Dunántúli Napló, 1983. november (40. évfolyam, 302-330. szám)
1983-11-30 / 330. szám
2 Dunántúlt napló 1983. november 30., szerda Lapszemle Palesztin szolidaritás A szovjet sajtó kedden számos írást szentelt a palesztin néppel vállalt szolidaritás nemzetközi napjának. A Pravda — amely első oldalán közölte az SZKP Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének ez alkalomból Jasszer Arafathoz intézett táviratát — kommentárjában rámutatott: az Egyesült Ál. lamok politikája következtében a palesztinai arab nép nem alakíthatta meg önálló államát, sőt most népirtás fenyegeti. A közel-keleti helyzet az Egyesült Államok agresszív libanoni ténykedése miatt egyre súlyosabbá válik. A palesztinokat azonban nem sikerült megtörni. Ezt bizonyította a nemrég Genfben megtartott nemzetközi konferencia is, amely követelte, hogy a PFSZ, mint a palesztin nép egyetlen jogos képviselője, részt vegyen a rendezési folyamatban. A Pravda végezetül hangsúlyozta: a palesztin nép és élcsapata, a PFSZ a Szovjetunió és a szocialista országok sokoldalú támogatását, szolidaritását és rokanszenvét élvezi. A PFSZ-nek továbbra is tevékeny antiimperialista tényezőnek kéll maradnia. Nemzetközi súlya attól függ. mennyire sikerül megszilárdítania a palesztin ellenállási mozgalom belső egységét s az arab országok nemzeti-ha. zafias erőivel, mindenekélőtt Szíriával való együttműködését. A Szovjetszkaja Rosszija című lap interjút közölt Faruk Kaddumival, a PFSZ Végrehajtó Bizottsága politikai osztályá. nak vezetőjével, aki hangoztatta: a PFSZ körülményei igen bonyolulttá váltak azáltal, hogy a libanoni harcokat követően már nem csupán a nép, hanem a harci egységek is szétszórtan élnek különböző országokban. A munka sikere már nem csupán a PFSZ Végrehajtó Bizottságától. s az élén állá Jász- szer Arafattól függ, hanem azöktál az országoktól is, amelyek befogadták a palesztinokat. A palesztin nép ellenségei igyekeznek megoldhatatlan ellentétként feltüntetni a mozgalmon belüli jelenlegi nézeteltéréseket. E törekvések célja, a PFSZ bomlasztása és tekintélyének aláásásra. Meg akarják akadályozni a PFSZ 'részvételét a közel-keleti helyzet rendezésében. Szovjet barátainkká1! együtt úgy véljük, hogy a palesztin ellenállási mozgalmon belüli nézeteltéréseket politikai úton kell megáldani, a PFSZ keretei között — mondotta végül Faruk Kaddumi. Milánói ítélet és felháborodás A milánói esküdtszék hétfőn este ítéletet hirdetett a „Március 28." elnevezésű terrorista szervezet 152 vádlottjának perében. A vádlottakra összesen 750 év börtönt szabtak ki. Mintegy két órát vett igénybe az ítélet indoklása, amelynek végén a bíró bejelentette, hogy a két fővádlottaf, Marco Btarbonét és Padló Morandit, valamint további négy társukat, a megbánást tanúsító terroristákra vonatkozó törvény alapján feltételesen szabadlábra helyezik. A botrányos döntést mind az elzárással sújtott vádlottak, mind a közönség heves tüntetéssel fogadta. Az ítélet indoklásában a bíró azt hangsúlyozta, hogy Barbone és társai jélentős segítséget nyújtottak a hatóságoknak az észak-oloszországi terrorizmus felszámolásához. Arra is hivatkozott, hogy fiatalok lévén, nem voltak tisztában tettük súlyos voltával. Marco Barbone és társai 1974. és 1980. között Milanóban a terrorcselekmények sorozatát követték el. Ezek közül kiemelkedik Walter Tabagi, a Corriere della Sera munkatársának 1980 májusában történt kivégzése, amit éppen Marco Barbone szervezett meg. Az ítélet éles polémiát váltott ki az olasz sajtóban is. NAGYVILÁGBAN ♦ BUENOS AIRES: Raul Al- fonsint, a Polgári Radikális Unió vezetőjét választották Argentína elnökévé, Victor Mar- tinezt pedig alelnökké hétfőn az elektorok. Raul Alfonsint hivatalosan a Nemzeti Kongresszus december 5-j ülésszaka nevezi ki köztársasági elnökké, a hatalomátadási szertartás december 10-én lesz. ♦ BERLIN: A Német Demokratikus Köztársaság kül- és biztonságpolitikájának lő célja a nukleáris katasztrófa megakadályozása — jelentette ki Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az államtanács elnöke, aki kedden az NDK demokratikus pártjainak vezetőivel találkozott. Honecker rámutatott, hogy a helyzet megváltozása ellenére sem zárja ki annak a lehetőséget, hogy előbb vagy utóbb pozitív eredmények születnek a leszerelési tárgyalásokon és folytatódik az enyhülési irányzat. 