Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-25 / 295. szám
6 Dunántúlt napló 1983. október 25., kedd Nemzetközi magazin rr: :i. .......".....■»., i, u. u. u u u u ww I Argentína ismét választ Esélyek és félelmek Amerikai-japán-dél-koreai katonai háromszög Reagan látogatása előtt Demokratikus szervezetek képviselői tiltakoznak egy közös japán- amerikai hadgyakorlat ellen Okinawa szigetén. tpp egy évtizeddel ezelőtt, 1973-ban tartottak utoljára parlamenti ‘választásokat La- tin-Amerika második legnagyobb államában. Az azóta eltelt években jó néhány tábornok-elnök váltotta egymást a Buenos-Aires-i Rózsaszínű palotában, a személycserék azonban mégsem hoztak megoldást a 28 milliós ország problémáira. A KATÓNAK KUDARCA A megfigyelők egybehangzó értékelése szerint Argentína az elmúlt időben történelmének talán legsúlyosabb válságát éli át. Alig egy év olatt három ízben hirdettek a szak- szervezetek általános sztrájkot, pedig jellemző módon működésük voltaképp még ma is tilos lenne. A szervezett dolgozók fő követelése, hogy fizetésük tartson lépést a dicstelen világrekordot jelentő inflációval, amely meghaladja az évi 300 százalékot! AZ ELTŰNTEK ÜGYE A legális tevékenység lehetőségét \4sszanyert politikai pártok a legsürgősebb lépésekben általában egyetértenek. A rendkívüli állapot megszüntetése, a szabadságjogok és a polgári kormányzat intézményrendszerének helyreállítása ma már valóban össztársadalmi igény. A falklandi fiaskó okozóinak felelősségre vonása már némileg nyitottabb kérdés. S még ennél is nagyobb vihart kavar az úgynevezett „eltűntek” ügye. Azokról az emberekről van szó, akik az 1976-os puccs óta a hadsereg „rendcsinálásának” estek áldozatul. Nos, a katonai kormányzat idén tavasszal kiadott jelentése egyszerűen halottnak nyilvánította az „eltűntek" 10—30 ezer közöttire becsült seregét. Majd ősszel egyfajta „önamnesztia” javaslatot emeltek törvényerőre, amely kimondja: az elmúlt hét esztendő politikai, gazdasági és katonai vétkeiért egy leendő polgári vezetés senkit sem vonhat utólag felelősségre. Az intézkedést a közvélemény érthetően felháborodással fogadta, a pártok, s még az egyház képviselői is elutasították. 90 NAPOS ÁTMENET A szakértők a két párt közül inkább a perónisták sikerét jósolják. Hagyományosan mellettük állnak a szakszervezetek, és őket segíti a spanyolországi száműzetésbe küldött hajdani elnökasszony, Isabel napjainkra nagyjából visszanyert tekintélye. A szenátus volt vezetője. ítalo Lúder jogász. Az ő támogatására szólította fel híveit hat baloldali pártból szeptemberben alakult Colina-szö- vetség, amelyben a kommunista párt is részt vesz. A fő ve- télytqrs a radikálisok jelöltje, Raúl Alfonsín, aki elsősorban a konzervatívabb gondolkodású középrétegekre számít. Elekes Éva A Reagan-'kormány nagyravágyó militarista programjait, birodalmi ábrándjait ismerve aligha lehet kétséges, hogy a szocialista világrendszer, s ezen belül elsősorban a Szovjetunió bekerítését célzó irányvonalának realizálása új szakaszába lépett. Ahogyan Nyugaton az atlanti tömbbel létrehozták a „harapófogó" egyik szárát, ugyanúgy a Távol-Keleten is ki akarják