Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-25 / 295. szám

1983. október 25., kedd Dunántúli napló 5 Kiemelkedik a magánélet Donald kacsa és a többiek Színes amerikai rajzfilm . Rendezte: WALT DISNEY Két hónap filmjei November a szovjet filmek fesztiválja Tűz a Szerencsi Csokoládé- gyárban Vasárnap a késő esti órák­ban tűz keletkezett az Édesipa­ri Vállalat Szerencsi Csokolá­dégyárában. A tűzoltók Sze­rencsről, Miskolcról, Leninvá- rosból és Sátoraljaújhelyről nagy erőkkel vonultak ki a színhelyre, ahol a gyár egyik alapanyag- és készáru raktárá­ban elhelyezett termékek lob­bantak lángra. A tüzet hétfőn a kora haj­nali órákra sikerült lokalizálni, majd eloltani. Az előzetes megállapítások szerint az anyagi kár jelentős, meghalad­ja az egymillió forintot. Na­gyobb mennyiségű kakaópor és késztermék semmisült meg. A tűz keletkezésének okát a tűz­oltóság és a rendőrség szak­értők bevonásával vizsgálja. Univerzum-beszerzések A falvak jobb ellátásáért Asztalkendő, párnahuzat, de- mizson, otthonko, jugoszláv ételízesítő, szovjet hűtőgép, ro­mán frottírzokni, lengyel levél- szekrény, csehszlovák vastalics­ka, vietnami kézműves termé­kek . .. Ilyen és hasonló köz­napi cikkeket szerez be, évente növekvő értékben a pécsi Uni­verzum Szövetkezeti Közös Vál­lalat Baranya és Tolna megye húsz fogvasztási szövetkezeté­nek, hézagpótló, választékbőví­tő szerepet betöltve. Saját, áru­val megrakott autóik is járják a két megyét, több mint hat­száz kis falusi boltba eljuttatva sok olyan olcsó napi cikket, melynek kiszállítására a nagy­kereskedelem már nem vállal­kozik. A Donald kacsa meg a töb­biek című Wald Disney-film va­lószínűleg nemcsak a gyere­keknek fog sok örömet szerez­ni, hanem a felnőtteknek is — decemberben lesz a bemutató­ja. November—december tarta­lékol még egyéb meglepetése­ket is, s ha már a fiatalabb korosztályoknak szóló filmmel kezdtük a tájékoztatást, sorol­junk méa nekik egyet-kettőt: láthatjuk Foky Ottó filmjét a Misi mókus kalandjait, az Aranytojás című mesefűzért, va­lamint a világsztár E.T.-1, Steven Spielberg sci-fi-meséjét. Sztárok is szépen szerepel­nek a vásznakon: Jane Fonda és Donald Sutherland az ame­rikai Kluté-ban; Franco Nero, Anthony Quinn és Claudia Car­dinal, az olasz—angol A Sza- lamandra-ban, Senta Berger és Jean Pierre Cassei az olasz A zöld kabát című filmben. Négy magyar filmet mutat­nak még be ebben az évben: Kardos Ferenc Mennyei seregek címmel készített színes, látvá­nyos filmet Zrínyi Miklósról. Szomjas György, aki a Kopasz­kutyát rendezte legutóbb, Er­dős Mariannt, a ,,tv-sztár" in­tézeti lányt választotta fősze­replőnek a Könnyű testi sértés című új filmjéhez. Gyöngyösi Imre és Kabay Barna Jób lá­zadása címmel készült filmje hamarosan a mozikba kerül, s nemsokára láthatjuk a Pszyché rendezőjének, Bódy Gábornak új filmjét, a Kutya éji dala cí­műt. November hagyományosan a szovjet filmek fesztiválja. E fesztivál idei slágere a nyolc­van éves Jurij Rajzman Ma­gánélet című filmje. Hőse, a nyugdíjba vonuló közéleti em­ber a velencei filmfesztivált is meghódította. A mannheimi filmfesztivál nogydijasa a szov­jet filmek fesztiváljának másik kiemelkedő alkotása, a Röpke éjszaka: Mihail Bjelikov a fia­talokról a fiataloknak készített filmet. Igor Talankint jól isme­rik hazáján kívül