Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)
1983-10-24 / 294. szám
A partjelző bosszúja A zászlóval teremtett rendet Úgy tartják újságíró berkekben, hogy nem az a szenzáció, ha a kutya megharapta a postást, hanem az, ha fordítva történt az eset. Nos, utóbbihoz hasonló játszódott le nemrégiben az egyik futballpá- lyán . .. Október 2-án Pellérden játszották le a Pellérd— Szabadszentkirály megyei II. osztályú labdarúgómérkőzést. A találkozót szövetségi ellenőr is megtekintette, mert a két héttel korábbi, ottani bíróverés miatt jelenlétét megkívánták. Tőle, továbbá a. játékvezető ténykedését hivatalból szemmel követő ellenőrtől tudni: a partjelzőt a vendégszurkolók igencsak szapulták, az incidensnél kezéből a zászlót ki is csavarták, mire ő, azt visszaszerezve, megdorgálta az egyik renitens drukkert. Dióhéjban ennyi a történet, amely azonban nem annyira világos, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. Az ügyben pénteken döntött a játékvezetők fegyelmi bizottsága: a partjelzőt 3 hónapra eltiltotta, de a végrehajtást 6 hónapi próbaidőre felfüggesztette. Tette ezt azért, mert nem lehetett teljesen, fényt deríteni az igazságra, csupán annyi bizonyos, hogy a kérdéses fekete ruhás a zászlóval erélyesebben kitessékelte az őt szi- dalmazó-fenyegető nézőt. A partjelző nem is akart ügyet csinálni a dologból (szerinte ő nem ütött, őt nem ütötték), de a szövetségi ellenőr jelentése (nem volt egyértelmű) végül is elindította a vizsgálatot. A maga nemében ritka ügy lezárult, tanulsága csupán annyi: olykor nem érdemes újat húzni a partjelzővel, mert a zászlóval nemcsak a lest beinteni, hanem tekintélyt szerezni is lehet. .. H. L. Kosárlabda Veszprémi Volán—Pécsi VSK 61-56 (30-21). NB I. női mérkőzés. Veszprém. Vezette: Major, Kiss T. Legjobb dobók: Zsidai (24), Halmos (19), Zabó (19), ill. Hollós és Sztojkovics (19— 19). Dombóvári VMSE—MÁV Nagykanizsa 105-75 (47-32). NB II. férfimérkőzés, Dombóvár. Ezen a mérkőzésen búcsúztatták a dombóváriak a visszavonuló Pálvölgyit, Mesz. lert és Ruzicskát. Csak a zürichi kudarc okolható? Miért állt le Szabó László? Két szerelem dilemmái Pletykák és a valóság Hirth István sziszegve indítja a Ladát, küszködik a kormány-, nyal, a sebváltóval. Cipónyiia dagadt o csuklója, izületi bán. talmak kínozzák, hiába lőtték szitává az injekcióstűvel pihennie kellett volna még a gyógyuláshoz. Ehelyett most éppen tanítványához, Szabó Lászlóhoz igyekszünk, de nem Pécsújhegy- re. a PMSC kerékpárosok otthonába, hanem a PIK Lég- szeszgyár utcai telepére. Szabó László ugyanis nyár vége óta sutba dobta a kerékpárt, ezt követően teljes joggal megszüntette a szakosztály a munkaidőkedvezményét, elvonta ke. lóriapénzét — dolgoznia kell, napi nyolc órában. Az előzményekről augusztus végén, Svájcban a pólya-világ, bajnokságon nem jutott a legjobb 8 közé a magyar csapat, legyőzték őket az ausztrálok, mégpedig úgy, hogy Szabó és három társa nemhogy javított volna a villámgyors zürichi pályán, hanem rosszabb időt ment, mint a „ragadós” Mi'le- nárison. Szabó mindvégig lélekszakadva húzott, de hiába ... Bezárult az olimpiára nyíló ajtó, füstbe ment, amiért a legjobb pécsi kerekes egy évig gürcölt. Ezalatt például három hónapig egy 25 wattos égővel „megvilágított" odúban lakott Budapesten. Merthogy ez volt a szövetség által biztosított edzőtábor; szálláshely. Kétségtelen, hogy egy ilyen kudarc erősen megviselhet egy sportolót. De csak ez lenne a visszavonulási szándék indítéka? Szabó László az autószerelő műhely irodájában válaszol a kérdésre. Valahogy így: — Hát. .. Nemcsak ez ... Aztán a félmondatokat és a máshonnan csörgedező híreket egyberagasztva lassan kirajzolódik a kép. Szabó 21 évesen felemelte fejét a kerékpár kor. mánya mögül. Meglátott valakit, egy lányt, aki azóta a legfontosabb számára az életben. Ez persze még arra is