alakítani a másik szárat képező agresszív államcsoportosulás katonai-szervezeti együttműködésének feltételeit. Az, hogy a haditengerészeti és a légierők — azaz a 7. flottához tartozó kötelékek — működési körzeteiket egyre közelebb helyezik a Szovjetunió határaihoz, sok mindent elárul a Pentagon szándékairól. Ma már ebben az övezetben, ahol azelőtt csupán egy repülő magasabb egység állomásozott, repülőgép-anyahajókkal megerősített csapásmérő flottacsoportok vannak állandó bevetésre készen. Reagan elnök közelgő novemberi látogatása során (aligha véletlen, hogy Japánba és Dél-Koreába most megy el), nyilván első helyen szerepelnek maid az úgynevezett biztonság- politikai kérdések. Tokióban a Nakaszone-kormány minden bizonnyal ismét hitet tesz a kormányfő oma korábbi elkötelezettsége mellett, hogy Japánt „elsüllyeszthetetlen repülőgép- anyahajává" változtatják, s hogy az „önvédelmi erők" készek az amerikaiak oldalán részt venni a tengeri útvonalak ellenőrzésében, válság esetén pedig a stratégiai fontosságú szorosok lezárásában. A militarizmus szellemét élesztgető japán vezető körök nemcsak az Egyesült Államokkal, hanem^ a dél-koreai rezsimmel is „szent szövetségre" léptek. Tokió nagyarányú kölcsönökkel, segélyekkel támo- gatia a több mint 600 ezer főnyi hadsereget fenntartó szöuli katonai diktatúrát. Pák Csőn Hi, a junta feje, amikor ven- déaül látja majd Reagan elnököt, az egyre erősödő japán— dél-koreai katonai kooperációról valószínűleg éppúgy számot ad, mint arról, hogy az idei „Team Spirit '83”-as hadgyakorlat — amelyen 70 ezer amerikai és 118 ezer dél-koreai vett részt február 1-től április 15-ig — kitűnően sikerült. De nemcsak erről lesz szó Szöulban, hanem arról is — amint ez a Ryong Hap hírügynökség kommentárjából kitűnik —, hogy az amerikai elnök „a partnereket előreláthotóan egy szovjetellenes blokk megalakítására hívja feV' és ebben a globális stratégiában — Japán mellett — Dél-Koreának „kiemelt szerep jut majd”. Nos, hát ilyen háttér motiválja Ronald Reagan jövő hónapi távol-keleti útját. Ezek után könnyebb megérteni, kiknek és miért volt szükségük arra a politikai kalandorságra, amely véaül is a dél-koreai Boeing—747-es katasztrófájával végződött. . . Serfőző László alezredes Kalo Lúder, a perónisták elnökjelöltje felemelt karral köszönti híveit az egyik kampánygyűlésen LAKÁSINGATLAN Harkányi nyaralórész, fürdől>őz közel, sürgősen eladó 220 ezerért. Érdeklődni: Pécs, 15-141-es telefonon, este ó után. ________________ G ázfűtéses, egyszobás házrész eladó. ,,120 ezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe;’_______ E ladó garázs Komlón, Szilvásban. Érdeklődni este 19 óra után: Komló, Dobó István u. 9. szám alatt. Magánvállalkozók részére, kemping és vendéglő kialakítására megfelelő terület és épület eladó Pécsett. „Kikelet" jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Jakabhegyi út 35. sz. ingatlant 1 millió 650 ezer Ft értékben nyíregyházi, tehermentes, két és felesre -+- kp-re cserélem, sürgősen. Füzes-dűlőben 400 n-öl kert bódéval, betegség miatt eladó. „Betegség” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Tiborc u. 32. sz. alatt 