is, legújabb filmjében, a Csillaghullásban egy sebesült katonának és egy ápolónőnek a halál árnyéká­ban kibontakozó szerelméről szól. Újra izgalmas filmmel jelent­kezik a mozikban a csehszlo­vák filmgyártás: A hentessegéd Zoroslav Záhon filmje, s ma­gyar színészek is játszanak benne: Koncz Gábor és Pécsi Ildikó. Megismerkedhetünk Flor asszonnyal és két lérjével is — a Nobel-díjas Jorge Amado re­gényéből készült brazil filmből. Az ez évi filmbemutatók közül még emeljük ki az Excalibur (Vér és mágia) című kétrészes filmet, amely Arthur király ud- vorába visz el bennünket. Ta­lálkozhatunk Merlinnel, a va­rázslóval, s a lovagokkal, a történelmi tényeket mesével elegyítő szuperprodukcióban. Központi konyha és menza terve A pécsvárodi Általános Iskola ebédlőjében Gyermekélelmezés, bejáró tanulók Pécsváradon Munkásművelődés szélcsendben Gyermekétkeztetés, és bejáró tanulók helyzete — íme két fontos napirendi pont Pécsvá- rad Nagyközségi Közös Taná­csa tegnap délutáni vb-ülésé- ről. Ami a gyermekétkeztetést il­leti, rendkívüli szervezőmunká­val biztosítható csak a normá­ból a tanulók étkeztetése, nem. csak a pécsváradi négy főző-, illetve étkező helyen, hanem másutt is az országban. Az élelmezésvezetők mindenütt tö­rekednek az életkornak megfe­lelő táplálkozás kialakítására, az anyagi keretek azonban itt is szorítanak. És mindezek után következnék az étel kulturált elköltése, amire az iskolának ■is tanítania kellene a gyerme­ket. Az óvodában Pécsváradon is sikerül még megteremteni a kultúrált étkezés kereteit, itt a gyerekeket még megtanítják az evőeszközök használatára, ám az általános iskolában, ahol egyetlen hatvanszemélyes he­lyiség jut 300 étkezőre és az utolsó csoport negyed vagy fél 3-kor kap ebédet, kulturált ét­kezésről nem beszélhetünk. Ép­pen a pécsváradi Általános Is­kola e gondja kapcsán fogadta el a végrehajtó bizottság a ja­vaslatot a 800—1000 adagos központi konyha és menza fel­állításáról, a Mecsekvidéki Ven­K özel 60 éve, hogy az 1924. október 24-én kez­dődött milánój kongresz- szuson határozat született a vi­lágtakarékossági nap évenkénti megünnepléséről. Az esemény- sorozat idei megyei megnyitó­jára tegnap késő délután Kom­lón a Carbon Könnyűipari Vál­lalatnál került sor. A bensőséges ünnepségen a résztvevőket Rajnai Rudolf, a Hazafias Népfront Komló váro­si Bizottságának elnöke kö­szöntötte, majd Hartmann Já­nos tanácselnök-helyettes a Ta­karékpénztári Tanácsadó Tes­tület elnöke mondott beszédet. Mint hangsúlyozta, manapság különös súlyt kapott a szó: ta­karékosság. Ez nemcsak azt je­lenti, hogy jól be kell osztani pénzünket, de azt is, hogy anyagi és szellemi javaink ész­szerű felhasználására kell tö­rekedni. Gazdasági és társa­dalmi életünk fontos követel­ménye, hogy fel kell tárni tar­talékainkat. Jó gazda módjára kell beosztani megtermelt ja­vainkat otthon és a munkahe­lyen egyaránt. A takarékosság fogalma egyaránt kifejezi az idővel, az anyaggal, az ener­giával és a pénzzel való bánni- tudást. Baranya megye lakossága az országos eredményekhez ha­sonlóan évről évre nagyobb összegeket helyez el takarék­Világtakarékossági nap Komlón Amint azt Hartmann János elmondotta, az ország betétál­lománya augusztus végén meg­közelítette a 188 milliárd fo­rintot. Kedvező hatást gyakorolt a takarékossági kedvre a