Dunántúli Napló, 1983. október (40. évfolyam, 271-301. szám)

1983-10-24 / 294. szám

Siófok-Gcmz-MÁVAG 3-0 (1-0) Az NB II. állása Kőbányai út, 3000 néző. Ve­hette: Bubori. Siófok: Horváth — Brettner, Pardavi, Takács, Virágh — Szajcz, Bódi, Olajos — Belényesi (Havasi, a 72. percben), Onhausz, Tieber. Edző: Szőke Miklós. Ganz- MÁVAG: Szabó — Nahóczky, Kovács T., Zimonyi, Schaffer — Aranyosi, Keresztesi, Gyimesi — Veiland (Várhidi, a 78. perc­ben), Földes (Bodnár, a 64. percben), Boda. Edző: Megyeri Győző. 13. perc: Belényesi szöglet­tel felérő partdobása után Szajcz fejjel Olajos elé csúsz­tatott, a középpályás pedig 8 méterről a hálóba helyzeti (1-0). 52. perc: Tieber viharzott el a jobb szélen, laposan középre lőtt, és a berobbanó Onhausz becsúszva, négy lépésről a bal sarokba továbbított (2-0). 75. perc: szabadrúgásból Tieber Bódi elé gurított, akj 22 méterről a rosszul vetődő Sza­bót is érintve a kapu közepébe lőtt (3-0). A küzdelmes, megfelelő ira­mú első félidőt az átgondol­tabb összjátékot nyújtó ven­dégcsapat uralta. A második játékrészt nagyobb lendülettel próbálta meg elkezdeni a gép. gyári csapat, de a tapasztalt siófoki támadók gyorsan ki­használták a védelem fellazu­lását. Jó: Pardavi, Szajcz, Bódi, Olajos, Tieber, ill. a Ganz- MÁVAG-bó! senkit nem lehet kiemelni. 1. Eger 14 8 5 1 33-18 21 2. Debr. MVSC 14 7 7- 25-14 21 3. Hódgép M. 14 6 6 2 22-11 18 4. 22. sz Volán 14 8 2 4 22-23 18 5. Békéscsaba 14 6 5 3 36-21 17 6. Szolnok 14 5 5 4 24-18 15 7. Nagykanizsa 14 4 7 3 32-32 15 8. Siófok 14 6 6 2 30-16 14 9. ózd 14 4 6 4 24-24 14 10. Bakony V. 14 5 4 5 26-29 14 11. Kecskemét 14 5 3 6 21-34 13 12. Keszthely 14 3 6 5 18-16 12 13. Baja 14 4 4 6 26-30 12 14. Szekszárd 14 3 6 5 10-18 12 15. Salgótarján 14 4 3 7 20-19 11 16. Szabó^L. SE 14 3 5 6 19-21 11 17. Sopron 14 4 3 7 12-23 11 18. D. Kinizsi 14 4 2 8 18-25 10 19. Kazincbarcika 14 4 2 8 17-29 10 20. Ganz-MÁVAG 14 1 5 8*16-33 7 Az NB I. bajnoka a Honvéd, kiesett az U. Dózsa és a Bp. Spartacus Valamennyi nyitott kérdés tisztázódott a férfi kézilabda NB I. tegnapi utolsó előtti for­dulójában. Az U. Dózsa ugyan­is vesztett a jól hajrázó Rába ETO otthonában, a vetélytárs várpalotaiak viszont magukra találtak és az FTC ellen meg­szerezték a bentmaradást je­lentő két pontot. Ezzel a Bp. Spartacus mellett az U. Dózsa kénytelen búcsúzni az NB l-től. Az már korábban eldőlt, hogy Keszthely-Kazincbarcika 3-0 (2-0) Keszthely, 2100 néző. Vezet­te: Szemes M. Keszthely: Né­meth Gy„ — Kovács L, Ni- kitscher, Németh I., Földházi — Nagy T., Major, Cziráki, (Hor­váth Z. az 57. percben) — Kiss, (Bócz a 86. percben), Rácz, Halász. Edző: Kiss László. Ka­zincbarcika: Májét — Bukovics, Leskó, Helgert, Fodor, — Pet- rovics. Vajda, Majoros (Kálmán a 70. percben) — Babus, Fister, Asszony, (Szép az 57. percben). Edző: Frenkó László. 