500 n-öl építési terület. Érdeklődni: Kis-Szkókó 6,__________ L igeten, József A. u. 4. sz. családi ház eladó, 400 n-öl telekkel. Ér- deklódni: bármikor. Eladó 2,5 szobás szövetkezeti lakás, kp + OTP. Szakály Imre, Sa- rohin t. út 4., III. em. 10. __________________ R észletre eladó III. emeleti, 3 szobás, szövetkezeti lakás. Érdeklődni a 13-207-es telefonon. Eladó Hosszúhetényben 300 n-öl szőlő, istállló kiadó. Víz, villany, köves út van. Érdeklődni: Ormándi u. 104. Külön bejáratú, központi fűtéses szoba két diáklánynak vagy egyedülálló nőnek kiadó. Cím: Komló, Április 4. u. 22.. III. 7. Telefon: 83-007.__________________ 2 ,5 szobás, összkomfortos öröklakás, valamint Stihl és többféle bútorok, sok minden eladó. „Városközpont” jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Albérletbe kiadó szoba- konyhás, külön bejáratú lakrész, kertes családi házban. Patacs, Gém u. 4.______________ Öss zkomfortos, szövetkezeti lakást adnék balatoni nyaralóért, lakrészért. ,,1984” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Vennék 2 szobás kis családi házat 250 ezer kp-val. Minden megoldás érdekel. „Jön a tél” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Harkányi szőlőhegyen, műúttól 100 m-re 440 n-öl szőlő eladó. Érdeklődni: Harkány, Ady E. u. 98. __________________ E ladó másfél szobás, kertes, komfortos kis családi házrész. Nagyobb cserelakás is érdekel. Kizárólag családi ház jellegűre. Érdeklődni egész nap: Pór Károly, Kun u. 5/5., Er- zsébettelep. Albérletbe kiadó családi házban 2 szoba, komfort, 2—3 évre. Érdeklődni a helyszínen, 25-én és 26-án, Pécs, Sirály u. 14. 350 ezer kp -f OTP- átvállalással lakásmegoldást keresek. „Kertváros kizárva” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. IV2 szoba, összkomfortomat 1 szobásra vagy garzonra cserélem. „Éva” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe. Belvárosban 71 m2-es, 2 szoba, hallos, parkettás, összkomfortos OTP-örök- lakás eladó. Érdeklődni lehet 18—20 óra között: Pécs, Jókai u. 39., I. 4., dr. Bánkúti József. Elcserélném tehermentes, 3 szobás, I. emeleti, összkomfortos, új kertvárosi lakásomat 15 km-es . körzetben 10—15 éves családi házért. Sima csere, esetleg OTP-t átvállalok, „öcsi" jeligére a Hunyadi úti hir- deőbe. Elcserélném 47 m2-es, szövetkezeti lakásomat hasonló tanácsira, kp + OTP-átvál la lássa!. „Kertvárosban” jeligére 0 Hunyadi úti hirdetőbe. 47 m2es, szövetkezeti lakás Kertvárosban eladó. Érdeklődni: Körösi Cs. S. u. 6/A., I. em. 11. ajtó., Szuhovszkyné. Belvárosi, 2 szobás, összkomfortos OTP-örök- lakás eladó, kp -j- OTP. Kacsóh P. u. 12., I. em. 4. Telefon: 30-509, 18 óra után. Panorámás, hétvégi telek, 320 n-öl, fele szőlő, fele gyümölcsös, emeletes faházzal, pincével felszereléssel, eladó. Érdeklődni de.: Sallai u. 19., emelet, M. V.