taka­réklevél kamatláb emelése. Az év első hét hónapjában 1,2 mil­liárd forinttal nőtt ennek a be­tétformának az állománya. Az átutalási betétek összege pedig majdnem 1 milliárd forinttal gyarapodott. A tapasztalatok szerint egyre többen veszik igénybe a munkabér átutalásá­nak e sajátos módját is. ban. A megye betétjeinek ösz- szege jelenleg 6,8 milliárd fo­rint, amely 423 millióval több mint az év elején volt. A betét­növekedés egyébként 42,4 szá­zalékkal haladta meg az előző évi azonos időszakét. Az egyes betétfajták közül az OTP-nél a kamatozó, a posta- hivataloknál a takaréklevél, a szövetkezeteknél az ifjúsági be­tét öli az első helyen. A taka­rékosság gondolata egyre több fiatalt és szülőt nyer meg a „spórolás" ügyének. A statiszti­kai adatok szerint Baranyában 21 617 ifjúsági betétszámlát ke­zelnek a pénzintézetek. Az át­utalási számla 21 000, ebből 1800 a munkabér átutalási számla. A komlói rendezvényt az tet­te időszerűvé, hogy a járás be­tétállománya elérte az 1 mil­liárd forintot és kísérletképpen itt vezették be elsőként a ' két éves KST-t. Ha a kísérlet bevá­lik és a Carbon dolgozói által lefolytatott kísérlet sikeresnek mutatkozik, az elgondolást Ba­ranya más településein is hasz­nosítani fogják. A Baranya megye OTP Igaz­gatósága, valamint a Hegyhát és Vidéke Takarékszövetkezet által rendezett ünnepi megem­lékezésen Kovács Dezső, a KISZ Baranya megyei Bizottsá­gának első titkára elismerést nyújtott át a Braun Éva nevét viselő cipőüzemi KlSZ-alap- szervezetnek, amelynek 32 fős kollektívája sikereket ért el a takarékosság terén. Hasonló elismerést kapott a vállalat Ve­ress Pálné és Kulich Gyula szo­cialista brigádja. Ferenci D. déglátó Vállalat üzemeltetésé­ben. Amíg azonban ez a javas, lat megvalósul, a jelenleg] fő­zőhelyeken folyamatosan gon­dot fordítanak a berendezések karbantartására. A 633 létszámú általános is­kolában egyébként minden je­lentkezőt felvettek a napközi­be. E 633 tanuló egyharmad része, 208 fő a bejáró. A kör­zetesítés 'következtében 13 hely­ségből érkeznek a gyerekek autóbuszon és vonaton a pécs­váradi Általános 'Iskolába. A vb-ülésre készült egy felmérés, és ez azt mutatja, hogy a be­járó gyerekek már eleve hát­rányba kerülnek helybenla'kó társaikkal mivel utazásra kény­szerülnek. Napközis ellátást 64 százalékuk kap, kérdés, hogy miféle táplálékhoz jut az a mintegy 70 gyerek, aki bejáró és nem fizetett be étkezést az ■iskolájában. Ezen a vb-ülésen is elhang­zott az a figyelmeztetés, hogy ne növeljük további körzetesí­tésekkel kis falvaink gyermekei­nek már amúgy is kedvezőtlen helyzetét. A körzeti iskola le­hetőségeihez mérten ugyanek­kor sok eszközt felhasznál a különbségek csökkentésére. Akik kicsúsznak az iskola] nap­közi, a tanulószoba felügyelete alól. a művelődési 'ház gyer­mekfoglalkozásain, valamint a körzeti könyvtárban találnak — •nemcsak felügyeletet és fűtött helyiséget — hanem hasznos elfoglaltságot is. A munkásművelődésről el­hangzott vélemények azt tükrö­zik, hogy ebben a 'nagyközség­ben is szélcsendes időket él most a szocialista brigádmoz­galom. Nem szűnt meg a kap­csolat a művelődési központ és a munkahelyek között, mert a színházjáró buszok, a nagy si­kerű külpolitikai tájékoztatók, vagy a folyóiratolvasó látoga­tói között ott találjuk a mun­kásokat. Más 