ösztökélhetne, hogy úgy hajtson, annyi sikert érjen él, mint még soha. Csakhogy — sajnos — pontosan ellenkező a hatás, úgy érzi, ha egyik szerelmét megtartja, a másikat elveszti. Persze, a pletykák másról is suttognak. Például arról, hogy a fővárosba szeretne átigazolni. Ennek hallatán kijön a sodrából az amúgy csendes, nyugodt fiú: — Ez nem igaz! Azt mondtam. hogy a pályaversenyzést csak úgy lenne érdemes erőltetni, ha felköltözöm Pestre, vagy ha lenne Pécsett pálya, miként építettek Tamásiban és építenek most Szekszárdin is. De én semmiképpen nem hagyom el Pécset! — Azt is mondják, csak akkor versenyzel, ha lakást kapsz a PMSC-től I 1983. október 25—26—27-én aranynapok AZ ÓRA- ÉS ÉKSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT pécsi boltjaiban. KÜLÖNLEGES ARANYÉKSZEREK NAGY VÁLASZTÉKBAN. CÍMÜNK: # Bem u. 8. # Kossuth L. u. 19. VARJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! ^oelm' '4 — Ez sem igaz. A klubnál különben is megígérték ha megnősülök, lakáshoz segítenek. Igaz, most anyámmal egy szükséglakásban lakunk Rigóderte. tőn, a 25 négyzetméterbe épp hogy befér egy összebarkácsolt fürdőszoba,, de mondom nem ezek a dolgok befolyásolnak, semmi bajom a PMSC-vei. Itt azt hiszem érdemes megállni egy pillanatra, mielőtt még valakinek eszébe jutna, hogy az egyesület nyakába varrja Szabó leállását. A PMSC kerékpáros szakosztálya megkapja azt a támogatást, ami megjár az ország 3. legjobb — bőséges eredménylistával dicsekvő szakosztályának. Itt, Szabó esetében most egy olyan patthelyzetről van szó, amelyben szinte tehetetlen bárki. A PMSC-nél — okosan — hagyták kicsit leülepedni a dolgokat. Azt mondták Szabónak, október végén, november elején leülnek vele újra beszélgetni. — Alighanem léhajtom újra a fejemet — mondta Szabó László — megpróbálom összeTíz forduló után az NB l-ben Bajnoki tükörkép egyeztetni a két dolgot, talán sikerül. Ha nem, eldöntőm, melyik ígér fényesebb jövőt. Ezzel búcsúzunk. Eljöhet — miközben újra csuklóját kímélve bíbelődik a kocsival az edző, Hirth István, csak annyit mond: — Ha Laci visszajön, „ráme. gyünk" az országúti versenyzésire. Most állítottuk össze a válogatott kereteket és Szabót a 100 kilométeres országúti csapat 2. embereként vettük számításba. Nagy szükség lenne a srácra, mert ha minden évben lemorzsolódik egy klasszisunk, akkor a végén már nem marad kinek kiabálnom a furgonjáéi Belénessy Csaba Immár tíz forduló telt el azóta, hogy az NB I. 16 csapatának edzői, vezetőj és játékosai szent esküvéssel megfogadták, hogy ez a bajnokság egészen más, szebb, jobb és izgalmasabb lesz, mint az előzők. A magyar labdarúgás történetében még nem volt arra példa — az első idényt kivéve —, hogy ez a fogadalomtétel ne hangzott volna el. Persze, volt időszak, amikor be is tartották . .. És most? Izgalmasnak izgalmas a bajnokság, mert nincsenek kiemelkedő képességű csapatok. A Rába ETO tiszteletre méltó küzdeniakarással ugyan a leg. utóbbi fordulóig megtartotta veretlenségét, de Újpesten ez is odalett. Nemcsak a játékuk mutatja, hogy megtorpanás következett be, hanem az a szomorú tény is, hogy az utóbbi időben az öltözőjükben történt dolgok érdekesebbek, mint amikkel a pályán tudnak szolgálni, így aztán a Honvéd— Ü. Dózsa—Tatabánya-trió árfolyama a legmagasabb a képzeletbeli labdarúgóbörzén. No, és a listavezető Videotoné, ahol ugyanazok a labdarúgók szerepelnek, mint tavaly — Megnyitották a XXII. tornász világbajnokságot 4I nemzet 407 versenyzője Budapesten i V > r Uj elemek várhatók — Keményen megbüntetik a részre hajló bírókat 1983. október 23. — Több nagy világverseny után a Budapest Sportcsarnokban hétfőtől vasárnapig a tornászvilág randevúzik. A sportág XXII. vb- jét bonyolítják itt le, s 1934 után második alkalommal a magyar fővárosban. Miközben a közönség gyülekezett a vasárnap délelőtti ünnepélyes megnyitóra, a