___________________ R ádfalva, Petőfi u. 14. sz. ház eladó Irányár: 130 000 Ft. Érdeklődni: Diósviszló, Korvin u. 37. Malomvölgy keszüi oldalán, szép kilátással 800 n-öl kert, szőlő, gyümölcsös, pince, megosztva is eladó. Telefon: 12-589,____________ H arkányban, Bartók B. u. 19. B. sz. társasüdülőben szoba-konyhás, fürdőszobás lakrész berendezéssel együtt eladó. Érdeklődni a gondnoknál vagy a 81-690-en,_______________ Pé csett, Attila utcában udvari házrész, mely áll 1 szoba-főzőfülkéből, sürgősen eladó. Érdeklődni: Kacsóta, Kossuth u. 49., 16 óra után,____ E ladó Pécssza bölcsön 300 n-öl szőlő-gyümölcsös, kis épülettel. Fiatal Trabantot beszámítok, Telefon: 29-804. Szombathelyi, tanácsi, nagyméretű, I. emeleti, főbérleti lakásomat elcserélném pécsi hasonlóra. „Héra-fűtés” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe,_______________ Komlón, Vörösmarty utcai garázssoron aknás garázs eladó. Érdeklődni: Komló, Vörösmarty u. 4., III. 4, Eladó 2 szobás, utcai házrész kis kerttel és udvarral. Érdeklődni egész r.cp: Alsóbalokány u. 65. sz., jobb oldali csengő. Három szoba, összkomfortos OTP-öröklakás eladó vagy falusi családi házra cserélhető. Érdeklődni mindennap 17 óra után: Sarohin tábornok út 84., VII. em. 21. Elcserélném Mohács, újvárosi, tanácsi lakásomat Bolyba kisebb házért. Érdeklődni: Boly, Dobó út 15. Régi típusú családi ház, 700 négyszögöl telekkel olcsón eladó, Kishajmáson. Érdeklődni lehet: Sásd, Koozsvár u. 18. Mohácson, a Tolbuhin u. 37. sz. alatti, 2 szobás, zártfolyósós, szu- terénos lakás eladó vagy pécsire cserélendő. Érdeklődni a címen : Véryék. Kertes családi ház eladó Pécs, Tolbuhin út 210._______________________________ Eladó 2 szobás, sző- nyegpadlós, tapétás, szövetkezeti, 52 m2-es lakás, beköltözhető 1984 július. Egri Gyula u. 100., II. 7, _________ A baligeti úton 223 n-öl szőlő, családi ház égí^ tésére alkalmas terület eladó. Érdeklődni 17—20 óráig, Pécs, Mezőszél u. 3/B. fszt. 1. Fuczur György. Eladó Csarnótán 1 szoba, konyhás lakás. Fő u. 32,__________________ M agyarürögi út 167. szám alatti családi ház eladó, lakást beszámítunk. Érdeklődni egész nap. Eladó 1270 négyszögöl szántó. szőlőtelepítésre alkalmas zártkert. Érdeklődni: Kővágótöttös, Petőfi u. 30. 17 óra után. 2 szoba összkomfortos szövetkezeti lakást hasonló budapestire cserélnék vagy eladom. Megtekinthető: szombat-vasárnap, Magyar Lajos u. 3/A., fszt. 1. 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: I. kér., Táltos u. 7. Du. 16 órától. 360 n-öl, nagyon szép szőlőterület, Gólya dűlő 13- ban, a Magyarürögi út felől eladó. Telefon: 14- 497, Palaics. ________ E ladó szántóföld, zártkert a pellérdi szőlőhegy legszebb részén. 1942 n-öl, eqyben. Érdeklődni a 16-655-ös telefonon, 19 óra után. 3 szoba, összkomfortos lakásomat elcserélném 2 szobás, tanácsira vagy közeli falusira. Pécs, Korvin Ottó u. 1,. II. em. 3. Lakatos János.____________________ Háromszobás, jó fekvésű, szövetkezeti lakás és aarázs, kp 4- OTP, eladó. Sarohin tábornok út 66., VII. 21._________ B alatonföldvár, Hunyadi u. 4. sz. alatti, 2,5 szobás, 72 m2-es, I. emeleti, Balatonra néző, tanácsi lakásomat elcserélném pécsi, 1,5— 2 szobás, összkomfortosra, II. emeletig. Ugyanott 375 n-öl, bekerített lakóház (ikerház is) építésére alkalmas telek teimő gyümölcsfákkal, szőlővel eladó. Irányár: 1800 Ft'n-öl. Érdeklődni: Vonyó József, Pécs, Darvas J. u. 8., III. em. 10., 17 óra után._______ E gy külön bejáratú szoba dolgozó férfinak vagy nőnek kiadó Antal u. 8.