'kérdés, hogy a munkásművelődésnek teljes egé­szében kell új utakat találnia. G. O. Hogyan alakultak az idei beszerzések, mi várható az év utolsó negyedében, várhatóan mit küldenek a jövő évben a szövetkezeti boltokba? Az Uni­verzum vezetői, élükön Horn Gyula igazgatóvol, erről tájé­koztatta tegnap a tagszövetke­zetek kereskedelmi vezetőit a szigetvári áfész székházában rendezett munkaértekezleten. Megtudtuk többek között, a beszerzési nehézségek ellenére tovább növekedett o baranyai fogyasztási szövetkezetek bolti foraolma. Az Univerzum ennek érdekében igyekezett sokrétűb­bé tenni, elmélyíteni kapcsola­tait a tagszövetkezetekkel. így például megnyitotta mintater­mét. ahonnan o boltvezetők közvetlenül kiválaszthatják a kí­vánt árucikkeket. Egy másik ak­ció keretében bizománybán ad­tak és adnaik ki árucikkeket a boltokba. Közreműködnek az elfekvő készletek közvetítésében és értékesítésében a szövetke­zetek között. Új együttműködé­si forrná bon november elején közös üzemeltetésű boltot nyit­nak a mohácsi áfésszel. Az Univerzum a termeltetés­ben is előrelépett, így például a szentlőrinci áfész ruházati üzemének ők vásárolnak alap­anyagot, amiből napicikkeket gyártótnak. Hasonló kapcsola­tuk van a kaposvári szociális foglalkoztatóval, a móri áfész fehérvárcsurqói üzemével. A sellyei áfésszel demizsonokat fonatnak bedolgozói rendszer­ben. Az ilyen 'kapcsolatokot. új beszerzési forrásokat a jövőben tovább kívcniák szélesíteni. Bejelentették, az Univerzum a jövő évtől önálló export-im­port jogot kopott, ami nagyobb lehetőségeket jelent a határ menti cserében, sőt ezentúl áruházi cserére is gondolhat­nak a tőkés partnerekkel. Ugyancsak a tegnapi összejö­vetelen halottuk, a Baranya megyei Állatforgalmi és Hús­ipari Vállolat méq az idén to­vábbi egvmillió forintot ad hű­tőgépek vásárlására a baranyai szövetkezeti boltoknak, előse­gítve a húsipari töltelékáruk forgalmának növelését. Árurendelés az éterben Az év végétől Cegléden is URH-rádiótelefonon rendelik meg oz árut a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vál­lalathoz tartozó élelmiszerbol­tok és ABC-áruházak; a gyor­sabb áruellátás érdekében kez­dett monori kísérlet után dön­töttek így a vállalat vezetői. Az URH-kapcsolatot a körzeti rak­tárban levő diszpécser és a boltok megrendeléseit fölvevő — gépkocsival közlekedő — üzletszerző tartja. A korábbi le­vélben vaqy telefonon feladott árurendeléssel ellentétben a rádiótelefonos módszer előnye, hogy pillanatok alatt kiderül, ha a raktárban nincs vagy el­lenkezőleg. frissen érkezett va­lamely áru. így a raktár sem tárol az indokoltnál nagyobb készletet és gyorsan, ha kell, azonnal szállít a boltokba. Az URH-adóvevő állomást Ceglé­den méq az idén, Vácott pe­dig jövőre építik meg. A Duna Élelmiszer'és Vegyi­áru Kereskedelmi Vállalat —■ amelynek Pest, Nógrád és Ko­márom megye ellátása a fel­adata — nagy szabású számí­tástechnikai fejlesztésbe kez­dett. Ennek lényege, hogy a körzeti raktárbázisokban úgyne­vezett munkahelyi számítógépe­ket szerelnek fel, amelyek na­pi összeköttetésben lesznek a budapesti 'központban lévő számítógéDDel. A berendezé­sek telepítését az Élelmiszer- ipari Gépi Adatfeldolgozó Vál­lalat végzi, a számítógépes rendszer várhatóan két év múl­va teljes egészében kiépül.

Next

/
Thumbnails
Contents