4 TOKIÓ: A Japán—Magyar Baráti Társaság és a tokiói magyar nagykövetség szervezésében hétfőn este a japán fővárosban nagy sikerű koncer-- tét adott Kovács Dénes hegedűművész. Műsorában Bach, Bartók és Brahmk művei szerepeltek. Kovács Dénes a 2. Tokiói Nemzetközi Zenei Verseny zsűritagjaként tartózkodik Japánban. Érző számítógépek? Egy amerikai tudós szerint a számítógépek egy szép napon képesek lesznek ,.emberi" érzelmekre, alkotókészségre és értelmes gondolkodásra. Marvin Minsky, a Massachusetts Institute of Technology professzora úgy véli: ha a tudósok egyszer meg tudják tanítani a komputereket a normális gondolkodási folyamatokra, akkor az emberi érzelmek is programozhatok lesznek. A tudós abból indul ki — mint ahogy a ,, Psychology Today" cimű folyóiratban kifejti —, hogy a számítógépek már ma is képesek az emberi viselkedések utánzására, de „cselekedeteik" mögött nem áll értelem. „A megfelelően programozott komputer már ma is éktelen haragra tud gerjedni, de ez a harag esztelen". Ha a gépeket megtanítjuk a gondolkodás egyszerű alapfolyamataira, az intelligens érzelmek bevitele már nem lesz nehéz — váli a professzor. Másrészt nézete szerint a mindennapi gondolkodás és az alkotóképesség között nincs sok különbség; az alkotó elme csupán gyorsabban tanul. Következtetése tehát: a számítógépeknek el kell sajátítaniuk a tanulás alapelemeit — és a kreativitás képességének „megszerzése" már a küszöbön áll. Hogy mikor? — erre nincs válasza a professzornak. A legnagyobb gond a tudósok számára az, hogy „józan ésszel" ruházzák fel a számítógépeket — de ez még várat magára. 4 GENF: Géniben kedden teljes ülést tartott a hadászati fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség. A sarlatánok eldorádója Olaszország Ki gondolná, hogy a nyugati világ hetedig legnagyobb ipari hatalma, a csodás műkincsek felülmúlhatatlan tárháza, Olaszország — a sarlatánok, jósok, csodadoktorok és egyéb szélhámosok eldorádója is? Márpedig tény, hogy Milánótól Szicíliáig csapatostól tódulnak különféle mágusokhoz azok az olaszok, akik nyilván jobban bíznak bennük, mint a hivatásos orvosokban, szociális gondozókban vagy akár a papokban. Az ördögűzés, ráolvasás és egyéb okkultista hókusz-pókusz egyáltalán nem korlátozódik az elmaradott déli területekre, — virágzik az üzlet az iparosított északon is. íme két friss példa. A nagymúltú firenzei Machiavelli család ifjú sarját, a 24 éves Ludovicát nemrég elrabolták Bologna-környéki otthonából. Röviddel azután, hogy kiszabadult, közölte a nyilvánossággal: „a mama már napokkal előbb tudta, hogy jövök. Egy mágushoz fordult, hogy szabadítsa meg családunkat a gonosz szem befolyásától. A mágus pontosan megjósolta hazatérésem körülményeit.” A másik jellemző eset a FIAT városában, Torinóban történt meg. Az 54 éves Delfina Pave- sio asszopyt, hosszú szolgálati múltjára való tekintet nélkül elbocsátották egy 500 embert -foglalkoztató vállalat bérosztályának éléről. A felmondás oka : „boszorkány-praktikák”. Az asz- szony kétségkívül nem szívelte cégfőnökét, de semmi egyébbel nem tört a vesztére, mint azzal, hogy egy babára rákarcolta a nevét, aztán teleszúrkálta tűkkel. Mikor a főnök egyszer megpillantotta a babát az íróasztal fiókjában, menten kirúgta az osztályvezetőt. „Csak tréfa volt”, mentegetőzött nem túl meggyőzően Delfina asszony, ám főnöke kijelentette, hogy komoly veszélyben érzi magát. A sajtóban hemzsegnek a mágusok