___________________ Egye dül élő, nyugdíjas férfi albérleti szobát keres. „Pontos fizető” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Siófokon, a Wesselényi utcában eladó 150 n- ölön öt éve épült, kétszintes, 120 m2 alapterületű, központi fűtéses garázsos családi ház. Érdeklődni lehet: Siófok, Bajcsy-Zs. u. 86 A. Melinda utcai garázs eladó. Érdeklődni: ótemetó u. 10._________ V ajszlón családi ház gyümölcsössel, olcsón eladó. Gépkocsit beszámítok. Érdeklődni: Pécs, Fürj utaci óvoda, Sza- bóné. Telefon: 19-740. Uránvárosi, 2 szobás, tanácsi, összkomfortos, 54 m2-es lakásunkat első emeleti, erkélyes, két kisebbre cserélnénk. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni 16 óra után a 29-881-es telefonorv ____________________ C raládi ház sürgősen eladó. 2 db gazdasági épület egy helyen, csibefelszereléssel, 3 ezer db csirkének önetető és itatóval együtt. Kisbud- mér. Kossuth L. u. 16. 1 szobás garzon diákoknak kiadó. „Köztársaság tér” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Háromszobás, szövetkezeti lakást és 300 n-öl, gyódi zártkertet pincével, faházzal elcserélnénk pécsi vagy Pécs körnvéki családi házra. „Első emelet, Kertváros” jeliqére a Hunyadi úti hidető''e. 98 m2-es melléképület bérbe adó. (Víz, villany van.) Kozármsileny, Munkácsy u. 81. Egy db 1 szobás + eqy db 2 szobás, belvárosi, I. emeleti, gázfűtéses, tanácsi lakást cserélnénk 3—4 szobásra. „Gerbera” jeligére a Hunyadi út? hirdetőbe. 2 szobás, sétatéri. tanácsi lakást cserélnénk nagyobbra. Első emeleti, Gázfűtéses. „1983” jeliqére a Hunyadi úti hirdetőbe.______________ Sü rgősen eladó 3V2 szo~ bás, szövetkezeti lakás áron alul + qarázs. Érdeklődni 18 óra után: Fazekas M. u. 10., III. em. 12. a., Majoros. Magyaregregyen kis családi ház e'adó. Kossuth L. út 27. Érdeklődni 16 óra után. Eladó fizetési könnyítéssel, Közép-Meszesen, 5 szobás, 2 lakásos, központi fűtéses családi ház. Udvarban garázs, műhely kialakítása lehetséges. Érdeklődni: 11-536 telefonon, az esti órákban.__________ E ladnám vagy elcserélném balatoni, faházas nyaralómat pécsi, szövetkezeti vagy OTP-la- kásia. OTP-t átvállalok. „Háromszázötvenezer” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kozármislenyben, 224 n-öl házhely eladó. Érdeklődni lehet: Pécs, Zrínyi u. 20. sz. alatt. Orfün nyaralót vennék. Telefon: 30-658, 16 óra után, _____________ Budapesti, 1 szoba összkomfortos tanácsi lakásomat hasonló pécsire cserélném. Érdeklődni: Pécs, Sarohin tábornok u. 92., VI. 21. Kádár, 5 óra után. Pécsen, III. kerületben egy régi ház eladó. Cím: Győr János, Pécs, III. kér., Hajnalka u. 32.______________________ B elvárosban 840 n-öl szőlő-gyümölcsös, megosztva is, eladó. Érdeklődni 17 óra után a 28-169-es telefonon vagy „Rudas L. u.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 673 n-öl szőlő, pince, présház, a pellérdi szőhőhegyen, mű- út mellett, buszmegállótól 3 percre. Érdeklődni: Baksa, Hunyadi út 13. Siebermann Lajos. 