25. perc: mintaszerű Ha­lász—Kiss—Major-adogatás be­fejezéseként utóbbi 14 méter­ről higgadtan helyezett a kapu jobb sarkába (1-0). 37. perc: a gyors Halász Kisshez továbbított, aki a kive­tődő kapust megelőzve szerzett gólt (2-0). 62. perc: Németh I. 35 mé­teres indításával Rácz lépett ki, a védők közül, a 16-os sar­kánál egy csellel becsapta Fo- dort, majd Halászhoz játszott, aki 2 méterről a kapuba pasz- szolt (3-0). Nagy lendülettel kezdett a hazai együttes, két gyors, kor­szerű támadás végén elért ta­lálattal megérdemelten szerzett előnyt. Utána már érződött, hogy eldőlt a két bajnoki pont sorsa, mert a 39. percben Les- kót kiállították. Jók: Nikitscher, Földházi, Nagy T., Rácz, Ha­lász, ill. Májer, Fodor, Petro- vics. Hengerelt a Mohács Szolnok-Nagykanizsa 0-0 Szolnok, 3000 néző. V.: Puhl. Szolnok: Boros — Ágh, Csőn-- tos, Repka, Baran, — Sugár, Feleki. (Zavaczki a 62. perc­ben), László —, Szegedi, Csa­thó, (Rózsavölgyi a 72. perc­ben), Szabó. Mb. edző: Lódi László. Nagykanizsa: Müllner — Fodor, Martinkovics,' Kor­mos, Müller — Varga L., Hoz- bor, László — Lukács, Simon, Fuisz (Kila az 59. percben), Ed­ző: Szőcs János. A szolnoki csapat két kulcs- játékosa kiválása miatt nem tudta megismételni az elmúlt hetekben nyújtott lendületes, gólratörő játékot. Igaz, az Olaj­bányász férfiason küzdött, kor­szerűen, keményen játszott. Jó: Boros, Repka, ill. Müllner, Hoz- bor, Lukács. Az NB II. további eredményei Eger—Bakony Vegyész 2-2 (2-0). Eger, 3500 néző, v.: Eőry. Góllövők: Hanák, Méhesi, ill. Diósi, Lechner. A második fél­időben jobb középpályásaival feljavult a Bakony Vegyész. Hódgép Metripond—Szabó L. SE 1-0 (0-0). Hódmezővásár­hely, 4000 néző, v.: Boros. Gól­lövő: Stark. Az eredmény nem tükrözi a hazaiak nagy fölé­nyét. Sopron—Kecskemét 1-0 (1-0). Sopron. 2800 néző, v.: Karáth. Góllövő: Németh I. (11-esből). Sok helyzetet kihagyott a Sop­ron. Debreceni MVSC—Békéscsa­ba 2-2 (1-1). Debrecen, 7000 néző, v.: Jaczina. Góllövők: Ke rekes. Magyar Zs., ill. Melis, Gyurmánczy. Közepes színvo­nalú mérkőzés. Debreceni Kinizsi—Ózd 3-0 (3-0). Ózd, 4000 néző, v.: Var­ga. Góllövők: Bruder, Tőzsér, Leiszt. A vendégek biztosan nyertek az igen gyenge napot kifogó ózdiakkal szemben. 