hirdetései. Egyikük, Alef, például imigyen adja meg foglalkozását: „okkultista, tenyérjós, jövőbelátó, asztrológus, ördögűző, alkimista mágneses életenergia fludium birtokosa és életművész”. Feltehetően ez utóbbi megjelölésnek van legtöbb köze az igazsághoz. Alef, aki Milánóban ütötte fel a tanyáját, azazhogy „műtermét", nem éri be az északi pénzügyi metropolis szűk korlátáival, hanem országos méretekben ajánlja szolgálatait, ha a segélykérő levélhez mellékelnek 50 ezer lírát (úgy 1300 forintnak felel meg). „Csodás képességeimmel ,— hirdeti — mindenféle problémát megoldok: legyen szó szerelemről, vagy szerencsétlenségről, üzletről, egészségről, szexről, gazdagságról, szemmel verésről vagy boldogságról”. Országos hírű csodadoktor a 88 éves nápolyi Concetto Russo, aki masszázzsal és gondosan titkolt receptű főzeteivel elsősorban a sportolók húzódásait, ficamait és ízületi bántalmait gyógyítja. Olyan sztárok fordultak már Concetta nénihez, mint a holland labdarúgó Krol és az olasz válogatott kapusa, Zoff, vagy az ökölvívó olimpiai bajnok Oliva. Rengetegen foglalkoznak különféle életelixírek, szerelmi bájitalok, talizmánok, amulettek gyártásával is. A természetfeletti ilyetén népszerűsége részben valószínűleg a katolikus egyház csodahitében gyökerezik, s olykor általa nem kívánt dudvát terem, A dél-olaszországi Petina kolostorában az apácák már nem is a mágia és a hit határmezsgyéjén működnek, amikor egy rézpálcákból ösz- szetákolt „piramis” segítségével „mágneses kúrát” folytatnak. „Ezzel kezelünk mindent — mondta el naiv nyíltsággal Erminia Tamanini nővér egy olasz képeslapban — hörghurutot, asztmát, meddőséget, de súlyosabb betegségeket, daganatokat, fehérvérűséget is.” A gyógyulást keresők pedig áradnak hozzájuk Nápolybái, Szicíliából, de északról is. A helyi elöljáróság és a tiszti orvos tiltakozása ellenére az egyházi hatóságok eddig nem tettek lépéseket a petinai apácák ellen. A Siena melletti San- tansano jámbor hívei már rosz- szabbul jártak. A Vatikán hit- tani kongregációja kiközösítette a mindössze 200 lelket számláló falucskát papjával együtt, mert makacsul azt tartják, hogy a jövendőmondó, csodadoktor és prédikátor Piero Babbini isten küldötte, sőt, egyenest első földi helytartója, Péter apostol szállt személyében újra a földre. Az elmúlt évtizedek leghíresebb szélhámosa mégis nem ő volt, hanem a „tobruki mágus”. Megkülönböztető nevét onnan nyerte, hogy még gyerekfővel megjósolta 1941-ben, hogy apja az afrikai Tobrukért vívott csatában fog elesni. A 60—70- es években a római édes élet ismert figurája volt. A Via Ve- neto éjszakai bárjaiban selyemruhás, turbános alakját nemcsak a sikerre, befutásra áhítozó színésznőcskék dongták körül, hanem igazi sztárok — Gina Lollobrigida, Marcello Mastroianni és Charles Azna- vour is — ügyfelei közé tartoztak. Érdemdús élete alkonyára nagy jómódban tért vissza szicíliai szülőfalujába, de idén nyáron elérte a végzet, amit valahogy mégsem látott előre. Lánya, Patrizia másfél év után szakított mafiozó udvarlójával, mire csakhamar eltűnt a szülői házból. Az aggódó apa keresni kezdte — vesztére. Július 18- án a falu főutcáján a maffia egyik hivatásos gyilkosa négy iövéssel leterítette. A tobruki mágus, alias Vittorio Scifo varázsereje nem segített . . . 4 LONDON: Brit rendőri források szerint nem elképzelhetetlen, hogy az alvilágban az „Ezredes" néven ismertté vált bűnöző áll a Heathrow- repQlötéren végrehajtott aranyrablás mögött. A rendőrség tanulmányozza a repülőtéri akció és a Kelet-Londonban áprilisban elkövetett rablás hasonló körülményeit. Mindkét rablást „katonai pontossággal" hajtották végre. A rendőrség tudomása szerint az áprilisi akció vezetője egy katonás kinézetű, csiszolt angolsággal beszélő férfi volt — az „Ezredes". 