4 szobás, komfortos családi ház azonnali beköltözéssel, kp-ért vagy 1,5—2 szobás lakás beszámításával eladó. Érdeklődni szombaton vaqy vasárnap: Pécs, Laskó u. 4. sz. alatt. Vennék belterületen családi ház építésére alkalmas területet, 250 ezer Ft-ig. Válaszokat: Pontos ár- és helymegjelöléssel. „Viktor” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______________ Elcserélném pécsi, 2 szoba, konyhás házrészemet hasonló, tanácsi lakásra. „Nyugdíjasok előnyben” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Építők útján, IV. emeleti, kétszobás. összkomfortos, szövetkezeti lakás eladó. „Október” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Egy igényes nőnek vagy férfinak külön bejáratú szoba kiadó, fürdőszoba-használattal, Kertvárosban. Telefon: 22-715. Elfogadható áron eladom kertvárosi lakásom, kp -f- OTP-átvállg- lás. Azonnali költözés. Cím: Eszék út 31., II. 7. Érdeklődni: 18 óra után. Kétszobás, szövetkezeti lakás eladó, kevés OTP-vel. Érdeklődni lehet: Szalai A. u. 10'A., Vili, em. 29.____________ A lőtéri garázssorban garázs eladó Telefon: 29-153. Eladó 33 m2-es szoba, konyha, fürdőszobás, udvari házrész. Irányá- ár: 10 030 Ft/m2. Cím: Sallai u. 26. Kása. Mohácson, szőlőhegyen, paprikamalomnál, háromszobás, komfortos, garázsos, nagy kertes családi ház gazdasági épületekkel, olcsón eladó. Sasvári. Eladó beköltözhető, áron aluli házrész a Zsolnay Vilmos u. 14- bén. Érdeklődni: egész nap. Felújított, gázfűtéses garzonomat elcserélném nagyobb belvárosira. Vétel is érdekel. „Készpénz" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _________ B elvárosi, 2 szoba, összkomfortos, gázfűtéses, földszinti lakásomat azonnali beköltözéssel eladom, esetleg 1 szobás vagy 1,5 szobás, kisméretű lakásra cserélném. „Kettecskén” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ E lcserélném Kolozsvár utcai, külön bejáratú, I. emeleti, két szoba, komfortos, tanácsi lakásomat, ami megvehető, téglaépületben levő, földszinti, gázfűtéses vagy központi fűtésű, nagy konyhás, kétszo- ba, összkomfortos, tanácsira. Különbözetet térítek. „Téli költözés” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe.______________ Elc serélném 2 szoba, összkomfortos, házfelügyelői lakásom 1 vagy 1,5 szobás, összkomfortos, tanácsira. „Mel- lékfoqlalkozás” jeliaére a Sallai utcai hirdetőbe. ADÁS-VETEL Eladó 2 db 9 hónapos vemhes, kijáró, magyartarka üsző. Drávacse- pely, Dózsa Gy. u. 31. Pianínó eladó Telefon: 22-532.________ R égi képeslapokat, levelezőlapot, bélyeggyűjteményt, levélborítékokat, tömegbélyeget veszek. Sallai u. 29. Dohánybolt. Bélyeget, postatiszta magyar anyagot 953-tól veszek. Szerdán, szombaton. Pécs, Bánki D. u. 17., II, 3.____________ „ Mediterrán faiskola”, Pécs, Damjanich u. 17. Nyitva munkanapokon: 8—16 óráig. Konténeres fenyők és lombos örökzöldek nagy választékban kaphatók. Építők, figyelem! Eladó kifűrészelt szarufa, staf- ni, 1—8 m-ig deszka, léc, cserép, tégla, vasgerenda. Pécs Pipacs u. 9. Légszeszgyár utca alsó végén. 10/100-as Diamant gyári kötőgép, és egy új, egyfejes orsózó eladó. Pécs, I. kér., Nagykozári u, 3._____________ S zármazási papírral rendelkező oxigén- és dissous-gázpalackot vennék. Cím — Hámori István, Pécs, Páfrány u. 43., VII. em, 4.