nemzetközi sajtóközpont közzé tette, hogy a világbajnokságon 41 nemzet képviselteti magát. A nevezések alapján végleges, hogy a nőknél 28, a férfiaknál 26 teljes csapat lép a szerekhez, míg az egyéni indulókkal kiegészülve (a csapatoknál a tartalék tornászokat is ide számítva!) a nőknél 205, a férfiaknál 202 sportoló mutatja be tudását, összesen tehát 407 versenyző. A több mint kétórás színpompás megnyitó kezdete előtt a Budapesti Honvéd Helyőrség Zenekar pattogós dallamai már tapsot váltottak ki, majd 28- 28 férfi-, illetve női tornász kék zászlóval foglalt helyet a porondon. Ezt követően felvonult á 41 nemzet küldöttsége, majd a Rákóczi-induló dallamaira hozták a terembe a magyar nemzeti lobogót és a Himnusz hangjaira felvonták az árbocra. Dr. Mezei Gyula, a Magyar Torna Szövetség elnöke lépett a mikrofonhoz és rövid bevezetője után átadta a szót Ju- rij Tyitovnak, a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnökének. Ezután Buda István államtitkár, az OTSH elnöke hivatalosan is megnyitotta a vb-t. Az államtitkár kiemelte, hogy színvonalas versenyek várhatók, hiszen mind a női, mind a férfi csapatverseny legjobb 12 együttese automatikusan megszerzi a budapesti vb-n a jogot arra, hogy részt vegyen a jövő évi Los Angeles-i nyári olimpiai játékokon. A hivatalos megnyitó beszédeket követően a szórakoztatás percei következtek. A kora délutáni nemzetközi sajtótájékoztatón előbb a magyar szervezők üdvözölték a külföldi és hazai tudósítókat, majd Jurij Tyitov, a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke kapott kérdéseket. Ezek, illetve a rájuk adott vplaszok téma szerint:- Várható-e előzetesen ismeretlen új elemek bemutatása ezen a vb-n?- Egészen bizonyosan Budapest is rangot szerez magának azzal, hogy új elemek bemutatására itt kerül először sor.- A múltban számos kifogás, bírálat érte a bíráskodás színvonalát. £ téren itt mi várható?- Mindenképpen korrekt, tiszta versenyeket, olyanokat, amelyekben győz a jobbik. Egyébként általánosságban az a gond, hogy számos bíró nem él állandó jelleggel a tornaélet vonzáskörében, csak a világ- versenyeken kerül „élet helyzetbe”. így azután nem is tudhatja, miként, hogyan pontozzon reálisan. A másik gond az, hogy különböző a- felfogásuk az egyes elemek, mozgássorok megítéléséről. Bizonyos, hogy szövetségünk keményen bünteti a hibázó, netán részrehajló bírókat.- Hogyan állnak a Los Angeles-i előkészületek?- Nemrégiben Ellen Berger, a Nemzetközi Torna Szövetség női technikai bizottsága vezetője látogatást tett a helyszínen. Azt nem mondhatjuk, hogy már minden tökéletes, de még lesz idő a javításra. Tyitov elmondta, erősen harcolnak azért, hogy a jövőben ne csak az egyéni verseny kapjon polgárjogot a ritmikus sportgimnasztikában az olimpiai játékokon — ismeretes, hogy Los Angelesben már rendeznek ilyen viadalokat —, de csapatban is szeretnének ilyen küzdelmeket. Mivel Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke időhiánnyal küzd, és nem tekinthet meg egy franciaországi nemzetközi versenyt. Kü- szöbör álló budapesti látogatását kihasználva, a zárónapon négy nemzet részvételével bemutató jellegű ritmikus sport- gimnasztikai verseny lesz. Hétfőn Bordán Dezső csapata, a férfiválogatott kezdi meg előírt programját, Gu- ezoghyék délután 4 órától lép_ nek a szerekhez Románia, Új- Zéland, Svájc, Svédország és Brazília legjobbjai társaságában. Az igazán nagy élményt jelentő előadásokat a szovjetek, illetve kínaiak gyakorlatai ígérik, előbbiek délelőtt 10.15 órától, a kínai csapat pedig 12.30 órakor kezdi el a hat szeres „színvallást”. Kedden a nőkön lesz a sor: itt a magyarok 15.30 órától együtt gyakorlatoznak a kötelezőben a világbajnoki címvédő Szovjetunióval, Francia- országgal és egy egyéni indulókból álló vegyes csapattal. A győzelem reményével fellépő kinai és román együttes közösen