22. sz. Voílán—Salgótarján 1-0 (1-0). Salgótarján, 2500 néző, v.: Bodnár. Góllövő: Sza_ kál, A tarjóniak nyomasztó me­zőnyfölénye meddőnek bizo­nyult. TOTÓ 1. Bielefeld—Düsseldorf 1-3 2 2. Frankfurt—Mönchengladbach 1-1 x 3. VfB Stuttgart—B. München 1-0 1 4. Duisburg-Shalke 04 1-1 X 5. Wattenscheid—Óberhausen törölve 6. Freiburg—Kassel 0-0 X 7. Catania—Verona 0-1 2 8. Genoa—Avellino 0-2 2 9. Lazio—Roma 0-2 2 10. Milan—Sampdoria 2-1 1 11. Napoli—Ascoli 1-0 1 12. Torino—Juventus 2-1 1 13. Cremonese-Atalanta 2-0 1 Pótmérkőzések: 14. Hannover—Ulm 3-3 X 15. Padova—Empoli 2-2 X 16. Lecce-Campobasso 0-0 X A Szekszárd—Baja mérkőzés eredményét eltaláló pályá­zóink közül a szerencse Újvári Cseh Mária Kisharsány, Dó­zsa Gy. u. 8. szám alatti lakosnak kedvezett, akinek a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Az e heti szelvények beérkezési határideje, szombat déli 12 óra. Pá­lyázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amelyet szerkesztőségünk címére (Pécs Hunyadi út 11.'7601) kell beküldeni. Főmérkőzés: PMSC—Bp. Honvéd: ............................................ P ótmérkőzés: Nagykanizsa—Ózd: ....................................... Pályázó neve: .................................................................................. Lakcíme: .......................................................................................... Mohács—Nagymányok 7-0 (2-0). Nagymányok, 200 néző. Vezette: Laczkó. Mohács: Hor­nyok — Kun Rumszauer, Brecs. ka, Dárdai, — Markovics, Frep- pán, Hámori P. (Tóth) — Lő- rincz, Nyárs (Tukerics), Vin- czeliér. Edző: Mathesz Imre. Nagymányok: Balogh (Oláh) — Dávid, Bajkai, Egri, Vincze, — Bárdos. Dénes (Kárász), Kovács, — Barabás, Biró, Kilyén. Edző: Kozma József. A korszerűen, gólratörően játszó Mohács szin­te valamennyi támadását ered­ményesen fejezte be. Góllövők: Lőrincz (3), Hámori P. (2), Vinczellér Nyárs. PVSK—Táncsics SE 2-0 (1-0). PVSK-pálya, 400 néző. Vezette: May, PVSK: Bank — Tóth, Há. móri L„ Kaszás, Kerner — Merkler, Skáfár — 'Fábián (Ba­logh) Horváth (Erdős), Stájer, Radios. Edző: Meggyes Lajos. Táncsics SE: Füredi — Balogh, Óbert, Martin, Mim ■— Ratting (Balaton), Jurin, Varga —Szaj­kó iPazaurek, Bohrte!r. Edző: Léber János. Változó iramú, küz­delmes mérkőzésen biztos győ­zelmet aratott a vasutas csa­pat. Góllövőik: Skáfár, Balogh. Bonyhád—Siklós 1-0 (1-0). Bonyhád, 1000 néző. V.: Szent- györgyi. Bonyhád: Mucska — László, Kovács, Horváth Frit- schi — Balázs, dr. Sebestyén, Palkó, — Zircher György, Bul­la. Edző: Kovács István. Siklós: Hausznek — Horváth, Batik, Ferenczi, Varga — Petrétei, Kovács Zrínyi — Szabó, Af- fentaler (Molnár J.), Héhl (Mol­nár Cs.). Edző: Csordás István. Lelkes játékával a Bonyhád 10 emberrel is rászolgált győzel­mére. A 45. percben Györgyöt a játékvezető kiállította. Góllö­vő Bulla (11-esből). Boly—Nagyatád 0-0. Boly, 500 néző. V.: Albert. Boly: Bu- ni — Papsity, Fitt, Nagy Vigh — Bedker, Király, Nagy Z., — Baumholczer Marián (Schulcz), Mirljp. Edző: Bán László. Nagy­atád: Szabó — Utasi, Nagy, Miklós, Savanyó — Kiss, Bors­fái, Simonecz — Mohácsi, Vi- dák (Pintér), Nagy. Edző: Fuisz János. Jó Iramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született, bár a hazaiak köze­lebb álltak a győzelemhez, mi­vel Baumholczer a 75. percben 11-est hibázott. « 5 Kaposvári Rákóczi—Kisdorog 2-1 (1-0). Kaposvár 1200 néző. V.: Varga E. Kaposvár: Kutasi — Kurdi, Zentai (Hosszú), Pan­dur, 'Zatykó — Kakas, Gilitsch, Hanusz (Pintér) — Czabula Bí­ró, Gyurkó. Edző: Bőzsöny Já­nos. Kisdorog: Kiss I. — Spiel II. (Hosnyánszki), Fábián, Egyed, Nagy — Kiss II., Spiel I.. Klein — Jakab (Ódor), Kerekes, Papp. Edző: Losonczi István. Kiss I., a vendégek kapusa na­gyon jól védett, a Rákóczi já­tékosai is kevés elgondolással játszottak így csak nehezen született meg a hazai győze­lem. Góllövők: Biró (2), ill. Kiss H. Boglárlelle—Szigetvár 1-1 (1-0). Boglárlelle, 600 néző. V.: Dörnyei. Boglárlelle: Horváth — Pintér, Gulyás, Pirgel, Fejes — Andermann (Kalász) Kiss, Ta­kács — Pusztai, Juhász, Rass. Szép pécsi akció utón, bravúrral hárít Füredi, a Táncsics SE ka- Pusa- Fotó: Kocsmár Gábor Edző: Bolla László. Szigetvár: Győri — Iványi, Révész, Papp, Gajóg —• Dudás Bódog, Szi­lágyi (Tóth) — Herbszt (Uh- rich), Bodó, Palotai. Edző: Csa­ba Gábor. Durvaságokkal tarkí­tott mérkőzésen a több gól­helyzetet kialakító Balaton-par- tiak ellen a mérkőzés végén egyenlítettek a vendégek. Bó­dog és Rass a 75. percben ka­kaskodásért kiállítva. Góllövők: Pusztai, ill. Tóth. Sellye—Mázaszászvár 1-0 (1-0). Sellye, 500 néző. Vezet­te: Miseta. Sellye: Heifmann — Baumgartner, Vass, Schmidt, Mózer — Golubics, Tóth, Pfeif, fér — Major (Császár), Otár- tics Szalóki. Edző: dr. Dunai János. Mázaszászvár: Pesti — Czár, Mag lódi, Katona, Komá­romi — Kővári, Róth II. (Guth), Róth I., Hódosi — Dunai, Be- ke. Edző: Róth Antal. Alacsony színvonalú mérkőzésen egyen­rangú ellenfél volt a mérkőzés nagy részében, 10 emberrel ját­szó Mázaszászvár. Kiállítva: Hó­dosi. a 35. percben. Góllövő: Mózer. A TERÜLETI BAJNOKSÁG ALLASA 1. Mohács 11 6 5 _ 26- 6 17 2. K. Rákóczi 11 7 1 3 20- 9 15 3. Siklós 11 6 3 2 17- 7 15 4. Bonyhád 11 6 3 2 16-11 15 5. Nagyatád 11 5 4 2 14- 9 14 6. Sellye 11 5 4 2 12- 8 14 7. PVSK 11 4 5 2 17-12 13 8. Szigetvár 11 4 3 4 13-14 11 9. Komló 11 3 4 4 15-12 10 10. Boly H 3 4 4 16-16 10 11. Kisdorog ii 4 1 6 17-16 9 12. Táncsics SE ii 4 1 6 14-23 9 13. Boglárlelle ii 3 2 6 15-18 8 14. Mázaszászvár 11 2 4 5 8-13 8 15. PBTC 11 3 1 7 12-24 7 16. Nagymányok 11­1 10 2-36 1 Röviden Röplabda. Kaposvári Vasas Izzó—DUTÉP 3-1. NB I. női mérkőzés, Kaposvár. Sakk. Volán SC—PMSC 9,5-4,5. Pécsi győztesek: Karsa, Tompos. Döntetlent értek el: Györkös, Lénárt, Borsi, Krisz­tián, Kele. A Volán SC tagja­ként Pécsett játszott a világ­bajnok-jelölt Ribli Zoltán is. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy HMV—TITÁN MŰ ANYAGÁRU HAZUNK október 26.—november 1-ig éves vagyonmegállapító leltározást végez. A LELTÁR IDEJE ALATT AZ ARUKIADAS SZÜNETEL. PÉCS LENIN TÉR 6. a bajnokságot a Bp. Honvéd nyerte. Veszprémi Építők—PMSC 38-20 (21-13), NB I. férfimér­kőzés, Veszprém, 700 néző. V.: Grandjean, Karsai. Ld.: Gyur­ka (12), Molnár (8), ill. Putics (6). A PMSC kevés ellenállást tudott kifejteni. A férfi NB I. további eredmé­nyei: Rába ETO—U. Dózsa 28-27 (11-14), Ózd—Szegedi Volán 35-31 (21-12), Bp. Hon­véd—DÉLÉP 31-26 (18-13). Bp. Spartacus—Elektromos 23-23 (11-11). Várpalota—FTC 24-22 (13-10). Tatabánya—Debreceni Dózsa 25-25 (15-14). KÉV Metró—PMSC 15-15 (6-3), NB I. B. női mérkőzés, Budapest. Legjobb pécsi do­bók: Horváth (7), Deák (6). Boly—Mosonmagyaróvár 29-23 NB II. férfi mérkőzés, Moson­magyaróvár. Megyebajnokság Somberek-P. Kesztyűgyár 3-1 (2-1), Somberek, 300 néző. V.: Kulcsár. Küzdelmes mérkőzé­sen megérdemelt hazai győze­lem. G.: Komli (2), Jakab, ill. Luczek. Steinmetz SE-Szentegát 1-0 (1-0), Szentegát, 100 néző. V.: Sólyom. Jó iramú mérkőzésen a vendég Steinmetz SE egy jól eltalált lövéssel győzött. G.: Matoricz. Harkány-Va/szló 3-1 (1-0), Harkány, 200 néző. V.: Benkő. Küzdelmes mérkőzés, nehéz hazai győzelem. G.: Petrovics, Stefán, Joó, ill. Szép (11-es- ből). Szentlőrinc-P. Kinizsi 1-1 tl-0), Szentlőrinc, 350 néző. V.: Tatai. A több helyzetet kiha­gyó hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. G.: Dobos J., ill. Juhász. Villány—Dunaszekcső 0-0, Villány, 300 néző. V.: Kiss J. A villányi csapat nagyon sok gólhelyzetet kihagyott. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA 1. Somberek 11 8 2 1 22- 9 18 2. Steinmetz SE 11 7 3 1 19- 7 17 3. Újpetre 11 6 4 1 12- 3 16 4. Vasasi B. 11 6 3 2 20-16 15 5. U. PEAC 11 6 2 3 19-12 14 6. Villány 11 6 2 3 17-13 14 7. Drávafok 11 6 1 4 17-10 13 8. Dunaszekcső 11 4 4 3 21-18 12 9. Beremend 11 5 2 4 17-14 12 10. P. Postás 11 6 — 5 18-18 12 11. Geresdlak 11 4 3 4 10-17 11 12. P. Kinizsi 11 3 4 4 14-16 10 13. P. Kesztyűgyár 12 3 3 6 21-21 9 14. P. Zsolnay ii 1 5 5 12-13 7 15. Harkány 11 2 3 6 14-18 7 16. Szentegát 11 2 2 7 15-19 6 17. Szentlőrinc 11 1 2 8 9-35 4 18. Vajszló 12 1 1 10 6-24 3 héttői Dunántúli napió Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Bálinq József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat - Feíolős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. v3. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor mb. igazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj: egy hóra 9,50 Ft negyed évre 28,50 Ft fél évre 57,— Ft egy évre 118,— Ft Indexszám; 25054 ISSN 0133-2007

Next

/
Thumbnails
Contents