______ E ladó fürdőszobai olajbojler és olajkályha — csövekkel — olcsón. Pécs, Dr. Doktor S. u. 23. Szarufa, gerenda eladó. Pécs, Vörös Hadsereg u. 35,__________________ Z solnay-falitál, sidney-i kiállításra készült, Zsol- nay-váza és -szobor (1871), belga tükör (7 mm-es), 2 m magas, barokk ebédlőasztal, faragott lábakkal, 12 személyesre kihúzható, eladó. Pécsújhegy, Kakukk u. 12/1.___________ R M-7-es, 5 tonnás pótkocsi és egy DETK 15- ös, 5 m3-es, egytenqe- lyes szippantó jó állapotban, eladó, Varga Zoltán, Lánycsók. Műszakizott oldalkocsis Pannónia eladó. Szent- lórinc, Keresztesi u. 9. Fényorgona futófénnyel és Sanyo sztereó._ kazettás deck eladó. Telefon: 22-910.__________________ 103-as Skoda és bontott alkatrészek eladók. Garé, Rákóczi u. 110. Eladó egy hármasszekrény, egy olajkályha és egy néayszemélyes re- kamié. Pécs, Baltika u. 4. Hősök tere. Schrott. Antik Zsolnay-cserép- kályha, barokk heverő, ágv, szekrény eladó. Telefon: 13-227, du. 14- 18 óráig. ZV frsz.ú P- 126-os, piros színű személygépkocsi, CB-rádiótelefonnal eqyütt eladó. Telefon: 17-163.__________________ E ladó 1 db úi, jótállá- sos Réka szekrény, kihúzható ággyal. Érdeklődni 17—19 óra között, a 10-791-es telefonon. 3 éves, 1600-as Lada szgk. eladó. Érdeklődni: Úttörő u. 41., ifj. Barna József. 4 éves, fekete palota- pincsi 1<an eladó. An- tónia u, 22, Hidrofor szivatttyú eladó. Kozármisleny, Pécsi u.‘ 97. Trabant 600-as, lejárt műszakival, jó műszaki állapotban eladó. Cím: Pécs, Sarohin t. út 94., X. em. 32., Kovács. Vámkezelt Shap GF— 6464 sztereó, kazettás rádió, egy Texas Instruments TI—99/4—A—16—K Byte Ram computer és egy Privileg asztali számológép eladó. Érdeklődni a 30-635-ös telefonon. Új, jugoszláv Siesta palackkal eladó. Telefon: 31-497,____________ Pols ki Fiat 126-os, 6 éves, fehér, eladó. Ugyanott 1 db tábori csősatu és 1 db csőmenetvágó, 1/4 coltól 2 colig. Megtekinthető egész nap: Pécs, Egri Gyula u. 118., I/4., siklósi városrész. Eladó 5 éves fejőstehén 9 hetes bikaborjával. Érdeklődni: Babarcszőlős, Táncsics M. u. 32. Vadonatúj, pb-s gázbojler eladó. Hosszúhe- tény, Iskola u. 63t Telefon: 90-869, 18 óra után.___________________ „ Zsuzsi” kézi kötőgép eladó. Telefon: 28-736. VTj jugoszláv Siesta e£ adó. „Árajánlatot kérek” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe.______ R égi típusú cserépkályha szövőszék és gáztűzhely eladó. Várady A. u. 6. Telefon: 17-716. 200 W-os, 6 csatornás FBT énekfelszerelés eladó. Érdeklődni: Villány, Szabadság u. 10. sz. 17 óra után. Eladó! Disznóölési felszerelések, véndők, terménydaráló, zsákok, kézikocsi, nyúlólak. Pécs, november 7. u. 21., Felsőbónom.___________■ S iesta palackos gázkályha eladó. Levendula u. 21._______________ Boroshordó eladó, 170 literes. Anna u. 45. Pehelytoll — 10 kg — eladó. Magyarbóly, Ady E. u, 7._______________ K —25-ös traktor ekével eladó. Márianyűd, Járó P. u. 38. _________ R obur teherautó kitűnő állapotban eladó. Ér- dekiődni: Szentlőrinc, Pécsi u. 12 A._________ T rabant, 3 éves és MZ 250-es, 4 éves, olcsón eladó. Pécs, Víg u. 24. Skoda 100-as személy- gépkocsi olcsón eladó. Érdeklődni lehet az esti órákban, 17—20 ó*a között: Pécs, Sarohin tábornok út 34., IV em. 17.