tornászik, őket 18.40 órától hívják a szerekhez. Hír a szurkolóknak: a délutáni csapatversenyekre és a szerenkénti döntőkre érvényes jegyek aznap délelőtt is érvényesek. KERÉKPÁR Szekszárdi és pécsi siker Napsütéses, szép idő fogadta a pesthidegkúti vitorlázó repülőtér mellett gyülekező bajnoki kerékpárverseny résztvevőit és az érdeklődőket. A fővárosiakon kívül Szekszárd, Győr és Pécs versenyzői képviseltették magukat. A felnőttek és a juniorok — közösen rajtoltak — mezőnyében egyaránt vidéki siker született. Felnőttek, 22 kilométer. Bajnok: Halász László (Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus), 2. Szabó (Csepel), 3. Liska (Szekszárd). Juniorok: í. Kövecses (MÁV DAC), 2. Vámos (PMSC), 3. Tordai (BKV Előre). Az ifjúságiak versenyét Takács (PMSC) nyerte klubtársa, Szil- vási előtt. A serdülőknél No- votni (PSI) 5. lett. csak másként. Ennek nemcsak az lehet az oka, mint amit a rosszmájúak az edzőcseréről mondanak, hogy „amit a Molnár szétőrölt, azt a Kovács ösz- szekalapálta", hanem az új ve_ zérkaruk által meghirdetett, az eddiginél hatékonyabb menedzselés, ami nyilvánvalóan — egyebek mellett — több pénzt is jelent. Rendkívül szoros a középmezőny is. A 6. helyezettet az utolsótól mindössze 4 pont választja el. A PMSC jelenleg a 10., de előrébb is lehetne, ha az egyébként jó képességű kulcsemberek — Torna, Róth, Dárdai, Lőrincz, Nagy, Mészáros egyszer huzamosabb ideig jól játszanának. Sajnos, ebből Dárdai játéka teljességgel álom, hisz év végéig nem számíthat rá az edző, Rónai István, akinek lelkesedése, szakértelme, következetessége, munkabírása előtt kalapot emelnek a szurkolók és a „belső emberek” egyaránt. De vajon ki esik majd ki? Valószínű, hogy az egyébként „csont-gyenge” FTC aligha. Sokan a Volán, Nyíregyháza, Szeged hármasfogatból látják a két búcsúzót: Egy bizonyos, ha továbbra is csak 500 körüli nézőszám lesz a Czabán Samu téren, akkor még buszbérletre sem fog telni a Volán-focistáknak ... B. Cs. Egy-iksz-kettő A HDN totó- tippjeit a 44. játékhétre Tóth Kálmán bányász, pécsi lakos, a 100. sz. Széchenyi téri totózó törzstagja állította össze. E heti tippelőnk 10 éve játszik rendszeresen, 6 hasábos szelvénynyel. Legtöbb találata egy 12-es volt, melyért 10 ezer forintot kapott. A 44. hét tippjei: 1. Braunschweig—Uerdingen. Tipp 1. 2. Offenbach—Bielefeld. Tipp: 2, x. 3. Düsseldorf—VFI3 Stuttgart. Tipp: I, x. 4. Mönchengladbach—Hamburg. Tipp: 2. 5. Kassel—Karlsruhe. Tipp: x, 1. 6. Charlottenburg—Darmstadt. Tipp: x. 7. Ulm—Duisburg. Tipp: 1, 2. 8. Löttringhausen—Fortuna Köln. Tipp: 2, 1. 9. Ascoli—Udinese. Tipp: 1. 10. Genoa—Torino. Tipp: 2. II. Milan—Lazio. Tipp: 1, x. 12. Pisa—Internazionale. Tipp: i 13. Verona—Fiorentina. Tipp; H“ 1 14. Oberhausen—Aachen. Tipp 2. x. Ez alkalommal az olasz A-osztályú mérkőzésekre való tippeléshez nyújtunk segítséget. Kitűnően rajtolt, aztán megtorpant az Udinese, ahol a brazil Zico is játszik. A hullámvölgy nem tarthat sokáig, Ascoli Piceno-ból legalább egy pontot elhozhat az Udinese, habár a hazaiak otthon eddig még pontot sem vesztettek, megverték az Avellinót és az Intert is. Olaszországban kiesőjelöltnek tartják a Ge- noát, amely nemigen tud gólt rúgni (az első 5 találkozóján nem nyert, mindössze egyszer talált a hálóba). A Torino masszív védekezéséről híres. Saját pályáján „harap", a Milan, a Lazio eddig nem győzött idegenben, egy veresége mellett két döntetlenje van. Botladozik az Inter, nagynevű játékosai eddig nem tündökölnek, az UEFA Kupában is sima vereséget szenvedett ez a gárda a holland Gro- ningentől. A Pisa a bennmaradásért küzd, legalább az egyik pontot meg is szerezheti most. Félelmetes a hazai mérlege a Veronának (három mérkőzés — három győzelem), amely a támadójátékot erőlteti, eddig sok gólt is lőtt. Ebben a csapatban szerepel a skót Jordan is „vendégmunkásként." hétfői