4 TEHERÁN: Az Ettela’at című teheráni lap jelentése szerint az elmúlt napokban kilenc kábítószer-kereskedőt és egy gyilkost végeztek ki Iránban. Hat kábítószer-csempész az úgynevezett „Skorpió-banda” tagja volt — rajtuk a nyugatiráni Arakban' hajtották végre az ítéletet, 4 DÁKKÁ: A Bangladesből érkezett legfrissebb hirek szerint hétfőn Dakkában hat ember vesztette életét a tüntetők és a karhatalom közötti ösz- szecsapásokban. Kedden lezárták a dakkai nemzetközi repülőteret és törölték a repülőjáratokat. A rendőrök feldúlták több ellenzéki vezető házát. Ezzel egyidejűleg arról is érkeztek hírek, hogy „megbízhatatlan tájékoztatás vádjával" beszüntették a Bangladesi Nacionalista Párt lopja, a Des megjelenését. 4 LONDON: Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke a múlt hét végén levelet küldött Mar. garet Thatcher brit miniszterelnöknek a rakétateleoítés ügyében — jelentette be kedden az angol miniszterelnöki hivatal. A levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Hasonló levelet kapott a múlt hét végén Poul Schlüter dán, Ruud Lubbers holland és Wilfried Martens belga miniszterelnök is — jelentették be kedden hivatalosan az érintett fővárosokban. Szétválasztási terv A damaszkuszi rádió jelentése szerint Rasid Karami volt libanoni kormányfő hétfőn — a szíriai fővárosban tartott egésznapos tárgyalás után — vázolta az el-Fatah szembenálló szárnyainak szétválasztására vonatkozó terveket. A szaúd- arábiai és szíriai közreműködéssel kidolgozott tűzszüneti megállapodás keretében Jasszer Arafatnak és a hozzá hű erőknek két héten belül távozniuk kell az észak-libanoni Tripoli- ból, viszont később — közelebbi időpont megjelölése nélkül — visszatérhetnek majd a város környéki palesztin menekülttáborokba. Ami az el-Fatah lázadó szárnyát illeti: olyan körzetek táboraiba kell távozniuk, ahol támogatást élveznek. 4 HOUSTON: Élettani kísérleteket végzett kedden a Columbia amerikai űrrepülőgép személyzete. A nyugateurópai űrkutatási szervezet által a NASA rendelkezésére bocsátott „Spacelab-ben", azaz többször felhasználható űrlaboratóriumban elvégzett kísérlet- sorozat célja az, hogy megállapítsa: az űrutazás körülményei milyen módon befolyásolják az emberi szervezet működését, mindenekelőtt az emberi test természetes egyensúlyozó rendszerét. Megpróbálják kideríteni, hogy élettani szempontból mi okozza az úgynevezett űrbetegséget. Arafat: Óvatosnak kell lennünk Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke, az el-Fatah vezetője hétfőn délután Tripoliban rögtönzött sajtóértekezletén őzt mondta, hogy miközben Damaszkusz- ban tárgyalások folynak a szembenálló palesztin frakciók szétválasztásáról, a hétvégén jelentős katonai csapatmozgást észleltek az észak-libanoni város körzetében. Arafat szerint szíriai csapatokat irányítottak Tripoli térségébe. A palesztin vezető megerősítette, hogy erői készek közreműködni a tűzszüneti megállapodás végrehajtásában, azaz kivonulnak Tripoliból, de hozzátette: „Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert véleményem szerint katonai akció készül ellenünk.” A palesztin vezető arabközí „békeerők” felállítását szorgalmazta a kivonulás felügyeletére. A lap tudósítójával közölte: „Helyemen maradok, hogy eltökélten szembenézzek ezekkel a tervekkel.” A PÉCSVÁRADI ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET ÉS AZ UNIVERZUM SZÖVETKEZETI KÖZÖS VÁLLALAT 1983. december 1 -tői december 22-ig karácsonyi áruvásárt rendez Értékesítés helye: PÉCSVÁRAD: Ruházati bolt. Műszaki bolt, Önkiszolgáló bolt, HIDAS: Ruházati bolt, Műszaki bolt, BERKESD: Ruházati bolt, Műszaki bolt, MECSEKNÁDASD: Ruházati bolt, Műszaki bolt, Önkiszolgáló bolt. Hét barlangkutató egy Salzburg melletti barlangban kőomlás miatt harminc órán keresztül volt elzárva a külvilágtól. A képen: az egyik barlangkutatót (középen): forró teával kínálják a mentőosztag tagjai.--------------------------------------------------------- * ----------------------------------------------------------