy rálássanak a tájra. Az épület mellett gyümölcsös áll majd: most telepítjük. Persze, van egy konyhakerti rész is másutt. Feljebb egy kisebb medence épül, és körülötte, ahol a gesztenye- és fenyőfák állnak — a sétányt alakítjuk ki. Lent meg, ahol most lakunk — egyágyas szobák lesznek. — Mi történik, ha nem kapják meg a kölcsönt? — Akkor gazdálkodunk. Már most is kukoricát termesztünk, meg uborkát is vállaltunk. Amíg össze nem jön a pénz, nem hagyjuk félbe azt, amit elkezdtünk. Már így is állandóan érdeklődnek, hogy mikor nyitunk. Szívesen jönnének az ország minden részéről ide idős emberek. Somogyi Zsuzsa már nem ennyire optimista. — Kértük az OTP-t, hogy a jelenlegi értékek figyelembevételével adják meg a kölcsönt. Augusztus elején írtunk, október közepére ígérték a választ. Elég lesz, ha idén tető alá hozzuk az épületet. A másik meg a személyzeti gond. Mivel gyógyító tevékenységet nem folytatunk, csak pihenő helyet adunk, kiszolgáló személyzet is kell. Szakács, felszolgáló, takarító és természetesen ápolónő is. Hiszen bármi adódhat. De ketten nem vehetünk fel alkalmazottakat. Ezért a társulást kiterjesztjük a családtagokra, így több ember esetében vehetünk fel alkalmazottakat is. Aztán még sok mindent be is kell szereznünk: mikrobuszt szállításra, gépeket, bútorokat... Búcsúzásnál figyelmeztetnek mindketten a legfontosabbra: — Feltétlen írja meg, hogy ide csak egészséges idős emberek jöhetnek, mert ez nem gyógyító intézet. Akik magányosak, elutaztak a hozzátartozóik, vagy csupán pihenésre, kikapcsolódásra vágynak. Ezért állandó lakásra senkit sem tudunk idefogadni. Esetenként olyanokat, akiknek a hozzátartozói külföldön vállalnak munkát, de aláírnak egy visszafogadó nyilatkozatot. A mi panziónk — idős emberek üdülője lesz. Alkalmanként 30—40 ember pihenhet itt. Jó, ha ezt mindenki tudja, mert kaptunk már betegektől is felvételi kérelmet. — Vajon mikor lesz ebből az álomból valóság? — Ha pénzt kapunk, akkor 1985 tavaszára—nyarára már fogadhatjuk az első vendégeket. Ha nem, akkor sem adjuk fel. Akkor később, de beindulunk. Dr. Farkas Endre főorvost is felkerestük, aki elmondta, hogy az egészségügyi osztály szívesen fogadta és támogatja Kemény Zsolt és Somogyi Zsuzsa elképzelését, mert az időskorúak ilyen jellegű gondozására egyelőre nincs más lehetőség. Ha megindul az otthon, a kórházak, klinikák és hozzátartozók válláról levehetnének egy terhet. — Megkapják az anyagi támogatást? — kérdeztük dr. Horváth Lászlót, az OTP Baranya megyei Igazgatóság igazgató-helyettesét. — Erről a problémáról most értesültem. Én annyit ígérhetek, hogy továbbítom a kérvényt Budapestre — mi ugyanis erről nem dönthetünk — és ott is sürgetni fogom a választ. Mivel késett a budapesti válasz — és az építkezést anyagi okok miatt nem tudták az ibafai kisvállalkozók folytatni — megérdeklődtük az OTP bankágazati főosztályvezetőjétől, Nagy Lajostól, hogy mikor születik döntés a hitel ügyében. — Az egyedi hitelügyekkel más osztály foglalkozik. A több milliós kölcsönt kérőknek természetesen nem lehet máról- holnapra határozott választ adni. Tudomásom szerint előbb egy műszaki felülvizsgálat lesz, hogy mennyit érdemes erre a kezdeményezésre áldozni. Valószínű, hogy megadjuk a kért összeget, de lesznek kikötéseink. Annyit ígérhetek, hogy megsürgetem a mielőbbi döntést. Remélhetőleg még év végéig eldől, mire számíthatnak a kérvényezők. Adám Erika HÉTVÉGE 7. Ez a múlt. A csalán derékig ért, a falakból nőtt ki a gaz.
